Románia a Csehszlovákiával kötött szerződés révén csatlakozik a kisantanthoz.Tovább
Vígszínház és kultúrpolitika 1972–1973
„A kis dolgokban engedek, hogy a lényegben ne kelljen engedni.” (Örkény István)
"Én úgy érzem, nem szabad abból kiindulni, hogy a nézőtéren jány-drukkerek ülnek. Nem ennek a pár embernek játszanánk el a darabot, hanem annak a tömegnek, amely csak tankönyveiben tanult valamit a háborúról, nincs semmiféle elképzelése, tehát indulati állásfoglalása sem a régi rendszerről, én pedig, mint rendező úgy szeretném ezt a művet előadni, hogy a néző nemcsak megrendülne e negyedmillió szegényparaszt, „megbízhatatlan” és munkaszolgálatos áldozat áldozat szörnyű sorsán, hanem meg is gyűlölje azokat, akik a vesztőhelyre vitték őket."
Kőháti Zsolt, az MSZMP KB munkatársának véleménye a drámáról
1972. november 11.
Kulturális Alosztály
Nemeskürty-Örkény: Rekviem egy hadseregért
Az átdolgozott változat is ezzel az alapkoncepciót érzékeltető mondattal kezdődik: „E darab szereplői nem ismerik egymást; egyetlen közös törekvésük, hogy egy régmúlt és félig elfelejtett eseményt a mai nézővel tisztán és világosan megértessenek." A „tiszta" és „világos" megértés - e koncepció alapján - eleve kétséges.
Úgy látom, a „bemutatkozó" negatív szereplők száma növekedett: Sztójay Döme stb. Ebben a színpadi „bemutatkozásban" eleve ott van az azonosulás bizonyos mozzanata - ami egy rekviem"-ben nagyon zavaró. Meg kellett volna találni a személyhez fűződő dokumentáris közlések más módját (pl. kellő méretű felirat - inzert - vagy hangszóró tudatja: kitől származik a következő dokumentum).
Amint tapasztalom, a Jány kivégzéséről szóló jelentést - helyes szerkezetei változtatással - a kisebb stílű háborús bűnösök blokkja mellé csatolták (39-40. old.). Továbbra is problematikus Jány „bemutatkozó", egyes szám első személyű szerepeltetése. Továbbra is van némi szerecsenmosdatás jellege a Jány-probléma tárgyalásának, pl. 65/b: „A németek annyira torkig lettek Jány követelőzéseivel" stb. A színpadról rendkívül ellentmondásosan hangzanak az esszében még mérlegelhető, elfogadható gondolatok: „Ő (ti. Jány) egy emberellenes hatalom lelkes és meggyőződéses híve volt" stb. Felmentjük bizonyos kérdésekben? Magyarázzuk? Nem alkalmas erre a színpad - legalábbis dokumentum eszközökkel. Jány pszichikai vívódásai helyett a háborúba hajszolt közkatona tudati vívódásait lett volna érdemes vizsgálni. A 94/c-től kezdődő rész kérdései egyértelműen azt sugallják, hogy Jány is (!) félrevezetett áldozat, aki mintegy - ebben a színpadi szituációban - a fasizmus vádlói közé lép. S fokozza Jány „tragikus" beállítását a 100. oldal alján: „ahogy ott állt bírási előtt/hogy beismerő vallomást tegyen" stb.
Ebben a változatban mintha az egyszerű emberek tragédiája nagyobb hangsúlyt kapna, de arról még ez a változat sem győz meg - pedig e mozzanat benne van Nemeskürty könyvében -, hogy itt nagyon komoly értékek mentek veszendőbe: a magyar ellenállás hatalmas tartalékai véreztek el - potenciális tartalékai bár -, és nem foglalkozik a „rekviem" a szovjet fogságba esett tisztek józan felismeréseivel, pozitív magatartásával, holott a könyv ehhez is adhatott volna inspirációt.
Az a végső véleményem, hogy ebben a dokumentáris formában továbbra is félrevezető, zavartkeltő a darab, s szándékától is egészen független érzelmi reagálások forrása lehet.
A téma kitűnő alapanyag - egy valódi - s nem dokumentum - drámához, amelyben akár Jány - illetőleg a róla mintázott alak - is lehetne főszereplő.
Budapest, 1972. november 11-én
Jelzet: MNL OL M-KS 288. f. 36. cs. 24/1972. ő. e. (MSZMP Központi Szervei - Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály) - Géppel írt tisztázat, saját kezű aláírással. A gépelt példányon kézzel a következő feljegyzések olvashatók: „Zsolt! Malonyaival együtt beszéljétek ez meg! Megbeszélve, lerakható. 1972. december 13. Kőháti Zsolt. A gépelt cím alatt pedig szintén kézzel: »Bűnösök és áldozatok«."
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 23.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő