„ÁVÓ-s” közhangulat 1956 után

Elismerjük, hogy az áv. szerv fedése alatt lefolytatott törvénytelen ügyek súlyos kárt okoztak a nemzetközi munkásmozgalomnak és hazánknak, de – amint azt az események beigazolták – káros és bűnös általánosítás volt ezt az aljas tevékenységet az ÁVH fővonalaként megjelölni, s ennek hatásaként a proletárdiktatúra fegyveres szervét tönkretenni. A közölt, 1957-ben kelt – Kádár Jánosnak írt – névtelen levél egy volt ávós szemszögéből láttatja az „ellenforradalom” eseményeit, valamint az ávósok tevékenységét a proletárdiktatúra védelmében és helyreállításában”.

Bevezetés

1956. október 28-án Nagy Imre miniszterelnök az alábbi, a lakosság körében régóta várt nyilatkozatot tette: „A rend védelmére és a közbiztonság helyreállítására haladéktalanul megalakul az új karhatalom a honvédség és a rendőrség alakulataiból, valamint a munkások és az ifjúság felfegyverzett tagjaiból. [...] A rend helyreállítása után egységes, új államrendőrséget szervezünk és az Államvédelmi Hatóságot megszüntetjük".

Az Államvédelmi Osztály, a későbbi Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1945 elején jött létre. Kezdetben a Magyar Kommunista Párt, majd 1948 után a Magyar Dolgozók Pártja közvetlen vezetése alatt állt. Döntő szerepet játszott a koncepciós perek előkészítésében és lebonyolításában, elsősorban a veréssel és a kínzással kicsikart kényszervallatások végrehajtásával. A „fordulat éve" utáni közhangulat, a társadalom megfélemlítése is leginkább az ÁVH nevéhez fűződik. Az 1950-es években az ország valamennyi lakosa (nemre, korra és osztályhelyzetre való tekintet nélkül) attól rettegett, hogy a mindenki felett álló Ávó elviszi-e. Az 1956 októberében megalakult ifjúsági szervezetek első követelései között is kiemelten szerepelt a gyűlölt intézmény feloszlatása.

A koncepciós perek kapcsán felmerült vádakat az ávósok határozottan visszautasították, és a felhozott bűnök elkövetésével az egykori vezetőket vádolták. Azonban - mint Rákosi Mátyás visszaemlékezéséből kiderül - az egykori pártvezetés a mindig is különálló ÁVH-nak, legfőképpen pedig Péter Gábor önálló akciójának tulajdonította a koncepciós pereket, a kényszervallatásokat és az egyéb törvénytelenségeket - teljességgel tagadva, hogy ők bármit is tudtak volna ezekről.

A szovjet csapatok bevonulása után felállt Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány már november 7-ei ülésén tárgyalt az ÁVH újjászervezéséről, noha a régi szervezet feloszlatását rendeletben erősítették meg. Másnap már megkezdődött az ORFK Politikai Nyomozó Főosztályának, valamint a helyi, politikai nyomozó osztályoknak a megszervezése - elsősorban a volt ávósokból. Fontos hangsúlyozni, hogy az újonnan alakult Kádár-kormány nem a politikai rendőrséget, mint szervezetet akarta megszüntetni, hanem csak az ÁVH különállását, állam az államban szerepét, illetve annak újraalakulását. (1953-ban a Nagy Imre vezette kormány ugyanezen okokból minisztertanácsi határozatban rendelte el az ÁVH összevonását a Belügyminisztériummal, amivel azonban nem sikerült megszüntetnie az államvédelmi osztályok különállását.)

1956. november 27-én jelent meg Münnich Ferenc, a kormány elnökhelyettese és Szénási Géza legfőbb ügyész 5004/1956. számú közös rendelete, amely kimondta az Államvédelmi Hatóság egykori dolgozóinak kötelező elbocsátását és tevékenységük felülvizsgálatát. A felülvizsgálatra nagyon rövid időt hagytak (egy, illetve két hónapot), ráadásul a bizottságok csak az ismét egyre jobban megfélemlített lakosság bejelentéseit, panaszait (szám szerint 31 darabot - lásd 2. sz. forrás) vizsgálták ki. Ennek következtében szinte mindenkit (tizenöt fő kivételével) igazoltak a bizottságok. A volt ávósok azonban magát a vizsgálatot - a jó eredmények ellenére, mint az a forrásból is kiderül -, rendkívül megalázónak tekintették.

A fent említett rendelet legfőbb célja a volt ávósok megnyerése és a közvélemény előtti legitimálása volt. Ez sikerült is: az „új ÁVH", a Politikai Nyomozó Osztályok állománya 1957 tavaszára feltöltődött a volt Államvédelmi Hatóság egykori tagjaiból. Az új szervezet végül 1957. május 6-án a belügyminiszter első helyettesének felügyelete alá került, így vált a „Belügyminisztérium II." jelű főosztályává.

Az első forrás egy 1957-ben, Kádár Jánosnak íródott levél, amely az ÁVH történetét árnyalja a volt ávósok szemszögéből. Szerzőjéről csak annyit lehet tudni, hogy az egyik újonnan alakult politikai nyomozó testület tagja, aki saját nézőpontjából ismerteti a párt elsőszámú vezetőjével az elmúlt tizenkét év és az „ellenforradalom" eseményeit.

A második forrásközlés Garamvölgyi Vilmosnak, az ORFK vezetőjének a jelentése, amely a volt ávósok elleni felülvizsgálati eljárások eredményeiről számol be.

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők