Gyökerek

Avagy elbeszélhető-e a Fidesz megalakulásának története III/III-as jelentések alapján?

„1988. március 30-án az ELTE Jogász Szakkollégiumában, a hallgatók elnevezése szerint »Bibó István Szakkollégiumban«, megalakult egy »Fiatal Demokraták Szövetsége« elnevezésű ifjúsági szervezet. A résztvevő mintegy 50 fő többségi szavazással döntött a megalakulás mellett, hangoztatva, hogy a várható adminisztratív intézkedések ellen az azonnali sajtónyilvánossággal kell védekezni.
A szervezet megalakításának szükségességét a radikális reformok iránti társadalmi igénnyel indokolták. A megvalósításhoz és működtetéshez a már meglévő »alternatív politikai csoportosulások« segítségére számítanak.”

Bevezetés

Amikor az alcímben feltett kérdésre keresem a választ, akkor a Fiatal Demokraták Szövetségét, mint szervezetet vizsgálom, így megalakulásának előzményeire csak annyiban térek ki, amennyiben a magyar állambiztonság információkat szerzett a szövetség megalakításának előkészületeiről. Ezzel szemben nem foglalkozom a későbbi alapítók, prominens tagok, vezetők előéletével, azzal, hogy ki és milyen formában került a politikai rendőrség látókörébe. Így jártam el mindenekelőtt azért, mert nehéz lenne a számításba vehető személyek körét meghatározni: az előkészületekben nem feltétlenül csak az alapítók vettek részt, ill. pár napon belül rengetegen csatlakoztak a szervezethez, akik már a kezdetektől meghatározó szerepet játszhattak a Fidesz tevékenységében. De így jártam el azért is, mert maga a szövetség sem tett másként, amikor először nézett vissza és összegezte az - akkor még -

A Fideszről szólva nehéz elvonatkoztatni az alapítása óta eltelt 20 év történéseitől, attól, hogy a fiatal szervezet rövid időn belül a magyar politikai élet meghatározó szereplőjévé, majd nagy párttá, mondhatni, a rendszerváltó erők közül a legnagyobbá vált. Bár ez nem tartozik a megalakulás történetéhez, az azóta eltelt időszak ott rejtezik a kutató perspektívájában. Hiszen nem véletlen, hogy a Fidesz, és nem mondjuk a Magyar Néppárt vagy más, azóta teljesen jelentéktelenné váló csoportosulás forrásvidékét választottam témául. Az 1988. március 30-án megalakult szervezet persze az idők során nagy átalakulásokon és átváltozásokon ment át, többször nevet is változtatott, ám az évről-évre megrendezett születésnapi rituálék is mutatják, hogy a mai párt identitásában továbbra is meghatározó szerepe van szakkollégiumi gyökereinek.

Mégis, amikor a történész - jelen esetben állambiztonsági iratok által - kíván egy történetet elmondani a Fidesz megalakulásáról, nem mondhat le arról, hogy megközelítőleg az eredeti kontextusba helyezze ezeket a dokumentumokat, még ha tudatában is van ennek korlátaival. A szervezet az államszocialista rendszer legvégén alakult: létrejöttét, pontosabban azt, hogy életben maradhatott, a rendszer fellazulása tette lehetővé, ugyanakkor létével maga is hozzájárult annak felbomlásához. Az iratok jellegéből fakadóan azonban itt és most nem általában a létezett szocializmus bomlását tekinthetjük az elsődleges kontextusnak, hanem a politikai rendőrség, ill. annak a „belső ellenség" ellen harcoló részlege, a III/III. Csoportfőnökség világát.

Ez a világ nem sokban különbözött a megelőző évek, vagy akár évtizedek világától. Az állambiztonság ugyanazokkal az eszközökkel és módszerekkel kutatott a rendszerellenes megnyilvánulások, személyek és csoportok után, mint korábban. Bár a rendszer zártsága oldódni látszott, a politikai rendőrség működését megszabó direktívák lényegében nem változtak. Mint ellenséges ellenzéki kezdeményezésről, természetesen a Fidesz alakulásáról, annak előkészületeiről is sok információt szerzett az állambiztonság. Ezek az információk a legkülönbözőbb forrásokból - ügynökjelentésekből, hivatalos és társadalmi kapcsolatoktól, telefonlehallgatásokból, postai küldemények felbontásából - származtak. Javarészük bekerült az állambiztonsági szervek napi operatív információs jelentéseket szolgáltató rendszerébe is. Ebből a megfontolásból, továbbá azért, hogy a Fidesz létrejöttének itt bemutatandó története rendelkezzék valamiféle formai és tartalmi koherenciával, a forrásválogatást ezekre a jelentésekre szűkítettem. Sőt, az egységesítés érdekében kizárólag a III/III. Csoportfőnökség által leadott jelentéseket közlöm. Ezt az is indokolja, hogy a forrásközlés által lefedett időszakban, azaz a szervezésről érkező első hírek keletkezésétől az április 30-i első politikai nagygyűlésig - jóformán csak ők jelentettek a Fideszről: egy-két megyei jelentés mellett mindössze a BRFK állambiztonsági szerve szerzett érdemi információt a szövetségről. A III/III. viszont a megalakulást követő hetekben gyakorlatilag minden egyes napi jelentésében közölt a Fidesszel kapcsolatos értesüléseket.

A napi operatív információs jelentések (NOIJ) rendszerét az állambiztonsági szervek által gyűjtött információk hatékony feldolgozására, a belügyi vezetés naprakész tájékoztatására építették ki. (A NOIJ-t elrendelő belügyminiszteri parancs 1978-ban kelt, a mechanizmus 1979-től működött.) A jelentések az ország biztonságát veszélyeztető ellenséges cselekményekkel, megnyilvánulásokkal, tervekkel kapcsolatos információkat

. A jelentésekből kirajzolódó, a jelentések által lemondott történet formai és tartalmi koherenciáját tehát az is biztosítja, hogy ezek egységes szempontrendszer alapján készültek.

A jelentések szövegét olvasva nem kerülhető meg egy lényeges ismeretelméleti probléma. Arról van szó, hogy ezek a textusok különböző forrásokból származtak, és többszörös átszövegezés és átszerkesztést eredményeként jöttek létre abban a formában, ahogy a jelentésekben megjelentek, és ahogy ma olvashatók. A szavak és a dolgok, a nyelv és az általa referált vagy referálni vélt valóság viszonya eleve problémás, és itt ez még fokozottabban jelentkezik. Vagyis akkor, amikor ezeket a dokumentumokat olvassuk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy bennük az állambiztonság által konstruált tényekkel találkozhatunk, amelyeket nem lehet a szövegekből kiszakítva vizsgálni. Ennek alátámasztására az április 30-i nagygyűlésről nem csak a III/III. csoportfőnökség, hanem a BRFK állambiztonsági szerve által készített jelentést is közlöm (Lásd a 25. és 27. számú forrásokat!). A kettőt egymás mellé téve azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a két dokumentumból a múltnak milyen eltérő valósága rajzolódik ki.

A fentiek persze nem azt jelentik, hogy ezek az állítások hamisak vagy kitalációk, kreációk lennének, és azt sem, hogy lényegesen eltérnének a Fidesz megalakulásának más forrásokból származó tényeitől. Ez utóbbi nagyon fontos ezen iratok esetében. Hiszen hiába voltak szigorúan titkosak ezek a jelentések, szinte semmi „megdöbbentő" vagy „szenzációs" adatot és tényt nem tudhatunk meg belőlük. Ennek pedig az az egyszerű oka, hogy az (akkor még) fiatal demokraták nem konspiratív csoportosulást alakítottak ki, nem illegálisan szervezkedtek, hanem kezdettől fogva hallatták hangjukat az egyetemi közéletben, sőt, azonnal a legszélesebb sajtónyilvánosság elé léptek. Nem kívánták a tevékenységüket titkolni, hiszen csak az alkotmány által - formálisan legalábbis - biztosított jogaikkal éltek, sőt, működésükhöz, mint megfogalmazták, éppen a nyilvánosságot tekintették a legfőbb védekező eszköznek.

Ezek az „operatív" jelentések tehát lényegében nem közölnek mást, mint egy sajtóbeszámoló, és még a szervezők belső köreiből származó információk sem nyújtanak többet annál, mint amit a sajtó manapság „belső körökből származó értesüléseknek" nevezne. A rendszer védelmezőinek tehát nem besúgókat, hanem újságírókat kellett volna a Fidesz sajtótájékoztatóira küldeni, és az operatív jelentésekben szereplőkhöz hasonló hírekhez jutottak volna. Az újságírók hiánya persze a valódi sajtónyilvánosság hiányát jelezte, így az állambiztonsági jelentések ezt az akkor még nem létező nyilvánosságot pótolják a későbbi korok kutatói számára. Az alcímben feltett kérdésre válaszolva: igen, elmesélhető a Fidesz megalakulásának története a III/III-as jelentések alapján, és ez a történet nem sokban különbözik attól a történettől, amelyet a nem létező korabeli újságcikkek alapján meg lehetett volna írni.

A Fidesz nyilvános közszereplésre alakult politikai szervezetként jött létre, ezért nem láttam értelmét, hogy a szervezők és vezetők nevét kihúzzam vagy monogrammal helyettesítsem, már csak azért sem, mert a többségük azóta is közszereplő. Ezért az eredeti szövegben szereplő monogramokat is igyekeztem feloldani. A jelentések a bizalmas nyomozások célszemélyeit többnyire fedőneveken említik, ezeket a jegyzetekben oldottam fel, csakúgy, mint a különböző állambiztonsági kódokat és rövidítéseket. A jelentéseknek csak azokat a pontjait közlöm, amelyek a Fidesszel kapcsolatos értesüléseket tartalmaznak. A közölt jelentések elveszítették az eredetileg szigorúan titkos minősítésüket.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 28.

1922

Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább

1939

A szovjet-német megállapodás értelmében felosztják Lengyelországot. A Szovjetunió megkapja Litvániát.Tovább

1988

Lezajlott az első ún. figyelmeztető sztrájk a JATE BTK-n, amelyet a hallgatók a felsőoktatás radikális és következetes megújításáért...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő