Egy honvédtiszt a világháborúban - 1. rész

Galícia, Kárpátok, Csehország – az utolsó felvonás

„A nap folyamán négyszer cserélnek helyet a levegőben a gépek. Amint eltűnnek a Stukák, jönnek a Martin bombázók és a Raták. Nagy pusztítás mind a két esetben. Csapataink előretörése megakad, sőt, estére kénytelenek vagyunk az erdőt feladni.[…] Estére mondhatnám kísérteties lett a csend. Harcok után ez legtöbbször így szokott lenni. Mindkét fél kimerült a gigászi küzdelemben és az éjszaka is nyugodtan telt el. A Hold fénye megvilágítja a terepet, a figyelőállásokból azonban egy-egy rakéta felszáll, ami fényével jobb áttekintést biztosít és megnyugtat.”

Bevezető

Az alábbiakban közölt napló szerzője, Salgó Andor polgári családból származott. A felső kereskedelmi iskolai érettségit követően 1939. október 5-én vonult be kötelező katonai szolgálatra a kassai 21. gyalogezred I. zászlóaljához. A tartalékos tiszti iskola két évfolyamának elvégzése után csapatvonat-parancsnoki tanfolyamra iskolázták be. 1941. június 30. és október 25. között a Kárpát-csoport parancsnokságának 1/c. osztályának írnokaként hadiszolgálatot teljesített, majd 1942 októberében alakulatának vonatparancsnokaként vonult el a 2. hadsereg Don-menti hadműveleti területére. 1943. február 2-án (más adat szerint 6-án) Sztarij Oszkoltól északra megsebesült. Felépülését követően a polgári életben dolgozott, míg 1944. február 17-én ismét behívták katonai szolgálatra. A kassai 21/I. zászlóalj kötelékében szolgált 1945. április 6-áig, mikor a 24. hadosztály alakulatai (köztük a 21/I. zászlóalj) beszüntették a tüzelést, és megnyitották védőállásaikat. A szovjet parancsnokság - az előzetes megállapodás szerint az átvett 195 tisztet, 144 tiszthelyettest, 850 tisztest és 1374 honvédet a szokásos ellenőrzés és fertőtlenítés után két vasúti szerelvénnyel Hajmáskérre szállította, hogy ott az alakulóban lévő demokratikus honvédség 5. gyaloghadosztályának magvát alkossák. Salgó Andor 1945. április 24-étől az úgynevezett demokratikus honvédség 5. hadosztály 17. gyalogezred I. zászlóaljánál szolgált. Leszerelését követően Miskolcon élt, zömmel adminisztratív munkaköröket ellátva.

 

A közölt forrás a helyszínen készült jegyzetek alapján íródott, érdekessége, hogy nem annyira a hadi eseményekre összpontosít, nem elrémíteni próbál, hanem - sokszor név és arcok nélkül - a mindennapi élet apró momentumait mutatja be. Megtudhatjuk, hogy alakult a közhangulat, milyen volt az ellátás, a felszereltség, hogyan szervezték át a csapatokat, de - ha helyzet úgy hozta, belepillanthatunk a harcokba is.

Mindezt egy olyan ember szemével látjuk, aki személyiségénél és képzettségénél fogva pontosan, precízen tudta a részleteket dokumentálni. Így - a személyes élményeken, benyomásokon túl - a napló végén megtalálhatjuk a 21/I. zászlóalj részletes tiszti névsorát, létszám- és veszteségi adatokat, de a szerző személyes katonai szolgálatának aprólékos dokumentációját is.

A gépelt napló és az eredeti dokumentumok a család tulajdonában vannak Miskolcon, egy korábbi kutatásom melléktermékeként (amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlő községnél visszavetett ellenséges folyóátkelési kísérlet részleteinek feltárását tűzte ki célul) jutottam hozzá, immár tíz éve. A napló azóta várta, hogy nyilvánossághoz juthasson, elmondva az utókornak a

bakák harcait.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 30.

1919

Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők