A Vörös Hadsereg támadást indít a megszálló román csapatok ellen a csongrádi hídfőnél, és felszabadítja Szentest.Tovább
Szálasi Ferenc elmeállapota
Az alább közölt levelet dr. Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos készítette Szálasi Ferenc elmeállapotáról. Az írásmű alapját a Nemzet Akaratának Pártja Cél és követelések című programja képezte, ami a későbbi nyilas nemzetvezető irománya volt. A bonyolult nyelvezettel és mondatfűzéssel megírt szakvélemény nem csupán Szálasiról ad egyértelmű ítéletet, hanem egyben rendkívül érdekes korjelző forrás is. A jobb érthetőség kedvéért közöljük az 1935-ben készült pártprogramot is.
1. Akarjuk és követeljük az Ősföld állami, nemzeti, népi, erkölcsi, szellemi, társadalmi, politikai, gazdasági és államvédelmi megújhodását, újjáépítését, átszervezését, szervesen kapcsolódó egységes irányítását.
I. Cikkely.
2. Akarjuk és követeljük a Trianon-i parancsszerződés megsemmisítését, az Ősföld ügyének újrarendezését a népek önrendelkezési joga és ama tétel alapján, hogy adják és hagyják meg az Ősföldnek, ami az övé, hogy ő is megadhassa és meghagyhassa a többi földeknek, ami őket illeti meg.
3. Akarjuk és követeljük az Ősföld kérdésének önerőnkből, egyedül a közvetlen érdekelt népekkel karöltve történő alkotmányos megoldását.
4. Akarjuk és követeljük a Hungária Egyesült Földek alkotmányos államtestének, társ és sorsközösségének felépítését, megszervezését, a Magyarföld részéről történő központi állami irányítását; a Magyarföld, Tótföld, Ruténföld, Erdélyföld, Horvát-Szlavónföld és Nyugatgyepű politikai és gazdasági önkormányzatát a Hungária Egyesült Földek államrendszerében az Ősföld múltjából merített történelmi, földrajzi, birtok-, gazdasági, alkotmány- és társadalomjogi sorsközösség felismerésének alapján;
hogy a Földek és a Gyepű az egységes állami irányításban az új alkotmányban lefektetett kiméretben résztvegyenek.
5. Akarjuk és követeljük, hogy a csonka Magyarföld államhatalma egyedül és kizárólag csak az Ősföld népeinek boldogságát, dicsőségét, létérdekét, erkölcsi és anyagi jólétét, gyarapodását, a kitűzött államcél megvalósítását tekintse irányadónak minden lépésénél;
hogy elutasítsuk a külföld beavatkozását mindazokban az esetekben, amikor a terv megvalósítását akarja megakadályozni.
II. Cikkely.
6. Akarjuk és követeljük az alkotmány új felépítését, az új alkotmánytörvénynek a nemzet szabad akaratmegnyilvánulása alapján történő elfogadását és szentesítését.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt július 21.
A Szovjetunió annektálja Észtországot, Lettországot és Litvániát.Tovább
Genfben aláírják az indokínai háborút lezáró fegyverszüneti egyezményt: Vietnamot két államra osztják fel.Tovább
A Bős–Nagymarosi vízierőmű építésének leállítása érdekében tizenhárom környezetvédő csoport létrehozta a Nagymaros Bizottságot.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő
