Pannonhalmi emlékek

Egy menekült visszaemlékezése 1945-ből

„egy alkalommal a győri orosz repülő alakulat három teherautóval betört és zabráltak. Alaposan megdézsmálták a húskészítményeket, elvitték a Balatonfüred Hotel teljes felszerelését, és már a menekültek holmijához nyúltak, melyeket a könyvtár teremben raktároztak el. De hirtelen eltűntek, talán értesültek arról, hogy útban van a győri orosz főparancsnok, aki tudomást szerzett arról az akcióról. Bocsánatkérés mellett megígérte, hogy másnap visszaküldi az ellopott dolgokat. Másnap tényleg jött egy orosz teherautó, de a lopott dolgoknak még egy tizedét sem hozta vissza.”

Bevezető

A II. világháború idején, 1944 őszétől a Pannonhalmi Főapátság a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá került, ezáltal területe védettnek minősült, tilos volt rajta bármilyen hadicélú igénybevétel. Hivatalosan gyermekmenhelyként működhetett, de az összesen körülbelül 3000 menekültet életkorra és nemre való tekintet nélkül fogadta be.

főapát és , a menhely vezetője a legnehezebb időkben is önzetlenül és rendíthetetlen bátorsággal a menekülteket.

Kelemen Krizosztom

Eduard Brunschweiler

Friedrich Born

svájci diplomata, a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti delegátusa, aki korábban hivatalos állami vadászatok során már járt Pannonhalmán és környékén, pozitívan fogadta a főapátság megkeresését, és 1944. megkötötték az apátság és 7, 5 km sugarú körzetének védelem alá helyezéséről szóló szerződést. Valószínűleg az utolsó pillanatban volt erre lehetőség, hiszen pár nappal később megtörtént az országban a nyilas hatalomátvétel. A rend minden bizonnyal figyelembe vette azt is, hogy néhány hónappal korábban a Monte Cassino-i bencés apátságot porig rombolták a szövetséges bombázók. A karizmatikus főapát, Kelemen Krizosztom már korábban is kereste a kapcsolatot a Vöröskereszttel, és a vészterhes időszakban kitűnően mérte föl a lehetőségeket. Ő és a rend tagjai erőn felül teljesítve tettek meg mindent azért, hogy az elkövetkezendő mintegy fél évben az oltalom alatt álló főapátság az emberéleteket és az értékeket mentve működhessen, és hogy a menekültek hiányt ne szenvedjenek. A „Szent Márton-hegyi városállam" saját kórházzal, korszerű berendezéssel ellátott műtővel, varrodával és cipészműhellyel rendelkezett, a nevelés-oktatás az óvodától a felsőoktatásig zajlott. Az ellátást a menekültek számával fordított arányban csökkenő saját készleteik mellett adományokból fedezték.

Pannonhalma az 1940-es években
Fortepan

Az intézményesített mentést a menhely igazgatójaként és a Vöröskereszt megbízottjaként Eduard Brunschweiler vezette, aki számos alkalommal tett tanúbizonyságot rátermettségéről. A Vöröskereszt zászlóival fellobogózott kolostor rendszeres hatósági zaklatásnak volt kitéve, a nyilas hatalom többször követelte a férfiak és a fiatal fiúk sorozási célú átadását. Ezek megakadályozásában elvitathatatlan szerep jutott a határozott és jó diplomáciai érzékkel rendelkező vezetőknek. A zsidó vagy zsidó származásúnak minősített gyerekeket a legnagyobb titokban fogadták be, gyakran álnevet kaptak, amelyet az ellenőrzésekkor bemondhattak.

 
 

Kelemen Krizosztom gyerekekkel
a főapátság kertjében (1945)

A főapátság számos felbecsülhetetlen értékű műtárgynak is helyet adott. Itt menekítették az Operaház díszleteit és a Nemzeti Színház értékeit, a Képzőművészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Galéria több teherautónyi műkincseit és a magyar koronázási palástot is. Lónyay Elemér herceg és felesége, Stefánia belga királyi hercegnő, Rudolf trónörökös özvegye is az apátság falai közt talált menedéket. A hercegné itt hunyt el 1945 augusztusában, a férje pedig szűk egy évre rá Budapesten; birtokaikat, műkincseiket és a családi

 

Frank Iván

 
levéltárat az apátságra hagyományozták.

1945. március végén jelentek meg az égen az első szovjet felderítő repülők, és egy rövid ostromot követően április elején a szovjet hadsereg bevonult a főapátság területére. Hamarosan az itt élők létszáma radikálisan csökkent.

A most közölt forrás

, az egri főkáptalani uradalom gazdatisztjének a visszaemlékezése, aki 1945 elején érkezett a családjával együtt Pannonhalmára. Feladata az apátság különböző gazdasági ügyeinek intézése mellett az élelmiszerkészlet felhasználási ütemének a megtervezése volt. Visszaemlékezése a háború borzalmai közepette létező békés menedékhely mindennapi életéről és küzdelmeiről szolgáltathat érdekes adalékokat.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 25.

1953

A londoni angol–magyar rangadót, amelyben a híres „aranycsapat”, Puskás, Hidegkuti, Czibor, Kocsis és a többiek 6:3-ra verték az angol...Tovább

1959

New Yorkban agyonlőve találják Povl Bang-Jensen dán diplomatát, az ENSZ ötös bizottság másodtitkárát. Halálának körülményei máig...Tovább

1992

A csehszlovák parlament úgy dönt, hogy 1993. január 1-jével az ország szétválik Csehországra és Szlovákiára.Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők