Az anschluss nélküli anschluss

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1938 márciusában Hitlernek az anschlusst bejelentő beszédét negyedmillió osztrák hallgatta a bécsi Heldenplatzon. A tanulmány és a források célja annak bemutatása, hogy az anschluss egy belülről (is) előkészített folyamat végpontja volt, és erre hogyan reagált és reagál Ausztria, illetve mennyire nem fogta fel a változás horderejét Horthy Magyarországa. Horthy szerint annyi történt mindössze, hogy „egy régi jóbarátunk [...] egyesült egy másik régi jóbarátunkkal". A források arra is felhívják a figyelmet, hogy a múlttal való őszinte szembenézés elodázhatatlan.

Schuschnigg rádióbeszédével kapcsolatban három dologra érdemes felhívni a figyelmet. Egyrészt ekkor szembesült végleg a kormány mozgásterét és döntési szabadságát folyamatosan szűkítő szövetségi politikája kudarcával. Ennek ellenére még a népszavazásra szánt jelmondatban is szükségesnek tartotta hangsúlyozni a szabad, független, szociális, keresztény és egységes jelzők mellett Ausztria német jellegét, és az utolsó pillanatban sem akarta, hogy német vér folyjon. A német reláció ilyen kezelését a bécsi magyar követség 1937. évi jelentése fából vaskarikának készítése

minősítette. Ugyanakkor először mégis úgy fogalmazott, hogy a hadsereg jelentős ellenállás nélkül vonuljon vissza, és várja Schilhawsky tábornok parancsait. Ezek azonban már sohasem jutottak el rendeltetési helyükre.

Hitler Heldenplatzon elmondott beszédét gyakran idézik, de csupán azt a részt, amelyben Német Birodalomhoz csatlakozó hazája, az ősi Ostmark számára új missziót hirdet. Holott mindjárt a beszéd elején a bukott hivatásrendi rezsim által vállalt, egy legitimista vezető emlékiratában pontosan körülírt misszióról is szólt. Ennek Hitler szerint az volt a lényege, hogy Ausztria úgynevezett függetlenségével elzárják a német nép jövőbe, a huszadik századi nagynémet egység felé vezető útját. A német diplomácia és hírszerzés kitüntetett figyelemben részesítette a legitimistákat, ennek ellenére csak feltételezéseink vannak, melyik emlékiratra utalt a német kancellár. Az egyik jelölt Friedrich Wiesner lovag 1937. őszi

, amely szerint a nagyhatalmak közül immár egyedül Németország ellenzi Ausztria régi-új küldetésének teljesítését. Esetleg Ernst Karl Winter, a szociális népmonarchia hirdetőjének 1938. március elsején Schuschnigghoz írott emlékirata jöhet még szóba, amelyben a szerző nem csupán a restaurációról, de a fegyveres ellenállás lehetőségéről és szükségességéről is kifejtette . Hitler egyébként a „legitimisták" szó előtt és után is rövid hatásszünetet tartott, és a hangfelvétel tanúsága szerint „pfújolás, fütyülés" fogadta az anschluss és a „német jövő" útjába állók

Hitler beszédet mond a Heldenplatzon

A hivatalos Magyarország reakciója, Horthy rádiószózatának szövege (a fogalmazvány és a végső verzió különbségeivel együtt) eddig is

az alábbiakban közölt nagybetűs, a hangsúlyokat grafittal és piros ceruzával megjelölő tisztázat teljes egészében most olvasható először. A kormányzó maga fogalmazta beszédéből is főleg azt a passzust szokás idézni, hogy nincs ok nyugtalanságra, hiszen annyi történt mindössze, hogy „egy régi jóbarátunk [...] egyesült egy másik régi jóbarátunkkal". Horthy életének első rádiós beszédéből mindenki kihallhatta a neki tetsző olvasatot: megnyugodott az üzleti élet, elégedettek voltak a németek és a szélsőjobb, illetve a hadseregben zajló politikai izgatás elleni határozott fellépés szándékát díjazó kormánypártiak és a nyugati hatalmak, de a győri programban rögzített haderőfejlesztés hívei is nyugodtan dőlhettek hátra. Ugyanakkor a harmincas évek osztrák hivatásrendi, félfasiszta államának formálói és szenvedő alanyai - már akik véletlenül nem ültek vizsgálati fogságban, vagy a Dachau, illetve Mauthausen felé menő vonatokon - minden bizonnyal megütköztek a németek „megbízható és szótartó szövetségesi" minősítésén.  A néhány héttel korábban még barátinak nevezett Ausztria bekebelezésén könnyen napirendre térő, „megbízható, előkelő gondolkodású és magas erkölcsű" és az osztrák fordulatot Berlinben elsőként üdvözlő magyar politika gyors pálfordulása is gondolkodóba ejthette őket. Fontos azt is rögzíteni, hogy a beszéd elsősorban „belpolitikai fogyasztásra" készült és csupán lábjegyzetként foglalkozott az ártalmatlannak minősített anschluss várható következményeivel, holott mindenki tisztában volt azzal, hogy Ausztria megszállása és az osztrák-magyar határ sokáig elhúzódó német elismerése mögött milyen szándékok húzódnak meg. Ezért a beszéd - amellett, hogy nem sok minden valósult meg Horthy szándékaiból - csak időleges megnyugvást hozott.

Heinz Fischer osztrák szövetségi elnök beszéde azt példázza, hogy egy állam, egy politikai és szakmai elit - a tanulási-szembenézési folyamatnak még messze nem a végén - milyen felelősséggel tud közelíteni a múlt vitatott, sokáig elhallgatott, megszépített eseményeihez. A kizárólagos, és a nagyhatalmak által tálcán kínált áldozatmítosszal leszámolva az őszinte múltidézés, a nem derült égből villámcsapásként érkezett anschluss gyökereinek feltárása, a történtek értékelésekor a lelkesedés, a rémület és az undor hármassága, a tettes és áldozat szerep elfogadása mellett tör lándzsát. Ez nem kis teljesítmény egy olyan országban, amely 1938-ban megváltóként tekintett a távolból hazatért fiára, amely hosszú évtizedeken át tetszelgett a bűnrészesség nélküli áldozat státuszában, amely nagyhatalmi támogatással odázta el a szembenézést és amely mégis, a Kurt Waldheim szövetségi elnök háborús múltja kapcsán kirobbant politikai és történészi vita tanulságaival felvértezve egyre több történelmi tabutól szabadul meg.   

Fotók: Bundesarchiv Bild / Wikipedia

Ezen a napon történt június 01.

1910

Megkezdõdik a dualista Magyarország utolsó választása, mely a Függetlenségi Párt bukásával és a Tisza-féle Munkapárt gyõzelmével végzõdik...Tovább

1916

Véget ér a jütlandi csata (más néven skagerraki ütközet), az elsõ világháború legnagyobb tengeri csatája a dániai Jylland-félsziget...Tovább

1941

II. világháború: Német csapatok elfoglalják Krétát.Tovább

1941

Brit megszálló csapatok vonulnak be Bagdadba, hogy megelőzzék a nácibarát hatalomátvételt.Tovább

1950

A Nemzetközi Gyermeknap megünneplése első alkalommal.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő