Az ötvenes évek propaganda képei

MAGYARORSZÁG ÚJ ARCA

A Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusa alkalmából Magyarország új arca címmel jelent meg az alábbiakban bemutatott képeskönyv, amely hűen példázza a Rákosi Mátyás vezette diktatúra hamis propagandáját, annak sajátos jellemzőit. Az élet szebb és vidámabb lett, a munkások és parasztok boldogan dolgoznak, lelkesen teljesítik túl a maximumot, szolgáltatják be a terményeiket, tanulnak, sportolnak, szórakoznak…
A kötet egy olyan álomországot idéz meg, amelynek önfeledten mosolygó, gondtalan népe igenis hálás az őt segítő hatalomnak és vezérének, Rákosi Mátyásnak .

A Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusa alkalmából
Budapest, Szikra Könyvkiadó, 1951.

A kommunista párt hatalomra kerülése az 1940-es évek végén a propagandában lényegi átalakulásokat hozott magával. A Rákosi Mátyás vezette diktatúra meghatározó szereplői saját nagyságukat és sikereiket kívánták egy színes képeskönyvben megörökíteni, aminek apropóját a Magyar Dolgozók Pártja 1951. február 25. és március 2. között tartott II. kongresszusa adta. Ismeretes, hogy a nagymértékben felemelt beruházási összegek, a hidegháború légkörében megnövelt katonai kiadások miatt az országban ellátási nehézségek voltak, amit csak fokozott az erőszakos tsz-esítések következtében szétvert mezőgazdasági termelés. A bemutatott képek azonban egészen más országot mutatnak be: mintha minden a lelkes, sikeres munka körül forogna, és természetesen mindez „szeretett apánk", „Sztálin elvtárs legjobb tanítványa", azaz Rákosi Mátyás vezérletével.

Mindennek ellenére nem tagadhatjuk meg az elismerést a kötet készítőitől, hiszen egy olyan álomországot igyekeztek belesulykolni az ország lakosságának a tudatába, amit akkor még sokan valóban elhittek.

A négy elkülönített részből álló kötet elején természetesen a három nagy „vezető": Lenin, Sztálin és Rákosi képei díszelegnek - a kommunista ideológia megalapozói, Marx és Engels ebben a kötetben nem voltak fontosak -, majd egy rövid történeti képsorral vezetik el az olvasót háború végétől az akkori jelenbe. E fotók természetesen a kommunista párt szerepét domborítják ki: a földosztás, a gyárak, majd az iskolák államosítása, a kommunista és a szociáldemokrata párt „egyesülése", és végül az 1949-es választás, amelyen az ellenfél nélküli Népfront fényes győzelmet aratott.

A kötet nagy súlyt fektet a gazdaság, elsőként az ipar sikereinek ábrázolására. Különböző grafikonokkal mutatják be, hogy mennyivel növekedett az ipari termelés, a termelékenység, a beruházások aránya, és ennek megfelelően a munkáslétszám. Mindezt az ipar egyes ágazataiban elért nagyszerű eredmények követik: hidak, új épületek, gyárépületek, csarnokok, bányák. Ezek a felvételek tudatosítják az olvasóban a nagy Szovjetunió segítségét, hiszen a bemutatott képeken látható gépeket a birodalomban gyártották, vagy szovjet tanácsadó oktatja a sztahanovista, Kossuth-díjas magyar munkásnőt a helyes munkamódszerekre. Külön felvétel készült a sztahanovista Horváth Ede esztergályosról, aki később, mint a győri Rába Művek vezérigazgatója vörös báróként is ismertté vált. Ezt a blokkot természetesen a boldog életet demonstráló életképek is kiegészítik: munkások galyatetői üdülése, Az élet szebb és vidámabb lett címmel táncoló fiatalok, Kónyi elvtárs, a Ganz Villamossági [Gépgyár] sztahanovistája otthonában stb.

A mezőgazdasági rész, ha lehet, még jobban eltávolodik a valóságtól, és a korszak szinte minden propagandafogása visszatükröződik a képeken. A jellemző hamis statisztikák hivatottak visszaadni, hogy pl. 1949-1950-ben a földműves-szövetkezeti boltok forgalma kétszeresére nőtt. Csak arról nem esik szó, hogy a kis magántulajdonú boltok megszüntetésével a falusi lakosság kénytelen volt a szűk választékú szövetkezeti elárusító helyeken vásárolni. A traktorok számának növekedése mellett kiemelik, hogy az ipari munkásság milyen nagy mértékben segíti a parasztságot. Természetesen a bemutatott gépállomások is teljesen újak, modernek, ahol női traktoristák dolgoznak, és a földön szovjet gyártmányú lánctalpas sztalinec traktor szánt. A fejezet elején látható grafikon szerint erősödik a tsz-mozgalom, bár arról nem esik szó, hogy az újonnan erőszakkal összetákolt, és zömmel szegény szövetkezetek nem vásárolhattak mezőgazdasági gépeket, és kénytelenek voltak - ha volt rá pénzük - az akkor még meglehetősen gyér számú gépállomás vitatható szintű szolgáltatásait igénybe venni.

A szovjet segítség ismételten előtérbe kerül, hiszen magyar parasztküldöttség vizsgálja a fejlett szovjet állattenyésztést, és különös tekintettel az üzbegisztáni gyapottermesztést. Az utóbbi felvételen az érésben lévő gyapot magassága meghaladja a két métert, míg a néhány kocával később bemutatott virágzó magyar gyapotültetvény látványa meglehetősen lesújtó, hiszen a szüretelendő gyapotnövény szára gyanúsan rövid. Ez egyrészt szerkesztői figyelmetlenségre is utal, másrészt arra, hogy a kötet szerkesztőinek fogalmuk sem volt arról, mekkorára kellene nőnie a gyapotnak. Ismeretes, hogy a hideg éghajlati viszonyok miatt a magyar gyapotprogram - minden erőszakolás ellenére - rövid időn belül kudarcba fulladt.
A valóságot leginkább meghazudtolónak azonban azokat a képeket vélhetjük, amelyeken az egyéni gazdák lelkesen teljesítik beszolgáltatási kötelezettségüket, vagy amikor az egyik gazda a szerződött termény leadása után rádiót vásárolt (!) családjának.

A kulturális fejezet mutatja talán a legtöbb valóságelemet, bár nem felejthető el, hogy amikor könyvek példányszám-emelkedésének a számadatait nézzük, ezek igen nagy százaléka a politikai kiadványokat: Marx, Lenin, Sztálin, és a hazai nagyok, Rákosi, Gerő Révai, Farkas Mihály stb. „műveit", valamint a nagyszámú propaganda- és oktatási anyagot foglalja magába. Emellett természetesen nem lehet azt sem elfelejteni, hogy a világ- és a hazai irodalom számos korábbi és korabeli képviselőjét fosztották meg politikai okokból a megjelenés lehetőségétől. Az meg szinte komikus, hogy a könyvhéten egy ifjúmunkás Lenin-Sztálin válogatást vásárol, és nézi társaival együtt boldog örömmel.

Nem tagadható azonban, hogy igen sok gyermek és felnőtt számára vált valósággá a tanulás, amit a szerkesztők jól ki is használtak, hiszen mindenütt boldog gyerekeket látunk: az iskolában, a szakkörön, az új iskola előtt, az úttörővasútnál és természetesen a szovjetunióbeli úttörőtáborban.

Jó pár képet láthatunk a korszak kulturális kínálatából, amelyek ezen idők sematikus filmjeit, színházi előadásait idézik fel - ismét akad szovjet szerző is - erősen érvényesítve az osztályszemléletet, azaz a munkásság nagyszerű életét, esetleg a „levitézlett, régi uralkodó osztályok" megbüntetését demonstráló jeleneteket.

Ami valóban sikernek számított, az a sport volt, hiszen sokaknak ez volt az egyedüli kitörési lehetőség, és a kommunista vezetés sokat adott arra, hogy bebizonyítsa a szocialista sport felsőbbrendűségét az „imperialista" országokéval szemben. Erről úgyszintén több példát szolgáltat a kötet.

Az utolsó fejezet: „Hazánk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján" Rákosi idézettel kezdődik, amely utóbb a köznép nyelvében a „hazánk" szó helyett egy egészén más kifejezésre asszociálódott. Az itt látható felvételek a nagy demonstrációk bemutatását tűzték ki célul: a budapesti Világifjúsági Találkozó nagy rendezvényeit, a felszabadulás napjának nyilvánított április 4-i felvonulást és más kongresszusokat (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége. Magyar Szovjet Társaság, Békekongresszus stb.). Természetesen a Magyar Néphadsereg ábrázolása sem maradhatott el, élén a „kiváló katonai felkészültségű" Farkas Mihály vezérezredessel. A többi felvétel már a pártkongresszus előkészületeit szolgálta, amelynek keretében gyűjteni lehetett a koreai háborúra, kötelező önkéntességgel békekölcsönt lehetett jegyezni, vagy részt lehetett (kellett) venni a kongresszusi munkaversenyben.

Itt említenénk meg, hogy a könyvben több helyütt elszórva találhatunk „nagyszerű" sematikus festményeket - az egyik felvételen ennek az „irányzatnak" felkapott képviselője, a Kossuth-díjas (!) Mikus Sándor éppen oktatja az ifjú művészpalántákat. A két „gyöngyszem" azonban tagadhatatlanul A százezrek kenyere a Szabad Nép című, amelyen egy lelkes munkás és egy paraszt látható, valamint az utolsó fejezet záró festménye, amelyen a rendszert szimbolizáló munkás, fiatal parasztasszony és katona jövőbe tekintő lelkes mosollyal áll együtt a visszafogottan vigyorgó pártfőtitkárral, Rákosi Mátyással.

Ezen a napon történt október 01.

1901

Megjelent a Lórántffy Zsuzsnna Egylet lapja az Olajág. Céljáról – töb-bek között – ezeket írták: „Légy útmutatója ténfergőknek, vigasz a...Tovább

1903

Megjelent a keresztyén nők lapja, a Mustármag. „Egyebet semmit sem kívánunk e lap által cselekedni – olvashatjuk a beköszöntőben –, mint...Tovább

1938

Németország annektálja a Szudétavidéket (Csehszlovákia 1/3-ad részét).Tovább

1939

A német haderő bevonul Varsóba.Tovább

1946

Véget ér a nürnbergi per.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők