Az „imperialisták fellazító taktikája”

Avagy hogyan készült a hatalom az 1956-os forradalom 10. évfordulójára?

„A belső ellenség visszaszorítására […] tett intézkedések […] gyakoribbá váltak a belügyi szervek eljárásai politikai bűncselekmények elkövetőivel szemben. […] Megtévesztett, ellenséges befolyás alá került személyek esetében a leválasztás és bomlasztás módszerét alkalmazták. Fiatalok ellen általában szabadlábon hagyás mellett folytattak eljárást. A Politikai Bizottság határozata alapján eredményesen bomlasztottak öt illegális női és férfi egyházi rendet, amelyek gyakorlatilag beszüntették működésüket.”

Bevezetés 

Az 1966-os esztendő az 1956. évi forradalom és szabadságharc, vagy ahogy akkor hívták az ellenforradalom 10. évfordulója miatt kiemelkedő jelentőségűnek ígérkezett a szocialista vezetés szemében. Már 1965 végén megkezdték az eseményre való felkészülést: utasították a III/III-as csoportfőnökséget, hogy a sajnálatos októberi eseményekben részt vett egyéneket vegyék operatív ellenőrzés alá. A hatalom részéről a közelgő évforduló miatti félelem erősödését az is jelezte, hogy a legfőbb pártfórum, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1966. február 1-i ülésén elfogadta Az imperialisták fellazító politikájával kapcsolatos intézkedésekről szóló, április 26-i ülésén pedig Az imperialisták fellazító politikája elleni harc néhány kérdéséről szóló határozatait. Ezekben megállapították, hogy az 1963-as amnesztia utáni viszonylagos „liberalizálódás" következtében az ellenzéki hangok felerősödtek, szabadabban jelentkeztek, amelyeknek az évfordulóval együtt már komoly ellenlépésekre kellett sarkallniuk az állambiztonsági szerveket. A PB határozatok végrehajtásáról két BM parancs (14/1966, 24/1966. sz.) rendelkezett, amelyek kimondták, hogy „ez a határozat [mármint az április 26-i] Pártunk helyes politikai irányvonalának töretlen továbbfolytatása, az osztályharcban bekövetkezett változások és a harc tapasztalatai figyelembevételével történő alkalmazásával". Ezen kívül megállapították, hogy a belügyi munka továbbfejlesztése érdekében megfelelő intézkedéseket szükséges foganatosítani „az imperializmus fellazító taktikája hatásának csökkentésére, a népgazdaság fokozott védelmére, valamint az állambiztonsági operatív munka színvonalának növelésére, tudományos megalapozottságának növelésére".

A PB irányelvei alapján, 1966 nyarán jelent meg a kapitalista országok fellazító politikájának visszaszorításáról és a kapcsolatokból adódó ellenséges tevékenység korlátozásáról szóló 3215/1966. sz. kormányrendelet, amelynek legfontosabb előírása a nyugati országokba történő magánutazásokat szigorította: 3 évenként legfeljebb 30 napra lehetett kiutazni. (Korábban a már említett liberalizálódás során enyhítették a ki- és beutazási korlátozásokat.)
Az általam bemutatott két dokumentum az április 26-i PB határozat után készült a Belügyminisztériumban.

Az 1966. június 28-ai keltezésű irat a szocializmusra leselkedő fő veszélyforrást, az imperialista fellazító politika fogalmát próbálja körüljárni. Bemutatja, hogy a kapitalisták hogyan próbálták és próbálják a rendszert megbuktatni, hiszen, mint mondja „a szocialista rendszer megdöntése nem új keletű, hanem régi szándéka az imperialistáknak".

A minisztériumi vizsgálat kimutatta, hogy a legnagyobb fenyegetést a nyugati média, ezen belül is a Szabad Európa Rádió jelentette a fennálló rendszerre. A dokumentumból kiderül, hogy az állambiztonsági szervek hivatalból maguk is hallgatták az adásokat, elemezték a műsorvezetők minden mondatát. Ugyancsak fontosnak tartották az országba beutazó nyugati turisták negatív hatását, valamint a kiutazó magyarok külső befolyásolását megemlíteni. (Valószínűleg ezért is kellett minden nyugatra utazó tisztviselőnek és vállalati alkalmazottnak részletes úti beszámolót írnia visszaérkezése után, amelynek végén nyilatkoznia kellett, hogy történt-e vele provokáció, politikailag próbálták-e befolyásolni, stb.) Ezen megállapítások után a dokumentum részletesen tárgyalja a szükséges intézkedéseket. Az 1966. október 8-án keletkezett irat már a fent megállapított szükséges intézkedések végrehajtásának tapasztalatait, eredményességét összegzi.

A korábbiakhoz képest is szigorúbb államvédelmi munka eredményeképpen az 1965 vége és 1967 tavasza közötti időszakban az állambiztonsági szervek - a korábbi hasonló időszakhoz mérten - kb. kétszerannyi összesküvési, valamint izgatásos bűncselekményt derítettek fel (csak az 1966-os évet nézve ezek száma megháromszorozódott). Ellenkampányt szerveztek, amelynek célja volt, hogy nagyszámú külföldi, ideológiamentes kulturális és tudományos rendezvények (zenei előadások, színházi bemutatók, kiállítások) révén eltereljék a figyelmet a közelgő évfordulóról. Sokszor annyira sikeresek voltak, hogy még a külföldön tervezett 1956-os megemlékezéseket is sikerült diplomáciai úton megakadályozniuk!

Mindezek következtében a BM Állambiztonsági Főcsoportfőnökségének éves jelentése elégedetten állapíthatta meg, hogy a legismertebb ellenzékiek 1966 októberében tartózkodtak mindenféle nyílt cselekménytől. Az évforduló közeledtével csak fiatalok kisebb csoportjai között volt tapasztalható politikai tárgyú röpcédulázás és falfirkálás - vagyis a megfelelő állambiztonsági felkészülés mellett a rettegett zavargásoktól, rendszer-ellenes megmozdulásoktól és tüntetésektől való zsigeri félelemnek nem volt igazi alapja, a rendszer még zavartalanul működhetett, egészen az 1980-as évekig.

Ezen a napon történt június 19.

1953

Az Amerikai Egyesült Államokban kémkedésért kivégzik Ethel és Julius Rosenberget.Tovább

1991

Elhagyja Magyarországot az utolsó megszálló szovjet katona is, Silov altábornagy személyében.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők