Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább
Gróf Apponyi Franciska és a fóti jótékonysági intézmények
„a háborúval járó nehézségeken igyekeztem én a magam kis körében Tanácsadó Irodámmal segíteni és talán nem minden siker nélkül, hisz közel voltam a fótiakhoz és mindegyikük számára nyitva volt az ajtóm." - írja naplójában gróf Károlyi Lászlóné született gróf Apponyi Franciska, aki 1914 őszén megalakította a „Fóth községi segítő és népjóléti bizottságot" és a fóti Tanácsadó Irodát, majd a háború után férjével telepet hozott létre hadirokkantak és hadiözvegyek részére. A grófnő az állami gondoskodást megelőzve karolta fel a rászorultakat, s adott mintát szociális intézmények szervezésére.
Bevezető
Gróf Apponyi Franciska 1879-ben született Bécsben, nagy múltú arisztokrata család sarjaként. Fiatalon, 18 évesen ment férjhez a tekintélyes, előkelő családból származó - két évtizeddel idősebb - gróf
. Egy év múlva világra jött első gyermekük, István, majd a következő évben lányuk született, Fruzsina. Négy év múlva, 1903-ben megszületett a második lány is, Klára. (2. sz. kép) Az első időszakban a füzérradványi Károlyi-kastélyt lakta a család, amit reneszánsz pompával ékesítettek. A grófnő kifinomult ízlését dicsérik a Velencéből és Firenzéből rendelt műtárgyak, a berendezett két antik lakosztály, a márványfolyosó és az egyedi szépségűvé varázsolt szalon. Az idősödő és betegeskedő gróf később elhagyta családjával a zempléni erdőbirtokot, s még az első világháború kitörése előtt a Károlyiak fóti kastélyába költöztek. (1. sz. kép)A Nagy Háború alaposan felforgatta a társadalmi viszonyokat. Mivel sok családban a frontra került férfi volt a családfenntartó, illetve az egyetlen kereső, az asszonyok tömegével maradtak egyedül jövedelem és támasz nélkül. Rengeteg nő munkavállalásra kényszerült, de gondot jelentett számára kisgyermeke elhelyezése. Ez a rendkívüli helyzet indította arra Apponyi Franciskát, hogy idejét, energiáját, sőt részben pénzét is a rászorultak megsegítésére fordítsa. Nem volt egyedül ezen a téren. Az arisztokrácia több hölgytagja is szerepet vállalt nemcsak az adakozásban, hanem a szervezőmunkában is. A legismertebb közülük József főherceg felesége, Auguszta hercegnő, aki a Vöröskereszt szervezetéhez csatlakozva maga is részt vett a sebesültek ápolásában, jelentős pénzügyi támogatásokat adományozott a jótékonysági szervezeteknek, sőt alapot hozott létre a rászorulók megsegítésére. A védnökségével 1914-ben alakított Auguszta-alap közadakozásból gyűjtött háborús segélyezésre. Ez állította fel 1915 elején a Monarchia legkorszerűbb és legnagyobb, hatszáz fős kórházvonatát, Kőbányán pedig szükségkórházat hozott
. |
1. kép Károlyi kastély, Fót |
 |
2. kép Károlyi Lászlóné, Apponyi Franciska Klára nevű lányával |
Apponyi Franciska jótékonykodására a Károlyi-család több tagjai is hatást gyakorolhatott. Kiemelkedik közülük az erdélyi származású arisztokrata hölgy,
(1834-1906), aki 1851-ben házasodott össze a fóti kastélyban élő gróf Károlyi Edével (1821-1879), gróf Károlyi László apjával, s az 1860-as évektől jelentős társadalmi tevékenységet fejtett ki. 1865-től a Pesti Első Bölcsőde Egyesület társelnöknek, majd egy év múlva elnökének választotta meg. 1870-ben Kornis Klarissza gróf Károlyi Istvánné született (1815-1895) együtt hozta létre a Budapesti Első (később Országos) Gyermekmenedékhely Egyesületet, amely árva és elhagyatott gyermekek gondozására, nevelésére alakult . Klarissza 36 éves elnöksége és anyagi támogatása alatt a gyermekmenhely gondozottainak száma elérte 11 ezer főt, s nemcsak otthont, hanem képzést, szakmát is biztosított a . A századelőn az egyesület fiókintézetet nyitott Fóton és Szegváron. Károlyi Ede halála után két évvel, 1881-ben Kornis Klarissza feleségül ment volt férje öccséhez, (1831-1906), aki nemcsak támogatta Klarissza karitatív tevékenységét, hanem maga is kitűnt ezen a téren. Károlyi Sándor alapította az újpesti kórházat, amely Ybl Miklós tervei alapján két év alatt felépült a Nyár utcában (1893-1895), valamint az istvántelki Stephaneum idősotthont (1905). Mindkét magánjótékonysági intézményt nyilvános jelleggel ruházta fel, és fenntartásukra egy-egy alapítványt hozott létre. Károlyi László és felesége Apponyi Franciska, a Károlyi-család szép hagyományát folytatva, a kórházalapító Károlyi Sándor halála után gondjaiba vette az 1899-ben közkórházzá vált Újpesti intézményt. Károlyi László anyagilag támogatta a kórházat, majd 1911-1912-ben feleségével, Franciskával együtt az épületet átalakíttatta, új szárnnyal bővíttette, s különszoba-rendszert vezettetett be szegény középosztálybeliek .Apponyi Franciska a háború kitörését követően azonnal megértette, hogy a rendkívüli időkben rendkívüli tettekre van szükség, s nem lehet késlekedni, másra várni. A szegény nép gondjaival való törődés és a segítő szándék belső meggyőződéséből fakadt, amit jól tükröz a naplója elejére írt
: „Akinek érdemén felül van, adósa annak, akinek hibáján kívül nincs." Alighogy a férfiak elindultak a frontra, 1914. augusztus végén, szeptember elején pár nap alatt megszervezte a „Fóth községi segítő és népjóléti bizottság" működését, hogy istápolja a rászorultakat, elsősorban a családfő nélkül maradt asszonyokat, majd nem sokkal később, még szeptemberben Tanácsadó Irodát alakított a Károlyiak fóti kastélyában. Ő hozta létre Fóton az ország első, ingyenes orvosi ellátást és gyógyszereket biztosító anya- és csecsemővédő intézményét. Tapasztalatait felhasználta az . |
3. kép Fót-Újfalu alaprajza |
„A jelenlegi háború ezer olyan helyzetet teremtett, amilyenre példa még alig volt, s melynek legtöbbjében a tanult ember is tanácstalan. Hát még az egyszerűbb nép! Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy a háborúban mindenféle tájékozódás nehezebbé vált. A legegyszerűbb felvilágosításért naphosszat el kell állnia egy egy [!] szegény asszonynak akkor, amikor otthon várja gyermeke, a házatája, a munkája." - indokolta a Tanácsadó Iroda megalakítását Apponyi Franciska naplójában Majd így folytatta: „Az ügyes-bajos emberek száma nagyon is megszaporodott, de a hatóságok nem, sőt még teendőjük megsokszorozódott, személyzetük létszáma legtöbbnyire csökkent. Innen az időrabló várakozás. [...] Az a szegény asszony, ha már egyszer bejut, akkor szeretné is mindazt elmondani, ami a szívét nyomja, mert hát szóból ért az ember. Most pedig úgy van, hogy támaszát elvitték, és még csak meg sem hallgatják a bajában. [...] Szóval azt igyekeztem a Tanácsadó Irodával pótolni, amit az állam a hadviselés gondjai közt nem nyújthatott az itthon maradottaknak: apró-cseprő gondjaikkal való foglalkozást, meg egy kis támaszt és szeretetet a bevonult
."Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt szeptember 28.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő