Egy honvédtiszt a világháborúban - 1. rész

 

Április 1.

Éjjel kemény hideg. Az utak csonttá fagyva. Az előző két napi napsütéstől felolvadt úttest jeges. A lovakat éles sarokkal látjuk el, hiszen meredek, szerpentines hágón kell átkelnünk. Az igénybe vett polgári előfogatok reggelre meglógtak. A felpakolt szekerekhez nincs ló. Már indulni kellene és legalább 10 ló hiányzik. Újabb lovakat szerzünk, és végre elindulunk. Lassú, akadozott menetben délben még Hajasdon vagyunk, ahol be is szállásolunk, mert az előttünk haladó alakulatok, különösen a tüzérek nem bírnak a hágón átkelni. Tömegszállásokon éjjelezünk, de a hangulat remek. Elszomorító azonban a nagy hóesés és a folyamatos hófúvás. Hogy ez mennyire befolyásolni az utak járhatóságát, azt még nem tudom. Sok szaladgálás után szállásunkon elbeszélgetve hamarosan lefekszünk.

 

Április 2-3.

A havazás és a hófúvás miatt az uzsoki hágó járhatatlan. Sok száz ember dolgozik az utak letakarításán, de az állandó vihar mindent betemet. Mint szemtanúk, elbeszélik, az előttünk menő zászlóalj járműveit a hó reggelre annyira betemette, hogy az őr a szekerek tetején sétál.

További parancsig itt maradunk. Az utak kitisztítása után majd folytatjuk menetünket. Első napon előreküldött szálláscsinálókról semmi hír. Minden kapcsolat megszakadt velük, s semmit nem tudunk sorsukról. Ők már odaát vannak. Újabb szálláscsinálók indulnak. Ezek aznap visszajönnek, mert a hágó még gyalog sem járható.

Másnap pihenés, tisztogatás. Gyönyörű, verőfényes nap. Komoly formában megindult az olvadás. A doktorral elindulunk egy lovaglásra a hágó felé. Két hatalmas kotrógép fúrja a több méteres havat.

Este parancsot kapunk, hogy holnap 9.45-kor indulunk.

 

Április 4-5-6.

Kitűzött időben megindulunk a hágón át. Az út eleinte jó. A szerpentineknél nagy fáradtsággal tudunk haladni. A több méteres hó le van ugyan takarítva, de több órai út után tudok csak feljutni a hágó tetejére. Ismét egy határsorompó! Istenem, vajon hányszor kell még nekünk, magyaroknak idegen földön harcolni? Visszatekintek a magyar hegyekre, s a Nap, piros tüzével mintha búcsút intene. Esteledik. A nap szemlátomást száll, pár perc és lehanyatlik, pár perc és lehanyatlik. Most már csak a lenyugvó nap fénye mutatja a magyar bérceket, majd már a Hold jön fel, és segít minket a nehéz éjszakai előnyomulásban.

Habár kissé lefelé vezet utunk, nagy nehézségekkel küzdünk tovább is. Még 10 km van hátra. Egész éjjel megyünk. Bakancsok, csizmák teljesen átázva. Virradatkor érkezünk meg. Szállásunk mostoha, de abban is csak rövid ideig pihenhetünk. Az emberek, a szekerek, a lovak mind erősen leromlottak. A falu, ahová délben beszállásoltam, jó messze volt. Éppen megmosakodtam, lábat áztattam, és máris jött a parancs, hogy tovább. Estére tudtam embereimet és járműveimet összeszedni és elindultunk a 8-10 km-es útra. Ismét dombok, még rosszabb utak, szerpentinek. A csapat eleinte szépen együtt megy. Az emberek szétosztva, szekerenként 5-6 fő. Eleinte szépen együtt megyünk, de hamarosan elnyúlik a menet, és a napi menetcél előtt el is akadunk. Az utat felvágják a szekerek, tele van zökkenőkkel. Törnek a kerekek, a tengely, a lőcs és az egész szekér. Dűlnek ki a lovak, az emberek. Hosszú vergődés után a járművek csaknem negyedrészének hátrahagyásával beérkezem

. Nagyon hosszú - 8 km-es - falu. Reggel 4-re tudok beszállásolni. Nagyon kimerült vagyok, hiszen a kocsitörések komoly mértéket öltöttek, úgy, hogy kénytelen voltam a szekerek előtt csákánnyal javítani az utat. Nehéz munka volt, haladtunk, de a törések megritkultak.

Reggel fél 8-ig aludtam. 9-re tisztigyűlésre mentem a kb. 3 km-re lévő parancsnokságra. Parancsot kaptunk a délutáni indulásra. Délelőtt folynak a javítások és remélem, hogy a mai napon is valahogyan majd csak beérkezünk napi menetcélunkhoz.

 

, április 7-8.

Szállásom egy zárdában volt. Fűtésre már csak rövid idő maradt, mert nagyon álmosak voltunk. Aránylag későn értünk be. A levegő lehűlt, és szokatlanul kemény hidegben ébredtünk. Minden meleg alsóneműt felszedtem magamra. Lábam fázik, és félek a doni fagyás kiújulásától. Éppen ezért az egész utat gyalog teszem meg. Szépen haladunk. Mindenütt a

mellett vezet utunk, és nagyjából lefelé haladunk a Kárpátok túlra eső lejtjein. Ennek köszönhetem, hogy Wisocko Wyzne-re már délután beérkezem. Szállásunk remek. Gazdával és Tónival költözöm össze. Este vendégünk a jegyző és velünk a házigazda, a tanító. Nagy evés-ivás. Eredménye - igen sok rumot megittunk - hogy valamennyien kikészültünk. Rendes a hangulat, különösen akkor, mikor megérkezik a harmonikával. Nagy zene-ének.

Késő este fekszünk le, de nagy örömünkre szolgál, hogy egy napi pihenőt kaptunk és csak 9-ém kell menetünket folytatni. Embereim és lovaim új erőre kapnak és így a holnapi útnak könnyebb szívvel vágok neki.

Délután néhányan vadászni indulunk. Négy hajtó és három puskás próbál szerencsét. Tulajdonképpen nem is szórakozásból, hanem mert kell a hús, embereim a nagy igénybevétel miatt örömmel vennének egy kis külön pörköltet. Tapossuk a nagy havat, de csak nyomokat látunk. Hazafelé menet végre kiugrasztottam egy nyulat, de a sűrű bokor között csak becsületből lőttem utána, persze, eredménytelenül. A lövés hangjaira két őz is megugrott, de azokat nem is láttam.

Itt kis izgalomról is meg kell emlékeznem. Hazamenet egy kb. 40 méter hosszú kötélhídon kell átmennünk. A nyúlhecc miatt én a csoport vége felé bandukoltam, s így történt meg, hogy a többiek bravúros gyorsasággal átevickéltek a hídon, és mikor én a közepére értem, elkezdték a két végéről hintáztatni. Ilyen figurát csak a

lát az ember, és nem is hittem volna, hogy ilyen rossz érzés az, egy köteleken keresztbe rakott deszkapallón, két oldalon támasztókötelekbe görcsösen kapaszkodva egy mély szakadék felett, amelyben zúgva rohan egy hegyi patak. Ilyen kellemes helyzetben hintázni. No, de amikor látták barátaim, hogy túl vagyok a kezdeti ijedelmeken, abbahagyták a játékot, és megszabadultam a kínos helyzetből.

 

Április 9-10.

Este a segédtisztet helyettesítve csak későn fekszem le. Természetesen reggel nehezen ébredek. Minthogy legényem elfelejt felébreszteni, az időm kevés és gyors rohanással készülök fel a menetre. Kemény hideg van, a ködtől alig látni. Az út jeges, a lovak botlanak, és gyakran esnek. Egy meredek úton nehezen jutunk keresztül, de utána

át már 13h-kor beérünk . Itt kellemes szállás fogad, egy még kellemesebb hírrel, hogy a holnapot itt töltjük pihenőben.

 

Április 11-14.

Télből a tavaszba! Gyönyörű tájakon haladunk.

a menetirány. egy elsőrendű műútra térve folytatjuk utunkat. Itt már nincs bajom a járműveimmel, itt már részemre is kellemes az út. Szabadon élvezhetem a vidék gyönyörűségét. Sokat fényképezek, hiszen tudvalévő dolog, hogy órák kérdése és kinn vagyunk a havas Kárpátokból. Az út legnagyobb részét lóháton teszem meg, így aránylag pihenten jutok az éjjelezési helyünkre. Ennek ellenére levert vagyok, aminek oka, hogy keveset alszom. A korai indulások és a késő esti beszállásolások nagyon megrövidítik az éjszakáinkat.

Habár állandóan közeledünk az ellenség felé, és biztosak vagyunk az azonnali bevetésünkben, a hangulat jó. A tavaszi, fenyőillattal teli levegő, a kifogástalan étkezések a jó hangulat előmozdítói. Legfőképpen azonban a nap mint nap érkező tábori posta, amely a havasi átkelés napjain nem bírt utánunk jönni. 12-én 8 lapot és több mint tíz képes újságot, 13-án pedig újabb 3 lapot kaptam. 4-5 nap alatt ér hozzánk a posta, úgyhogy a levelezésre nem lehet panaszkodni.

14-én

át megyünk. Gyönyörű napsütés. A hónak már nyoma sincs, mindenütt friss fű és előbújó friss virágok. Ibolya, hóvirág és sok más korai virág díszíti a bakasapkát. Az igazi tavasz érzése hatja át lelkünket, felszabadulunk a tél nyomasztó hatása alól. Két nap alatt kijöttünk a hideg, havas, de nappal erősen olvadásos hegyrengetegből és további utunk már mondhatnám poros úton, fennsíkon, madárdal és gólyakísérettel vezet.

A vidék erősen partizános. A biztosítás erősen meg van szervezve, s hiszem, hogy nem lesz semmi baj. Ma este különben éppen szállásomtól alig 100 méterre a templom tornyában akarnak elfogni a németek egy bandavezért. Nem tudom, sikerült-e nekik.

 

Április 15-16.

További erős menet. Verőfényes napsütésben megyünk Srtyj-en keresztül. Nagy a forgalom az utakon, nagy a por. A magyar csapatok felvonulása nagy és csodálatosképpen még nem kaptunk légitámadást. Néhány fényképet csinálok, és a leexponált 2 tekercs filmet hazaküldöm, legalább azok legyenek biztonságban.

16-án menet közben kapom meg

sorait. Nagyon megörültem váratlan jelentkezésének, és minthogy a telefonösszeköttetést is közli velem, reményem van rá, hogy hamarosan személyesen is beszélgethetünk.

Délután korán beszállásolunk

. A nap legnagyobb eseménye a kegyetlen fogfájásom. Már két éjszaka nem aludtam semmit. Reggel rászántam magam, hogy kihúzatom. tízperces kínlódás után sem bírja a betört gyökereket kiszedni. Az injekció teljesen hatástalan volt, és ezért sokat szenvedtem. Hiábavaló volt a sok fájdalomcsillapító, fájdalmam csak nem akart szűnni. Estére annyit enyhült, hogy aludni tudtam.

 

Április 17-20.

A szép idő, úgy látszik, állandósul. Minden nap erős ütemben megyünk előre. Esténkint vastag port mosunk le az arcunkról, hiszen többnyire műúton megyünk, ahol nagy a gépkocsiforgalom.

, már mögöttünk vannak és komolyan közeledünk a harcok színtere felé. Stanislau már csak 40 kilométerre van, ahol a hírek szerint még a napokban is harcok voltak. A lábra kapott sok kósza hír között talán a legkellemesebb, hogy az oroszok állítólag menekülésszerűen vonulnak vissza támadó csapataink elől. Ez lenne erőltetett menetünknek az oka.

A hangulat - eltekintve kisebb-nagyobb belső súrlódásoktól, amit gazdánk meg nem értése okoz - jónak mondható. A háború eddig nem jelentett életveszedelmet, hiszen még bombázást sem kaptunk.

Csapataink felvonulása nagyméretű. Szinre ömlik a sok magyar csapat egymás után. Hosszú kilométereken át kígyóznak a gyalogcsapatok, rohannak a gépesítettek, és a vonatok is komoly erőt képviselő terhet visznek. Boldog érzés ezt látni, hiszen íme, komoly erő vagyunk mi is. Hisszük, hogy ez a rengeteg magyar dicsőséget szerez nevének. Az emberek öntudatunkban kicsit megerősödnek, kezdenek az oroszokkal szemben kis erkölcsi fölényt érezni. Erős akarattal viselik az út fáradalmait, nyomják az elakadt szekereket, segítik az utánszállító kocsikat, hogy a túlzsúfolt úton senki ne maradjon el.

Buday Lacival végre találkozom

. Nagyon megörülünk egymásnak, és kis szabadidőnket este együtt töltjük. Ez is egy olyan érzés, amit csak ilyen távol az otthontól lehet csak érezni. Gyuszi jutott eszembe, amikor Erdélyben így összetalálkoztunk.

 

Április 21.

Kényelmes menetben 12 kilométeres út után beérkezünk

, Itt találkozom ismét az oroszok félelmetes harckocsijával, a . Igaz, hogy ez a példány már halott, de ez arra mégis csak jó, hogy az új német páncélelhárító fegyvert - a - kipróbáljuk. Remek találmány, mellyel gyerekjáték egy ilyen páncélóriást megsemmisíteni. Keresztülüti a legvastagabb páncélt is, helyesebben keresztülolvasztja és belül robbanva mindenkit megsemmisít. Nagy füstöt fejleszt. Csodáljuk valamennyien a tanulmányt. Igaz, hogy ez még nem a legjobb, mert a kályhacső - - messzebbről, pontosabban és ugyanolyan hatással pusztítja el a harckocsit. Ugyanakkor nézzük meg a hatását is, amely darabokra szaggatta a páncélzatot. Ezt páncéltörő ágyú csövéről lövik ki.

 

Április 22.

Tovább megyünk. Délben

vagyunk, majd mellett elhaladva estére beérünk . Az út hosszú és nehéz volt. Delatyntól már ismerős az út, hiszen már 1941-ben jártam erre elég gyakran. Különbség csupán annyi, hogy az akkori békés falvak helyett most feldúlt, nagyrészt felégetett falvak fogadnak. Az oroszok a visszavonulásokhoz pusztítottak. Gyakran találkozunk 2-3 napos katonasírokkal. Nagy páncélos csaták dúltak itt néhány napja és hiába, ez nem megy halott nélkül. Út közben tudom meg, hogy Kolomea a célunk és nekünk kell a várost az oroszoktól visszafoglalni. Nagy feladat lesz, de hiszem, hogy az itt felvonuló csapatoknak ez sikerülni fog. Izgalommal lesem a fejleményeket. Kolomea részemre sok kedves emléket tartogat, hiszen több, mint két hónapot töltöttem ott. Kedves ismerőseim, akiknél ezen idő alatt megfordultam, bizony joggal csodálkozhatnak majd megjelenésemen.

Szállásunk nagyon jó. Kedves lengyel családhoz kerülök a doktorral. Háziasszonyunk szinte lesi a gondolatunkat és máris hozza a tejet. Néhány napja a már megszokott, részünkre kellemes jelenség és sokszor csodálkozunk, hogy a lakosság miért ilyen kedves és figyelmes velünk szemben. Volt egy kis falu, ahol csupán szálláscsinálás közben benéztem egy házba, de csak egy pillanatra, a mama már adta kezembe a tejesbögrét és amíg egy párral meg nem ittam, nem engedett ki. Másik helyen tömték belénk a tejet, vajat, tojást, és amikor sírva elbúcsúztak tőlünk, a mama még utánam szaladt egy köcsög aludttejjel. Jóformán minden családnak volt a fronton katonája és mint nálunk sokan, ők is hittek abban, hogy a sors távollévő szeretteiknek mindezt visszaadja. Mi mindenesetre jól jártunk.

 

Április 23.

Hajnalban tovább. Menetcélunkat elérni nem tudjuk, mert találkozunk az oroszokkal. Az előttünk lévő csapatok vannak velük harcban.

községben vagyunk. Nagy harci zaj hallatszik, és a távolból látjuk, amint a gyúrják az oroszokat. Estére a tüzijáték felerősödik. A falu Kolomea felé eső végén egy német-magyar páncélos egység, valamint gyalogság támad. Nagy tüzérségi tűz egész éjjel. világítanak, és mindenüvé bombák hullnak. Falunk csupán 3-4 tüzérségi találatot kap.

 

Ápilis 24-25.

Reggel korán kelek. A tegnapi harc eredményes volt. A gránátok a falut felgyújtották, egész éjjel világított a nagy tűz és az oroszok visszavonultak. Állítólag az oldalunkban lévő erődben még maradtak leszakadt részeik. Fél 8-kor parancsot kapok, hogy egy lovas hírvivővel derítsem fel a hadosztály tüzérparancsnok figyelőhelyét. Géppisztollyal felszerelve szürke lovamon lovászommal nekiindultam a nagy erdőségnek, ahol a telefonvezetékek nyomán haladva a Rubán-on megtaláltam a figyelőt, és átadtam a parancsot. Visszafelé az esti harcterületen jövök, amely már csendes. A lakosság még este elmenekült.

Déltájban tisztigyűlés: a zászlóaljparancsnok tájékoztatja a helyzetről a tisztikart, majd kiadja a támadási parancsot. Este 6 órakor kell elérni a falu - Iwanowce - keleti szegélyét, ahonnan a reggeli órákban nagy lendülettel megindul a támadás. Keresztülhaladunk a harcban álló saját csapatokon, azokat leváltjuk és támadunk tovább.

25-én reggel a terv szerint megindul támadásunk.

századával előreront, de a század támadása megakad, amelynek láttára az oroszok ellentámadásba kezdenek. Borzalmas harc minden szakaszon. A halottak és sebesültek száma nagyon nő, a gyerekek azonban keményen küzdve kitartanak állásaikban (Ilyen veszteséget a doni harcokat kivéve nem láttam. A harc dicsőséges volt, de az ára igen nagy.) Délutánra kicsit megcsendesedik a harc.

 

Április 26.

Reggelig a veszteség kb. 100 fő. Támadásunkat a parancs szerint tovább folytatjuk. Igen erős tüzérségi tűz. A német

2-3 óránként támadnak, de nekünk nem jelentenek nagy segítséget. Egyik rövidesen aknára futott, mire a többi meglépett. A harckocsikban lévő rádió működése elég volt ahhoz, hogy az oroszok odairányítsák aknavető tüzüket, aminek minden esetben sok áldozata volt.

A lőszerpótlás megszervezése az én feladatom. Autó hordja - és szekerek - a szükséges lőszereket, és sokszor én magam is vállra vetett ládával segítek embereimnek. Ilyenkor nagyobb kóstolót kapok a háborúból, hiszen lőszer akkor kell, mikor áll a harc. Vinni pedig kell.

Naponta többször kapunk légitámadást. Ilyenkor a házromok és ereszek alá húzódunk és várjuk a végét. Az est a leglátványosabb és eseménydús. A Sztálingyertyák, állandó bombarobbanások, rakéták, az égő falu, a harci zaj nem a legjobb altatódal. Álmos és fáradt vagyok. 3 napja már nem vetkőztem le, lábamon az elázott csizma.

Az eső megered. Estére lucskos minden, dagasztjuk a sarat. Az árkokban víz van, mindenki vízben fekszik. A lőszerrel bajok vannak. Késve érkezik, állítólag fogytán van.

Estére a hátsó vonatrészeknél vakrémület lett úrrá. Egy átcsoportosítás révén hátravont egység mozgásából arra következtettek, hogy feladtuk állásainkat. Nagy csomagolás indul meg és kénytelen voltam lóháton hátrarohanni, mire lecsillapodtak a kedélyek.

 

Április 27.

Reggel a lőszerhelyzet pontos megállapítása végett a vonalat végigjárom. Felkeresem a cimborákat. A lőszer elegendő. A fiúk elcsigázottak. A nagy esőzés teljesen eláztatta őket. Ennek ellenére semmi kívánságuk nincs, csak a meleg étel után vágynak. Két napja ugyanis a vonal meleg ételt nem látott, mivel az állandó harc lehetetlenné tette a konyha kijutását. Végre kis harcszünetben kiosztjuk az első gulyást, tele disznóhússal. Utána forró kávé. Nagy szerencsénkre a harcterületté vált falvak állatállománya majdnem teljes egészében szabadon mászkál. Befogásuk néha egészen könnyen, de sokszor azonban nevetségesen sok futkározás árán megy. Persze ilyen kedélyeskedésre csak olyan részeken kerül sor, ahová az oroszok nem látnak be. A baka viszont a hasáért az életét is szívesen kockáztatja. Ennek eredménye azután, hogy csordákban hajtják hátra a teheneket. Gyakran sikerül egy-egy disznót is elkapni, de azt lőni kénytelenek, mert szalad. Lényeg tehát, hogy folyik a beszerzés, jó koszton van a szenvedő harcos baka és így jobban bírja az idegtépő harcot.

Én személyemre nézve hálás lehetek a sorsnak, mert sikerült a vonaltól mintegy 4-500 méterre lévő házba beszállásolni, ahonnan a lőszertiszti teendőket kell ellátnom. Telefont kapok, és a cimborákkal állandó összeköttetésben vagyok. Mint lőszertiszt, rengeteg a dolgom. A zászlóalj és az ezred vonalába is bekapcsolnak és most már kibővülve a feladatom a fel- és lemenő parancsnok továbbítása. Örülök beosztásomnak, mert a fiúk ismernek, és tudják, ha betelefonálnak hozzám, ha más nem, én veszem a kívánt lőszeresládát vállamra, de nem hagyom őket lőszer nélkül. Minthogy azonban a házam tája erős akna és tüzérségi tűz alatt áll, a felhalmozott lőszert kénytelen vagyok földalatti bunkerekben tárolni. Nagy építkezésbe kezdek és estére már minden a föld alatt van, úgy, hogy az akna nem tudja átszakítani a tetőzetét. Ezzel egy nagy gond szakad le vállaimról.

 

Április 28.

Éjjel már aludtam, de nem sokat. Levetkőzni nem lehet, illetve könnyelműség. A vonal közelsége, a folytonosan beszivárgó bandák gyakran okoznak meglepetést.

Új zászlóalj-parancsnokot kapunk

személyében. Volt parancsnokunk ugyanis még az első napon „légnyomást" kapott, és rájött, hogy hátul sokkal jobb.

Reggel

felkeresem új parancsnokunkat és jelentkezünk, illetve bemutatkozunk. Komoly légitámadást kapunk. sebesülésénél jelen vagyok, amikor szerencsétlen gyerek egy fel nem robbant kézigránáttól sok szilánkot kapott. Én támogattam a segélyhelyre, ahol Csáji Berci vette kezelésbe. Utána hamarosan komoly gránáttüzet kapunk, melyet elég kedélyesen futóárokban hasalva élünk át.

Délután egy hosszabb aknazáport kaptunk. Pechemre éppen házam táját vették tűz alá. Hullt minden szét. A fiúk egy része a ház körül tartózkodott, mikor az első akna vagy 50 méterre bevágott. Mindenki ugrott az árokba, mert egy aknát az orosz soha nem lő. A második egészen közénk esett és így történt, hogy az őrnagy úr legénye csúnyán megsebesült. Csizmapucolás közben ő is ugrott a gödörbe és egy nagyobb szilánk olyan szerencsétlenül érte fejét, hogy a bal halántékától a két szemén, orrán át a jobb halántékáig mindent levitt. Én a házba ugrottam be és annak ablakából vettem észre súlyos sebesülését, hozzám mintegy 4-5 méterre. Sűrű aknarobbanások kis szünetében egy sebkötöző csomaggal kiugrottam hozzá. A látvány borzalmas volt. Sok sebesültet láttam, de ez volt a legborzalmasabb. Két vastag párnakötést tettem a szemei helyére, a pólyával körülcsavartam fejét. Közben beszélgettünk. Eszméleténél volt, értelmesen válaszolgatott, de jobb kezében ott szorongatta gazdája fényesítőkeféjét. Mikor a tűznek vége volt, hordágyra tettük és még annyit mondott, adjam át a kefét az őrnagy úrnak. Akkor elvesztette eszméletét. Talán jobb lenne, ha meghalna. Ez lenne neki a jobb.

Ilyen és hasonló események után idegállapotom nem volt a legjobb. A kevés alvás miatt a kimerültség lett úrrá rajtam. Mindenesetre szerencsém volt és folyton erősebb a hitem, hogy az Isten velem van.

Erre gondoltam aznap még akkor is, amikor egy le nem becsülendő esemény főszereplője voltam. Leírásom eredetisége megkívánja, hogy erről kellemetlen témaköre ellenére is megemlékezzem. Kénytelen vagyok közvetlen szavakat használni. WC-re készültem. Eme helyiség a házam mellett táborszerűen foglalt helyet. A papíranyag, ami minden esetben a zsebemben volt, most szobámban pár másodperces keresgélést igényelt. Ennek köszönhetem életemet, ennek a pár másodpercnek, mert amikor az ajtón ki akarok lépni, hatalmas robbanással bevág egy akna egyenesen arra a helyre, ahol normális körülmények között már lettem volna. A ház mozgott velünk, hullt a vakolat. A helyzet komolyodik.

Elhatároztam tehát, hogy bunkert építek, ahol legalább nyugodtan aludhatok.

 

Április 29-30.

Az éjszaka szokatlanul csendes volt. Folyton esik, sőt, reggelre még a hó is megered. A reggel hűvös. A fiúkat valósággal fel kell ráznom reggeli szendergésükből, hogy a bunker elkészítéshez hozzáfoghassunk. Kirajzolom a nagyságot, megbeszéljük az építkezés műszaki részleteit, hogy a gránátot is bírja. A föld ragad a szerszámokra, de délre, mikor ismét megered az eső, már rakjuk rá a tetőt. Középre két hatalmas rönk kerül, amely 9 méter hosszú. Szélein egy-egy épületgerenda, melyeket hasábfákkal rakunk be lehetőleg légmentesen. A nyílásokat előbb szalmával betömjük, majd utána a száraz falevélréteg következik, és csak erre jön a kiásott agyagos föld. A bunker nem magas, de mélyebbre a talajvíz miatt nem áshattunk. Deszkából padlót is csinálunk.

A legnevetségesebb a sürgős munkálkodás után, amikor egyikünk a másik után jelenti ki, hogy inkább alszik a házban, mint a vizes bunkerban. Persze, amikor kapunk egy nekünk szánt aknasorozatot, akkor sajnálkozunk, hogy miért is nem vagyunk lent.

A németek is kezdenek mozgolódni. Eleinte csak Tigrisekkel harcoltak velünk együtt, de ma már gyalogos csapatok is jönnek előre a vonalba. Nem személyüknek, de modern, príma fegyvereiknek örülünk. Most csak kisebb csoportok jöttek előre szemrevételezni a helyzetet, de a hírek szerint hamarosan bekapcsolódnak a harcokba is.

30-án este az oroszok erősen támadnak. Komoly védővonalunkon azonban nem tudnak áttörni, az orosz veszteség aránylag nagy. Több fogoly akad hurokra, akik közül hármat nekem kell tolmács útján kihallgatnom. Sok érdekes dolgot tudok meg tőlük, különösen az ellenséges tüzérség, harckocsik, aknavetők helyét illetően. Parancsot kapok a tüzérfigyelőink ez irányú tájékoztatására, mely alapján a bemondott pontokra jókora tüzérségi tüzet zúdítunk.