Egyetemi diáksztrájk mozgalom 1988-ban

A felsőoktatás a ’80-as évek végén

„A magyar felsőoktatás [..] nem képes megfelelni a modern kor támasztotta követelményeknek, a magyar társadalom rövid- és hosszú távú érdekeinek. Egyetemeinkre és az ott folyó oktatásra – egész évben és intézményesen – a poroszos hagyományok, a tantervutasítás, az autonómia hiánya, az átideologizáltság, a teljesítmény központúság és a minőségi szempontokat érvényesíteni képtelen mennyiségi termelés jellemző. Ezt a helyzetet és állapotot tarthatatlannak és az eddigi módon megreformálhatatlannak tartjuk. A felsőoktatás egészét kell megváltoztatni, új alapokra helyezni.”

5.  A Minisztérium válasza a szegedi bölcsészhallgatók állásfoglalására

1988. október 26.

 

A József Attila Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar

Operatív Bizottságának

 Szeged 

Kedves Hallgatók!

 

A Művelődési Minisztérium megvizsgálta az 1988. szeptember 28-án kialakított Állásfoglalásukban felvetett kérdéseket.

 

Az Egyetemi és Főiskolai Főosztály válaszát, egyetértőleg, mellékletben megküldöm.

 

Ezúttal is szeretném megerősíteni a Művelődési Minisztérium álláspontjának kiinduló tételét: a felsőoktatás korszerűsítése sürgető, országos érdek. Ez a szemlélet, törekvés az alapja a felsőoktatás fejlesztésének cselekvési programját rögzítő minisztertanácsi határozatnak is. A cselekvési programot hosszú és sokoldalú vita után alakítottuk ki. A siker érdekében a cselekvésben, a megvalósításban is körültekintő, folyamatos együttműködésre van szükségünk. A Művelődési Minisztérium nemcsak kéri a közös cselekvést, hanem kötelességének tartja az együttműködés kezdeményezését. Az Önök által megfogalmazott konkrét kérdésekben is.

 Pusztai Ferenc

(Pusztai Ferenc)

miniszterhelyettes

 

***

 

Bölcsészettudományi Kar

Operatív Bizottságának

 Szeged 

Tisztelt Operatív Bizottság!

 

A Bizottság 1988. szeptember 28-án juttatta el a Művelődési Minisztériumhoz a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar fórumán megvitatott „állásfoglalást”, s a minisztérium érdemi válaszát kérte az abban felvetett kérdésekre. Állásfoglalásukban a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetéért és jövőjéért érzett jogos aggodalom fejeződik ki; követeléseiket a felsőoktatás fejlesztését segítő és halaszthatatlan feladatok megoldását sürgető cselekvő szándék megnyilvánulásának tekintjük.

 

A felsőoktatás feszítő gondjainak megoldása és a kor követelményeinek megfelelő korszerű felsőoktatás megteremtése egész társadalmunk érdeke. A Művelődési Minisztérium és a felsőoktatási intézmények erőfeszítéseit és munkánk kritikus számbavételét nagymértékben segíti a felsőoktatás fejlesztéséről már korábban kibontakozott társadalmi vita. Ennek szellemében és az eszmecsere folytatásaként válaszolunk az állásfoglalásukban megfogalmazott észrevételekre és követelésekre.

 

I. Általános észrevételek

Az állásfoglalásnak a magyar felsőoktatás helyzetéről adott általános értékű megállapításai véleményünk szerint nem veszik figyelembe kellően a felsőoktatás tagoltságát, azt, hogy a különböző intézménytípusok, és azon belül az egyes intézmények eltérő feltételek között, más-más szinten tesznek, illetve tudnak eleget tenni feladataiknak. A magyar felsőoktatás általános és egyoldalú elmarasztalása, erőfeszítéseinek és eredményeinek leértékelése méltánytalan. Ez a kiindulópont nem alkalmas arra, hogy azokat a feladatokat, amelyeket a felsőoktatás fejlesztése, a társadalmi – és azon belül a hallgatói – igényeknek való jobb megfelelése érdekében meg kell oldanunk, konstruktív szellemben közösen határozzuk meg. A felsőoktatás helyzetét több szempontból magunk is kritikusnak tartjuk, de úgy véljük, hogy felsőoktatásunk rendelkezik olyan eredményekkel és belső értékekkel – mindenekelőtt az oktatók jelentős részének magas szintű szakmai – tudományos felkészültségére és hivatástudatára gondolunk –, amelyekre alapozva, s a szükséges anyagi feltételeket megteremtve kiépíthető a társadalmi igényeknek megfelelő korszerű felsőoktatási rendszer.

 

A fejlesztési feladatok meghatározása nem most kezdődött. A Minisztertanács ez év nyarán áttekintette a felsőoktatás fejlesztési programjáról szóló határozatának végrehajtását, megállapította a lemaradás okait. („A lemaradás részben külső okokra, első sorban a célkitűzések megvalósításához szükséges anyagi feltételek hiányára és a kedvezőtlen társadalmi folyamatokra vezethető vissza”); a felsőoktatás fejlesztésének meggyorsítására rövid távú cselekvési programot fogadott el, amely előtérbe állítja a tartalmi korszerűsítés meggyorsítását, a felsőoktatás fokozott részvételét a társadalmi-gazdasági kibontakozás folyamatában és fejlesztési feltételeinek javítását, s a megvalósítás feltételeinek javításához fejlesztési alapot létesített.

 

A felsőoktatás fejlesztésének cselekvési programja hosszú és sokoldalú vitasorozatban formálódott, a veszprémi felsőoktatási Ifjúsági Parlament állásfoglalásában is érvelő támogatást kapott. A cselekvési programban érintett témák zömében egybevágnak az állásfoglalásban megfogalmazott és változtatásra javasoltakkal. Kivételt azok a kérdéskörök jelentenek, amelyek az intézményi irányítás hatáskörébe tartoznak (pl. tanterv, óralátogatás, oktatók szabad választása), vagy a felsőoktatáson kívüli de természetesen a felsőoktatásra is ható társadalmi feszültségek (pl. a pedagógusok helyzete).

 

A cselekvési program legfontosabb fejlesztési feladatainak megoldása céljából a szükséges intézkedések megkezdődtek, ill. a döntéseknek 1990-ig folyamatosan kell megszületniük. A cselekvési program eredményes teljesítése és az irányítás demokratikus ellenőrzése érdekében a Művelődési Minisztérium – más fórumok működtetése mellett – Országos Felsőoktatási Tanácsot hoz létre, és számít az oktatók és a hallgatók – így az Önök – cselekvő részvételére és támogatására is.

 

A felsőoktatás reformjához véleményünk szerint nem új koncepcióra és programra van szükség, hanem a Minisztertanács cselekvési programjának megvalósítására.

  II. Észrevételek az egyes követelésekhez 

1. Új jogi szabályozás, új oktatási alaptörvény kidolgozása

 

Az állásfoglalásból nem derül ki, hogy a jelenlegi alaptörvényt hol, s miként kellene módosítani.

Az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény jogalkotási szempontból is új alaptörvénynek számít. Előkészítése már abban az időszakban történt, amikor általános elvként érvényesült, hogy a törvény a szabályozandó területen az alapvető kérdéseket rendezze. Indokolt esetben, meghatározott keretek között, a törvény szellemét megőrizve tegye lehetővé a keretjellegű rendelkezések tartalmi kitöltését.

 

Az oktatási törvény végrehajtása jelenleg is tartó folyamat.

A törvény új, keretjellegű rendelkezései esetében szükséges alacsonyabb szintű jogszabályok megalkotása. Elkészült többek között a felsőoktatási intézmények szervezetére, működésére, tanulmányi, vizsgarendjére, stb. vonatkozó jogszabály. Ezeknek az érvényesülését folyamatosan vizsgáljuk, hogy a szükséges korrekciókat végrehajthassuk. (Ez évben pl. a szervezeti és működési kérdéseket rendező jogszabály alkalmazásának tapasztalatait összegezzük.)

 

Az oktatási törvény érintett több olyan jogszabályt is, amelyet ugyan a törvény nem helyezett hatályon kívül, de felülvizsgálatuk, korszerűsítésük az oktatási törvény alapján indokolt (felvételi jogszabály; a tankönyv-, jegyzetellátásról szóló utasítás stb.).

 

Az új oktatási alaptörvény kidolgozását mindezért jelenleg nem tartjuk indokoltnak. Ez nem zárja ki, hogy kellő tapasztalatok és indokok birtokában ne kerülhessen, ne kerüljön sor a törvény módosítására.

 

A még kiadásra, felülvizsgálatra váró jogszabályok előkészítő munkájában kérjük az intézmények oktatóinak és hallgatóinak véleményét.

 

Az oktatási törvényben is deklarált és ösztönzött intézményi autonómia, önállóság megteremtése, érvényesítése érdekében 1988. július 1-től a vezetői megbízások jogköre (a rektori és főigazgatói megbízás kivételével) az intézmények hatáskörébe került; a Művelődési Minisztérium kísérleteket indított az intézmények gazdálkodásának önállóbbá tételére. Jelenleg a nemzetközi ügyek intézményi hatáskörbe utalását készítjük elő.

 

Azért, hogy az autonómia ne maradjon puszta deklaráció, hanem érdemben valósuljon meg, az anyagi, gazdálkodási, működtetési feltételek javítása is szükséges. A fokozatosságnak, a lépésről-lépésre való előrehaladásnak ez az oka és magyarázata.

 2. Szűnjön meg a tantervutasítás, a kötelező óralátogatás 

A „tantervutasítás” az 1985. évi I. törvény óta nem létezik. A tantervutasítás helyett a felsőoktatást irányító miniszternek arra korlátozódott a joga, hogy a tantervi irányelveket – amelyeket szakértő bizottságok, az érintett intézmények szakemberei készítenek – jóváhagyja. Azért, hogy a társadalom és a tudományosság felsőoktatással szemben támasztott igényei egyértelműen megfogalmazódjanak, a tantervi irányelveket széles körű szakmai vitára bocsátjuk. A tantervi irányelvek keretei között minden felsőoktatási intézmény önállóan állapítja meg tantervét, az oktatás tartalmát és módszereit. A tantervet a felsőoktatási intézmény tanácsa hagyja jóvá, ahol a hallgatók egyharmados képviselete biztosított.

 

A Minisztertanács idézett határozata „megköveteli és támogatja a felsőoktatás minőségi fejlesztését”, s ennek elősegítésére szorgalmazza a „rugalmasabb oktatás, az alternatív előadások és szemináriumok, alternatív képzési blokkok, szakirányok, fakultatív kollégiumok és programok, valamint a szabad tanárválasztás” lehetőségének a biztosítását. (megjegyezzük, hogy a szabad tanárválasztásnak eddig sem volt jogi akadálya: több intézményben már évek óta ez a gyakorlat; a kvalifikált oktatók kisebb száma vagy pl. a teremhiány azonban sok helyütt akadályozza ennek megvalósítását.)

 

A Művelődési Minisztérium is a „kimenet” felőli szabályozás elvét vallja és követi. Arra törekszik tehát, hogy a diploma elnyerésének feltételeit és annak konkrét követelményeit állapítsa meg; az ehhez vezető út meghatározása az egyes egyetemek, karok hatáskörébe tartozzék.

 

3. Ideológiai tárgyak; orosz nyelv

 

Ehhez a kérdéskörhöz – a konkrét változtatási irányok ismertetése előtt – néhány általános jellegű megjegyzést kell tennünk.

 

A megfelelő felsőfokú végzettség megszerzéséhez – a nemzetközi gyakorlatnak is megfelelően – szükségesek bizonyos meghatározott filozófiai, társadalomtudományi, közgazdasági ismeretek.

 

A művelődési kormányzat szükségesnek tartja ezek marxista szellemű oktatását, de ez nem jelentheti sem a stúdiumok tematikai korlátozását, sem a különböző filozófiai, közgazdaságtudományi, politológiai, stb. irányzatok, elméletek elhallgatását, vagy sematikus ismertetését. Emelni akarjuk e tárgyak oktatásának tudományos színvonalát.

 

A Művelődési Minisztérium, figyelembe véve a társadalmi változásokat, a tudományos fejlődést, valamint az intézményekben, az intézményi és alágazati ifjúsági parlamenteken elhangzott észrevételeket, olyan módosított struktúrát alakított ki a marxizmus–leninizmus tárgyak oktatására, amely nagymértékben biztosítja a felsőoktatási intézmények önállóságát.

 

Ennek megfelelően a minisztérium az egyetemeken négy társadalomtudományi tárgyból (filozófia, politikaelmélet, politikai gazdaságtan, szociológia) – az intézménnyel konzultálva – csak egy tárgyat ír elő központilag. Ebben eltérések lehetnek egy intézményen belül is (pl. karonként). A többi tárgy közül kettőt az intézmények (az intézményi tanácsok) maguk választanak ki. Az 1989. szeptemberében bevezetendő új struktúra egészében jelentős óraszám-csökkentést is jelent. Egyes intézményekben – ahol ehhez a feltételek adottak – már 1988. szeptemberétől az új rendszer szerint tanítják a társadalomtudományi tárgyakat.

 

A tartalmi kérdésekben a tanszékek maximális önállósággal rendelkeznek: a tartalmi és formai megújulás során olyan tárgyakat, speciális kollégiumokat stb. hirdetnek meg, amelyek megfelelnek a tudományosság kívánalmainak, a társadalmi szükségleteknek, így a közvetlenhallgatói igényeknek is. A társadalomtudományi tárgyak alapvető feladata, hogy a marxizmus megismertetése mellett az eddiginél nagyobb mértékben és színvonalasabban mutassanak be más eszmei áramlatokat.

 

A veszprémi Ifjúsági Parlamenten is fölvázolt új nyelvoktatási rendszer 1992-ben lép mindenütt életbe. Néhány intézményben – ahol a feltételeket biztosítani tudják – ez már korábban is megtörténik vagy megtörténhet. A diploma megszerzésének feltétele az egyetemeken két szabadon választott nyelvből letett állami nyelvvizsga (egy alap és egy középfokú lesz). A felkészülési folyamatot és a vizsgáknak az időpontját a hallgató szabadon választhatja meg. Az orosz nyelv az új követelmények értelmében azonos helyzetben lesz a többi idegen nyelvvel.

 

4. A tanárképzésben a szakoktatás időtartama öt év legyen

 

Az egyetemi szintű tanárképzésnek az Állásfoglalásban vázolt rendszere a ’80-as évek elején az oktatás korszerűsítéséről folytatott vitákon is fölvetődött, de különböző – elvi, szakmai és gyakorlati – megfontolások és ellenérvek miatt nem kapta meg a szakemberek többségének támogatását. A korábbi ifjúsági parlamenteken a tanárképző intézmények hallgatói pedig ismételten azt kívánták, hogy a gyakorlati képzés mielőbb megkezdődjék. Több országban az iskolai gyakorlat korábbi megkezdését kezdeményezték, mivel a tanári személyiség formálása az egész képzési folyamat feladata.

 

A nem tanári pályára készülők érdekeit is szem előtt tartva, a bölcsész szakok tantervi irányelveiben olyan képzési struktúra van kibontakozóban, amely a jelenleginél rugalmasabb rendszerben biztosítja a szakosodás és átszakosodás lehetőségét. A tanárrá válás érdekében ugyanakkor az irányelvek a képzés kezdetétől olyan stúdium- és gyakorlati rendszerre tesznek javaslatot, amely folyamatosan segíti a hivatáshoz szükséges ismeretek és kultúra kialakítását, a gyakorlati felkészítést.

 

5. Az ösztöndíj reálértékének megőrzése; hitelfelvétel

 

A hallgatók és oktatók élet- és munkakörülményeit – hasonlóan az Állásfoglalás kiegészítőinek a véleményéhez – a Művelődési Minisztérium sem tartja megfelelőnek. Ezek javítását a maga eszközeivel szorgalmazza, a megfelelő fórumokon nyomatékosan képviseli és képviselni fogja. (Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a pedagógusok béremelésére vonatkozó javaslatokkal is teljes mértékben egyetértünk.)

 

A hallgatók élet- és munkakörülményeinek javítását, az oktatókat érintő központi bérpolitikai intézkedések kidolgozását a korábban idézett minisztertanácsi határozat szintén feladatul tűzte ki. A tandíj- és ösztöndíjrendszer módosítását, a tanulmányi hitel bevezetésének lehetőségeire vonatkozó javaslatokat 1989. március 31-éig kell elkészíteni.

 

A veszprémi Ifjúsági Parlamenten elhangzottakra is figyelemmel vizsgálatot folytatunk és javaslatokat dolgozunk ki a hallgatói jogviszonyból származó kedvezményeket és kötelességeket illetően.

 

Megkezdtük a hallgatók hitelfelvételi lehetőségeinek számbavételét. A legjelentősebb jogi akadályt az jelenti, hogy a hallgató nem tud biztosítékot adni a hitel visszafizetésére. A probléma megoldásaként javaslatunk olyan speciális biztosítási szerződés megkötése, amely esetében a biztosító vállalna kötelezettséget a visszafizetésre.

 

6. A felsőoktatás anyagi helyzete

 

A most folyó költségvetési tárgyalások során az ország jelenlegi gazdasági helyzetében is arra törekszünk, hogy a felsőoktatás a költségvetési támogatás reálértékét megőrizze. A korábban kísérletként engedélyezett szabad gazdálkodási rend általánossá tételét szorgalmazzuk.

 

A felsőoktatás fejlesztéséhez - az ország gazdasági előrehaladása és távlati fejlődése érdekében is - jelentős pótlólagos forrásokra van szükség. E célból hozta létre a kormány a felsőoktatás fejlesztési alapot, amelyben 1988-ban 150 millió Ft áll a felsőoktatás rendelkezésére. Várhatóan 1989-ben az alap összege jelentős mértékben növekedni fog.

 

Minden olyan gazdasági és politikai támogatás, amely az alapot növeli, segítség a felsőoktatás számára.

 

Budapest, 1988. október 26.

 

Művelődési Minisztérium

Egyetemi és Főiskolai Főosztály

Jelzet: MOL XIX–I–9–c–2937–1988. – Magyar Országos Levéltár, Czibere Tibor miniszter, iktatott iratok. – Másolat.  
 

Kulcsszavak

Ezen a napon történt november 21.

1957

Megjelent a kormány 1087/1957. (XI. 21.) számú határozata a Magyar Közlönyben az ifjúság körében végzendő munkáról: Eszerint a „A Kormány...Tovább

1964

Budapesten felavatják az új Erzsébet hidat (tervezője: Sávoly Pál).Tovább

1995

Daytonban megegyezés születik a délszláv háborús felek között a béke feltételeiben, ezek után Bosznia-Hercegovina egységes állam marad, de...Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő