Pannonhalmi emlékek

Egy menekült visszaemlékezése 1945-ből

„egy alkalommal a győri orosz repülő alakulat három teherautóval betört és zabráltak. Alaposan megdézsmálták a húskészítményeket, elvitték a Balatonfüred Hotel teljes felszerelését, és már a menekültek holmijához nyúltak, melyeket a könyvtár teremben raktároztak el. De hirtelen eltűntek, talán értesültek arról, hogy útban van a győri orosz főparancsnok, aki tudomást szerzett arról az akcióról. Bocsánatkérés mellett megígérte, hogy másnap visszaküldi az ellopott dolgokat. Másnap tényleg jött egy orosz teherautó, de a lopott dolgoknak még egy tizedét sem hozta vissza.”

Forrás

Pannonhalmi emlékeim

52 évvel ezelőtt, 1945. január elején érkeztem családommal együtt Pannonhalmára, mint az egri főkáptalani uradalom gazdatisztje.

Jelentkeztem Kelemen Krizosztom főapát úrnál, aki alkalmazott és Szalay Bertalan jószágkormányzó úr mellé osztott be. Munkakörömhöz tartozott a pannonhalmi kerület gazdasági jelentéseinek és ügyeinek intézésén kívül a főmonostor alagsorában tárolt nagymennyiségű különféle élelmiszer felhasználási ütemének és a borpince forgalmának az ellenőrzése is. A Főapátság a svájci Vöröskereszt védnöksége alatt állt, ezt a védettséget a nyilasok, a német és a szovjet hadsereg is tiszteletben tartotta. Ez a védettség már év elején is sok menekültnek adott menedéket. A front közeledtével nagyon gyorsan emelkedett a menekültek száma, oly annyira, hogy az utolsó napokban már csak fiatal lányokat tudott befogadni az apátság a túlzsufoltság miatt.

A menekültek számának növekedésével arányban emelkedett az élelmiszerek felhasználása is. Ez a követelmény, továbbá, hogy a konyha kapacitása már képtelen volt biztosítani a napi háromszori étkeztetést, február végén áttértünk a napi egyszeri étkeztetésre, ami egyfogásos meleg ebédből állt. A gyerekek mindvégig naponta háromszor étkeztek, a csecsemők és a kismamák a friss tejet az utolsó napok kivételével megkapták. Amikor a tarjánpusztai tehenészetből nem lehetett a tejet behozni, teheneket hajtottak be a parkba és asszonyok fejtek és így biztosították a tej ellátást.

Februárban a Jószágkormányzó úr rendeletére felleltároztam a bor mennyiségeket. Emlékezetem szerint 5 ezer hektoliter körüli borkészletet találtam. A cél az volt, hogy mire az oroszok odaérnek, már üres legyen a pince. A misebort felszállították a főmonostorba és lent megkezdődött az intenzív boreladás.

Az utolsó napokban a község lakói ingyen vederszámra vitték a bort, így sikerült teljesen üressé tenni a pincéket. Az oroszok amikor bejöttek a pincékben már nem találtak bort.

A Jószágkormányzó úr bölcs előrelátással úgy döntött, hogy a gazdaságokat számoltassuk el, ezt jegyzőkönyvezzük, nehogy bármikor a gazdaságvezetőket alaptalan gyanusítás érje. A Jószágkormányzó úrral elindultunk és Tarjánpusztán megállva kértem a Főintézőt, készítse elő az elszámoláshoz a zárást és majd Varsányból visszajövet ellenőrizzük a jegyzőkönyveket. Ott megijesztettek bennünket, hogy nem jutunk le Veszprém-varsányba, mert az oroszok útközben kilőnek bennünket. Ennek ellenére lementünk és szerencsésen visszajöttünk. Sem oda, sem visszafelé nemhogy repülőgépet, de egy teremtett lelket sem láttunk a határban. Varsányba érkezésünkkor teljes kihaltság fogadott bennünket. Nem volt már községi közigazgatás, posta, csendőrség, de még a német tábori csendőrség is eltűnt. Megcsináltuk a zárást és ebéd közben egy ember jelentette, hogy a távolabbi majorba bejött az orosz előörs. Ezután nagy dübörgéssel Zirc felől jöttek a német Tigrisek és mentek a kisbéri tankcsatára.

Lázinál alig tudtunk átmenni a műúton, olyan sürün egymást követték a páncélosok. Másnap Hecspusztára akartunk menni, de oda már nem jutottunk el, mert Győr után egy hecsei ember jelentette, hogy a főintéző már elment, mert a szovjet hadsereg Győrszentiván magasságában nyomul nyugat felé a Duna-parton. Visszamentünk tehát Győrbe és ott a rendház felkeresése után indultunk haza. Nyúl községben feltartóztatott bennünket egy katonai őrség, továbbmenni tilos, mivel az már haditerület. Szerencsére Győrből vittük haza az egyik pannonhalmi tanárt, aki mint tartalékos főhadnagy szolgált. Az ő segítségével azután szerencsésen hazaértünk, de a további elszámoltatásokról le kellett mondani. A legnehezebb napokban, amikor a község teljesen kihaltnak látszott, a főapátságban folyó víz ellátásban, elektromos áram szolgáltatásban és fütésben egy pillanatnyi fennakadás sem volt.

Aztán eljött a szomorú nap, amikor a szovjet hadsereg minden ellenállás nélkül bevonult Pannonhalmára. Bennünk egy világ omlott össze, de azt nem hittük, hogy később olyan nehéz időket kell megélnünk és átélnünk. A főmonostorban megjelent három magasrangú tiszt. A főapát úr fogadta őket és megmutatta nekik bent is az épületet. Ők hat orosz katonát adtak, hogy őrizzék a főapátságot, nehogy idegen bejöhessen. Ennek ellenére egy alkalommal a győri orosz repülő alakulat három teherautókkal betört és zabráltak. Alaposan megdézsmálták a húskészítményeket, elvitték a Balatonfüred Hotel teljes felszerelését és már a menekültek holmijához nyúltak, melyeket a könyvtár teremben raktároztak el. De hirtelen eltüntek, talán értesültek arról, hogy útban van a győri orosz főparancsnok, aki tudomást szerzett arról az akcióról. Bocsánatkérés mellett megigérte, hogy másnap visszaküldi az ellopott dolgokat. Másnap tényleg jött egy orosz teherautó, de a lopott dolgoknak még egy tizedét sem hozta vissza. Meggyőződésem, hogy ez a művelet árulás következménye volt.

Mikor már részben konszolidálódott az állapot, a park melletti gyümölcsös és szőlő metszését végeztük a jószágkormányzó úr közreműködésével. Tovább nem jutottunk, mert a közeli écsi szőlő el volt aknásítva.

Az egész idő alatt a főapátságban mindenki biztonságban volt, nem fordult elő sem erőszakosság, sem inzultus.

Nem lehetünk elég hálásak, hogy Pannonhalma befogadott bennünket és biztos menedéket adott a háború végső idejében.

Köszönjük, hogy e Rend nem nézve a nagy anyagi megterheltetést, gondoskodott rólunk és szeretettel vett körül bennünket.

A Szent Benedek Rend hozzáállása és magatartása a menekültek ügyében szép és követendő példája a felebaráti szeretetnek és együttérzésnek.

Ismételten hálámat és köszönetemet fejezem ki minden jóságért, amiben a Rend részesített.

Frank Iván
agrármérnök

A forrás magántulajdonban. 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1946

http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő