Női szerepek, női terhek a vészkorszakban

„Szürke arcomon a pír / Szemem szürke könnyet sír.”

„Tegnap is megszégyenítettek, még most is vér szökik az arcomba, ha rágondolok. A villamoson egy nő átadta a helyét nekem, két nő megszólalt: nézd, milyen fontos, hogy a zsidó leüljön. Azt kérdezem, nem látja-e, hogy fállapotos vagyok, azt feleli: na és, de zsidó! Vártam, hogy valaki szólni fog mellettem, de még az a nő is, aki átadta a helyét, elfordította a fejét. Rémes volt. Alig vártam, hogy lenn legyek a villamosról.”

Viszony a családtagokhoz

Munkaszolgálat - a hatósági családbomlasztás első lépcsőfoka

 

A munkaszolgálatos férfiak látogatása ugyan a levelezéssel és csomagküldéssel egyetemben központilag szabályozott volt, mégis nagyon sok múlott a parancsnok magatartásán, aki jóindulatúan szemet hunyhatott a látogatási időn vagy az engedélyezett alkalmakon túli találkozások felett, vagy éppen a hivatalosan jóváhagyott kerettől is eltilthatta a zsidó legénységet, különféle megaláztatásokban részesítve a családtagokat is: „Végül meg kell emlékeznünk Dombay százados kieg. [kiegészítő] parancsnokról, akit kevésszer láttunk, de aki alaposan kimutatta a foga fehérjét. Néhány héttel a bevonulásunk után szülői-rokoni látogatást engedélyezett, és a kirendelt csendőrök a hozzátartozókat durva lökdösődéssel küldték vissza a vasútállomásra. Az ablakoknál állva tehetetlen dühvel néztük, hogy hogyan kergetik a hozzátartozóinkat a körletek

"

9. kép:
Látogatás a szinérváraljai munkaszolgálatosoknál, 1939.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.48.16

A helyzetet és a lehetőségeket természetesen befolyásolta a század rendeltetési helye, az otthontól való távolság is, arról nem is beszélve, hogy a munkaszolgálat kezdeti, enyhébb éveiről beszélünk-e, vagy az 1944-es hónapokról, amikor a muszosok mentése céljából hadifogolytábor-szerű elhelyezésükről rendelkeztek, ekkor hivatalosan nem fogadhattak látogatót sem. Akik lakhelyükön vagy közelében szolgáltak, a munkaszolgálat első éveiben az éjszakákat családjuk körében tölthették. A munkaidő lejártával elhagyhatták a körletet, és csak másnap reggel kellett visszatérniük. A rövidke találkozásokat sokszor azok is megkockáztatták, akik nem kerültek ilyen szerencsés helyzetbe. Ha az engedély nélküli kimaradók nem tudták kijátszani az esti sorakozót és a létszámellenőrzést, akkor az egész századot megbüntették. Különféle gyakorlatok alakultak ki a találkozások megszervezésére. Ezek egy része a munkaszolgálat intézményét átszövő korrupciós ügyletek szálait szaporította, ugyanis meghatározott pénzösszegért a fővárosi muszosok kisebb csoportját a kerettagok hajlandók voltak hazakísérni néhány napra. Ekkor a lefizetett honvédok és a bajtársak is fekete postássá avanzsálva hozták-vitték az üzeneteket, [popup title="csomagokat" format="Default click" activate="click" close text="„Volt egy szakaszvezetőnk is, aki jó pénzért, időnként Budapestre vitt csoportokat rövid családlátogatásra, de ez csak később alakult ki […] Később, jó pénzért egyesek már kíséret nélkül is hazautazhattak. A részeges századost valaki informálhatta, mert egyszer-kétszer esti riadót rendelt el. Szerencsére mi is jól voltunk szervezve. A sötétében néhányan a sor elejéről a végére szöktek, és a hiányzó nevében harsány »jelen« kiáltással jelentkeztek. A részeges százados ezt nem vette észre, a bűnrészes kerettagok pedig mélyen hallgattak.” Korányi György: Három munkaszolgálatom története. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.216.1, 2–4."]. Ahol a keret ilyen tekintetben nem volt megvesztegethető, ott a nők találékonysága oldotta meg a problémát:

„A második esemény azt bizonyította, hogy a szerelmes asszonyok nem ismernek akadályt. A hadvezetés a békés bevonulás dacára zárt területnek nyilvánította a munkaszolgálatos századok által „megszállott" területeket, ahová csak külön HM-engedéllyel lehetett bejutni. Kerényi Gyuri barátom (a későbbi neves énektanár) felesége, aki a Nyugati pályaudvaron lévő Ilkovics-büfé tulajdonosának lánya volt, szövetkezett egy másik bajtársam feleségével, és román parasztnőnek öltözve egy szekéren bejutott a falunkba, ahol az előre értesített férjek már várták, és az előre kibérelt szobába vitték őket. Néhány boldog napot tölthettek a párok együtt. Senki nem árulta el őket, és mindenki dicsérte az asszonyok bátorságát, örült

"

10. kép:
Ádám István munkaszolgálatos utazási engedélye, 1944. október 13.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.677.5

Az egyik legromantikusabb, ugyanakkor legszomorúbb muszos szerelmi történet Csillag Alberthez kötődik. A budapesti grafikus, festőművész a bori táborból kérte meg menyasszonya, Benisch Veronika kezét. A feketeleveleket szállító keretlegény kézbesítette a bori bányában használt robbanódrótokból font, a menyasszony nevének kezdő „V" betűjét megformázó jegygyűrűt. A huszonhat éves férfit egy hazaküldött illegális üzeneten rajtakapták, ebben az egyik karikatúra a tábor parancsnokát, Marányi Ede alezredest ábrázolta. Csillagot 1944 közepétől a tábor felszámolásáig kínozták, krumpli verembe zárták, különféle módon gyötörték, majd

.

 

Ezen a napon történt október 19.

1904

Megjelent Az Ifjúmunkás című lap, amelynek szervezése Bana Sándor nevéhez fűződik. Az újság, megjelenésétől fogva szocialista orgá-numnak...Tovább

1941

A német hadsereg közeledése miatt Moszkvában kihirdetik az ostromállapotot.Tovább

1956

Moszkvában elrendelik a harckészültséget a Magyarországon állomásozó szovjet különleges hadtestnél és a Baltikumi Katonai Körzetbe tartozó...Tovább

1960

Az Amerikai Egyesült Államok Kubával szemben teljes kereskedelmi embargót léptet életbe.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők