Vavro Šrobár miniszter a magyar tanácsköztársaság kikiáltása miatt Szlovákia területén rendkívüli állapotot hirdet ki.Tovább
Vígszínház és kultúrpolitika 1972–1973
„A kis dolgokban engedek, hogy a lényegben ne kelljen engedni.” (Örkény István)
"Én úgy érzem, nem szabad abból kiindulni, hogy a nézőtéren jány-drukkerek ülnek. Nem ennek a pár embernek játszanánk el a darabot, hanem annak a tömegnek, amely csak tankönyveiben tanult valamit a háborúról, nincs semmiféle elképzelése, tehát indulati állásfoglalása sem a régi rendszerről, én pedig, mint rendező úgy szeretném ezt a művet előadni, hogy a néző nemcsak megrendülne e negyedmillió szegényparaszt, „megbízhatatlan” és munkaszolgálatos áldozat áldozat szörnyű sorsán, hanem meg is gyűlölje azokat, akik a vesztőhelyre vitték őket."
Kőháti Zsolt, az MSZMP KB munkatársának véleménye a drámáról
1972. november 11.
Kulturális Alosztály
Nemeskürty-Örkény: Rekviem egy hadseregért
Az átdolgozott változat is ezzel az alapkoncepciót érzékeltető mondattal kezdődik: „E darab szereplői nem ismerik egymást; egyetlen közös törekvésük, hogy egy régmúlt és félig elfelejtett eseményt a mai nézővel tisztán és világosan megértessenek." A „tiszta" és „világos" megértés - e koncepció alapján - eleve kétséges.
Úgy látom, a „bemutatkozó" negatív szereplők száma növekedett: Sztójay Döme stb. Ebben a színpadi „bemutatkozásban" eleve ott van az azonosulás bizonyos mozzanata - ami egy rekviem"-ben nagyon zavaró. Meg kellett volna találni a személyhez fűződő dokumentáris közlések más módját (pl. kellő méretű felirat - inzert - vagy hangszóró tudatja: kitől származik a következő dokumentum).
Amint tapasztalom, a Jány kivégzéséről szóló jelentést - helyes szerkezetei változtatással - a kisebb stílű háborús bűnösök blokkja mellé csatolták (39-40. old.). Továbbra is problematikus Jány „bemutatkozó", egyes szám első személyű szerepeltetése. Továbbra is van némi szerecsenmosdatás jellege a Jány-probléma tárgyalásának, pl. 65/b: „A németek annyira torkig lettek Jány követelőzéseivel" stb. A színpadról rendkívül ellentmondásosan hangzanak az esszében még mérlegelhető, elfogadható gondolatok: „Ő (ti. Jány) egy emberellenes hatalom lelkes és meggyőződéses híve volt" stb. Felmentjük bizonyos kérdésekben? Magyarázzuk? Nem alkalmas erre a színpad - legalábbis dokumentum eszközökkel. Jány pszichikai vívódásai helyett a háborúba hajszolt közkatona tudati vívódásait lett volna érdemes vizsgálni. A 94/c-től kezdődő rész kérdései egyértelműen azt sugallják, hogy Jány is (!) félrevezetett áldozat, aki mintegy - ebben a színpadi szituációban - a fasizmus vádlói közé lép. S fokozza Jány „tragikus" beállítását a 100. oldal alján: „ahogy ott állt bírási előtt/hogy beismerő vallomást tegyen" stb.
Ebben a változatban mintha az egyszerű emberek tragédiája nagyobb hangsúlyt kapna, de arról még ez a változat sem győz meg - pedig e mozzanat benne van Nemeskürty könyvében -, hogy itt nagyon komoly értékek mentek veszendőbe: a magyar ellenállás hatalmas tartalékai véreztek el - potenciális tartalékai bár -, és nem foglalkozik a „rekviem" a szovjet fogságba esett tisztek józan felismeréseivel, pozitív magatartásával, holott a könyv ehhez is adhatott volna inspirációt.
Az a végső véleményem, hogy ebben a dokumentáris formában továbbra is félrevezető, zavartkeltő a darab, s szándékától is egészen független érzelmi reagálások forrása lehet.
A téma kitűnő alapanyag - egy valódi - s nem dokumentum - drámához, amelyben akár Jány - illetőleg a róla mintázott alak - is lehetne főszereplő.
Budapest, 1972. november 11-én
Jelzet: MNL OL M-KS 288. f. 36. cs. 24/1972. ő. e. (MSZMP Központi Szervei - Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály) - Géppel írt tisztázat, saját kezű aláírással. A gépelt példányon kézzel a következő feljegyzések olvashatók: „Zsolt! Malonyaival együtt beszéljétek ez meg! Megbeszélve, lerakható. 1972. december 13. Kőháti Zsolt. A gépelt cím alatt pedig szintén kézzel: »Bűnösök és áldozatok«."
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt március 25.
1919
1942
Megkezdődik a szlovákiai zsidók deportálása a lengyelországi haláltáborokba (október 20-áig 58 000 zsidót deportálnak).Tovább
1942
Aretha Franklin tizenhatszoros Grammy-díjas amerikai énekesnőTovább
1947
Elton John angol zeneszerző, előadóművészTovább
1948
Magyarországon államosítják a száznál több főt foglalkoztató üzemeket.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.
Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.
Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.
Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő