Az Ezredévi Kiállítás 1896-ban

„Ami a kiállítási területet illeti, az eddig folytatott tárgyalások mai állása a következő: A fő- és székváros közönsége 1892. évi november 9-én tartott közgyűléséből 1104. szám alatt hozott határozata alapján arról volt szíves értesíteni, hogy úgy a városligetnek azt a részét, mely az 1885-iki országos kiállítás czéljaira rendelkezésére állott, mint a Stefánia út jobb oldalán levő és a nyári színkörig elterjedő városligeti részt is átengedni kész; s egyúttal közölte azon óhajtásokat, melyeket a fő- és székváros érdekeire való figyelemmel szem előtt kíván tartatni.”

Előkészületek 

A „boldog békeidők" Magyarországa felemás képet mutat az érdeklődő számára: egyrészt az ország történetének egyik legdinamikusabban fejlődő időszakáról van szó, másrészt azonban a korszak számos feszültségtől volt terhes. Vagyis nagymérvű konjunktúra jelei voltak megfigyelhetők a korszakban, mert „amikor Európában a gazdasági fejlődés lelassult, Magyarország évi növekedési üteme

A helyzet árnyalása végett hozzá kell fűzni azt, hogy a gazdaság egyes szektorait vizsgálva egyaránt találkozunk fejlett és elmaradott ágazatokkal is, de összességében A gyarapodással, fejlődéssel szemben viszont a nemzetiségi kérdés komoly összeütközések veszélyét hordozta magában. (A kérdés kicsúcsosodását végül a háborús összeomlást követő események és a trianoni békediktátum jelentették.) S bár az etnikai feszültségek nem csitultak el a millenniumi ünnepségsorozat ideje alatt, 1896-ban sem, talán túlzás nélkül állítható, hogy a honfoglalás ezredik évfordulójának alkalmából szervezett, az egész országot bemutató, megmozgató eseménysorozat az 1867-es kiegyezéstől a Monarchia összeomlásáig tartó bő fél évszázad legjelentősebb kulturális eseménye volt hazánkban.

Az évforduló megünneplése az 1870-es évek közepétől kezdve foglalkoztatta a közvéleményt, az érdeklődés ekkor hírlapi cikkek formájában lelhető fel. 1878-ban azonban már a Magyar Tudományos Akadémia is

a kérdéskör iránt, újabb néhány év elteltével pedig a politika tűzte napirendre a millennium kérdését. A magyar kormány 1882. október 17-én fordult az Akadémiához azzal a kéréssel, hogy állapítsák meg a Kárpát-medence birtokbavételének kezdő és záró időpontját. A tudós testület történelmi bizottságának négy tagját kérte fel a kérdés kivizsgálására, ám mivel egy személy kimentette magát a feladat alól, végül hárman foglalkoztak a kérdéssel. Miután a kutatások a három személy egymásétól eltérő eredményeivel zárultak, az Akadémia hivatalos állásfoglalása a következő volt: a magyarok elődei 888 előtt még biztosan nem telepedtek le a Kárpát-medencében, ugyanakkor Az eredmény fényében a tudós testület, mint köztes évet, 1894-et jelölte ki a honalapítás ezredik évfordulójául. Az időpont további alakulása ezt követően már kizárólag politikai döntések függvénye volt. A minisztertanács 1890. szeptember 1-jén „időnyerés szempontjából" az 1895. évet tűzte ki az ünnepségek megrendezésére, a programok előkészítésével pedig a miniszterelnököt, a kultusz-, a pénzügy- és a kereskedelemügyi minisztereket bízta meg. 1891. augusztus 6-án Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter a minisztertanács elé terjesztette az érintett tárcák addig kidolgozott javaslatait, az ülés résztvevői pedig megerősítették, hogy 1895-ben rendezik meg a millenniumot. Ugyanekkor határoztak arról is, hogy ez alkalomból a fővárosban

     
Közlemény a Millenniumról és a kiállításról
 

Az első törvényjavaslatot, amely a millenniumi ünnepségekről rendelkezett, 1891. október 31-én szintén Baross vitte az országgyűlés elé, s ezt a törvényhozó testület el is fogadta. Az így megszületett 1892. évi II. tc. deklarálta, hogy 1895-ben Budapesten országos kiállítást tartanak, s ennek megrendezésével a kereskedelmi

1892-ben felmerült az is, hogy a millenniumi kiállítást pénzügyi okok miatt mégsem kellene megrendezni, de szeptemberben az időközben elhunyt Baross Gábor helyére lépő Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter előterjesztésére a minisztertanács végül a kiállítás megtartásáról döntött. Helyszínéül a

A Wekerle-kormány idején újabb módosítások történtek a millenniumi ünnepségek időpontját illetően, 1893 elején ugyanis a törvényhozás újabb tervezetet fogadott el: az 1893. évi III. tc. a kiállítás 1896-ra történő elhalasztásáról és a költségek fedezéséről rendelkezett, amelyet egy millió forintban állapított meg. A halasztás hátterében az állt, hogy a kormány több fontos építményt kívánt átadni az ünnep alkalmából, de azok 1895-re még nem készültek volna el. Ezek közé tartozott az épülő

az igazságügyi palota, valamint az Iparművészeti Múzeum. A millennium éve végül az 1896-os esztendő lett, május 31-én pedig az 1896. évi VII. tc. révén a törvényhozás rendelkezett a honfoglalás emlékének törvénybe iktatásáról is.

Ezen a napon történt január 27.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg áttöri Leningrád több mint 2 éve tartó német blokádját.Tovább

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat.Tovább

1967

Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-EgyezménytTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők