„ÁVÓ-s” közhangulat 1956 után

Elismerjük, hogy az áv. szerv fedése alatt lefolytatott törvénytelen ügyek súlyos kárt okoztak a nemzetközi munkásmozgalomnak és hazánknak, de – amint azt az események beigazolták – káros és bűnös általánosítás volt ezt az aljas tevékenységet az ÁVH fővonalaként megjelölni, s ennek hatásaként a proletárdiktatúra fegyveres szervét tönkretenni. A közölt, 1957-ben kelt – Kádár Jánosnak írt – névtelen levél egy volt ávós szemszögéből láttatja az „ellenforradalom” eseményeit, valamint az ávósok tevékenységét a proletárdiktatúra védelmében és helyreállításában”.

Bevezetés

1956. október 28-án Nagy Imre miniszterelnök az alábbi, a lakosság körében régóta várt nyilatkozatot tette: „A rend védelmére és a közbiztonság helyreállítására haladéktalanul megalakul az új karhatalom a honvédség és a rendőrség alakulataiból, valamint a munkások és az ifjúság felfegyverzett tagjaiból. [...] A rend helyreállítása után egységes, új államrendőrséget szervezünk és az Államvédelmi Hatóságot megszüntetjük".

Az Államvédelmi Osztály, a későbbi Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1945 elején jött létre. Kezdetben a Magyar Kommunista Párt, majd 1948 után a Magyar Dolgozók Pártja közvetlen vezetése alatt állt. Döntő szerepet játszott a koncepciós perek előkészítésében és lebonyolításában, elsősorban a veréssel és a kínzással kicsikart kényszervallatások végrehajtásával. A „fordulat éve" utáni közhangulat, a társadalom megfélemlítése is leginkább az ÁVH nevéhez fűződik. Az 1950-es években az ország valamennyi lakosa (nemre, korra és osztályhelyzetre való tekintet nélkül) attól rettegett, hogy a mindenki felett álló Ávó elviszi-e. Az 1956 októberében megalakult ifjúsági szervezetek első követelései között is kiemelten szerepelt a gyűlölt intézmény feloszlatása.

A koncepciós perek kapcsán felmerült vádakat az ávósok határozottan visszautasították, és a felhozott bűnök elkövetésével az egykori vezetőket vádolták. Azonban - mint Rákosi Mátyás visszaemlékezéséből kiderül - az egykori pártvezetés a mindig is különálló ÁVH-nak, legfőképpen pedig Péter Gábor önálló akciójának tulajdonította a koncepciós pereket, a kényszervallatásokat és az egyéb törvénytelenségeket - teljességgel tagadva, hogy ők bármit is tudtak volna ezekről.

A szovjet csapatok bevonulása után felállt Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány már november 7-ei ülésén tárgyalt az ÁVH újjászervezéséről, noha a régi szervezet feloszlatását rendeletben erősítették meg. Másnap már megkezdődött az ORFK Politikai Nyomozó Főosztályának, valamint a helyi, politikai nyomozó osztályoknak a megszervezése - elsősorban a volt ávósokból. Fontos hangsúlyozni, hogy az újonnan alakult Kádár-kormány nem a politikai rendőrséget, mint szervezetet akarta megszüntetni, hanem csak az ÁVH különállását, állam az államban szerepét, illetve annak újraalakulását. (1953-ban a Nagy Imre vezette kormány ugyanezen okokból minisztertanácsi határozatban rendelte el az ÁVH összevonását a Belügyminisztériummal, amivel azonban nem sikerült megszüntetnie az államvédelmi osztályok különállását.)

1956. november 27-én jelent meg Münnich Ferenc, a kormány elnökhelyettese és Szénási Géza legfőbb ügyész 5004/1956. számú közös rendelete, amely kimondta az Államvédelmi Hatóság egykori dolgozóinak kötelező elbocsátását és tevékenységük felülvizsgálatát. A felülvizsgálatra nagyon rövid időt hagytak (egy, illetve két hónapot), ráadásul a bizottságok csak az ismét egyre jobban megfélemlített lakosság bejelentéseit, panaszait (szám szerint 31 darabot - lásd 2. sz. forrás) vizsgálták ki. Ennek következtében szinte mindenkit (tizenöt fő kivételével) igazoltak a bizottságok. A volt ávósok azonban magát a vizsgálatot - a jó eredmények ellenére, mint az a forrásból is kiderül -, rendkívül megalázónak tekintették.

A fent említett rendelet legfőbb célja a volt ávósok megnyerése és a közvélemény előtti legitimálása volt. Ez sikerült is: az „új ÁVH", a Politikai Nyomozó Osztályok állománya 1957 tavaszára feltöltődött a volt Államvédelmi Hatóság egykori tagjaiból. Az új szervezet végül 1957. május 6-án a belügyminiszter első helyettesének felügyelete alá került, így vált a „Belügyminisztérium II." jelű főosztályává.

Az első forrás egy 1957-ben, Kádár Jánosnak íródott levél, amely az ÁVH történetét árnyalja a volt ávósok szemszögéből. Szerzőjéről csak annyit lehet tudni, hogy az egyik újonnan alakult politikai nyomozó testület tagja, aki saját nézőpontjából ismerteti a párt elsőszámú vezetőjével az elmúlt tizenkét év és az „ellenforradalom" eseményeit.

A második forrásközlés Garamvölgyi Vilmosnak, az ORFK vezetőjének a jelentése, amely a volt ávósok elleni felülvizsgálati eljárások eredményeiről számol be.

Ezen a napon történt október 02.

1924

A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.

 

Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.

 

Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.

 

Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.

 

Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.

 

Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. szeptember 30.

Miklós Dániel

főszerkesztő