Csehszlovákiában az Országos Magyar Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt Egységes Magyar Párt néven egyesül, melynek elnöke...Tovább
Hadirokkant sors a második világháború után
A hadirokkant „ott reszket hidegrázósan, roncs idegekkel az utcasarkon, világtalan szemmel, fehér botjára támaszkodva és ott ül a hídfőknél, villamos végállomásoknál, sétatereken, fél karral, fél lábbal vagy mind a két végtagja híjjával. […] Mindennapi útjainkon előttünk bicegnek, roskadoznak, mint a nemzet lelkiismeretének élő, tragikusan vonagló és vádoló jelképei. […] Vádolják […] a haladás, az emberiesség, a közjólét ellenségeit, e romlott képzeletű, rögeszmékbe zavarodott politikusokat, akik két világháborúba taszították a békés, munkás és emberi életet szomjazó népeket.”
Források
Egy névtelen szerző véleménye 1946-ban a hadirokkantakról
A HADIROKKANT,
mint állandósuló jelenség, egyre gyakrabban és a fővárosnak mind több pontján tűnik a szemünkbe. Ott reszket hidegrázósan, roncs idegekkel az utcasarkon, világtalan szemmel, fehér botjára támaszkodva és ott ül a hídfőknél, villamos végállomásoknál, sétatereken, fél karral, fél lábbal vagy mind a két végtagja híjjával [!] A háborús hadügyi rendelkezések a „csonkolt" elnevezést akarták reásütni és belecsempészni a mindennapi szóhasználatba, nyelvünk szellemének megcsúfolására, mintha készakarva, valamely iszonyatos mészárszéken „csonkolták" volna őket. Mindennapi útjainkon előttünk bicegnek, roskadoznak, mint a nemzet lelkiismeretének élő, tragikusan vonagló és vádoló jelképei. Mint a háborús felelősség megtestesült vádjai tűnnek elénkbe, a világtalanok, akiknek szeme világát kioltotta a lángszóró, bőrét, orrát, ujjait lemarta, tagjait letépte, leszaggatta a háború sok szörnyű vegyszere, robbanószere, hadigépe, hogy mint megrázó, hátunkat viszolyogtató emberroncsok mindenütt és mindig vádoljanak. Vádolják a tudomány árulóit. Vádolják két nemzedék állami életének, szellemi életének irányítóit, a haladás, az emberiesség, a közjólét ellenségeit, e romlott képzeletű, rögeszmékbe zavarodott politikusokat, akik két világháborúba taszították a békés, munkás és emberi életet szomjazó népeket.
És külön vádoló jelkép a magyar hadirokkant, aki mint az örök vád megtestesülése, a könnyen feledő emlékezetekbe idézi folyton millió és millió embertársának sorsát. Újra és újra felidézi azoknak a millióknak tragédiáját, amit csak
és lángoló keserűségű szavai tudtak feljegyezni méltón az utókornak, figyelmeztetésül és mégis hiába. Vádolón rázza lelkiismeretünket, hogy ne feledjük azoknak a sorsát, akik nem önakaratukból, nem lelkes szándékkal, hanem tragikus kényszerből mentek a harcterekre és most roncsok, világtalanok, halottak, vagy pedig özvegyek, árvák, és mint családfenntartók, elvesztett kenyérkeresők hozzátartozói nyomorognak. És ki tudná megszámlálni a szívek, az érzelmek pótolhatatlan veszteségeit! A nemzet lelkiismeretét akarja felrázni az utcán a rokkant, a magyar hadirokkant, amikor reszkető kezét, térdén remegő vedlett katonasipkáját a pénz papírrongyaiért nyújtja ki feléd. A magyar katona, öreg és fiatal hadirokkant, aki két háborúban vérzett, rokkant meg idegen érdekekért, értelmetlen célokért, esztelen rögeszmékért az iszonyat tűztengerében, borzadályos vágóhídjaik. Világtalan szemükkel, roncs tagjaikkal, ismeretlen szájaikkal figyelmeztetnek minket, hogy az utcai koldulás szégyenpadjáról elviselhető életmódba segítsük őket, árváikat pedig mentsük meg a gyűlölködők, a vérre, fosztogatásra szomjazók máris óhajtott új háborújától. Arra figyelmeztetnek, hogy elvett életükért, tönkretett életükért, vigasztalan sorsukért és hozzátartozóik sorsáért az egyetlen és igazi kárpótlás az, ha a hadiárvák nemzedékét megmentjük a tudomány és a politika árulóinak újabb háborújától. Anyák, özvegyek, árvák sóhajára - sikolyára figyelmeztet a kolduló hadirokkant könyörgő szava - Soha többé háborút!Jelzet: MOL XIX-C-1-i-6. t.-szám nélkül-1939-1947. (Magyar Országos Levéltár Népjóléti Minisztérium Hadigondozási főosztály)
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 21.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő