Embernek maradni

Erb Jenő munkaszolgálatos századparancsnok-helyettes a II. világháborúban

Egy volt munkaszolgálatos levele hajdani parancsnokának

„Én Önre – és meggyőződésem, hogy minden életben lévő volt bajtársam – szeretettel gondolok, és mindenkor mintaképül állítom Önt, mint aki abban a nehéz időben, amikor minket zsidókat a rendelkezések sújtottak, Ön mint századparancsnok helyettesünk (de gyakorlatilag századparancsnokunk volt) mindent megtett nehéz sorsunk enyhítésére, még a német megszállás után és a nyilas hatalomátvétel után is, amíg Ön velünk volt.”

Bevezető

Idén emlékezünk meg a magyar Holokauszt 70. évfordulójáról, melynek speciális fejezete volt a magyar zsidó férfiak katonai munkaszolgálata. A zsidó munkaszolgálatos századokhoz helyezett tartalékos tisztek között sokan voltak olyanok, akik brutálisan és kegyetlenül bántak a századuk állományába tartozókkal, emellett voltak a munkaszolgálatos tisztikarnak olyan passzív és erélytelen tagjai is, akik nem tettek semmit alárendeltjeik, a keresztény vezetőkeretek egyes antiszemita, szadista hajlamú, különféle frusztrációikat a zsidókon kiélő beosztott tiszthelyetteseinek, illetve legénységi állománycsoportba tartozó tagjainak megfékezésére. Számos olyan tisztességes tartalékos tiszt is volt azonban, aki ha már egy ilyen alakulathoz került, igyekezett emberségesen bánni a százada állományába tartozó zsidókkal, és igyekezett őket a különféle külső és belső atrocitásoktól

. Az alábbi, magántulajdonban lévő levél egy ilyen esetet példáz. A dokumentumot egy volt munkaszolgálatos írta 25 évvel a háború vége után egykori századparancsnok-helyettesének. A címzett - aki nemcsak tisztességes és becsületes, de nagyon szerény ember is volt - sosem mutatta meg ezt a levelet családjának, és leánya csak édesapja halála után, irathagyatékának rendezésekor bukkant a dokumentumra. Ezt követően, a II. világháborúra vonatkozó, maradandó értékű magániratokkal kapcsolatos gyűjtőmunkám során került a levél a látókörömbe Pécsett, 2011-ben.

A levél címzettje, Erb János Jenő 1907. április 25-én született Pécsett, Erb János kőműves és Schnell Mária gyermekeként, római katolikus

. Az újszülött fiúgyermek nem kapott második keresztnevet, csak Jánosként anyakönyvezték, de ő később mégis a Jenő keresztnevet használta (ahogy az gyakran előfordult anélkül, hogy annak használatát hivatalosan kérvényezte és azt engedélyezték volna, így az a születési anyakönyvébe sem került be - nevét ennek előrebocsátásával közlöm a továbbiakban Erb Jenőként).

Erb Jenő Budapesten, az Állami Felső Építő Ipariskolában érettségizett (az intézmény mai jogutódja a Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Szakközépiskola). Ezt követően, miután három évet építésvezetőként dolgozott egy építőmester mellett, építőmester vizsgát tett, és építési vállalkozóként dolgozott. Pécsett több, helyi jelentőségű épület is az ő keze munkáját dicséri, ilyen például a Mecsek-oldalban található

is.

Katonai pályafutását a korabeli források

nem könnyű bemutatni. Néhány, a családnál fennmaradt dokumentum és a Néphadseregben kiállított katonakönyve alapján azonban vázlatosan ez is megismerhető volt. Póttartalékosként vonult be a pécsi 8/I. gyalogzászlóaljhoz, ahol 1937. október 5-től 1937. december 18-ig kapott kiképzést. Ezt követően, 1939-ben is behívták zászlóaljához négy hónapra, ennek során fordult meg először Kárpátalján. Az 1939 márciusában, Kárpátalja elfoglalására mozgósított 11. önálló dandár alárendeltségében lévő zászlóaljával ugyanis elvonult Kárpátaljára, a Felső-Tisza völgyébe. A határsávban állomásozó és legelőször bevetett, illetve az előttük felvonuló gyorscsapatokat követő 8/I. zászlóalj már nem vett részt a közvetlen harcokban.

Erb Jenő hadapród őrmester 1944-ben Kárpátalján (a szerző gyűjteményéből)

1940-ben ismét behívták négy hónapra, minden valószínűség szerint a nyári kétszeri felriasztás során (ekkor a második bécsi döntést követően Romániától visszaszerzett partiumi és az Észak-erdélyi területekre harc nélkül vonult be a Honvédség).

A 1941 áprilisában a Jugoszlávia elleni hadműveletek idején mozgósították a 11. gyalogdandárt, amelynek alárendeltségébe tartozott többek között a 8/I. zászlóalj is. (A. zászlóalj biztosítófeladatokat látott el, részben a baranyai háromszögben). Erb Jenő hat hetet töltött katonaruhában. A következő évben szintén behívták egy rövidebb időtartamra, de hadműveleti területre ekkor sem került.

Erb Jenőt 1943. január második felében Kassára vezényelték a VIII. közérdekű munkaszolgálatos (kmsz.) zászlóaljhoz, póttartalékos zászlósi (tartalékos tiszti) tanfolyamra, mely áprilisig tartott. Rendfokozata ekkor karpaszományos tizedes volt. Ezt követően, még 1943 folyamán hadapród őrmesterré

(későbbi zászlósi kinevezéséről viszont nincs adat).

Ezt követően 1943 novemberétől 1944 októberéig a mohácsi IV. kmsz. zászlóaljban teljesített szolgálatot, annak 104/8. századában, munkaszolgálatos századparancsnok-helyettesként (valószínűleg megbízott századparancsnok is volt). Alakulatával kezdetben feltehetően Újvidéken állomásozott, majd Kárpátalján, illetve Galíciában zömében útépítő, útkarbantartó feladatokat hajtottak végre. A Kárpátokban építő feladattal alkalmazott munkaszolgálatos alakulatokról kevés információ maradt fenn, ez a helyzet a

is.

A 104/8. század sem sorolható az ismert munkaszolgálatos századok közé, Erb Jenő fennmaradt, töredékes jegyzetei és fotói alapján azonban nagyjából sikerült megállapítani azt, hogy a század a Felső-Tisza völgyében, illetve a Kárpátok gerincén túl, a Tatár (Jabloneci)-hágótól keletre dolgozott. Ennek során a század a következő településeken, illetve környékükön biztosan járt, részben dolgozott is: Vorohta, Verhovina, Krzyworownia, Krzywopole, Ardzeluza, Zabie Slupejka, Zabie Ilcia, Mikulicsin, Hoverla-gát, Láposmező (Luhi), Havasalja, Kőrösmező, Máramarossziget, Aknaszlatina.

Erb Jenő az 1944. októberi visszavonulás során történt egy igen súlyos - kis híján végzetes - balesetet szenvedett. 1944. október 19-én, Beregszásztól nyolc km-re egy magyar katonai teherautó a vezető gondatlansága miatt túl nagy sebességgel akart bevenni a síkos úton egy kanyart. Hirtelen fékezés közben a teherautó balra kifarolt, és elütötte az út szélén menetelő Erb Jenőt, akinek bal combja és bal alkarja is eltört. A súlyosan sérült hadapród őrmester a budapesti 506. számú hadikórházba került, ahonnan 1944. november 1-jén szülővárosába, a pécsi 524. számú hadikórházba helyezték át, itt érte a háború vége. A baleset következményeit élete végéig viselte, mert a nehezen gyógyuló, súlyos törések rosszul forrtak össze, csontvelőgyulladást is kapott, emiatt az 1945. szeptember 15-én Pécsett elvégzett orvosi felülvizsgálat 100%-os polgári kereső-, és munkaképesség csökkenést állapított meg nála (korábban kis híján amputálták a bal lábát). Később 50%-os hadirokkanttá nyilvánították, élete végéig sántított. A háború utáni civil életben sem szakadt el eredeti szakmájától, évtizedekig tevékenykedett építésügyi igazságügyi szakértőként. Erb Jenő 2002. február 20-án hunyt el Pécsett, ott is helyezték örök

.

Kutatásaim során a levél íróját is egyértelműen tudtam azonosítani. Az egykori munkaszolgálatos izraelita kereskedőcsaládban született Pécsett, 1907. szeptember 11-én. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol 1990. január 22-én hunyt el. Mivel közvetlen hozzátartozóit eddig nem találtam meg, és nem tudtam engedélyt kérni tőlük a levél - és a mellékelt boríték - közlésére, ezért a levelet anonimizált formában publikálom, a feladó neve és egykori pontos lakcíme nélkül.

A család visszaemlékezése szerint volt más egykori munkaszolgálatos is, aki 1956-os kanadai emigrációjáig Erb Jenővel belsőséges, baráti viszonyt ápolt. Ő bizonyára élőszóban köszönte meg Erb Jenőnek azt, hogy a legnehezebb időkben is emberséges volt zsidó honfitársaival.

A levél eredetije az Erb-család, másolata a szerző birtokában található. A szerző ezúton is köszöni Erb Gizellának az anyag összeállításához nyújtott segítségét, illetve a neki ajándékozott korabeli fényképeket.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő