Kuriózumok

„Az első Magyar Afrika terv többszörös afrikai és több ázsiai út eredményeként, harminc éves teoretikus tanulmányok alapján is azt a megoldást találta legigazságosabbnak, hogy Afrika birtokában körülbelül 20.000 négyzetkilométer mandátumterületeket számítva, Európa minden kis nemzete is részesüljön és így Magyarország is. Ezeket a mandátumokat az egyenlítő mentén létesítenék nem elsősorban gazdasági, inkább tudományos célzattal, hogy a föld észlelhető rendellenességeit klimatikus és egyéb tekintetben közvetlenül az egyenlítő vonalán építendő meteorológiai állomások figyeljék meg.”

November 11-én reggel 8 óra előtt autómból egy tántorgó rendőrt pillantottam meg a Calvin tér sarkánál, aki autóbuszokat /pl. a 15-ös jelzésut/ állított meg, a vezetőkbe, de főleg az utasokba belekötött, majd sorba állította őket. Valószínuleg igazolni kellett magukat a megállított személyeknek, azonban ezt csak feltételezem, mert én nem álltam meg kocsimmal, csupán egyszer-kétszer elmentem a szánalmas jelenetet produkáló rendőr mellett. A jelenetre erősen reagált a járókelő közönség, s úgy vettem észre, többen megmosolyogták, mások rosszallásukat fejezték ki a látottak fölött.

0000: Jelképek harca 1956-ban Magyarországon

Az 1956. október 23-án kitört magyar forradalom és szabadságharc már az első percekben megkezdte a szovjet és kommunista jelképeknek, a zsarnokság díszleteinek az eltávolítását, megsemmisítését. Ezrével verték le a vörös csillagokat, tépték szét, égették el a vörös zászlókat, Rákosi, Marx, Engels, Lenin és Sztálin képeket. A Rákosi-címer kiiktatása az államéletből és a magyar zászlóból szintén azonnal megkezdődött. A lyukas zászló azóta az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jelképévé vált.

Deák Ferenc szobra mintegy fél évszázaddal ezelőtt komoly vita tárgyát képezte Zalaegerszeg vezető politikai köreiben. A vita azonban nem a pártbizottsági struktúra különböző szintjei és fórumai, s nem is a megyei és a városi tanács között zajlott, hanem az említett szervezetek, szervek és a Népművelési Minisztérium között. A haza bölcsére mindig jó szívvel emlékező hálás zalaiak Deák Ferenc szobrának eltávolítását tűzték ki hazafias célként. A politikai önmegvalósítást azonban az országos szervek nem nézték jó szemmel.

„Zászlóaljak parancsnokai területükön vételezzék szemre azon helyeket, ahol a személyi állomány szabadba való fürdetése biztosítható, és azt alegységekre vonatkoztatva pontosan a helység és a fürdő nevét meghatározva, parancsba rögzítve adják ki őrsökre. 
Az egységeiken belül határozzák meg a fürdési időpontokat, valamint azon felelős személyek nevét, akik a fürdést ellenőrizni fogják.
Minden egyes fürdést csak csoportosan lehet eszközölni, és a szerencsétlenségek elkerülése végett mentőrészleget kell kijelölni, akik a fürdés befejezéséig állandóan készenlétben kell, hogy legyenek.”

A második világháború harcai során a Dunába lőtt budapesti hidak felújítását létfontosságúnak tekintette az új vezetés. A legnagyobb figyelem a főváros legrégebbi hídjára, a Lánchídra irányult. E terv végrehajtása során 1949 augusztusában egy „komoly” – ideológiai indíttatású – probléma merült fel: a Lánchíd pillérein látható faragott koronás címerek ügye. A közlekedési tárca augusztus elején utasítást adott, hogy a koronás címereket azonnali hatállyal el kell távolítani és a helyükre az új népköztársasági címert kell elhelyezni.

„A kiküldetési rendeletre dr. Cser János min. tanácsos vezetésével eljáró bizottságban a hatvani Deutsch-kastélyt megvizsgáltam abból a szempontból, hogy hadirokkant otthon részére alkalmas-e. Hatvan 17 000 lakosú megyei város, Budapesttől autóval 1 óra alatt érhető el. Jelenleg 6 vonatpár közlekedik Budapest és Hatvan között. Több szempontból kívánatos, hogy a hadirokkantotthonok vidéken, kisebb városokban, Budapestet jól megközelíthető helyen helyeztessenek el, ezért Hatvan megyei város különösen alkalmas arra, hogy ott hadirokkantotthon létesüljön.”

„A Belügyminisztérium dokumentált és tanúkkal bizonyított jelentése szerint az FTC-ben jelenleg 45 olyan személy van, aki reakciós, fasiszta szemléletű, büntetett előéletű, vagy erkölcstelen életet él. Kiemelkedő közülük […] az FTC elnökhelyettese és egyben pártalapszervezetének titkára, aki a múltban fasiszta szervezetek tagja volt, jelenleg is fasiszta magatartást tanúsít, és egyébként homoszexuális kapcsolata van egyes sportolókkal.”

„Apám […] A mai napon a kertben játszott és beszélgetett unokáival. Úgy déltájban kiment az utcára is körülnézni. Átment a keskeny utca másik oldalára is, nézelődött. Itt történt, hogy az ÁVH őr belelőtt. Nem a lezárt területen volt. Valószínűleg az őr szólt neki előzőleg, de ezt nem hallotta, mert, mint említettem, süket. Elfutni nem akart, mert nehéz mozgású öregember, meglepetésként érte a lövés. Feleségem kirohant az utcára, de ne engedték ki, apámhoz közel sem engedték.”

1960: Kádár levelek

„Az a bizalom és tisztelet, amely Önt népünk részéről övezi, adta a kezembe a tollat, hogy egy közérdekű ügyben jelen levelemmel felkeressem. Az eddigi tapasztalataim ugyanis – sajnos – arról győzhettek meg, hogy akiknek mint illetékeseknek az alábbiakban előadott kérdésben intézkedniök kellett volna, nem tették.” (Vígh Károly)

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt október 24.

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők