„Hillersleben a szabadság, a felszabadult zsidók városa"

A Magdeburg közelében fekvő hillerslebeni gyűjtőtábort az amerikai katonaság szervezte meg 1945 áprilisában, az igazgatást júniusban az angolok, július elején pedig az oroszok vették 

. Ide javarészt a Bergen-Belsen-i és a környező gyárakból szállították az egykori . A város szélén a Siemens Művek hadimérnökeinek fenntartott villanegyedet ürítették ki számukra, így összkomfortos lakásokba, végre emberi körülmények közé kerültek.

1. Reisinger Zoltánné sz. Klein Olga 1945. júliusi igazolása, mely szerint a Bergen-Belsen-i táborba deportálták és jelenleg a hillerslebeni hazatérők számára felállított táborban lakik. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.124.35.

A hamarabb érkezők foglalták el a jobb szobákat, a többiek a maradékon vitatkoztak. Az amerikaiak vezetésével különítmények járták az utcákat és azokba a házakba, ahol alacsonynak ítélték meg a létszámot, beköltöztették a fedél nélkül maradtakat. Az üres szobákat, helyiségeket a pincékben talált berendezési tárgyakkal, ingóságokkal szerelték fel, amelyeket a korábbi német lakók a légi riadók elől menekítettek a föld : „A pince a legszomorúbb pusztulás képét mutatta, mintha heves elhárító harcokat vívtak volna lenn. Mindenesetre fán, szénen, patentüvegeken és gyermekjátékon kívül semmi nem található már lenn. A mécsesekről nem szabad megfeledkezni. Az van lenn ezerszámra. Mi azonnal átnéztük a pincét. Hoztunk fel először seprűt, egy párnás széket, patentüvegeket, ebben tartjuk az élelmiszereket. Egy kőkancsót a tejnek, egy nagy kőedényt az ennivalónak. Még egy kisebb kancsót. Találtunk még: egy vizespohár, egy pezsgős pohár, két likőrös pohár. Mindezeken egy karcolás sem. Találtunk egy gyerekjáték kávés készletet. Ezt feketés készletnek hoztuk fel. Akkor szerszámok után nézegetve ráakadtunk egy kalapácsra, szög az van bőven, fogasokat is találtam... " A pincéket hátizsákokkal járták az emberek, aztán amit találtak, azt egymástól is ellopkodták, Bognár György szerint megesett, hogy egy kerékpár négy-öt óra alatt négyszer-ötször cserélt .

2. A felszabadultak a menekülő németek által hátrahagyott felszerelések között találtak e tárgyakat. Így a hitleri Németország címerével ellátott evőeszközöket, porcelántányért és porceláncsészét. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.1188.1-2011.1188.3, 2011.1240.1, 2011.1241.1.

Az amerikaiak többször átrendezték a tábort, az újabb deportált- és hadifogoly-csoportok érkezése után egyik részből a másikba költöztették az embereket, ami némi árnyékot vetett kezdeti népszerűségükre: „Mert hát ki jutott lakáshoz. A pesti vagányok, a polisiak és nagyobb részt olyanok, akiknek soha nem volt ilyen. Becsületesen járó ember itt is háttérbe szorult az erőszakos és szemtelen tömeg mögé. Itt nagyon kicsi a becsületesen gondolkodók száma. Láthattam ezt Bergen-Belsenben, az mindenkiből kihozta a valódiságát." Bognár György kisebb kompániájával április közepétől augusztus közepéig ötször váltott 

: „Akkor átköltöztünk a szomszéd szobába, ahol víz is volt, azaz mosdó. Négy ágyat vittünk be, íróasztalt, rendes asztalt, polcot, az ennivalónak, mindenki kapott egy szekrényt. Virágot tettünk középre a leterített asztalra. A karosszéket az íróasztal elé és ott máris írom a naplót. Szereztem egy naptárt is, ami sajnos ott maradt. Így most nem tudom a napokat. Csak fekszem, kelek. A szobát újfent én rendeztem be. Úgy látszik, eziránt van legtöbb tehetségem. És én magam külön nagy kedvvel csinálom. Három nagy szobából a legjobb és legszebb dolgokat szedtem össze, úgyhogy mikor szépen megbarátkoztunk a hellyel, jöttek az amerikaiak, hogy este 6-ig ki kell üríteni a lakást, rettenetesen el voltam keseredve. Már szívemhez nőtt a lakás."

3. A felvétel a hillerslebeni magyar csoport néhány tagjáról készült. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.123.2.

A koncentrációs táborokban jellemző volt a kisebb baráti körök, társaságok, „családok" összetartása, utóbbi alatt nem minden esetben értendő valós rokoni 

. Ilyen közös háztartások a gyűjtőtáborban is kialakultak, vagy adott esetben ugyanazok tovább funkcionáltak. A közös lakásba elszállásoltak elosztották egymás között a feladatokat. Felváltva jártak az ebédért, vízért, vételezni, amire szükségük volt. Kialakították a takarítás rendjét is, sőt még néhol az alvás is váltott fekhelyen történt, tekintettel a nem egyforma magasságokra és a fekhelyek különböző kényelmi .

Hillersleben a szabadság, a felszabadult zsidók birodalma lett: „Valahogy így lehetne nevezni ezt a kis várost, mert egy kis »város« ez. Ahogy a kapun belépünk, merthogy kapu van, sárga emeletes épületeket látunk meg. Mindjárt előttünk látszik a gondozott tér. Az aszfaltos úton most amerikai motorkerékpárosok száguldoznak. A kantinépületek előtt ebédért állnak sorban a mieink. A kórháznál éppen tejosztás van, sajtot, kenyeret az ablakon adják ki. Az Alterkaserne, ahol most az amerikai kórház van, teljesen ki van rámolva. Új berendezés került be, az ablakon belátni a konyhába, ahol [a] jobbnál jobb ételeket főzik.

A kantinépületben van a magyar bizottság irodája, igen szép előkelő helyiség, falburkolata fából van. És az íróasztalok úgy állnak, mint Pesten. Az utcákon tisztaság, német munkások járnak mindennap, takarítanak. A kantinépületnél ez a GH [Gazdasági Hivatal], most raknak le egy autó konzervet. Amerikai autók hozzák a kaját szünet nélkül. Ha a sorompón túlmegyünk, itt a vasútállomás is, a műszaki iskolát és a többi gyár-kísérleti épületeket találjuk. Itt ma már csak amerikaiak vannak. Másik irányban vannak a villák. Itt élnek a felszabadult zsidók.

4. Vajda László karszalagja, melyet Hillerslebenben a szovjet hadsereg tisztjétől kapott. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.26.1.

Egyemeletes[ek] a legmodernebb kényelemmel felszerelt épületek. Egyformák, részint szürke, részint barna kivitelben, így az egész szépen mutat. Míg odaérünk, mehetünk az autóúton, akkor az egyik oldalon konyhakerteket, a másik oldalon pedig egy nagyobb parkot látunk. Ezen keresztül vezet egy gyalogút, ami aztán a Hermann Göring Strasse-ban talál folytatást. Az előbbi utca a Barbarossa Strasse. A parkban van egy kis tó és egy kis patak, amelynek vízesése van. A villák között kis virágos kertek konyhanövényekkel. Minden nagyon szép zöld. A Hitler Strasse az első keresztutca. Azután a Sieger Platz következik, ez egy szépen parkírozott tér. Általában minden nagyon szép, látszik, hogy katonatisztek laktak itt. Az utcán vidáman kopognak a léptek. Zsidó nők flancolnak, flörtölnek amerikai katonákkal. Mások ebédet visznek haza. Biciklik suhannak el mellettünk a sima úton. Amerikai katonák száguldoznak tűzoltóautóval, nekik minden játék, sport. Ez egy nemzetközi város. Egymás után hallod a lassú magyar beszédet, utána a pergő lengyelt, szlovákot, a dallamos franciát. Az angolt csak a katonák 

."

Bognár György részletes naplójából megtudhatjuk azt is, hogy nézett ki egy hillerslebeni - az ő szavával élve - „polgár" hétköznapja: „Reggeli volt: tejes kávé, vajas pirítós kenyérrel, utána elmentem vételeztem kenyeret és kvarglit. 4 személyre egy kenyér és 2 kvargli. Ezek után elmentem a tej jegyemért a kórházhoz. Ott a német cerberus azzal fogadott, morgen um 9 Uhr, alles morgen um 9 Uhr. Szóval ezt nem tudtam elintézni. Otthon uzsonnáztunk egy kvarglit kenyérrel, mikor ez megtörtént, Miki elindult az ebédért. Közben itthon kiráztuk a pokrócokat, elmosogattunk, és spejzunk részére hoztunk fel üvegeket. Akkor leültem és írtam a naplóba, míg jött Miki az ebéddel. Az ebéd kelkáposzta-főzelék volt friss krumplival, hússal és szalonnával. Jóízűen ettem és jóllaktam. Ebéd után az orvosságos dobozt raktuk rendbe. Én megcsináltam az asztali lámpát, amely mellett most is írok, Balambér pedig az éthordó fülét reparálta meg. Miki ezalatt kinn barátkozott a családdal. Valószínűleg fogunk cserélni velük kenyeret lekvárért, meg cigarettapapírért. Ezután uzsonna következett. Kvargli kenyérrel, majd Miki elindult vacsoráért. Később mi is mentünk, mert fertőtlenítettek az amerikaiak valami pumpával. Mint tapasztaltam, nem sokat ért. A vacsora nagyon jó tejleves volt. Megettem belőle egy jó tányérral. Most az előbb jöttek szólni, hogy mehetünk fürdeni most este, ugyanis úgy volt, hogy reggel fogunk. De hát a kisasszonyok meggondolták magukat. az íróasztali lámpába villanykörtét a pincéből hoztam fel. Most megyek fürdeni, április 26. este 9 

." 

5. Bognár György által készített alaprajz Hillerslebenről. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.25.1

A túlélők egyöntetűen jó ellátásról, gondos orvosi kezelésről számoltak be. A kantinban magyar vezetés alatt folyt az élelmezés, a jegyrendszer bevezetése előtt az ajtón szó szerint csak úgy juthatott be az éhező, ha valahogyan átverekedte magát a tömegen, a tolongók egymás kezéből lökték ki a tányért, kanalat. Később az ételosztás már rendben folyt. A menüt eleinte a többség - itt is - gyengének találta: reggelre „keserű fekete", ebédre főzelékek (burgonya, bab, borsó, répa, káposzta), krumplis ételek, vacsorára leveses fogások. Emellett jegyre kenyeret 

. „Állítólag sok mindent fogunk kapni, csak lassan indul. Az ételben rendszerint van hús, egyszer szalonnát is találtunk benne. Minősége igen változó. Volt már ehetetlen répa vagy káposzta és gersli. Mennyiségileg adnak eleget, csak a szószokból mérik szűken az adagot. Az a finom dolog."  Idővel emelkedett a színvonal, május elején külön magyar konyhát állítottak fel, ahol gulyás volt a nyitó fogás. A kórházban fekvők kosztját, amelybe hús, zöldség, gyümölcs, tej is bekerült, Bognár György a következőképpen : „Na, és milyen volt a koszt? Kérem szépen, a koszt nagyon jó volt. Először csak jó, később nagyon, de nagyon jó."

A konszolidálódott viszonyok között is előfordultak kisebb-nagyobb fennakadások, így a május 7-ei ebédosztásnál: „Az ebéd nagyon jó volt. Sárgaborsó hagymás szósszal. Csak nagyon keveset adtak. Ez kimondottam jó étel, hogy nem szégyellik magukat. 1 leveles kanál szaftot adtak rá. Rengeteget kellett várni, mert nem volt só, az amerikaiak nem adtak, ez volt a kifogás. És ameddig nem jön meg a só - Magdeburgba ment érte az autó - addig nincsen osztás. Só nélkül nem lehet kiadni. Szép kis társaság, mikor az utolsó sót is befőzik, akkor kezdenek szaladgálni a só után. Az emberek meg várjanak. Végre aztán 2-kor kiadták." A deportáltak ilyen súlyú sérelem miatti zúgolódása árulkodó: azt mutatja, összességében visszaszoktak az emberi környezet és viszonyok közé, jelenlegi helyzetüket már nem az éhezéssel teli hónapokhoz viszonyítva ítélték meg, hanem a deportálás előtti életükhöz hasonlítva alkottak - jogos, avagy eltúlzott - kritikát.

A tetvetlenítés elsőrendű kérdés volt, néhány hét alatt sikerült a mértéktelenül elszaporodott élősködőket kiirtani. Az egészségügyi ellátást az amerikaiak szervezték meg, az ambulancián mindenki kartotékot kapott, személyes adatait, kortörténetét rögzítették. A kórházban a személyzet részben amerikai, részben német 

: „Az orvosok, katonák nagyon figyelmesek. Mostanában ugyan minden este berúgnak a német schwesterekkel együtt. Minden ellentét dacára jól megértik egymást. Ilyen a front mögötti élet. A schwesterek igyekeznek megtenni mindent a betegekért, amit lehet."

Minden odafigyelés ellenére azonban a flekk- és hastífusz további áldozatokat követelt, a háború után felvett DEGOB-jegyzőkönyvekben 150-350 közé tették a járványban elhunytak 

. A magdeburgi hitközség vállalta el a magyar halottak sírjainak . Reisinger Zoltán, a hillerslebeni csoport egyik tagja is beszámolt a táborban bekövetkezett halálesetek magas számáról. Valamennyi elhunyt sírjára kis táblát készített, ehhez fémlapokat szerzett, melyre kalapáccsal verte rá a betűket. Mivel Hillerslebenben volt az Optiker-gyár központja, ezért a szerszámokhoz való hozzájutás nem jelentett számára .

6. Reisinger Zoltán tanúsítványa hillerslebeni munkájáról. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.124.29.

Bognár György a felszabadulás után szűk egy hónappal kapta el a flekktífuszt, így ő is bekerült az ambulanciára, ahol vegyes érzelmekkel vészelte át a május végi, háromhetes gyógyulását. Autón vitték lakásáról negyven fokos lázzal a kórházba. A betegfelvétel pontosan és körültekintően zajlott, beutalták egy „tífuszos szobába", amelynek tisztaságával már kevésbé volt megelégedve: kapott ágyában még az előző beteg által otthagyott kenyérmaradék hevert. Az orvosok viszont jó benyomást tettek rá: „Általában az orvosok nagyon rendesek voltak. Lehet mondani, mindent megtettek, amit lehet. A német alaposság mutatkozott itt, és óriási gyakorlattal rendelkeztek, mint katonaorvosok. A flekktífuszt mindegyik tökéletesen ismerte, egyik mesélte, hogy a flekk 35 éven felül feltétlen halálos volt kint Oroszországban. Olyan lelkiismeretesek, hogy Arnoldot, neki valami szívbaja van, naponta 4 orvos vizsgálta meg és vitatkoztak az ágya felett, látszott, hogy foglalkoznak vele." A német schwestereket érte kritika is, mely szerint nem voltak túl barátságosak, nem jöttek azonnal, ha a betegek hívták őket, az ennivaló hazalopásában azonban már sokkal fürgébbnek 

.

Bognár ennek kapcsán bírálta az amerikaiakat is, úgy vélte, túl elnézőek a németekkel szemben, a munkára idevezényelteket teljesen szabadjára engedték, a konyhákon, ambulancián dolgozók pedig annyit loptak, amennyit nem szégyelltek. Továbbá, ha részegek voltak, nem lehetett velük bírni, egész nap autókon, motorkerékpárokon rohangásztak, este estélyekre jártak, hajnalig flörtöltek. „majd átmentünk a korzóra, ahol mindig van valami érdekesség. Vagy részeg katonák dülöngélnek kiabálva végig az utcán zsebeikben boros üvegekkel, vagy találni beszélgető katonákat. Van, amelyik magyarul is tud. Közben motorosok száguldoznak végig az utcán. Ijedten ugrunk félre előlük. Különben az amerikaiak már 2. napja búcsúestet rendeznek és mindennap tök részegre isszák magukat. A nagy estély rendszerint a k[órház]-i nővéreknél van a Roosewelt Strassen." Bognár szerint az amerikaiakat váltó angolok valamivel szorosabbra fogták a gyeplőt, leszállították a németek fejadagját, és ellenőröket vezényeltek ki 

.

7. Cigarettapapír hátoldalára írt sorok a hillerslebeni napok emlékére, 1945. május 8. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.195.13.

A mindennapok eleinte a fizikai környezet kényelmesebbé, szebbé tételében és az élelmiszerszerzésben teljesedtek ki. A testi kondíció feljavítása mellett, illetve után a hazaútra várók igyekezték az idő múlását programokkal siettetni és elviselhetőbbé tenni: sétáltak, kirándultak, kártyáztak. Nyár közepére a szabadidő eltöltés szervezett formája is kibontakozott. Július 4-én rendezték meg a Casino épületében az első kulturális rendezvényt, a Tarka estet, amely nagy izgalomba hozta a gyűjtőtábor lakosságát, lázas készülődés indult: „Hát bizony hosszú idő után ez az első kulturális megmozdulásunk. Új ruhák készülnek, a vasalók mindenütt működésben vannak, és serény kezek pucolják fényesre a cipőket. A vacsorát is korábban adják, hogy mindenki időben elkészülhessen." A jeles esemény alkalmából „Hillersleben polgárainak" színe-java felvonult: „Hillersleben aszfaltos utcái és az emberek kisebb-nagyobb csoportokban mennek a Casino felé, szórakozni, nevetni, felejteni. Felejteni a múltat, elfeledni, a jövőre gondolni, csak a mának élni. Így tudunk csak hazajutni, nem szabad arra gondolni, mi lesz. Lassan megyünk fel a Casino lépcsőin, az előcsarnokban már nagy a tömeg [...] Megindul az áramlat. Örömtől kipirult arcok sodródnak el mellettem. Ismét élünk, ismét emberek vagyunk, mesélik a boldog 

."

A nagy helyiségben háromszáz személynek jutott ülőhely, a dobogón lévő mikrofont, zongorát, rádiót reflektorok világítottak meg. Paródiák, zenei, prózai számok, énekek követték egymást: „Reggeli zene, szolgáltatja Hajdú Péter harmonikaművész. Hajdú Péter neve lassan fogalom lesz. Valóságos ördög, keze úgy mozog a harmonikán, hogy nem is lehet követni. Óriási sikere van. A számok jól vannak összeállítva, úgyhogy mindenki meg van elégedve, hatalmas tapsot kap. Ezután Ilja Ehrenburg cikkét olvassák fel. A cikk akkor látott napvilágot, amikor az oroszok Berlin előtt állottak. [...] Szenes Laci énekelt aktuális dalokat, ez szellemes is volt, jól is adta elő. Legjobb szám volt. Jakob Kornelius, estünk vendégművésze zongorázik, majd Salamon Sándor énekel orosz dalokat. A rendőrfőnök ő, ki se néz[tem] belőle, hogy énekelni is tud." Az előadás szünetében Bognár megállapította, hogy a közönség viselkedése botrányos volt. Folyton ott tapsoltak, ahol nem kellett volna, járkáltak a műsorszámok alatt.

Az estet a vacsoráról visszatérő tömeg tánccal zárta: „Először figyelem a táncolókat, hogyan táncolnak, mik az udvariassági formák. Úgy látom, öltözködésük kielégítő. Sokakat látok ingujjban táncolni, azt hiszik, hogy Bergenben vannak. A nők némelyike nagyon ízléstelenül van öltözve, kevés az igazán csinos nő. Természetes a kritizálás azonnal megkezdődik. Ide-oda kapkodjuk a fejünket, nézzük a 

." Végezetül Bognár „helyszíni riportjához" még azt is hozzátette, hogy a korabeli fiúk nem táncoltak, csak „ültek, mint kocsi a sárban"

A második Tarka estet július 15-én tartották. Step-, zongora- artistaszámok, orosz dalok, magyar nóták alkották a sokszínű repertoárt. Ezt az előadást az orosz tisztek is meglátogatták. Az emlékezetes események sorába tartoztak továbbá a nemzeti válogatottak barátságos futballmérkőzései. Hillersleben krónikása a magyar fiúknak az olasz és az orosz csapattal folytatott meccseit örökítette meg. A sportesemények nem zárultak a magyarokra nézve szívderítő eredménnyel: az olaszoktól 11:1-re, míg az oroszoktól 10:2-re kaptak 

.

„A magyar [és az] olasz válogatott játszott barátságos mérkőzést. A hirdetmény a meccs 6 h-i kezdetét jelezte, de a közönség már 5 h után kezdett gyülekezni a pálya körül. A pályánk nem szabályos, 70x66 m. A kapukon most nincsen háló. A pálya körül most lassan megtelnek az ülőhelyek, de a közönség csak most kezd igazán áramlani. Megérkezik a bíró is 

és 6 h után a mérkőzés el is kezdődik. Az emberek mindig nagyobb csoportokban áramlanak a pálya felé a Roosewelt Strasse-ról. A nézőközönség száma 1000 körül járhat, amikor fergeteges taps közepette, először az olasz csapat fut ki a pályára. Kék ingben, fehér nadrágban futnak ki ezek az izmos fiúk, élvezet nézni őket. Nem is olyan hosszúak, mint amilyennek vártuk őket. De most ismét felzúdul a közönség, mert a magyar csapat fut ki a pályára, élén Ganzfried csapatkapitánnyal, aki kék-fehér VAS-dressben van. A többiek fehér trikóban és fekete nadrágban. A trikón kis piros jelvény. Hallom, beszélgetnek, itt nem lesz nagy küzdelem, az olaszok elnyelik a magyarokat. Ezek gyerekek ilyen ?!"

Bognár egy lengyelekhez kötődő, emlékezetes performanszról is említést tett, melynek keretében a Führernek tartottak „gyászmenetet": „Amint leérünk, távoli dobszó és valami dallamtalan zene üti meg füleinket. Hát ez mi? Karnevált tartanak a lengyelek, hiába, ezeknek van kedvük. Szép nyári este, elszórakoznak vele, ilyenkor mindenki szívesen sétál. A Roosewelt Strasse-ra érve látjuk a menetet, lassan hömpölyög felénk a túlsó oldalról. Úgy látszik, hozzánk is átjönnek. Most már látjuk, Hitlert temetik! A zenekar egy dob, egy fuvola, egy tangóharmonika az állandó egyforma ütemű gyászzenét játssza. Közben a menet halad, és már itt is vannak. Elől négy kerékpár csinálja az utat, utánuk a gyerek fapuskával, majd a kereszt, amelyről Krisztus helyett egy gázálarc üres üvegei néznek meredten alá. Ott megy mögötte a két pap fehér miseruhában, cilinderben, kezükben olvasóként hatalmas könyv és rózsacsokor. Az egyik épp most hinti meg vele a halottat. Közben a menet közepe érkezik meg, az első koszorú, melyen ez a felírás: caput Hitler. És most jön a halottas kocsi elé fogva kockásruhás kiöltözött »lovakkal«. A kocsin a »nagy« halott kancellári és vezéri ruhájában fején félrecsapva a sapka, épp most ütötte félre az egyik hóhér, aki meztelen karddal és bemázolt felsőtesttel lépked a holttest mögött. Közben néha beleszúr. A másik hóhér egyik pofont a másik után adja ennek a nagy elmének. A halott hasán lobogva ég egy gyertya, a kocsi négy sarkán ugyancsak égnek a gyertyák. Most hozzák a koszorúkat, ott a felírás: Deine [!] Volk. Az egész menetet körülveszi a boldog zsibongó embertömeg. Mindenki örül, mosoly üldögél az arcokon, egyesek teli torokból nevetnek, az ablakból tapsolnak az emberek. És hol vannak a drapériák és szőnyegek az ablakokból? Most ér a menet a főtérre, a tömeg nőttön nő, aki csak teheti, csatlakozik a menethez, az izgalom és az öröm a tetőfokára hág és mindenki tapsol. A menet lassan haladt tovább. Én pedig megyek vissza a kórházba, és sokáig hallgatom az elhaló tompa 

."

A - még ha egyelőre nem is teljes értékű - szabadság megtapasztalásának és az életben maradás miatt érzett örömnek a hatása sokakat már a gyűjtőtáborban a jövő tervezgetésére, vagy éppen megalapozására sarkallt. Erről számolnak be itthoni levelezésükben a Hillerslebenben összebarátkozott egykori sorstársak: „Ugye meglep Sanyikám, hogy hillersi tervem megvalósult, azaz Dezső és Gittus egy pár lettek, méghozzá igen boldog és megértő 

."

8. Székely Károly első Budapestre érkezett életjele a gyűjtőtáborból, Hillersleben, 1945. április-május. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.195.14.

Átiratban:

Székely Károlyné

XIV. Paskál u. 8/a

Élek

Levelet hozta

Blau József

Budapest

Nagyatádi Szabó u. 25. f. 1.

 

A közállapotok drasztikus javulása ellenére a többség figyelme szinte azonnal a családtagok sorsa, az otthoni helyzet felé terelődött, és az emberek napról-napra türelmetlenebbé váltak:

„Bergenben azt mondták, nem szabad hazagondolni, mert csak magunkat esszük vele. És a koszt úgyis kevés. Ellenben itt van elég koszt, közelebb vagyunk haza, és minél közelebb leszünk, annál többet foglalkozunk az 

." A család utáni egyre növekvő vágyódás volt többek között az oka annak, hogy a túlélők többsége gondolkodás nélkül visszautasította az amerikaiak ajánlatát, akik nyugatra telepítésük céljából autókat küldtek értük.