Bevezetés

A trianoni Magyarországon az 1920-as népszámlálás eredménye alapján társadalmi, gazdasági és politikai szempontból nem egységes struktúrájú, lélekszámát tekintve csaknem két milliós német anyanyelvű népességből mintegy 550 ezer fő maradt az új határokon belül. A németség így a 7,6 milliós összlakosság 6,9 százalékát

. Ezek az adatok drasztikus csökkenésre utaltak, de egyben azt is jelentették, hogy 1920 után a németek lettek a legnagyobb magyarországi kisebbség. A hazai németségen belül a római katolikusok aránya kiugróan magas, 81,3 százalék . A zömében mezőgazdasággal foglalkozó Magyarországon maradt németség magyar állam iránti hűsége mellett használta német anyanyelvét, népi kultúrájában élt, és egyfajta lokális önazonosságtudattal rendelkező társadalmi csoportként békésen megfért a többségi nemzettel. Az együttélés egyik alapfeltétele azonban - különösen az első világháború, a német anyanemzettel való találkozása után - oktatási és nyelvi jogainak biztosítása volt, mert ezek egyrészt identitásának sarokpontjai voltak, másrészt alapvetően érintették mindennapjait, és képessé tették a magyar haza iránti szorosabb elköteleződésre. Ezen jogok biztosítása érdekében hozta létre germanista egyetemi tanár, nemzetiségügyi miniszter (1919-1920) a Magyarországi Német Népművelődési Egyesületet (MNNE), amely a Bethlen-kormány politikájának megváltozása kapcsán is jöhetett létre. A trianoni béke 1921 nyári parlamenti becikkelyezését követően a Bethlen-kormány - amelynek konszolidációs politikájába beleillett a nemzetiségekkel szemben követett előzékenyebb magatartás - arra törekedett, hogy a békeszerződés kisebbségvédelmi előírásait . A revíziót távlati célként szem előtt tartó magyar külpolitikai tervek és a nemzetközi körülmények - Németország fokozódó figyelme a térség iránt, a szomszédos kisantant államok kisebbségpolitikája - kapcsán a miniszterelnök magánál tartotta a kisebbségi kérdésben a kezdeményező szerepet, ezért is mutatkozott hajlandónak egy kizárólag nyelvi és kulturális érdekeket felkaroló, kontroll alatt tartható német egyesület támogatására. A szervezet ugyan már 1923-ban nem hivatalosan létrejött, alapszabályainak engedélyezését hosszas egyeztetések előzték meg a kormánnyal. Az alakuló közgyűlést 1924. augusztus 3-án tartották, ahol - a kormány kívánságainak megfelelően - a felvidéki cipszer volt külügyminisztert elnökké, Bleyer Jakabot pedig ügyvezető alelnökké [popup title="választották" format="Default click" activate="click" close text="Unser Fest. Die feierliche gründende Generalversammlung des Ungarländischen Deutschen Volksbildungsvereines. Sonntagsblatt. Wochenzeitung für das deutsche Volk in Ungarn. 4. Jg. [10. August 1924.] Nr. 32. 5."]. A kormányzat Bleyer iránti bizalmatlanságát jelezte Gratz helyzetbe hozása, aki - részben legitimista múltja miatt - a végrehajtó hatalom iránt messzemenő lojalitást tanúsított, ugyanakkor a nyelvi és kulturális jogokért ő is kész volt konfliktust vállalni. Bleyer és Gratz ellentéte, amely az 1920-as években majd az MNNE-n belül folyamatosan éleződött ki, koncepcióbeli eltérést takart. Míg Bleyernél már az 1920-as évek első felétől lényegesen nagyobb szerepet kapott a népközösség (Volksgemeinschaft) elvének képviselete, amely a német néphez való tartozás tudatát emelte ki, egyenrangúnak tekintve azt az államközösséghez (Staatsgemeinschaft) való kötődéssel, addig Gratz a népközösség elvéből következő bármiféle külső beavatkozást elítélt, és elsődlegesen a magyar állammal való kompromisszumokban látta a kisebbségpolitika alakításának eszközét. 

Az MNNE megalakulásával összefüggésben a kormány törekvése egyértelműen arra irányult, hogy minél szélesebb körben egy, a végrehajtó hatalom által ellenőrzött szervezet révén lefedje a hazai németség irányzatait, s ebben számított a katolikus egyház messzemenő támogatására. Bethlen István miniszterelnök a Népművelődési Egyesület létrejötte ügyében úgy tartotta tiszteletben a katolikus klérus féltve őrzött autonómiáját, hogy közben érvényesítette a kormány kisebbségpolitikáját. A magyar katolikus egyház azért is tudott azonosulni - az ideológiai hasonlóságok mellett - a kibontakozó ellenforradalmi rendszer céljaival, mert a területi elcsatolások révén több egyházmegyéje is súlyos veszteségeket szenvedett, így a klérus a revíziós politika majdani sikerében láthatta elvesztett részeinek visszaszerzésének esélyét. A mindenkori esztergomi érsek az ország első főpapja volt, aki tisztsége révén nemcsak egyházmegyéjében és egyházán belül vitt vezető szerepet, hanem közismerten az ország közéletében is. A kisebbségi kérdés kezelésében a magyar hercegprímás személyisége, valamint az ügy iránti érdeklődésének mértéke is kiemelt szerepet játszott. Csernoch János esztergomi érsek (1912-1927) - akinek főegyházmegyéje nagy része Csehszlovákiához került - azon túl, hogy azonosult a területi integritás elvével, komolyan vette azokat a törvényi előírásokat, amelyek a kisebbségi jogokat garantálták. Csernoch János az ellenforradalmi konszolidáció idején teljes mértékben támogatta a tárgyban megszülető kormányzati intézkedéseket, ugyanakkor véleményének kialakításában megfigyelhető volt az álláspontok között kiegyensúlyozó, a kölcsönös érdekeket figyelembe vevő attitűd is, amely a kisebbségi problémákra nyitottan reagáló főpap képét

.

Bethlen István	Bleyer Jakab	Csernoch János

Forrásunk alapján az MNNE megalakulásáról Csernoch János esztergomi érsek már 1924 februárjában pontos információkat kapott Bethlen István miniszterelnöktől, aki elsősorban abban kérte a hercegprímás támogatását, hogy minél több egyházi személy csatlakozzon az egyesülethez. Csernoch válaszában pozitívan reagált a kezdeményezésre, biztosította a miniszterelnököt arról, hogy ajánlani fogja a szervezetbe való belépést püspöktársainak és papságának. Az érsek - azon túl, hogy egyetértett a kormány politikájával - pontosan értette azokat a kül- és belpolitikai körülményeket, amelyek a méltányos kisebbségpolitika irányába mutattak, bár Németország szerepét jelentősen alábecsülte. A főpap levelében nem vetett számot azzal a ténnyel, hogy a magyarországi németségnek szinte alig jött létre saját értelmisége, mert a kiemelkedés útja elsősorban a magyarságba történt asszimilálódása volt. Ebben a kérdésben Bethlen és Csernoch, sőt a magyar állam és a katolikus egyház is azonos véleményen volt, nem helyeselték önálló, a magyarságtól elkülönülő német értelmiség létrejöttét, amely adott esetben külső politikai beavatkozás lehetőségét is hordozhatta. Csernoch arra kérte Bethlent, hogy ösztönözze a helyi közigazgatást a kormány rendelkezéseinek betartására, annak érdekében, hogy a papság ez irányú munkáját se akadályozzák. Ezzel a hercegprímás azt is el akarta érni, hogy az állam adjon neki segítséget, hogy papjai az ő intenciói szerint cselekedjenek ebben az érzékeny kérdésben. Az érsek hosszan jellemezte Bleyer Jakabot is, akinek hívő katolicizmusa, az ország területi integritásához való ragaszkodása személyét kezdetben a klérus egy része számára elfogadhatóvá tette. Csernoch kedvező véleménye annyiban némi naivitást tükrözött, hogy Bleyer politikai kudarcai következtében már igen korán kapcsolatot keresett a német birodalmi kormánnyal, Németországtól remélve a hazai németség helyzetének javulását. 

Az esztergomi érseknek küldött hasonló tartalmú levelet kaptak az egyesület ügyében Bethlentől az üzenetben név szerint említett magyar főpapok

. váci, csanádi és veszprémi püspök örömmel csatlakoztak az MNNE-hez, annál is inkább, hiszen egyházmegyéjükben voltak németajkú . A miniszterelnök nemcsak a belépésre, hanem a Népművelődési Egyesület tiszteletbeli vezetőségi tagságának elfogadására is kérte az említett püspököket. Ellenőrző szerepét nyomatékosítva arra bíztatta őket, hogy ha egyházmegyéjükben olyan jelenségeket , „[...] amelyek kormányhatósági közbelépést igényelnek, engem azokról a nemzetiségi harmónia megóvásának fontos célja érdekében esetről-esetre bizalmasan tájékoztatni méltóztassék." A főpapok akceptálták a kérést. Rott Nándor veszprémi püspök szinte mindnyájuk kisebbségi kérdésről alkotott véleményét kifejezte, amikor egyesületi tisztségével kapcsolatban ezt : „[...] minden igyekezettel azon leszek, hogy a nemzetiségi törvények keretén belül a németajkú honfitársak jogos kívánságai kielégítést nyerjenek, de viszont az esetleges külföldi agitátorok, vagy azoknak itteni exponensei hívekre és követőkre ne találjanak." A püspöki kar 1924. április 9-ei ülésén támogatta a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület megalakítását, és egyházi személyek részére ajánlotta a szervezetbe való . Bár a főpapok szerepvállalása lényegében formális volt, a kormányzat az egyesületben való egyházi jelenléten keresztül kiemelt figyelmet fordított a német kisebbség lojalitásának megszilárdítására. Több püspök ugyanakkor nem lépett be a szervezetbe, sőt voltak olyanok, akik kifejezetten bizalmatlanul fogadták az egyesület megalakulását. Így a pécsi egyházmegyét vezető püspök 1925 tavaszán a Népművelődési Egyesület szellemiségét a magyarságtól idegennek, törekvéseit pedig ellenségesnek [popup title="nevezte" format="Default click" activate="click" close text="TILKOVSZKY LORÁNT: Nemzetiségi anyanyelvű oktatás a katolikus elemi népiskolákban (1919–1944). Századok 129. [1995] 6. 1257. "]. Ezzel szemben például győri püspök több alkalommal finom különbséget tett a pángermánizmus és az MNNE , „[...] amelyet legalább látszólag maga a kormányhatalom támogat." Virág , Zichy utóda a pécsi püspöki székben 1927 tavaszán világossá tette, hogy - „a nemzeti érdek szem előtt tartásával" - a Népművelődési Egyesületen belül a Gratz-féle törekvéseket . Ugyanakkor Virág püspök volt az is, aki 1928-ban azért üdvözölte egy helyi katolikus olvasókör megalakulását, mert szerinte ez által feleslegessé válna az MNNE .

Az MNNE megalakulásában játszott kormányzati szerep megkönnyebbüléssel töltötte el a magyar főpapokat, ugyanakkor - az alsópapsághoz hasonlóan - alapvetően tartózkodással figyelték az egyesület magatartását. Ez a bizalmatlanság az idő múlásával csak fokozódott. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a szervezet kulturális, oktatási és nyelvi céljaival olyan problémákat vetett fel, amelyek az eddigi status quo helyett előtérbe helyezték a kisebbségek követeléseit. Mindez olyan kényszerhelyzetet jelentett a katolikus egyházi vezetés számára, amelyben egyrészt a kormány intencióira kívánt támaszkodni, másrészt viszont megkövetelte az autonóm cselekvés jogát is. Ugyanakkor az egyesület tagságát zömében hívő katolikusok alkották, akik közül csak kevesen voltak

vádolhatók. Mivel azonban az MNNE alapszervezetei a hazai német nyelvi és kulturális célok mellett léptek fel, működésük számos esetben helyi konfliktust generált. Így lassan haladó szervezkedésében a vármegyei és helyi közigazgatás gátló munkája, valamint részben a kormányzat óvatos politikája is közrejátszott. Nem véletlen tehát, hogy az MNNE létszáma 1933-as fénykorában is csak 28-30 ezer fő volt, ami a magyarországi németek alig 4-5 százalékát . 

 

A forrást a mai nyelvhelyességnek megfelelően adjuk közre.

Bleyer Jakab fotója Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fotótárából való.