Bevezetés 

Ez az írás a magyar munkásmozgalom három olyan résztvevőjéről szól, akik részt vettek az 1936-1938 között zajló

 Marschall László, 

Csatári (Kálcsics) József

	[X] Lásd Csatári József visszaemlékezését erről az időszakról: Csatári József: A spanyol barikádokon. Bp., 1961. és Csatári József: Brüsszeltől Budapestig. Bp., 1967.; ill. Cseresznyés Sándor: Nem csak a spanyol nép ügye. Bp., 1948.

 és Mátyás László ismerte ugyan egymást, ha máshonnan nem, Spanyolországból, de sokat nem tudtak a másikról. Forrásközlésünkben azt szeretnénk vázolni és a dokumentumokon keresztül bemutatni, hogy e három ember élete, pályafutása hogyan alakult a „párt érdekében", a '30-as évektől letartóztatásukig, vagyis 1949-ig, majd miként zajlott 1954 és 1956 között felülvizsgálatuk és rehabilitációjuk. Ismert, hogy a meghurcolt embereket, ugyanaz a kommunista párt küldte a halálba vagy börtönbe, mint amelyik rehabilitálta.

1953. március 5-ét, Sztálin halálát követően, a Szovjetunió Kommunista Pártjában is egyfajta tisztulási folyamat kezdődött, természetesen annak a rendszerre jellemző torz hordalékaival együtt. Az SZKP KB „önkritikát gyakorolt" Hruscsovval az élen és elismerte az előző évtizedek hibáit, bírálta a „személyi kultuszt", és meghirdették az ebből adódó törvénytelenségek felszámolását. Világossá vált, hogy valamiféle változtatás szükséges a szatellit országokban, így Magyarországon is. Rákosi Mátyást Moszkvába rendelték, majd amikor hazatért, az MDP Titkárságának június 3-i ülésén elismerte, hogy a magyar pártvezetők is „hibáztak", ezért több, főként gazdasági jellegű döntést is hozott, ill. helyezett kilátásba a testület. A lényegi változásra azonban csak a június közepén Moszkvába utazó párt- és kormányküldöttség visszatérése után került sor. Az 1953. június 27-28-án lezajlott MDP KV ülésen a moszkvai instrukcióknak megfelelően. Nagy Imrét javasolták a miniszterelnöki posztra, és ezzel Rákosi Mátyásnak „csak" az első titkári tisztség maradt. 1953. július 3-4-én ült össze az új országgyűlés, melyen újjáválasztották a kormányt. A kormány elnöke Nagy Imre lett, aki országgyűlési beszédében vázolta az új kormány programját és ismertette legfontosabb teendőit. Az egyik ilyen fontossá vált feladat volt a törvényesség és a jogrend „helyreállítása", megszilárdítása, a sérelmek orvoslása. A Minisztertanács 1953. július 23-án megszüntette a belügyminiszternek a helyi tanácsok feletti jogkörét, majd július 26-án az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet adott ki a közkegyelem gyakorlásáról - egy nappal előtte pedig az internáló és kitelepítő táborok felszámolásáról. Július 30-án egy újabb törvényerejű rendelettel létrehozták a Legfőbb Ügyészséget, és elrendelték az ügyészi szervezet országos kiépítését. 1954. március 10-én a Minisztertanács rendeletileg megszüntette a rögtönbíráskodást is. Ám az amnesztia részleges volt,

A politikai foglyok szabadon bocsátását komoly felülvizsgálatok előzték meg. Első körben főként azok az ügyek és személyek kerültek sorra, akiket koncepciós perekben elítéltek, vagy internáltak és/vagy kitelepítettek. Sokat számított az is, hogy a perek előtt a párt emberei voltak-e, végeztek-e régebben munkásmozgalmi munkát, csak aztán letértek a „megszabott irányvonalról", a „helyes útról" ezért a párt érdekében feláldozták őket.

 1936-ban Párizsban lépett be a Nemzetközi Brigádba, majd Spanyolországba jelentkezett harcolni. A kötelékében harcolt, és meg is sebesült. Felépülése után tiszti iskolára küldték, melynek elvégzése után főhadnagyként, szakaszparancsnoki beosztásban küzdött tovább. 1936 novemberében felvettékSpanyolország Kommunista Pártjába. 1938-ban a Rákosi zászlóalj parancsnokságának párttitkára volt. 1938 februárjában a köztársasági front összeomlása után elhagyta Spanyolországot. A franciák a Nemzetközi Brigád többi tagjával együtt internálták. 1938 és 1941 között megjárta a Saint Cyprien-i, a Gurs-i és a Vernet-i francia internáló táborokat. Részt vett a francia ellenállásban, 1944 őszén Párizs felszabadításáért egy partizán alakulatban, harcolt őrnagyi rangban. Ezt követően Belgiumban küzdött a németek ellen, ahol kinevezték az ott megalakított Petőfi partizán alakulat parancsnokának. 1944 decemberében a pártutasításra visszatért vissza Magyarországra. 1945 áprilisában érkezett meg Budapestre és a Szabad Népnél helyezkedett el újságíróként, ezzel párhuzamosan 1945 júniusától 1946 májusáig a Katonapolitikai Osztályon (Katpol) teljesített szolgálatot. Ekkor a Belügyminisztérium határ-, folyam- és légrendészeti osztályának lett a vezetője, 1948-ban rendőrezredesi rendfokozattal a Belügyminisztérium Nevelési Osztály vezetőjének nevezték ki. 1947-től a Rendőr Újságot is Marschall szerkesztette. 1949 februárjában saját kérelmére leszerelt a rendőrségtől és a 

Népsport felelős szerkesztője lett.

	[X] ÁBTL 2.1. I/5-a.

Marschallt 1949. május 24-én vette őrizetbe a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága elsősorban Rajk Lászlóval való „kapcsolata" miatt.

ahol kapcsolatba került és tagja lett a magyar szociáldemokraták Világosság nevű csoportjának, amelynek 1933-ban a titkára lett. 1936-tól részt vett a spanyol polgárháborúban a Rákosi zászlóalj nehézfegyver század politikai megbízottjaként, majd 1937-ben kiváló magatartásáért Spanyolországban felvették titkos tagnak a kommunista pártba azzal, hogy továbbra is a Szociáldemokrata Párton belül tevékenykedjen. A spanyol polgárháború után visszament Belgiumba, ahol részt vett az ellenállási mozgalomban. 1940-ben a belgák internálták Franciaországba, először Saint Orleans-ba, majd Saint Cyprienbe. 1941-1944 között Brüsszelben egy német üzemben dolgozott. 1947 márciusában pártutasításra hazatért Magyarországra, és mint „ismert" szociáldemokrata - kriptokommunistaként - az SZDP-ben tevékenykedett. A szociáldemokrata párttól nem kapott funkciót, ezért Csatári többször járt Rajk Lászlónál elhelyezése érdekében. E beszélgetések eredményeképpen 1947-ben az ÁVH-n kapott állást ezredesi rendfokozatban, de mivel nem Péter Gábor „embere" volt, itt is mellőzték, nem kapott ügyeket, feladatokat. 1948 júliusában leszerelt a ÁVH-tól és „átigazolt" a katonasághoz. Elvégezte a törzstiszti tanfolyamot, és 1949 áprilisától ezredparancsnokként, alezredesi rendfokozatban teljesített szolgálatot. 1949. május 30-án

Hasonló volt a pályafutása 

 is, aki 1928-ban Belgiumba költözött, majd 1936-ban Párizsban jelentkezett a Nemzetközi Brigádba. 1936. november 10-ig a Rákosi zászlóaljban szolgált, Madrid ostroma alatt azonban megsebesült. Felgyógyulása után 1937. február 10-ig maradt a Rákosi zászlóalj kötelékében, amikor újból sebesülést szenvedett. Felgyógyulása után tisztiskolára küldték, amelynek elvégzése után, alhadnagyként kiképzőtiszt volt 1938 végéig. 1939 februárjában internálták Argelessen-be, majd a Gurs-i táborba szállították. 1939 szeptember végén Vernet-be és innen 1941 márciusában Észak-Afrikába, először Bosnet-be, majd Djelfába vitték. Itt 1943 májusában a Francia Kommunista Párt utasítására több társával együtt belépett az angol hadsereg Algírban megalakított kisegítő munkásszázadába, ahol 1943 novemberéig teljesített szolgálatot. 1943 novemberében az algíri szovjet főkonzul, Avalov közbenjárására társaival együtt a Szovjetunióbam került. 1944 szeptemberében a 2. ukrán hadsereg politikai osztály 7. osztályának beosztottjaként a frontra került, majd egységével együtt Románián keresztül Magyarországra érkezett. 1948. január 1-én szerelt le a szovjet hadseregből főhadnagyi rendfokozatban. Ekkor jelentkezett a pártközpontban, ahol a szervezési osztályon kapott beosztást, melyet nem foglalt el, hanem Rajk kérésére a Belügyminisztériumba helyezték el a nevelési alosztály helyettes vezetőjeként ezredesi rendfokozattal. 1948 őszétől a kiképzési osztály vezetője, majd a Rendőrakadémia parancsnoka volt Mátyás Lászlót a Rajk-féle összeesküvésben való részvétel gyanúja alapján vette őrizetbe az ÁVH.

A három rövid pályaképből látható, hogy mindhárom személyt a Rajk Lászlóval való valós vagy vélt kapcsolat miatt tartóztatták le, sőt sokat nyomott a latban az is, hogy mindhárman kint harcoltak a spanyol polgárháborúban, majd megjárták a francia internálótáborokat, és a II. világháború befejezését követően pártutasításra - Rajk László hívására -

Vagyis a szubjektív és objektív bizonyítás elve szerint ismerniük kellett egymást. Hogy ismeretségük mennyire mélyült el Rajk Lászlóval, az Péter Gáborékat nem érdekelte. Csak az a tény volt a Hatóság számára fontos, hogy mindegyikőjük tudta, kicsoda Rajk László, és hogy ezeket az embereket kapcsolatba hozzák egymással. Minden szálat „megfogtak" és minden eszközt felhasználtak a kihallgatók arra, hogy bizonyítsák a „Rajk-banda" létét és összeesküvésüket a párt és a népi demokratikus államrend ellen. Mindez természetesen felsőbb utasításra történt, a szálak és a koncepció mozgatója Rákosi, Farkas és a szovjet tanácsadók voltak.

Majdnem azonos időpontban tartóztatták le őket, ahogy a koncepció „alakult", és ahogy fonták-szőtték a hálót Rajk László ismerősei körül. A kör egyre bővült, a tényleges és feltételezett ismerősök egyre többen lettek, akik Rajk László vezetésével egy feltételezett szervezkedésben segítették őt és a „népi demokratikus államrendet akarták megdönteni". Így a Rajk László és társai per „túlnőtte magát mellékperekre" és azoknak is további mellékpereire. Így „kreálták meg" a Sólyom László és társai-, és a Pálffy György és társai elleni pereket, és az egyik ilyen úgynevezett mellékper lett a Marschall László és társai elleni koncepciós eljárás is.

Hármójukon kívül „beleszerkesztették" még a perbe 

is, akit az ÁVH 1949. július 5-én vett őrizetbe a Pálffy György és társai által vezetett katonai összeesküvésben való részvétel gyanúja miatt. 

Láncz Istvánt

	[X] Láncz István (1910–?) hivatásos katonatiszt, alezredes. 1928-ban érettségizett, majd a Ludovika Akadémián tanult. 1932-ben avatták hadnaggyá. Különböző alakulatoknál teljesített szolgálatot, majd 1942 nyarától szovjet hadműveleti területen a 104-es önálló tüzérüteg parancsnoka volt. 1945 márciusában a Görgey páncélos hadosztályhoz osztották be, ezzel nyugatra ment, ahol angol fogságba került. A fogságból 1947 februárjában tért vissza Magyarországra. 1947 októberében visszavették a hadseregbe. A Honvédelmi Minisztériumban különböző beosztásokban teljesített szolgálatot, utolsó beosztása a tüzérség szemlélő helyettese volt.

1949. július 8-án,  pedig 1949. július 18-án tartóztatta le a Hatóság ugyancsak a Pálffy által vezetett Így „szerkesztették" össze a vádiratot is, amelynek kézbesítésekor értesültek a vádlottak egyáltalán arról, hogy kivel szerepelnek majd egy perben. „Az 1949. október 25-én kézbesített vádiratból szereztem tudomást arról, hogy Deszkással egy ügyben szereplünk, mindketten Pálffy-val való összeesküvéssel vádolva. [...] Ügyünkben a vádirat szerint az elsőrendű vádlott Marschall László volt, kit látásból sem ismertem, a másodrendű Deszkás, a harmadrendű én" -

A későbbi, ítélethozatalnál egyik legfontosabb bizonyítéknak saját, aláírt „beismerő vallomásaik" számítottak. Csatári 1954. április 29-i kihallgatási jegyzőkönyvében úgy emlékezett vissza 1949-es kihallgatására, hogy „ez az egész jegyzőkönyv meg lett fogalmazva, arra való hivatkozással, hogy az Államvédelmi Hatóságnak szüksége van ilyen értelmű tényekre. [...] A kihallgatóm, egy hdgy-i rendfokozatot viselő személy - nevét nem tudom - azt mondotta, hogy én, csak mint tanú szerepelek az ügyben, pár hónap múlva szabadlábra kerülök. A bírósági tárgyalás előtt kihallgatóm közölte velem, hogy első fokon 10 évre fognak elítélni, de ne ijedjek meg, mert másodfokon le fogják szállítani 4 évre. A kihallgatóm szavait idézve, azt mondotta, hogy az Államvédelmi Hatóságnak megvan arra a lehetősége, hogy azt a 4 évet, amit másodfokon kapok, 1 évre leszállítsák. Kihallgatóm igen sokszor kihangsúlyozta előttem, hogy az egy éves évfordulót a börtönben tölteni nem fogom. [...]

Meg voltam győződve arról, hogy ezzel a vallomásommal szolgálatot teszek a népi demokráciának, az ellenségeivel szemben." Csatári József kihallgató tisztje legtöbb esetben Szendi György volt.

Csatári „bűnössége" abból adódott, hogy Rajk Lászlót a spanyol polgárháborúból ismerte, mivel 1938 tavaszától Rajk is a Rákosi zászlóaljnál szolgált. 1938 augusztusáig harcoltak ugyanabban a zászlóaljban, majd Csatári jutalomszabadságra ment, és mire visszatérhetett volna a zászlóaljhoz, addigra - 1938 szeptember végére - a nemzetközi brigádokat kivonták a harcokból. Csatári ezt követően csak 1946-ban, a Párizsban megtartott nemzetközi brigádok kongresszusán találkozott Rajkkal, de ott is Münnich Ferenc, Szalvay Mihály, Vincze József társaságában. Csatári József hazaérkezése után azt a felvilágosítást kapta, hogy a szintén „spanyolos" Mező Imrén keresztül kell tartania a kapcsolatot a párttal, vagyis nem Rajkon keresztül!

A kihallgatások során Mátyás László rosszabbul járt Csatárinál. Neki ugyanis olyan „előkelő" kihallgató tisztek jutottak, mint Kajli József, Princz Gyula, Toldi Ferenc, Tihanyi Jánosalezredes.[popup title="„Vallomásomat naponta mindig másképpen megfogalmazták. Majd durva módszerekkel kényszeríttettek a jegyzőkönyvek aláírására. Első kihallgatóm Vándor Ferencőr[na]gy utasítására a pincében kétszer 24 órát kellett állnom. Az volt az érzésem, hogy Vándor is teljesen tisztában van ártatlanságommal. Azt mondották kihallgatóim, hogy csak tanú leszek, ha segítem az ügy felderítését, hozzájárulok az ő eredményes munkájukhoz. 3 héttel letartóztatásom után kihallgatásomon jelen voltak Toldi sz[áza]d[o]s, Princz őrgy. és Kajli alez[redes] azt kérdezték tőlem, «na szabotált», majd tagadásomra két szíjjal összekötötték a lábamat és a kezeimet, úgyhogy a földön fekve lábam fölfelé került, és a lábaim közé dugtak egy kard hüvelyt. Ilyen helyzetben verték a talpamat gumibottal, elsősorban Kajli alez. Mindhármuk nevére egyébként határozottan emlékszem. Kajli addig ütött, amíg el nem fáradt és ezután csak Toldi szds. maradt a szobában. Toldi azt mondta, hogy ezt a módszert addig fogják folytatni, amíg belefáradok. Ekkor aláírtam az előre megfogalmazott jegyzőkönyvet. [...] Toldi szds. a vizsgálat során azt is mondotta, hogy engem a Párt kiadott. Én hiába csinálok bármit is, itt nemcsak az ÁVO, hanem a Pártközpont irányítása érvényesül."" format="Default click" activate="click" close text="ÁBTL 2.1. I/8. 316."]

A Marschall László és társai per tárgyalását 1949. november 3-án, 4-én és 8-án folytatta le a Budapesti Katonai Törvényszék 

 „A vádlottakat sorrendben vezették be a tárgyalóterembe, engem Deszkás után, így az ő ügyének tárgyalásán nem voltam jelen a teremben. A várakozásomból becsülve, kb. fél óráig tárgyalhatták Deszkás ügyét. Az utolsó szó jogán nem védekezett." - emlékezett később  „Ügyünk tárgyalásának első napján, láttam viszont Csatárit. Szomorú látványt nyújtott számomra, nyoma sem volt benne a régi magabiztos és kemény énjének, amelyet még csak júliusban is láttam a 23-as zárkában. Szeme elfénytelenedett, lesoványodott, zavart és lomha volt a mozgása, fakó, színtelen hangon ismerte be magát bűnösnek a tárgyaláson, s hozzám, és a többi vádlotthoz hasonlóan, egy szóval sem védekezett." -

A bíróság 1949. november 8-án hirdetett

 Az eredeti, elsőfokú perben hat vádlott szerepelt: I. rendű vádlottként Marschall László, II. rendű vádlottként Deszkás János, III. rendű vádlottként Láncz István, IV. rendű vádlottként Konkoly Thege Barna, V. rendű vádlottként Csatári (Kálcsics) József, VI. rendű vádlottként Mátyás László.

Marschall Lászlót kötél általi halálra ítélték a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel és folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntettével. Deszkás János 15 évi fegyházbüntetést kapott, ugyancsak a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és fegyver-lőszer rejtegetés bűntette miatt. Láncz Istvánt jogerősen 15 évi kényszermunkára, vagyonelkobzásra és hivatalvesztésre ítélte a bíróság. Konkoly Thege Barna alezredest a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben találták bűnösnek, ezért tíz év kényszermunkára, mellékbüntetésként tíz év hivatalvesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére, vagyonelkobzásra és lefokozásra ítélte a Katonai Törvényszék. Csatári (Kálcsics) Józsefet is a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben bűnösnek találta a Katonai Törvényszék, ezért 13 év kényszermunkára, valamint tíz év hivatalvesztésre, vagyonelkobzásra és lefokozásra ítélték. Mátyás (Katz) Lászlót ugyancsak a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés miatt 15 év kényszermunkára, tíz év hivatalvesztésre, vagyonelkobzásra és lefokozásra ítélte a Törvényszék. Az ítéletet Deszkás Jánoson kívül a többiek megfellebbezték. Deszkás János további sorsában benne van a korszak teljes „joghalála". Deszkás János korábbi, 1949-es kihallgatója, Faludi Ervin volt államvédelmi főhadnagy a kihallgatásakor - itt az 1954-es kihallgatásról van szó - azt vallotta, hogy Deszkás Jánosnak semmi lényeges szerepe nem volt az összeesküvésben. Deszkás őrizetbe vételekor a lakásán lefoglalt kb. 12-15 darab fegyvert úgy állították be, hogy azt ő szervezkedés céljára akarta felhasználni. Ezt a feltételezést egymás között a kihallgató tisztek is „nevetségesnek" tartották, amikor abban az időben Rajk és Pálffy rendelkezésére álltak a Karhatalmi Honvédség alakulatai. Mindezeket Deszkás János kényszer és a pártra való hivatkozással magára vállalta, amiért első fokon 15 évre ítélték, amelyet Deszkás nem fellebbezett meg. A jogerős ítélet után nem sokkal - következő napokban - Pál Ákos olyan utasítást kapott, hogy Deszkás János ügyét ismét elő kell venni, és olyan jegyzőkönyvet kell összeállítani, aminek alapján kivégezhessék. Pál az utasítás értelmében Deszkástól olyan súlyos jegyzőkönyvet vett fel, hogy 1949. december 22-én lezajlott per újrafelvételi tárgyalás során a Budapesti Katonai Törvényszék jogerősen kötéláltali halálra, lefokozásra és teljes vagyonelkobzásra ítélte.

Vagyis érvényesült Koestlernek az a megállapítása, hogy Másodfokon a Katonai Főtörvényszék 1949. december 19-én hozott I. 306/1949 számú  Marschall László esetében helybenhagyta az első fokon hozott halálos ítéletet, Láncz István esetében is az első fokon hozott ítélet emelkedett  Konkoly Thege Barna elsőfokú ítélete nem változott, Csatári József esetében 13 évi kényszermunkára súlyosbította, Mátyás Lászlónál 15 évi kényszermunkára emelte a

Az ítélet a vádlottak (és más perekben vádlottak, de itt tanúnak minősülő személyek) beismerő vallomásain alapultak. Ezeket a koncepció alapján „létrehozott", kikényszerített vallomásokat az 1954-es felújított eljárás során felhasználták felülvizsgálati anyagként.

1954. január 25-én Mátyás László per-újrafelvételi kérelmet nyújtott be az igazságügy miniszterhez, melyet a budapesti Hadbíróság Hb. V. 0080/1954. szám alatt 1954. április 29-én kelt

1954. április 6-án a Belügyminiszter politikai döntés alapján elrendelte Kádár János, Pálffy György, ill. Sólyom László és társai ügyének felülvizsgálatát, melynek végrehajtásával a Belügyminisztérium Vizsgálati Főosztályát bízta meg. A Főosztály feladatát úgy határozták meg, hogy „a szocialista törvényesség szigorú betartása mellett", a felülvizsgálandó ügyekben állapítsa meg az objektív igazságot, és javaslatot tegyen az ügyekben szereplő elítéltekre vonatkozóan

 Az elítéltek ügyének felülvizsgálatára két vizsgáló csoportot szerveztek meg. Ezek ellenőrzését közvetlenül Szalma Józsefállamvédelmi őrnagy - a Vizsgálati Főosztály helyettes vezetője - irányítása alá rendelték. A kijelölt ügyek felülvizsgálatáért pedig közvetlenül a Főosztály vezetője Balázsi Béla volt felelős. A vizsgálóknak össze kellett gyűjteniük minden olyan elfekvő dokumentumot, amely a korábbi - 1949-es - vizsgálati és bírósági eljárás során keletkezett. Erre a munkára külön, négy főből álló nyomozócsoportot szerveztek, akiknek a munkáját négy leíró segítette. A dokumentumok áttanulmányozása és kiértékelését követően egyéni és csoportos vizsgálati terveket állítottak össze, melyeket 1954. május 1-ig felterjesztettek a belügyminiszternek jóváhagyásra.

A pártvezetés nagy súlyt fektetett a felülvizsgálati perek „zökkenőmentes" lebonyolítására. A polgári és a katonai bíróságok személyi összetételét is a Politikai Bizottság döntötte el Ennek értelmében került Kristóf István (a SZOT főtitkára) és Keleti Ferenc (a KV adminisztratív osztályának vezetője)

a később PB röpszavazással kiválasztott hivatásos hadbíró, Ledényi Ferenc mellé. Kristóf helyére később az akkor szintén szakszervezeti vezető került.

1954. szeptember 2-án Czakó Kálmán legfőbb ügyész fordult perújítási kérelemmel a Katonai Felsőbíróság elnökéhez Marschall László, Csatári József és Mátyás László ügyében A Katonai Felsőbíróság 1954. szeptember 7-én Budapesten Marschall László és társai ügyében zárt ülést tartott, ahol fél óra alatt Ledényi Ferenc hadbíró alezredes a tanács elnöke, Keleti Ferenc ezredes és Kristóf István ezredes ülnökök és Gátfalvi Ottó hadbíró százados jegyzőkönyvvezető határozatot hoztak az 1949. november 8-án kelt ítélet felülvizsgálatáról, azaz egy perújítási indítvány 

 1954. október 15-én Czakó Kálmán legfőbb ügyész jelenlétében a Katonai Felsőbíróság, Ledényi Ferenc hadbíró ezredes, a tanács elnöke reggel fél kilenckor megnyitotta a perújítási tárgyalást:  A tárgyalás este fél 10-ig tartott. A Katonai Felsőbíróság ezen a napon meghozta ítéletét is, egyetértve a Legfőbb Ügyész indítványával, mindhárom vádlottat felmentette a vádak alól.

1959-ben a Belügyminisztérium II/II. osztályán egy összeállított bizottság megvizsgálta a dokumentumokat, majd az általuk kijelölt valamennyi tanúkihallgatási jegyzőkönyvet, mikrofilmet,

Ennek a felülvizsgálatnak és megsemmisítésnek az az érdekessége, hogy a bizottság vezetője Ács Ferenc volt államvédelmi ezredes, helyettese pedig Lőke Gyula volt államvédelmi alezredes volt. A megsemmisítés miatt a koncepciós perek nyomozati, és bírósági szakasza alatt keletkezett anyagokat csak az 1954-es felülvizsgálat során készült dokumentumokból tudjuk rekonstruálni.

A Belügyminisztérium Vizsgálati Főosztály által, az MSZMP KB-nak 1964. júniusában átadott kimutatása szerint a Rajk ügyben 155 személy ellen indítottak eljárást, melyből 97 személyt ítéltek el és 50-et internáltak. Még a vizsgálat alatt meghalt egy letartóztatott, egy fő pedig öngyilkos lett. A vizsgálati eljárást hat fővel szemben szüntették meg. Az ítéletek megoszlása szerint: 15 embert kivégeztek, 11 főt életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. 14 személy 15 évet, 38 fő tíz éven felüli börtönbüntetést, kilenc pedig öt éven aluli szabadságvesztést kapott.

Ám miután Marschall Lászlót - holtában - és társait rehabilitálták, és felfüggesztették a börtönbüntetésüket, ellenőrzésük nem szűnt meg, a hatalom továbbra is figyelemmel kísérte életüket. (Lásd erre az utolsó közös forrást!)

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található dokumentumok mindegyikét az úgynevezett „Zárt irattár"-ba rendezték. 1957-ben az MSZMP PB határozatban utasította a Belügyminisztériumot arra, hogy semmisítse meg a törvénysértő perekben elítélt, majd rehabilitált személyekre vonatkozó nyilvántartási anyagokat, és a koncepciós eljárások során keletkezett anyagokat vizsgálják felül. A Zárt irattár létrehozásának alapjául az a jelentés szolgált, amely az MSZMP KB 1962. október 23-i ülésén hangzott el. Eszerint a KB utasította a Belügyminisztériumot, hogy a koncepciókat tartalmazó anyagokat, a törvénysértő eljárások során keletkezett nyomozati, bírósági anyagok, a munkásmozgalmi káderekre gyűjtött „kompromittáló"

Utasítást adott a perújítási eljárások, a törvénysértésekért felelős, ill. azokban közreműködött személyek anyagainak és a meghurcoltak dokumentumainak megőrzésére, a Belügyminisztériumban szigorúan bizalmas, vagyisA Zárt anyagok irattárába helyezték el a munkásmozgalmi személyek ellen indított törvénysértő eljárásokkal - bírósági ítélet, internálás, vizsgálati fogság stb. - kapcsolatos iratokat, az ehhez kapcsolódó per újrafelvételi, ill. rehabilitációs dokumentumokat; a kivégzett, meghalt személyek azonosítására, felkutatására vonatkozó forrásokat; a munkásmozgalmi személyek ügyéhez nem kapcsolódó törvénysértő eljárásokkal kapcsolatos alapeljárási, per újrafelvételi nyomozati, és bírósági iratokat; a törvénysértő eljárásokért felelős, azokban közreműködő személyekkel kapcsolatos anyagokat; az 1956-os forradalom vezetőivel, eszmei irányítóival A Zárt irattárban akár a betekintés, akár az iratok kölcsönzése csak a politikai nyomozó főosztály vezetőjének - később a III. főcsoportfőnöknek - az

A közölt dokumentumokban az ügyben szereplő személyek személyes adatainak közlésétől eltekintek, ezért ezeket a részeket zárójelben jelölt három ponttal jeleztem.