Az „imperialisták fellazító taktikája”

Avagy hogyan készült a hatalom az 1956-os forradalom 10. évfordulójára?

„A belső ellenség visszaszorítására […] tett intézkedések […] gyakoribbá váltak a belügyi szervek eljárásai politikai bűncselekmények elkövetőivel szemben. […] Megtévesztett, ellenséges befolyás alá került személyek esetében a leválasztás és bomlasztás módszerét alkalmazták. Fiatalok ellen általában szabadlábon hagyás mellett folytattak eljárást. A Politikai Bizottság határozata alapján eredményesen bomlasztottak öt illegális női és férfi egyházi rendet, amelyek gyakorlatilag beszüntették működésüket.”

Bevezetés 

Az 1966-os esztendő az 1956. évi forradalom és szabadságharc, vagy ahogy akkor hívták az ellenforradalom 10. évfordulója miatt kiemelkedő jelentőségűnek ígérkezett a szocialista vezetés szemében. Már 1965 végén megkezdték az eseményre való felkészülést: utasították a III/III-as csoportfőnökséget, hogy a sajnálatos októberi eseményekben részt vett egyéneket vegyék operatív ellenőrzés alá. A hatalom részéről a közelgő évforduló miatti félelem erősödését az is jelezte, hogy a legfőbb pártfórum, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1966. február 1-i ülésén elfogadta Az imperialisták fellazító politikájával kapcsolatos intézkedésekről szóló, április 26-i ülésén pedig Az imperialisták fellazító politikája elleni harc néhány kérdéséről szóló határozatait. Ezekben megállapították, hogy az 1963-as amnesztia utáni viszonylagos „liberalizálódás" következtében az ellenzéki hangok felerősödtek, szabadabban jelentkeztek, amelyeknek az évfordulóval együtt már komoly ellenlépésekre kellett sarkallniuk az állambiztonsági szerveket. A PB határozatok végrehajtásáról két BM parancs (14/1966, 24/1966. sz.) rendelkezett, amelyek kimondták, hogy „ez a határozat [mármint az április 26-i] Pártunk helyes politikai irányvonalának töretlen továbbfolytatása, az osztályharcban bekövetkezett változások és a harc tapasztalatai figyelembevételével történő alkalmazásával". Ezen kívül megállapították, hogy a belügyi munka továbbfejlesztése érdekében megfelelő intézkedéseket szükséges foganatosítani „az imperializmus fellazító taktikája hatásának csökkentésére, a népgazdaság fokozott védelmére, valamint az állambiztonsági operatív munka színvonalának növelésére, tudományos megalapozottságának növelésére".

A PB irányelvei alapján, 1966 nyarán jelent meg a kapitalista országok fellazító politikájának visszaszorításáról és a kapcsolatokból adódó ellenséges tevékenység korlátozásáról szóló 3215/1966. sz. kormányrendelet, amelynek legfontosabb előírása a nyugati országokba történő magánutazásokat szigorította: 3 évenként legfeljebb 30 napra lehetett kiutazni. (Korábban a már említett liberalizálódás során enyhítették a ki- és beutazási korlátozásokat.)
Az általam bemutatott két dokumentum az április 26-i PB határozat után készült a Belügyminisztériumban.

Az 1966. június 28-ai keltezésű irat a szocializmusra leselkedő fő veszélyforrást, az imperialista fellazító politika fogalmát próbálja körüljárni. Bemutatja, hogy a kapitalisták hogyan próbálták és próbálják a rendszert megbuktatni, hiszen, mint mondja „a szocialista rendszer megdöntése nem új keletű, hanem régi szándéka az imperialistáknak".

A minisztériumi vizsgálat kimutatta, hogy a legnagyobb fenyegetést a nyugati média, ezen belül is a Szabad Európa Rádió jelentette a fennálló rendszerre. A dokumentumból kiderül, hogy az állambiztonsági szervek hivatalból maguk is hallgatták az adásokat, elemezték a műsorvezetők minden mondatát. Ugyancsak fontosnak tartották az országba beutazó nyugati turisták negatív hatását, valamint a kiutazó magyarok külső befolyásolását megemlíteni. (Valószínűleg ezért is kellett minden nyugatra utazó tisztviselőnek és vállalati alkalmazottnak részletes úti beszámolót írnia visszaérkezése után, amelynek végén nyilatkoznia kellett, hogy történt-e vele provokáció, politikailag próbálták-e befolyásolni, stb.) Ezen megállapítások után a dokumentum részletesen tárgyalja a szükséges intézkedéseket. Az 1966. október 8-án keletkezett irat már a fent megállapított szükséges intézkedések végrehajtásának tapasztalatait, eredményességét összegzi.

A korábbiakhoz képest is szigorúbb államvédelmi munka eredményeképpen az 1965 vége és 1967 tavasza közötti időszakban az állambiztonsági szervek - a korábbi hasonló időszakhoz mérten - kb. kétszerannyi összesküvési, valamint izgatásos bűncselekményt derítettek fel (csak az 1966-os évet nézve ezek száma megháromszorozódott). Ellenkampányt szerveztek, amelynek célja volt, hogy nagyszámú külföldi, ideológiamentes kulturális és tudományos rendezvények (zenei előadások, színházi bemutatók, kiállítások) révén eltereljék a figyelmet a közelgő évfordulóról. Sokszor annyira sikeresek voltak, hogy még a külföldön tervezett 1956-os megemlékezéseket is sikerült diplomáciai úton megakadályozniuk!

Mindezek következtében a BM Állambiztonsági Főcsoportfőnökségének éves jelentése elégedetten állapíthatta meg, hogy a legismertebb ellenzékiek 1966 októberében tartózkodtak mindenféle nyílt cselekménytől. Az évforduló közeledtével csak fiatalok kisebb csoportjai között volt tapasztalható politikai tárgyú röpcédulázás és falfirkálás - vagyis a megfelelő állambiztonsági felkészülés mellett a rettegett zavargásoktól, rendszer-ellenes megmozdulásoktól és tüntetésektől való zsigeri félelemnek nem volt igazi alapja, a rendszer még zavartalanul működhetett, egészen az 1980-as évekig.

Ezen a napon történt február 08.

1904

Japán hadat üzen Oroszországnak.Tovább

1934

Móra Ferenc magyar író (*1879)Tovább

1938

A szudétanémetek és a Szlovák Néppárt képviselői Rózsahegyen a közös fellépésről tárgyalnak.Tovább

1949

A magyar népbíróság életfogytiglani börtönre ítéli Mindszenty József hercegprímást.Tovább

1949

A népbíróság Mindszenty József bíborost életfogytig tartó fegyházra ítéli.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő