Egy lista 1941-ből – de honnan és kinek?

Adalék a M. kir. Külügyminisztérium elhárító szerepéhez a II. világháború éveiben

Az alábbiakban közölt forrás „csak" egy névsor, amelyben az akkor a hitleri Németországhoz tartozó Pozsonyligetfalu (ma Pozsony V. kerülete) „gyanús" magyar anyanyelvű lakóinak neve olvasható.
A Gestapót különösen érdekelte, hogy a megszállt területeken élők milyen korábban működött pártokkal, mozgalmakkal szimpatizáltak. Az is feltételezhető, hogy a listát a magyar fél kérte az ottani magyarok politikai irányultságáról azért, mert sok magyar szeretett volna hazatérni Magyarországra, s ezáltal a nem kívánatos elemeket könnyebben lehetett megszűrni.

Bevezetés 

Közhelyszámba menő az a kijelentés, hogy az egyes országok külügyminisztériumai és diplomáciai kirendeltségei - legyenek azok a (nagy)követségek vagy csak a konzulátusok - egyben az adott ország hírszerzésének is központjai. S az már a dolgok természetes folyása, hogy az így beszerzett információk egy részét az ország elhárítása is hasznosítani tudta/tudja.

A magyar történelemben, különösen a 19-20. században azonban a hírszerzés és az elhárítás egy sajátos területen szorosan összekapcsolódott egymással. Ez pedig a külföldön élő magyarok figyelése, valamint róluk minden létező információ összegyűjtése volt. A mindenkori magyar államot élénken érdekelték az egyes magyar emigrációk személyi összetétele és szervezeteik épp úgy, mint az emigráns magyar politikusok tevékenysége, kapcsolati hálója, levelezése stb. Kutatásaink során bizonyosságot nyert az is, hogy ezt a feladatot a Horthy korszakban jórészt a M. kir. Külügyminisztérium V. politikai osztálya látta el, amelynek állományában így detektíveket is találunk, nem csak 

.

Ez a fajta felderítő és egyben elhárító munka 1938, ill. a II. világháború kitörése után még intenzívebbé vált. Ennek okát nem csak magában a háborúban kell keresnünk, hanem abban is, hogy 1938-1941 között a trianoni Magyarország területe négy alkalommal is bővült (1938: I. bécsi döntés; 1939: bevonulás Kárpátaljára; 1940: II. bécsi döntés; 1941: Vendvidék, Muraköz, Bácska visszavétele). Látnunk kell, hogy nem csak az okozott komoly problémát a korabeli magyar államvédelemnek, hogy a visszatért területek többségében erőteljesek voltak azok a nemzetiségek - és ez által az ő nemzetiségi mozgalmaik is -, amelyek a korábban a többséget alkották. Legalább ennyire gyanúsak voltak a visszatért területek magyar lakosai is: ki tudja ki és hogyan kollaborált a megszálló románokkal, szerbekkel, csehekkel? - tették fel a kérdést Budapesten... Arra, hogy volt szűrés - mégpedig központilag szervezett -, csak sporadikus nyomok állnak a rendelkezésünkre. Ilyen volt a 2300/1939 sz. ME. alapján felállított Felvidéki Igazoló Bizottság néhány megmaradt jelentése, amelyek fókuszában elsősorban az állami alkalmazottak, illetve a közigazgatásban dolgozók 

.

Az alábbiakban szó szerint közölt forrás azonban nem belügyi vonalon keletkezett, hanem a M. kir. Külügyminisztérium iratanyagában található K-65-1941-II sz. alatt. Ha úgy tetszik, akkor forrásunk „csak" egy névsor - nem ismert, hanem „csak" ún. „kisemberek" neveivel -, mégis számos kérdést felvet a kutatóban. Egyik, hogy a listán csak Pozsonyligetfalu magyar anyanyelvű lakóinak neve olvasható. Tudható, hogy a trianoni békepaktumig Magyarországhoz tartozó Pozsonyligetfalu 1930-ig német többségű település volt, a magyarok száma és aránya pedig mindig is alacsony volt. A települést Csehszlovákia feldarabolása után - tekintettel stratégiai fontosságára - a Nagynémet Birodalomhoz csatolták. A háború után a település visszakerült csehszlovák fennhatóság alá, s a benesi dekrétumokban foglaltak alapján, 1945-1946-ban a falu német és magyar lakosságának nagy részét kitelepítették. A település háború utáni sorsa más szempontból is tipikusnak mondható: 1946 után Pozsonyhoz csatolták, s így az egykori Pozsonyligetfalu lett a szlovák főváros V. kerülete.

Szempontunkból tehát mindez azért érdekes, mert 1941-ben - vagyis az alábbiakban közölt forrásunk keletkezésekor - a Nagynémet Birodalomhoz tartozott a település. Teljesen logikus a feltételezés, hogy a német rendészeti és biztonsági szerveket, de ezeken belül is vélelmezhetően elsősorban a Gestapót [Geheime Staatspolizei = Titkos Államrendőrség] különösen érdekelte, hogy a megszállt területeken élők milyen korábban működött pártokkal, mozgalmakkal szimpatizáltak. Az sem írható a véletlen számlájára, hogy a baloldali (legyen az szociáldemokrata vagy éppen kommunista) pártok és mozgalmak különösen az érdeklődésük homlokterében álltak. Itt jegyezzük meg, hogy a két világháború közötti Csehszlovákiában a demokrácia keretébe nemcsak a szociáldemokrata, hanem a kommunista párt legális léte és működése is belefért, hasonlóan a különféle etnikai alapon szerveződő pártokéhoz.

Sajnos forrásunk nem ad választ arra az alapvető kérdésre, hogy a német rendészeti és biztonsági szervek pontosan honnan vették a névsorokat, de feltételezhetjük, hogy a csehszlovákiai bevonuláskor a pártok irattárát is azonnal lefoglalták, benne a tagnyilvántartásokkal. Szintén érdekes kérdés, s a forrásokból nem derül ki, hogy a listát a magyar fél kérte, vagy pedig a németek adták át. Tekintettel Pozsonyligetfalu speciális helyzetére (volt csehszlovákiai település, amit a németek a Nagynémet Birodalomhoz csatoltak), könnyen lehet, hogy a magyar fél kért kimutatást, vagy legalábbis információkat az ottani magyarok politikai irányultságáról. Ennek hátterében az is állhatott, hogy amint arra forrásunk első mondata is utal, sok magyar és/vagy magyar állampolgár szeretett volna vissza/hazatérni Magyarországra a '30-as évek végén, de különösen az Anschluss és a háború kitörése után. Ebben tudtak - ha akartak - a különböző magyar diplomáciai képviseletek segítséget nyújtani, s éppen ezért logikus volt, hogy a nem kívánatos elemeket is ott - lenne adott esetben a - legegyszerűbb megszűrni.

Tekintettel a források sporadikus és hiányos voltára, jelenleg nincs arra vonatkozóan konkrét adatunk, hogy a listán szereplő mintegy 58 személy neve - ami körülbelül a pozsonyligetfalui magyar lakosság hozzávetőleg 10%-a volt - más belügyi, vagy külügyminisztériumi nyilvántartásban is előfordult 

.

Ezen a napon történt szeptember 28.

1922

Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább

1939

A szovjet-német megállapodás értelmében felosztják Lengyelországot. A Szovjetunió megkapja Litvániát.Tovább

1988

Lezajlott az első ún. figyelmeztető sztrájk a JATE BTK-n, amelyet a hallgatók a felsőoktatás radikális és következetes megújításáért...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő