Bevezető

Melyek a földműves-szövetkezetek főbb feladatai 1948-tól? Szerződéses termeltetés, terményfelvásárlás - értékesítés, a falu lakosságának ellátása áruval, a tsz-ek munkájának minden módon való támogatása, kisebb társulások feletti védnökség, vendéglátás, stb. - erre a kérdésre a korban ezek voltak a hivatalos válaszok.

A kötelezően előírt beszolgáltatás (terményfelvásárlás, később begyűjtés) egyre nagyobb hányadát vette el a termésnek az első öt éves terv előirányzatai folyamatos emelésének "köszönhetően". Egyik fontosabb feladatává vált így a beszolgáltatás a földműves-szövetkezeteknek, s az is maradt egészen megszüntetésükig /1956 végéig/. 1951. május 15-én a MESZÖV megye bizottsági ülésén a következőképpen határoztak: "a földművesszövetkezet előtt álló legfőbb feladat az egyénileg dolgozó parasztság nevelésén és a termelőszövetkezeti csoportok előnyeinek tudatosításán túl, a begyűjtés jó előkészítése és végrehajtása." Úgy döntöttek, hogy ennek érdekében "biztosítani kell, hogy a feladat elvégzéséhez politikailag megbízható, szakmailag jártas káderek legyenek beállítva, úgy a megyei, mint a járási szerveknél, valamint az egyes földművesszövetkezeteknél egyaránt. Állandóan nevelni kell a káderek éberségét az osztályellenséggel szembeni harcra. Tudatosítani kell hogy a terménybegyűjtés harci feladat. Ennek érdekében valamennyi Meszöv dolgozót, födművesszövetkezeti vezetőt a mindennapi munkája közben úgy kell nevelni, hogy az általuk irányított és vezetett földművesszövetkezetek valóban harcos tömegszervezetekké váljanak."

A következőkben egy helyi sajtóorgánum, a Tolnai Napló ekkor megjelent cikkei közt tallózva, azt vizsgáljuk meg, hogy a fenti irányelvek miképp valósultak meg a gyakorlatban. A Napló június 8-án a következőképpen buzdította a földműves-szövetkezetek begyűjtőit a tojás és a baromfi "elvételére": "Tartsák állandó feladatuknak a népnevelő munka szélesítését és ne csak annyit mondjanak el a népnevelők a dolgozó parasztoknak, hogy azért fontos a beadási kötelezettség teljesítése, mert azt a minisztertanács rendelete előírja. Világosítsák meg a dolgozók előtt a begyűjtés fontosságának igazi kéjét."

Azonban úgy tűnik, hogy nem csak a dolgozó parasztok, de maguk a szövetkezetek dolgozói sem igazán érezték át a begyűjtés "kéjét". A MESZÖV titkára ezért a sajtón keresztül ostorozta őket: "Már most a terménybegyűjtés elején tapasztaljuk azt, hogy egyes terményfelvásárlók nem érzik át feladatuk fontosságát. Számtalan gyakorlati példa azt mutatja, hogy szinte hanyagul teljesítik feladatukat ezek a felvásárlók. A szénabegyűjtésnél K. Vida kartárs nem vette át a dolgozó paraszttól a szénát, mondván azt, hogy nincs szénabegyűjtési nap, vagy az őcsényi felvásárló kartárs, aki szombaton délután már nem akarja átvenni a terményt, csupán azért, mert neki a munkából elég volt."

A vezetők számára kötelezővé testték a kor frazeológiája szerint "az állandó éberség gyakorlati vitelét": "Földművesszövetkezeteink tehát a begyűjtési munkálatok alatt úgy dolgozzanak, hogy valóra váltsák gyakorlatban is a jelszót: gyors begyűjtéssel harcolunk a békéért!" Tehát megindult a "HARC". A csatákat a népnevelők feladata volt megvívni a dolgozó parasztsággal, az ő buzdításukra pedig a legkülönbözőbb fegyvereket, eszközöket vetették be. Az egyik legfontosabb volt ezek közül a versenyszellem élesztése Megyék, járások, települések, utcák kaptak versenytársakat, sőt páros és egyéni versenyeket is indítottak. A versenyek állását napról-napra figyelemmel kísérte a rádió, a sajtó. Versenytáblákat tettek ki a magtáraknál is, hogy az "értékelés folyamatosságát" biztosítsák. Békebizottságokat alakítottak, hiszen a nyilvánosság előtt a begyűjtést a békeharc eszközeként ábrázolták. Új jelszó született: "cséplőgéptől a begyűjtőhelyre". Ennek jegyében meg kellett akadályozni, hogy a dolgozó parasztok a megtermelt gabonát saját tárlóikba szállítsák. Szekszárdon a MESZÖV titkárát a városi pártbizottság 1951. július 14-én arra szólította fel, hogy minden cséplőgép mellé állítson népnevelőket.

A rosszul teljesítő népnevelőket megszégyenítették, bírálták a sajtó nyilvánossága előtt: "Az élenjárók mellett nézzük meg azt is, hogy kik a csiga-brigád tagjai, akik megyénket az országos versenyben a kilencedik helyre tartják vissza. A Szekszárdi járás közöttük a vezér, aki cséplési munkálatait 47,2 százalékban, begyűjtési előirányzatát pedig 33,3 százalékban teljesítette."

"Szekszárd város zárja a sorát a csiga-brigádoknak. Cséplésben és begyűjtésben egyaránt az utolsó, gabonájuk 37,2 százalékát csépelte le, begyűjtési előirányzatát is 21,5 százalékra teljesítette."

Az élrekerülők számára a Megyei Pártbizottság vándorzászlója volt a jutalom. A tömegek azonban, úgy tűnik, még így is nehéz volt mozgósítani, hiszen augusztus közepén a korabeli jelentések szerint még mindig vontatottan haladt a begyűjtés, s Tolna megye az országos versenyben is csak a kilencedik helyen állt. A sajtó Rákosi szavait idézve sújkolta a népnevelők munkájának fontosságát, s próbálta meg tudatosítani az emberekben, hogy a beszolgáltatás nem "kívánsághangverseny":

"A szocializmus - mondotta Rákosi elvtárs a turkevei parasztküldötteknek - nem azt jelenti, hogy mindent magunk eszünk meg. Népnevelőink jó munkája, példamutatása szükséges ahhoz, hogy dolgozó népünk magáévá tegye a begyűjtési rendelet gyors végrehajtását."

A hibákat a sajtó egyre másra tárta fel, a helyzet azonban mégis egyre aggasztóbbá vált. Tolna megye a 10. helyre esett vissza a begyűjtési versenyben, Szekszárd városa pedig még "a csiga-brigádok" közt is sereghajtó volt. 1951 szeptemberében aztán a II. Békekölcsön-jegyzés hozott némi fényt s újabb harci feladatokat a tolna megyei földműves-szövetkezeti vezetők és pártmunkások életébe, majd a gyapotcsata nem engedi őket lélegzethez jutni.