Az „imperialisták fellazító taktikája”

Avagy hogyan készült a hatalom az 1956-os forradalom 10. évfordulójára?

„A belső ellenség visszaszorítására […] tett intézkedések […] gyakoribbá váltak a belügyi szervek eljárásai politikai bűncselekmények elkövetőivel szemben. […] Megtévesztett, ellenséges befolyás alá került személyek esetében a leválasztás és bomlasztás módszerét alkalmazták. Fiatalok ellen általában szabadlábon hagyás mellett folytattak eljárást. A Politikai Bizottság határozata alapján eredményesen bomlasztottak öt illegális női és férfi egyházi rendet, amelyek gyakorlatilag beszüntették működésüket.”

Bevezetés 

Az 1966-os esztendő az 1956. évi forradalom és szabadságharc, vagy ahogy akkor hívták az ellenforradalom 10. évfordulója miatt kiemelkedő jelentőségűnek ígérkezett a szocialista vezetés szemében. Már 1965 végén megkezdték az eseményre való felkészülést: utasították a III/III-as csoportfőnökséget, hogy a sajnálatos októberi eseményekben részt vett egyéneket vegyék operatív ellenőrzés alá. A hatalom részéről a közelgő évforduló miatti félelem erősödését az is jelezte, hogy a legfőbb pártfórum, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1966. február 1-i ülésén elfogadta Az imperialisták fellazító politikájával kapcsolatos intézkedésekről szóló, április 26-i ülésén pedig Az imperialisták fellazító politikája elleni harc néhány kérdéséről szóló határozatait. Ezekben megállapították, hogy az 1963-as amnesztia utáni viszonylagos „liberalizálódás" következtében az ellenzéki hangok felerősödtek, szabadabban jelentkeztek, amelyeknek az évfordulóval együtt már komoly ellenlépésekre kellett sarkallniuk az állambiztonsági szerveket. A PB határozatok végrehajtásáról két BM parancs (14/1966, 24/1966. sz.) rendelkezett, amelyek kimondták, hogy „ez a határozat [mármint az április 26-i] Pártunk helyes politikai irányvonalának töretlen továbbfolytatása, az osztályharcban bekövetkezett változások és a harc tapasztalatai figyelembevételével történő alkalmazásával". Ezen kívül megállapították, hogy a belügyi munka továbbfejlesztése érdekében megfelelő intézkedéseket szükséges foganatosítani „az imperializmus fellazító taktikája hatásának csökkentésére, a népgazdaság fokozott védelmére, valamint az állambiztonsági operatív munka színvonalának növelésére, tudományos megalapozottságának növelésére".

A PB irányelvei alapján, 1966 nyarán jelent meg a kapitalista országok fellazító politikájának visszaszorításáról és a kapcsolatokból adódó ellenséges tevékenység korlátozásáról szóló 3215/1966. sz. kormányrendelet, amelynek legfontosabb előírása a nyugati országokba történő magánutazásokat szigorította: 3 évenként legfeljebb 30 napra lehetett kiutazni. (Korábban a már említett liberalizálódás során enyhítették a ki- és beutazási korlátozásokat.)
Az általam bemutatott két dokumentum az április 26-i PB határozat után készült a Belügyminisztériumban.

Az 1966. június 28-ai keltezésű irat a szocializmusra leselkedő fő veszélyforrást, az imperialista fellazító politika fogalmát próbálja körüljárni. Bemutatja, hogy a kapitalisták hogyan próbálták és próbálják a rendszert megbuktatni, hiszen, mint mondja „a szocialista rendszer megdöntése nem új keletű, hanem régi szándéka az imperialistáknak".

A minisztériumi vizsgálat kimutatta, hogy a legnagyobb fenyegetést a nyugati média, ezen belül is a Szabad Európa Rádió jelentette a fennálló rendszerre. A dokumentumból kiderül, hogy az állambiztonsági szervek hivatalból maguk is hallgatták az adásokat, elemezték a műsorvezetők minden mondatát. Ugyancsak fontosnak tartották az országba beutazó nyugati turisták negatív hatását, valamint a kiutazó magyarok külső befolyásolását megemlíteni. (Valószínűleg ezért is kellett minden nyugatra utazó tisztviselőnek és vállalati alkalmazottnak részletes úti beszámolót írnia visszaérkezése után, amelynek végén nyilatkoznia kellett, hogy történt-e vele provokáció, politikailag próbálták-e befolyásolni, stb.) Ezen megállapítások után a dokumentum részletesen tárgyalja a szükséges intézkedéseket. Az 1966. október 8-án keletkezett irat már a fent megállapított szükséges intézkedések végrehajtásának tapasztalatait, eredményességét összegzi.

A korábbiakhoz képest is szigorúbb államvédelmi munka eredményeképpen az 1965 vége és 1967 tavasza közötti időszakban az állambiztonsági szervek - a korábbi hasonló időszakhoz mérten - kb. kétszerannyi összesküvési, valamint izgatásos bűncselekményt derítettek fel (csak az 1966-os évet nézve ezek száma megháromszorozódott). Ellenkampányt szerveztek, amelynek célja volt, hogy nagyszámú külföldi, ideológiamentes kulturális és tudományos rendezvények (zenei előadások, színházi bemutatók, kiállítások) révén eltereljék a figyelmet a közelgő évfordulóról. Sokszor annyira sikeresek voltak, hogy még a külföldön tervezett 1956-os megemlékezéseket is sikerült diplomáciai úton megakadályozniuk!

Mindezek következtében a BM Állambiztonsági Főcsoportfőnökségének éves jelentése elégedetten állapíthatta meg, hogy a legismertebb ellenzékiek 1966 októberében tartózkodtak mindenféle nyílt cselekménytől. Az évforduló közeledtével csak fiatalok kisebb csoportjai között volt tapasztalható politikai tárgyú röpcédulázás és falfirkálás - vagyis a megfelelő állambiztonsági felkészülés mellett a rettegett zavargásoktól, rendszer-ellenes megmozdulásoktól és tüntetésektől való zsigeri félelemnek nem volt igazi alapja, a rendszer még zavartalanul működhetett, egészen az 1980-as évekig.

Ezen a napon történt március 07.

1936

A német hadsereg bevonul a demilitarizált Rajna-vidékre.Tovább

1939

A magyar kormánypárt (Nemzeti Egység Pártja) átalakult Magyar Élet Pártjává.Tovább

1943

Sztálint kinevezik a Szovjetunió legfőbb marsalljává, ezután a Generalisszimusz címet (is) viseli.Tovább

1957

Megtartják a Magyar Népköztársaság első lottóhúzását.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők