Egy lista 1941-ből – de honnan és kinek?
Az alábbiakban közölt forrás „csak" egy névsor, amelyben az akkor a hitleri Németországhoz tartozó Pozsonyligetfalu (ma Pozsony V. kerülete) „gyanús" magyar anyanyelvű lakóinak neve olvasható.
A Gestapót különösen érdekelte, hogy a megszállt területeken élők milyen korábban működött pártokkal, mozgalmakkal szimpatizáltak. Az is feltételezhető, hogy a listát a magyar fél kérte az ottani magyarok politikai irányultságáról azért, mert sok magyar szeretett volna hazatérni Magyarországra, s ezáltal a nem kívánatos elemeket könnyebben lehetett megszűrni.
Bevezetés
Közhelyszámba menő az a kijelentés, hogy az egyes országok külügyminisztériumai és diplomáciai kirendeltségei - legyenek azok a (nagy)követségek vagy csak a konzulátusok - egyben az adott ország hírszerzésének is központjai. S az már a dolgok természetes folyása, hogy az így beszerzett információk egy részét az ország elhárítása is hasznosítani tudta/tudja.
A magyar történelemben, különösen a 19-20. században azonban a hírszerzés és az elhárítás egy sajátos területen szorosan összekapcsolódott egymással. Ez pedig a külföldön élő magyarok figyelése, valamint róluk minden létező információ összegyűjtése volt. A mindenkori magyar államot élénken érdekelték az egyes magyar emigrációk személyi összetétele és szervezeteik épp úgy, mint az emigráns magyar politikusok tevékenysége, kapcsolati hálója, levelezése stb. Kutatásaink során bizonyosságot nyert az is, hogy ezt a feladatot a Horthy korszakban jórészt a M. kir. Külügyminisztérium V. politikai osztálya látta el, amelynek állományában így detektíveket is találunk, nem csak
.Ez a fajta felderítő és egyben elhárító munka 1938, ill. a II. világháború kitörése után még intenzívebbé vált. Ennek okát nem csak magában a háborúban kell keresnünk, hanem abban is, hogy 1938-1941 között a trianoni Magyarország területe négy alkalommal is bővült (1938: I. bécsi döntés; 1939: bevonulás Kárpátaljára; 1940: II. bécsi döntés; 1941: Vendvidék, Muraköz, Bácska visszavétele). Látnunk kell, hogy nem csak az okozott komoly problémát a korabeli magyar államvédelemnek, hogy a visszatért területek többségében erőteljesek voltak azok a nemzetiségek - és ez által az ő nemzetiségi mozgalmaik is -, amelyek a korábban a többséget alkották. Legalább ennyire gyanúsak voltak a visszatért területek magyar lakosai is: ki tudja ki és hogyan kollaborált a megszálló románokkal, szerbekkel, csehekkel? - tették fel a kérdést Budapesten... Arra, hogy volt szűrés - mégpedig központilag szervezett -, csak sporadikus nyomok állnak a rendelkezésünkre. Ilyen volt a 2300/1939 sz. ME. alapján felállított Felvidéki Igazoló Bizottság néhány megmaradt jelentése, amelyek fókuszában elsősorban az állami alkalmazottak, illetve a közigazgatásban dolgozók
.Az alábbiakban szó szerint közölt forrás azonban nem belügyi vonalon keletkezett, hanem a M. kir. Külügyminisztérium iratanyagában található K-65-1941-II sz. alatt. Ha úgy tetszik, akkor forrásunk „csak" egy névsor - nem ismert, hanem „csak" ún. „kisemberek" neveivel -, mégis számos kérdést felvet a kutatóban. Egyik, hogy a listán csak Pozsonyligetfalu magyar anyanyelvű lakóinak neve olvasható. Tudható, hogy a trianoni békepaktumig Magyarországhoz tartozó Pozsonyligetfalu 1930-ig német többségű település volt, a magyarok száma és aránya pedig mindig is alacsony volt. A települést Csehszlovákia feldarabolása után - tekintettel stratégiai fontosságára - a Nagynémet Birodalomhoz csatolták. A háború után a település visszakerült csehszlovák fennhatóság alá, s a benesi dekrétumokban foglaltak alapján, 1945-1946-ban a falu német és magyar lakosságának nagy részét kitelepítették. A település háború utáni sorsa más szempontból is tipikusnak mondható: 1946 után Pozsonyhoz csatolták, s így az egykori Pozsonyligetfalu lett a szlovák főváros V. kerülete.
Szempontunkból tehát mindez azért érdekes, mert 1941-ben - vagyis az alábbiakban közölt forrásunk keletkezésekor - a Nagynémet Birodalomhoz tartozott a település. Teljesen logikus a feltételezés, hogy a német rendészeti és biztonsági szerveket, de ezeken belül is vélelmezhetően elsősorban a Gestapót [Geheime Staatspolizei = Titkos Államrendőrség] különösen érdekelte, hogy a megszállt területeken élők milyen korábban működött pártokkal, mozgalmakkal szimpatizáltak. Az sem írható a véletlen számlájára, hogy a baloldali (legyen az szociáldemokrata vagy éppen kommunista) pártok és mozgalmak különösen az érdeklődésük homlokterében álltak. Itt jegyezzük meg, hogy a két világháború közötti Csehszlovákiában a demokrácia keretébe nemcsak a szociáldemokrata, hanem a kommunista párt legális léte és működése is belefért, hasonlóan a különféle etnikai alapon szerveződő pártokéhoz.
Sajnos forrásunk nem ad választ arra az alapvető kérdésre, hogy a német rendészeti és biztonsági szervek pontosan honnan vették a névsorokat, de feltételezhetjük, hogy a csehszlovákiai bevonuláskor a pártok irattárát is azonnal lefoglalták, benne a tagnyilvántartásokkal. Szintén érdekes kérdés, s a forrásokból nem derül ki, hogy a listát a magyar fél kérte, vagy pedig a németek adták át. Tekintettel Pozsonyligetfalu speciális helyzetére (volt csehszlovákiai település, amit a németek a Nagynémet Birodalomhoz csatoltak), könnyen lehet, hogy a magyar fél kért kimutatást, vagy legalábbis információkat az ottani magyarok politikai irányultságáról. Ennek hátterében az is állhatott, hogy amint arra forrásunk első mondata is utal, sok magyar és/vagy magyar állampolgár szeretett volna vissza/hazatérni Magyarországra a '30-as évek végén, de különösen az Anschluss és a háború kitörése után. Ebben tudtak - ha akartak - a különböző magyar diplomáciai képviseletek segítséget nyújtani, s éppen ezért logikus volt, hogy a nem kívánatos elemeket is ott - lenne adott esetben a - legegyszerűbb megszűrni.
Tekintettel a források sporadikus és hiányos voltára, jelenleg nincs arra vonatkozóan konkrét adatunk, hogy a listán szereplő mintegy 58 személy neve - ami körülbelül a pozsonyligetfalui magyar lakosság hozzávetőleg 10%-a volt - más belügyi, vagy külügyminisztériumi nyilvántartásban is előfordult
.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 10.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő