Források

Tildy Zoltán miniszterelnök levele Dalibor Krno csehszlovák követhez   

Budapest, 1945. november hó

Őnagyméltósága

Budapest

Követ Úr!

Követ Úr 1945. évi október hó 9-iki kelettel az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnökéhez intézett és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke Vorosilov marsall úr által október hó 20-án továbbított levelében Magyarország és Csehszlovákia között a lakosságcserére vonatkozó közvetlen tárgyalások felvételét volt szíves indítványozni.
Ezzel párhuzamosan Követ Úr a fenti ajánlatát a külügyminiszter úr előtt élő szóval is megismételte, és a javasolt tárgyalások lefolytatására a külügyminiszter urat Prágába meghívta. A külügyminiszter úr a meghívást azzal fogadta el, hogy utazására csak a kormány-átalakítás megtörténte után kerülhet sor. Az új kormány megalakulása megtörténvén, megállapodás jött létre abban az irányban, hogy a külügyminiszter úr a Csehszlovák Kormány meghívásának december hó legelső napjaiban fog eleget tenni.
Fentiek előrebocsátása után nem haladhatok el szó nélkül a mellett, hogy azóta, amióta a Csehszlovákiával folytatandó tárgyalásokra vonatkozó megállapodás létrejött, a Csehszlovák Kormány részéről a Csehszlovákiában élő magyar állampolgárok és a Csehszlovákiában élő magyarság helyzete tekintetében az intézkedéseknek egész sora történt, amelyek közül szükségesnek tartom az alábbiakat felsorolni:

1) A Csehszlovák Köztársaság elnöke 1945. évi október 25-én aláírta az ellenséges vagyon elkobzásáról szóló dekrétumot, amely szerint egyebek között elkobzás alá esik a magyar személyek minden vagyona, s az elkobzás alól csak a legelemibb életszükségletek kielégítésére szolgáló ingó vagyont vonja ki (némi ruha, ágynemű, fehérnemű stb.).

2) Az 1945. évi október hó 19-én kelt és a csehszlovák hivatalos közlöny 1945. évi október hó 27-én megjelent 71-ik számában közzétett elnöki dekrétum az állampolgárságukat elvesztett magyarok közmunka kötelezettségéről. Ezen dekrétum alapján közmunkára vehetők igénybe a csehszlovák állampolgárságot elvesztett magyar nemzetiségű személyek. Tekintettel arra, hogy egy régebbi elnöki dekrétum szerint a csehszlovákiai magyarság kollektíve elveszítette állampolgárságát, minden 14-60 éves magyar férfi és 15-50 éves magyar nő közmunkára igénybe vehető.
Az elnöki dekrétumból kitűnik annak megbélyegző jellege, mert csak magyar és német személyekre vonatkozik; a csehek és szlovákok közül csak azokra, akik háborús bűnösöknek minősülnek.
A rendelet végrehajtását a szlovák hatóságok október 24-én kezdték meg, tehát 3 nappal azelőtt, hogy a dekrétum a Csehszlovák Köztársaság törvénytárában megjelent. Ez a végrehajtás olyan súlyos és méltánytalan körülmények között történik, amire példát csak a náci-rezsimek által zsidókkal szemben alkalmazott olyan intézkedésekben találunk, amelyek az egész világ jogos felháborodását váltották ki. A közmunkára kötelezetteket ugyanis a legtöbb helyen éjjel lakásukról szedték össze különböző karhatalmi alakulatok, és vagonokba zsúfolva deportálták őket ismeretlen helyre.
A pozsonyi telepítésügyi hivatal magyarok kitelepítésére létesített osztályának vezetője egy nyilatkozatában nem rég 12 000-re tette azoknak a magyaroknak a számát, akiket lakóhelyükről az említett körülmények között a galántai, vágsellyei, dunaszerdahelyi, komáromi, nyitrai, lévai, zselizi, érsekújvári és ógyallai járásokból Cseh- és Morvaország egyes ipari és bányaközpontjaiba

3) A pozsonyi nemzeti bizottság kerületi parancsnoksága 1945. november 16-án 5610/1945. Pres. számú hirdetményével elrendelte a magyarság összeírását. A magyaroknak, mint idegen állampolgároknak tartózkodási engedélyt kell kérniök, és csak ennek alapján tartózkodhatnak Pozsonyban. Azokat, akik nem jelentkeznek pénzbüntetésben részesítik és kiutasítják a Csehszlovák Köztársaság területéről.

4) A szlovák belügyi megbízott elrendelte, hogy magyar nemzetiségű személyeknek nemzeti és állami megbízhatósági igazolványt ne adjanak ki (Národná Obroda november 13.).

5) A szlovák belügyi megbízott felhívást tett közzé, figyelmeztette a szlovákokat, hogy magyarokkal ne kössenek házasságot. Akik ezt megteszik, azokat magyar nemzetiségű házastársukkal együtt kiutasítják (Cas, november 18.).

6) A szlovák egészségügyi megbízott 114-9627/1945. sz. rendeletével a magyar vidékek orvosait közmunka-teljesítés kötelezettsége címén Szlovákia északi területeire helyezte át 1945. október 26-ával kezdődően. Helyükbe szlovák orvosokat tettek.

7) A szlovák főiskolás diákság központja által kiadott irányelvek 6. § a) pontja szerint a magyar főiskolások nem igazolhatók és csehszlovák egyetemre nem vehetők fel.

8) Elkészült az a dekrétum-tervezet, amely korlátozza a magyarok perlési jogát (Národná Obroda, október 28.)

Megjegyzendő, hogy a csehszlovákiai magyarságnak a helyi hatóságok részéről a jogfosztó rendeletek mellett számos egyéb sérelemben van része. Így a magyar lakosság által letétbe helyezett régi pénzek új pénzben való folyósítását nem kezdték meg, amint az a cseh és a szlovák lakosságnál történt. A bankok a magyar feleknek azt a kijelentést teszik, hogy 500 korona feletti pénzösszegüket az állam elkobozza.
Hasonlóan sérelmes a magyar népiskolák szüneteltetése, a középiskolák bezárása, továbbá a magyar tanítók nem-igazolása különféle ürügyek alatt.
Egyes magyar városokban, mint pl. Rozsnyón és Rimaszombatban még mindig plakátok vannak kifüggesztve, melyek tiltják a magyar beszédet.
Az internáló táborokba kerülő magyarok száma is egyre emelkedik. Ezen internáló táborokban a helyzet úgy élelmezési, mint egészségügyi szempontból a legsúlyosabb kifogásokra ad okot. Az internáló táborokba hurcolt magyarok ügyét nem vizsgálják ki, és nem vonják őket bírói eljárás alá.
Mindezek a rendelkezések Követ Úr előtt is nyilván sokkal jobban ismertek, semhogy azokkal bővebben foglalkoznom szükséges volna. Le kívánom ellenben szögezni, hogy azok következtében a Csehszlovák Köztársaság területén, különösen pedig a Szlovákiában élő magyarság a szó szoros értelmében törvényen kívüli állapotba került, és erkölcsileg súlyosan megbélyegezve, elemi jogaitól megfosztva, személyes szabadságában az internálási és deportálási intézkedések által korlátozva a puszta létfenntartáshoz szükséges eszközökkel és lehetőséggel sem rendelkezik.
Sajnálatomra szolgál, hogy Követ Úr figyelmét fel kell hívnom arra, hogy a Csehszlovák Kormánynak ez az eljárása, nevezetesen az a tény, hogy egy olyan kérdésben, amelynek kétoldalú tárgyalások útján való rendezéséről megállapodott, a megállapodás létrejötte után egyoldalú intézkedésekkel óhajt befejezett helyzeteket teremteni, merőben ellenkezik az ily kérdésekben általában követett nemzetközi gyakorlattal és a nemzetközi szokások követelményeivel. Rá kívánok mutatni arra is, hogy a csehszlovák kormány magatartásával ellentétben a magyar kormány kezdettől fogva tartózkodott a magyarországi szlovákság személyi, jogi és gazdasági helyzetébe való minden beavatkozástól, és nem élt azokkal a lehetőségekkel sem, amelyet a nemzetközi jog nyújtott számára abban a tekintetben, hogy a csehszlovák kormánynak a csehszlovákiai magyarság helyzetét példátlanul súlyosan érintő jogfosztó rendelkezéseit a magyarországi szlovákság tekintetében hasonló intézkedésekkel viszonozza, jóllehet nyilvánvaló - és ezt külön is le kívánom szögezni -, hogy Csehszlovákiának a területén élő magyarsággal szemben követett bánásmódja ellentétben van a nemzetközi jognak úgy általános, mint a Csehszlovák Köztársaságra vonatkozó különös rendelkezésével is. Tette ezt a magyar kormány elsősorban azért, mert a tárgyalások anyagát képező kérdésekben nem tartotta ildomosnak egyoldalú intézkedésekkel beavatkozni, de tette főleg azért is, mert a csehszlovák intézkedéseknek magyar részről hasonlókkal történt viszonzása ártatlan emberek ezreit hozta volna olyan helyzetbe, amelynek előidézését a magyar kormány sem demokratikus érzületével, sem az emberi méltóság megbecsülésének az Egyesült Nemzetek alapokmányában is lefektetett elvével nem tartotta volna összeegyeztethetőnek.
Mindezek után kötelességemnek tartom Követ Úrral azt is közölni, hogy a magyar kormány a legkomolyabb aggályokat táplálja abban az irányban, hogy a csehszlovák kormány, valamint egyes csehszlovákiai hatóságok által foganatosított intézkedések nyomán előállott légkörben - amelyet a szlovák sajtó-megnyilatkozások magyarellenes szelleme egyre jobban elmérgesít - van-e egyáltalában kilátás arra, hogy a tervbe vett tárgyalások a sikerre való kilátás reményével legyenek megkezdhetők és lefolytathatók. Mindenesetre le kívánom szögezni, hogy ha a tárgyalások a fentebb vázolt előzmények után nem vezetnének kielégítő eredményre, ennek semmi esetre sem a magyar kormánynak a magatartása lesz az oka, amely a csehszlovákiai magyarüldözések kérdésében egy barátságos tárgyalások útján elérendő rendezés lehetőségében bízva mindeddig a legmesszebbmenő türelmet és önmérsékletet gyakorolta.
Híven ahhoz a politikájához, amely, összhangban a világ sorsát irányító nagyhatalmak felfogásával is, az államok közötti függő kérdéseket kétoldalú tárgyalások útján tartja rendezendőknek, a magyar kormány a történtek dacára is hajlandó keresni a Csehszlovák Köztársasággal a megegyezés útját. Ahhoz azonban, hogy ezt eredménnyel tehesse, a magyar kormány felfogása szerint szükség volna arra, hogy a csehszlovák kormány a csehszlovákiai magyarság üldözésével hagyjon fel, az eddig meghozott sérelmes rendelkezések végrehajtását tartsa függőben és újabb rendelkezéseket ne foganatosítson. Egy ily magatartás úgyszólván az utolsó órában is alkalmas lenne a tárgyalási légkör megjavítására, és feltételét képezi annak, hogy a tárgyalások eredményes kimenetelét lehessen remélni.
Midőn Követ Urat arra kérem, hogy fentieket szíves legyen kormánya tudomására hozni, egyben közlöm, hogy levelemről másolatot juttattam el a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökének, a Szovjetunió budapesti követének, valamint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia budapesti képviselőinek.

Kérem Követ Urat, fogadja őszinte nagyrabecsülésem kifejezését.

                                                                       [Tildy Zoltán miniszterelnök]

MOL XIX-A-1-l-89/Eln.-1945. szám.

Gépelt fogalmazvány, amely valószínűleg a Külügyminisztériumban készült. A közlés alapjául szolgáló példányt a Miniszterelnökségen 89/Eln. 1945. számon iktatták. Az első oldalon fent jobbra a keltezés és a megszólítás közötti mezőben az alábbi, kézzel, tintával írt utasítás olvasható: „Sürgős! Lemásolandó ME levélpapíron 4 példány. Me. aláírásával vissza Küm-nek. XI/27. Fá" Ugyancsak az első oldalon fent a baloldalon a miniszterelnök tintával írt kézjegye: „L. Tildy".

A fogalmazvány eredeti szövegét részben géppel írt betoldásokkal egészítették ki, részben kézzel, tintával eszközölt módosításokat vezettek rá. Az előbbiek egy része valószínűleg még a Külügyminisztériumban került a szövegbe, másik része pedig a Miniszterelnökség illetékes előadójától származhat. A kézírásos javítások a miniszterelnöktől származnak.