„A remény szertefoszlott”

Csecsemőgyilkosságok a fővárosban 1966–1970 között

A gyermekét megölni kívánó anya terhességét rendszerint titkolja. Teszi ezt azért, mert a terhesség tényét is el akarja titkolni, az ölési cselekményre előre készül. Ez önmagában azt is jelenti, ha valamilyen komplikáció nem fordul elő, a rendszeres terhesrendeléseken sem vesznek részt. Az esetek közül 5 elkövető vett részt terhesgondozáson, de akkor is csak terhességének első időszakában. Ez a vizsgálat még kizárólag a terhesség tényének megállapítására szorítkozott. Amikor a terhesség a vizsgálatok eredményeként ténykérdéssé vált, már a terhesrendelésekre sem mentek el.”

Bevezető 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értékelő jelentése az 1966–1970 közötti, Budapesten és Pest megyében történt gyermeköléseket, mai fogalomhasználattal újszülöttöléseket

. A jelentés szerzője hangsúlyozta, hogy a „megváltozott társadalmi viszonyokra tekintettel” az 1960-as évek Magyarországán természetes, hogy a házasságon kívül szülő nő és a házasságban szülő nő a törvényben azonos megítélés alá esik. Azonban két fő tendencia figyelhető meg a forrásban: egyrészt normalitásként azt ábrázolja, ha a nő házasságban szül, és nem egyedül vállal gyermeket és, másrészt állami felügyelet alá akarja helyezni a terhes nő testét, amikor az állapotos nők teljes körű nyilvántartását, illetve azt szorgalmazza, hogy írják fel a terhesrendelésen megjelenő nők személyi igazolvány számát.

1969-ben jelent meg az első, pozitív hangvételű Nők Lapja cikk egy leányanyával kapcsolatban. A könyvtárosként dolgozó lányanyát úgy ábrázolták az írásban, mint „26 esztendős rokonszenves, szép arcú, karcsú nőt”, akinek a gyermek apjával évekig tartott a kapcsolata. Első terhességét elvetette, a másodikat viszont megtartotta. Hét hónapos terhes koráig nem szólt senkinek, ekkor egy barátnőjének mesélte el, hogy gyermeket vár, aki azt tanácsolta, mondja el a fiúnak is. A lány kálváriája ekkor kezdődött, ugyanis az ellenszenvesnek ábrázolt leendő apa saját főnökét hívta segítségül, hogy a lányt meggyőzze arról, hogy a gyereket el kell vetetni, vagy ha már nem lehet, akkor örökbe kell adni. A lány szülei azt akarták, kössenek névházasságot, de a fiú ezt is visszautasította. A lány biztos volt abban, hogy megszüli, és felneveli a gyereket egyedül. A korábbi cikkekben a lányanyák döntését nem tudatosnak ábrázolták, hanem kényszernek. A cikk

a lányanya mellé állt faluja, elsősorban azért, mert „okos, becsületes, megbízható, nagyon kedves”, és a szülei is kiálltak mellette.

A leendő leányanya sorsának kedvező alakulása azonban ritka kivétel volt, mint ahogy a jelentés mutatja is. A jelentés szerzője külön hangsúlyozza azt, hogy figyelmet kell fordítani a Budapestre naponta dolgozni bejáró nőkre, hogy őket is el tudják számoltatni esetleges terhességükkel kapcsolatban, mivel a felderítetlen esetek zömét nekik tulajdonították. A bejárók és az ingázók a modern és a tradicionális kultúra határán éltek, identitásukban és életformájukban kötődtek a város és a falu világához is. A jelentés szerzője egyrészt együttérzést tanúsított a bűntettet elkövető nőkkel, amikor hangsúlyozta, hogy a szülés alatt és után a szülő nő kivételes testi és lelki állapotban van, ezért a bíróságok enyhe ítélkezési gyakorlata természetes.

A Kádár-korszakban az

a csecsemőgyilkosságot – ellentétben a Csemegi kódexszel, ahol privilegizált tényállás volt – beolvasztotta az emberölés alapeseti . A törvény miniszteri indoklása szerint ennek oka többek között az volt, hogy a házasságon kívül született, törvénytelennek számító gyermekeket az 1946. évi XXIX. tc. , tehát a házasságon kívül szülő nő törvényi védelmet . A törvény indoklása szerint a privilegizált , vagyis az enyhébb megítélés megszüntetését az is indokolta, hogy a szocialista időszakban, a „gazdasági-társadalmi viszonyok átalakulásával”, a nyomor megszűnésével, az emancipációs beszédmód miatt a „nők megváltozott társadalmi helyzetével” megszűntnek gondolták a lányanyák kitaszítottságát a . Az általános tankötelezettséget pedig gyógyírnak vélték a kulturális elmaradottság felszámolására. A szocialista időszakban a bírói gyakorlatban a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként leginkább arra lehetett , hogy az anya a szülés során beszűkült tudatállapotban és kényszerhelyzetben volt. A bírók – szem előtt tartva Legfelsőbb Bíróság erre vonatkozó, 15. számú Irányelvét – a korszakban elenyésző számú esetben minősítették az újszülött megölését előre kiterveltnek, aljas indokból elkövetettnek, mert maga a titkolt terhesség nem volt tekinthető az előre megfontolt szándék . Az Irányelv szerint a büntetés kiszabása során minden egyes esetben vizsgálni kellett, hogy a cselekmény elkövetését mennyiben befolyásolta a szülő nő különleges állapota és a társadalmi . A szocialista időszakban évente 25-30 felderített csecsemőgyilkosság , melyet 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel lehetett . 1958-1961 között elemzett esetekben átlagosan két év szabadságvesztés büntetést szabtak ki. E forrás is ezt tartotta általánosnak.

Azonban a szerző úgy vélte, hogy mivel e terhes nők nem jártak terhesgondozásra, tudatosan készültek születendő gyermekük megölésére, ez azonban elég valószínűtlen és több tudományos kutatási eredmény cáfolja is. Nem vizsgálta a jelentés a környezet szerepét, az apa felelősségét. Kriminológiai szempontból, a közvetlen környezet közömbösségét, felelősségét vizsgálók azzal érvelnek, hogy az anya elsősorban áldozat, másodsorban gyilkos. Cseres Judit kriminológus „Eltékozolt újszülöttek” című kötetében 197 esetet elemezve azt a megállapítást tette, hogy felelősnek tartja a titokjátszma-ajánlatot kínáló környezetet, akiknek a segítségével az anya kilenc hónapon át úgy tehet, mintha nem is várna gyermeket. Herczog Mária szociológus

titkolt terhesség az, amelyben az állapotos nő környezete és gyakran saját maga előtt is tagadja azt a tényt, hogy gyermeket vár. Kardos Klára igazságügyi szakértő is azt hangsúlyozta, hogy érthetetlen a környezet tagadása: az, hogy a terhes nőket kitartóan azzal szembesíti, hogy a terhesség nem is létezik, és a nők a kilenc hónap alatt ennek az elvárásnak felelnek meg. Szerinte innen már csak egy lépés a „nem létező terhesség létező eredményének” .

Szociálpolitikai szempontból – Dettre Erzsébet szerint – az újszülött gyilkosság melletti érv lehet az, hogy az anyák úgy érezhetik, a csecsemő megölése az egyetlen lehetőség arra, hogy addigi életlehetőségeiket, kapcsolatrendszerüket

. A szocialista időszakbeli szociálpolitikát Cseres Judit 1982–1986 közötti időszakra vonatkozó kutatásában arra alapozva kritizálta, hogy a segítségre, védelemre szoruló terhes nőnek magának kellett volna felkeresnie az orvost, a védőnőt és nem fordítva: tehát sajnos nem az intézmények képviselőinek volt kötelezettségük a veszélyeztetettek felkutatása.

Ezen a napon történt február 02.

1907

Dmitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus (*1834)Tovább

1920

Szinyei Merse Pál magyar festőművész (*1845)Tovább

1933

Adolf Hitler feloszlatja a német parlamentet.Tovább

1943

Véget ér a sztálingrádi csata, a 6. német hadsereg megadja magát.Tovább

1957

Kádár János salgótarjáni beszédében Nagy Imrét ellenforradalmi felkelés szításával vádolja és árulónak nevezi.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő