„Szabadok voltunk, csak éppen nem tudtunk mit kezdeni a szabadságunkkal.”

Átmeneti gyűjtőtábor Hillerslebenben és Alpenjägerben

„Hazafelé, útközben hallottam, hogy valaki a szokás hatalma alatt azt mondja a szomszédjának: »Hitlert merte utánozni és nem lőtték tarkón! Csodálatos! Csodálatos!« Igaza volt, csodálatos volt.”          

Az Alpenjäger-kaszárnya

Az ausztriai Welsben és környékén 1945 tavaszától huszonhárom betegtábor üzemelt, amely 15 500 volt foglyot látott el, ehhez még további négy kórházban ápoltak 6800 egykori häftlinget. Mindezek közül megközelítőleg 12 000 magyar deportált állomása volt az Alpenjäger-kaszárnya, ahová június első hetében 5360 volt deportáltat gyűjtöttek 

.


9. Ezt az igazolást Grosz Andor kapta a táborparancsnokságtól.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.179.14.

Wellsben az amerikaiak az első deportáltak megérkezésekor szabadrablást engedélyeztek: „Taposunk a cukorban, kávéban. Egyesek bicskával csak egyszerűen kihasítják a cukros zsákot, alátartják a szájukat s mintha vizet innának a csapon, úgy nyelik a kiömlő cukrot." Az élelemraktárhoz hasonló sorsra jutottak a katonai ruharaktárak is: „néhány órán belül hemzseg a kaszárnya az újdonsült náciktól". A féktelenség miatt betegek lettek az emberek, ráadásul nem lehetett normális ellátást biztosítani, beosztva elég lett volna egy darabig az a mennyiség, amelyet rövid idő alatt elherdáltak. Idővel itt is beállt a fordulat: az amerikaiak lezárták a tábort, kórházat, ambulanciát nyitottak, gyógyszert szereztek, megszervezték a takarítást, fertőtlenítést, az udvaron máglyákban égettek el a tetves 

.

Különféle, válogatott hányattatások után Nádas Erzsébetet és társait május 9-én parasztszekereken vitték Wellsbe. Első benyomásairól így írt visszaemlékezésében: „Ha nem szabadultunk volna fel, azt hinném, hogy egy újabb koncentrációs táborba kerültünk. A nagy kaszárnyába zsúfolták be a környék összes deportáltjait. Egy sötét előszoba padlóján töltöttük az éjszakát. Mindenki beteg, a WC-k megteltek, kiömlöttek a folyosóra, a lépcsők és a folyosók össze vannak rondítva." Egy volt irodaépület kicsi szobáját foglalták el, másnap reggel az udvaron sorba álltak, tejet, kenyeret, vajat kaptak. A ruharaktárból német katonaruhákat osztottak szét. „Szobánkban kis dobkályha állt, abban tüzet raktunk, tetején lavórban vizet melegítettünk és végre egy év után, tisztára súroltuk magunkat. Az ágyban szalmazsák volt, katonaköpennyel takaróztunk, és itt töltöttük el az első nyugodt éjszakát. [...] Fekszem a katonaágyon, a katonakabáttal betakarva, rajtam egy rongyos, de tiszta kombiné, szívom az ablakon beáramló tiszta levegőt, csönd van, semmim sincs, Felszabadultan lélegzem, szabad vagyok, és ez boldoggá és reménykedővé tesz. Nem kívánok semmit, csak hogy ez a testi, lelki nyugalom, amely most eláradt bennem, még soká 

."

A katonai parancsnokság és a magyar csoport között Auspitz Ignác, a magyar fogolycsoport táborparancsnoka igyekezett közvetíteni. Alsóbb szinteken a szobaparancsnok tisztsége bukkan fel, ennek betöltői alkották a szobaparancsnoki kart, amely szobaparancsnoki üléseket tartott. A katonai kormányzat utasítására a különböző nemzetek táborparancsnokainak - nevüket, állampolgárságukat, nemüket és korukat tartalmazó - listát kellett vezetniük a tábor lakóiról, melyet szükséges volt naponta frissíteni. Heti értesítésben kellett referálni a katonai igazgatásnak és a vételező egységeknek 

.

Ami a szabad mozgást illette, a táborlakók csak a tábor területén tartózkodhattak, akiket kilépési engedély nélkül ezen kívül találtak, azokat 

. Emellett mindennemű jármű használatát megtiltották, tilos volt az olyan élelmiszer tárolása, amely nem hivatalos vételezés útján került be, a rablást és lopást a legszigorúbban büntetették. Ez mindenkire egyformán vonatkozott, ahogyan az amerikai tisztek parancsai is, melyeket a legszigorúbban kellett . A „csencseléstől", lopástól úgy próbálták elrettenteni a deportáltakat, hogy kollektíve mindenkit a kedvezmények, segélycsomagok megvonásával fenyegettek meg.

10. Engedély Nemes Katalin részére a 869. tüzérségi zászlóalj vezetőségétől, mely szerint munkája miatt Wels 10 km-es körzetében szabad mozgást engedélyeznek számára.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.445.7. 

Néhány szemléltető példa a közbiztonság és közrend fenntartását megcélzó retorziók közül: az élelmiszerjeggyel való visszaélés harmincnapi cigarettaadag megvonását, súlyosabb esetben elzárást, részben sötétzárkát, a konyháról történő lopás pedig öt nap fogdát vont maga 

. A városban igazolatlanul tartózkodókat az állomásparancsnokság első esetben 24 órás elzárással, második esetben háromnapi, kenyéren és vízen való fogva tartással büntette . Az a szakács, aki megütött egy táborlakót, elveszítette az állását : „Kahán József szennyvizet öntött ki. Büntetése ötnapi cigarettamegvonás. Az ítélet végrehajtása 30 napra felfüggesztetett."

Auspitz adta elő a parancsnokságnak a magyarok kifogásait és panaszait, amelyek legfőképpen az elzárások, verések miatt fogalmazódtak meg. Egyik reggel például a magyar pilóta-tábor lakóiból néhányat egy amerikai katona felsorakoztatott, egyikükbe belerúgott, aztán valamennyiüket csuklózásra, „izomtépő gyakorlatokra" fogta. A megalázó tortúra során egyik férfinek még a lába elé is lőtt, majd fogdába vitte őket. Bűnük a kijárási tilalom megszegése 

.  Auspitz szerint ugyanakkor bizonyos szempontból a deportáltak sem mutatkoztak kellőképpen együttműködőnek, nem voltak az amerikaiak segítségére, nem tartották be a hozott szabályokat. Auspitz próbálta menteni a parancsnokságot, amely nem kisebb feladat elvégzése közben követett el hibákat, mint - csak a welsi körzetben - 78 ezer különböző nemzetiségű embert táplálása. Ez azonban az ellátásban okozott fennakadásokat illetően kérhetett megértést és türelmet, a fentihez hasonló incidensek tekintetében .

11. Grosz Andor hazaküldött üzenete az Alpenjägerkaserne Táborparancsnokság levelezőlapján.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.179.10. 

Átiratban:

F: Grosz Andor, Wells Laktanya

„945. máj. 30.

Kedves Irén néni!

Nagy probléma elé kerültem, mikor e lap megírását engedélyezték. Kinek írjak? Midőn eldöntve a kérdést Irén nénihez fordulok írásommal, teszem ezt abban a reményben, hogy a posta a túloldali régi címen megtalálja.

Helyszűke miatt ezúton csak azt közlöm, hogy jelenleg Linz mellett Welsben, egy a magunk be- és átrendezte kaszárnyában viszonylag elég jó körülmények között, de óriási szomorúságban és gyászban vagyok. Apuka még húsvét napján sok-sok gyaloglás közben nagyon-nagyon gyenge és rossz kondícióban lemaradt mellőlem Bécshez közel. Sajnos a lemaradtak mind elpusztultak. (Bővebben szóbelileg.) Jóska bácsira bízom és kérem a fenti szomorú hír közlését, de ha jobbnak látja, inkább én mondom el majd, így a nagy szomorúságban talán érkezésem kis örömet vegyít drága anyukámnak. Tehát Jóska bá' döntsön, fent írottak közül mit közöl szeretteimmel. Bízva, hogy mindenkit egészégben hamarosan otthon találok, kézcsók, Bandi."

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő