Megkezdõdik a dualista Magyarország utolsó választása, mely a Függetlenségi Párt bukásával és a Tisza-féle Munkapárt gyõzelmével végzõdik...Tovább
Szeptember végén – 1989
„Fejti György nyilatkozata – miszerint a „politikai primadonnák” nagy fellépése várható a kongresszuson – helyeslésre talált. Vannak, akik úgy fogalmaznak, hogy néhány tucat „önmagát szervező” hangadó eltávolítása megállítatná a párt teljes széthullását.”
Bevezetés
1989 szeptemberének végén már csupán idő kérdése volt, hogy az addigi állampárt mikor alakul át: ez október elején be is következett, a Magyar Szocialista Munkáspárt utolsó kongresszusa egyúttal az Magyar Szocialista Párt első kongresszusa is volt. Mindez persze nem önmagában álló, elszigetelt jelenség volt; mivel éppen húsz éve értek véget a rendszerváltásnak nevezett folyamat döntő eseményei. Budapest Főváros Levéltára és a Magyar Országos Levéltár elhatározta, hogy a rendszerváltás eseményeiről a hatalom és a közemberek világának „határmezsgyéjén" készült hangulatjelentések kiadásának segítségével emlékezik meg erről (természetesen válogatott forrásanyagot
Az ArhcivNet korábban - 2008 őszétől - már ugyancsak közölt ilyen jellegű forrásokat. Ezúttal két rövid, de korjelzőnek ítélt dokumentumot adunk közzé.Ami a forrástípust illeti: a hírek szállításáról, értelmezéséről az információáramlás mechanizmusának kialakításáról, a hírek közhangulatra gyakorolt hatásának ellenőrzéséről a legfelsőbb szervektől a pártalapszervekig terjedő agitációs és propagandahálózat felelt. A vonatkozó tájékoztatók felhívták az e hálózatban érintettek figyelmét arra, hogy nem csak a kényes kérdésekről kell beszámolniuk, de a hétköznapok fontosabb eseményeiről is. A tapasztalatszerzés és a továbbítás eszközei az írásos és szóbeli jelentések, vizsgálatok, felmérések, a különböző rendezvényeken való részvételek és az emberekkel való beszélgetések voltak.
Az emberek feletti pártellenőrzés egyik eszköze a hangulatjelentés volt. Ezek olvastán nem szabad elfelejteni, hogy készítőik, akik gyakran nem rendelkeztek megfelelő értékelési készséggel és bátorsággal, megrendelésre dolgoztak, így feltételezhető, hogy inkább azt írták, amit a jelentések olvasói az emberekkel „gondoltatni" szerettek volna; azt, amit a felsőbb szerv hallani akart. Ily módon ez a forrástípus afféle kiegészítő adalékul szolgálhat a korszakot kutató történész számára, ám egyúttal számos érdekesség hordozója lehet.
1989 kora őszén a kapitalizmus gyors diadala már a küszöbön állt, ezzel együtt még mindig születtek egészen meglepő észrevételek a hangulatjelentések szerint. Akadt olyan, aki az alábbiakról számolt be egy televíziós vita kapcsán: „A záró megbeszélés TV-közvetítése alapján sokaknak tetszett Pozsgay Imre határozott hangvétele, amivel 'helyre tette' a Fidesz és SZDSZ okvetetlenkedő képviselőit. Némi káröröm is kiérezhető az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) résztvevői közötti eltérő álláspontok miatt. Az MSZMP sem egységes, de az ellenzék is megosztott - fogalmazódott meg."
Tény, hogy az EKA egysége a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásait lezáró megállapodás 1989. szeptember 18-ai aláírásakor már megbomlott. A dokumentumot a Magyar Szociáldemokrata Párt záradékkal látta el, az SZDSZ és a Fidesz pedig nem írta alá, mert nem fogadta el, hogy a köztársasági elnököt a nép a parlamenti képviselőválasztások előtt válassza meg közvetlenül. Ez, vagyis a köztársasági elnök választása, természetesen élénken foglalkoztatta a hangulatjelentések íróit is.
Ugyancsak a reakciós nézeteket tükrözi az az álláspont is, mely szerint problémás az NDK-s menekültek ügye. Az NDK-ból menekülni szándékozók kérdése rendre előbukkan a jelentések hasábjain. A vélemények természetesen ezúttal is megoszlottak. Közülük e helyt azt emelnénk ki, hogy volt, akit ez a téma a béketábor egységessége iránti aggodalomra sarkallt. Az pedig tényleg egészen furcsán hat, hogy volt, aki Kína (!) egyetértését hiányolta.
A Nemzeti Kerekasztal tárgyalások lezárása után bő egy hónappal, szimbolikus napon, 1989. október 23-án került sor a köztársaság kikiáltására.
Ugyanebben a hónapban létrejött a régi-új baloldali párt, a Magyar Szocialista Párt: 1989. október 6-9-e között tartották az MSZMP XIV. és az MSZP I. Kongresszusát.
Az alábbi két forrás arról „ad számot", hogy 1989 szeptemberének legvégén miről is tartották fontosnak beszámolni a hangulatjelentések írói. Sok ismerős téma, név és fogalom köszön vissza azok számára, akik átélték ezt az időszakot, ugyanakkor világosan kitapintható, hogy mennyire megosztott és bizonytalan volt a paternalista állampárt atyáskodását megszokó egykori párttagság véleménye a „bizonytalan" helyzetben.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 01.
Véget ér a jütlandi csata (más néven skagerraki ütközet), az elsõ világháború legnagyobb tengeri csatája a dániai Jylland-félsziget...Tovább
II. világháború: Német csapatok elfoglalják Krétát.Tovább
Brit megszálló csapatok vonulnak be Bagdadba, hogy megelőzzék a nácibarát hatalomátvételt.Tovább
A Nemzetközi Gyermeknap megünneplése első alkalommal.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő