Az első világháború orosz frontján megkezdődik a limanowai csata.Tovább
Középiskolás fokon
„»A rendelkezésre álló adatok szerint nevezett személy iskolatársai előtt becsmérelte a kommunistákat, sértő lealacsonyító kifejezésekkel illette az ismert zeneszámok alapján Romániát és a cigányokat.« Még ezen a napon házkutatást tartottak BJ szüleinek a lakásán, amelynek során a rendőrség lefoglalt egy határidőnaplót valamint négy darab A4-es papírt, rajta a CPg és a Mos-oi együttesek néhány dalszövegével.”
Források
A Komárom megyei állambiztonsági szerv jelentése BJ szakközépiskolai diák államellenes kijelentéseiről
Komárom megyei Rendőrfőkapitányság
Állambiztonsági Szerve
Tárgy: BJ t-i
lakosról
JELENTÉS
Tatabánya, 1988. március 07.
Tudomásomra jutott, hogy BJ [...] a tatabányai 314. sz. Szakmunkásképző Intézet és Erősáramú Szakközépiskola IV. éves tanulója, T. [...] szám alatti lakos az 1987/88-as tanévtől kezdődően iskolájában, az óraközi szünetekben társadalmi rendszerünket és a kommunistákat becsmérlő kijelentéseket tett. Pontosan meg nem határozható időpontokban osztálytársai jelenlétében arról beszélt, hogy rövidesen rendszerváltozás lesz, és akkor „a kommunistákat fogják legelőször kivégezni". Arról is beszélt, hogy [a] budapesti román nagykövetség előtt lezajlott tüntetés csak főpróba volt, szerinte március 15-én olyan tüntetés lesz, amely rendszerváltozást eredményez. Adataink szerint ilyen jellegű kijelentéseit olyan gyakran hangoztatja, hogy egyes megnyilvánulásait már nem lehet pontos időponthoz kötni. A fentieken túlmenően olyan beat-számok versszövegeit adta át elolvasásra osztálytársainak, amelyek alkalmasak a cigányság vonatkozásában gyűlöletkeltésre. (Pl.: „Cigánymentes övezet".)
A rendelkezésre álló adatok alapján BJ alaposan gyanúsítható a Btk. 269. §-ba ütköző „közösség megsértése vétségének" elkövetésével. Ezért javaslom nevezettel szemben a büntető eljárás megindítását.
Tanúk: ZZ Tatabánya [...]
VA Oroszlány [...]
SzA T[ata]bánya [...] és
DI Tatabánya [...] szám alatti lakosok.
Mezei János r. szds.
Egyetértek:
Nagy Lajos r. szds.
osztályvezető
Jelzet: ÁBTL 3.1.9. V-166193, 5. Gépelt egykorú másolat Nagy Lajos és Mezei János rendőr századosok aláírásával.]
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 04.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő