Gyökerek

Avagy elbeszélhető-e a Fidesz megalakulásának története III/III-as jelentések alapján?

„1988. március 30-án az ELTE Jogász Szakkollégiumában, a hallgatók elnevezése szerint »Bibó István Szakkollégiumban«, megalakult egy »Fiatal Demokraták Szövetsége« elnevezésű ifjúsági szervezet. A résztvevő mintegy 50 fő többségi szavazással döntött a megalakulás mellett, hangoztatva, hogy a várható adminisztratív intézkedések ellen az azonnali sajtónyilvánossággal kell védekezni.
A szervezet megalakításának szükségességét a radikális reformok iránti társadalmi igénnyel indokolták. A megvalósításhoz és működtetéshez a már meglévő »alternatív politikai csoportosulások« segítségére számítanak.”

Bevezetés

Amikor az alcímben feltett kérdésre keresem a választ, akkor a Fiatal Demokraták Szövetségét, mint szervezetet vizsgálom, így megalakulásának előzményeire csak annyiban térek ki, amennyiben a magyar állambiztonság információkat szerzett a szövetség megalakításának előkészületeiről. Ezzel szemben nem foglalkozom a későbbi alapítók, prominens tagok, vezetők előéletével, azzal, hogy ki és milyen formában került a politikai rendőrség látókörébe. Így jártam el mindenekelőtt azért, mert nehéz lenne a számításba vehető személyek körét meghatározni: az előkészületekben nem feltétlenül csak az alapítók vettek részt, ill. pár napon belül rengetegen csatlakoztak a szervezethez, akik már a kezdetektől meghatározó szerepet játszhattak a Fidesz tevékenységében. De így jártam el azért is, mert maga a szövetség sem tett másként, amikor először nézett vissza és összegezte az - akkor még -

A Fideszről szólva nehéz elvonatkoztatni az alapítása óta eltelt 20 év történéseitől, attól, hogy a fiatal szervezet rövid időn belül a magyar politikai élet meghatározó szereplőjévé, majd nagy párttá, mondhatni, a rendszerváltó erők közül a legnagyobbá vált. Bár ez nem tartozik a megalakulás történetéhez, az azóta eltelt időszak ott rejtezik a kutató perspektívájában. Hiszen nem véletlen, hogy a Fidesz, és nem mondjuk a Magyar Néppárt vagy más, azóta teljesen jelentéktelenné váló csoportosulás forrásvidékét választottam témául. Az 1988. március 30-án megalakult szervezet persze az idők során nagy átalakulásokon és átváltozásokon ment át, többször nevet is változtatott, ám az évről-évre megrendezett születésnapi rituálék is mutatják, hogy a mai párt identitásában továbbra is meghatározó szerepe van szakkollégiumi gyökereinek.

Mégis, amikor a történész - jelen esetben állambiztonsági iratok által - kíván egy történetet elmondani a Fidesz megalakulásáról, nem mondhat le arról, hogy megközelítőleg az eredeti kontextusba helyezze ezeket a dokumentumokat, még ha tudatában is van ennek korlátaival. A szervezet az államszocialista rendszer legvégén alakult: létrejöttét, pontosabban azt, hogy életben maradhatott, a rendszer fellazulása tette lehetővé, ugyanakkor létével maga is hozzájárult annak felbomlásához. Az iratok jellegéből fakadóan azonban itt és most nem általában a létezett szocializmus bomlását tekinthetjük az elsődleges kontextusnak, hanem a politikai rendőrség, ill. annak a „belső ellenség" ellen harcoló részlege, a III/III. Csoportfőnökség világát.

Ez a világ nem sokban különbözött a megelőző évek, vagy akár évtizedek világától. Az állambiztonság ugyanazokkal az eszközökkel és módszerekkel kutatott a rendszerellenes megnyilvánulások, személyek és csoportok után, mint korábban. Bár a rendszer zártsága oldódni látszott, a politikai rendőrség működését megszabó direktívák lényegében nem változtak. Mint ellenséges ellenzéki kezdeményezésről, természetesen a Fidesz alakulásáról, annak előkészületeiről is sok információt szerzett az állambiztonság. Ezek az információk a legkülönbözőbb forrásokból - ügynökjelentésekből, hivatalos és társadalmi kapcsolatoktól, telefonlehallgatásokból, postai küldemények felbontásából - származtak. Javarészük bekerült az állambiztonsági szervek napi operatív információs jelentéseket szolgáltató rendszerébe is. Ebből a megfontolásból, továbbá azért, hogy a Fidesz létrejöttének itt bemutatandó története rendelkezzék valamiféle formai és tartalmi koherenciával, a forrásválogatást ezekre a jelentésekre szűkítettem. Sőt, az egységesítés érdekében kizárólag a III/III. Csoportfőnökség által leadott jelentéseket közlöm. Ezt az is indokolja, hogy a forrásközlés által lefedett időszakban, azaz a szervezésről érkező első hírek keletkezésétől az április 30-i első politikai nagygyűlésig - jóformán csak ők jelentettek a Fideszről: egy-két megyei jelentés mellett mindössze a BRFK állambiztonsági szerve szerzett érdemi információt a szövetségről. A III/III. viszont a megalakulást követő hetekben gyakorlatilag minden egyes napi jelentésében közölt a Fidesszel kapcsolatos értesüléseket.

A napi operatív információs jelentések (NOIJ) rendszerét az állambiztonsági szervek által gyűjtött információk hatékony feldolgozására, a belügyi vezetés naprakész tájékoztatására építették ki. (A NOIJ-t elrendelő belügyminiszteri parancs 1978-ban kelt, a mechanizmus 1979-től működött.) A jelentések az ország biztonságát veszélyeztető ellenséges cselekményekkel, megnyilvánulásokkal, tervekkel kapcsolatos információkat

. A jelentésekből kirajzolódó, a jelentések által lemondott történet formai és tartalmi koherenciáját tehát az is biztosítja, hogy ezek egységes szempontrendszer alapján készültek.

A jelentések szövegét olvasva nem kerülhető meg egy lényeges ismeretelméleti probléma. Arról van szó, hogy ezek a textusok különböző forrásokból származtak, és többszörös átszövegezés és átszerkesztést eredményeként jöttek létre abban a formában, ahogy a jelentésekben megjelentek, és ahogy ma olvashatók. A szavak és a dolgok, a nyelv és az általa referált vagy referálni vélt valóság viszonya eleve problémás, és itt ez még fokozottabban jelentkezik. Vagyis akkor, amikor ezeket a dokumentumokat olvassuk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy bennük az állambiztonság által konstruált tényekkel találkozhatunk, amelyeket nem lehet a szövegekből kiszakítva vizsgálni. Ennek alátámasztására az április 30-i nagygyűlésről nem csak a III/III. csoportfőnökség, hanem a BRFK állambiztonsági szerve által készített jelentést is közlöm (Lásd a 25. és 27. számú forrásokat!). A kettőt egymás mellé téve azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a két dokumentumból a múltnak milyen eltérő valósága rajzolódik ki.

A fentiek persze nem azt jelentik, hogy ezek az állítások hamisak vagy kitalációk, kreációk lennének, és azt sem, hogy lényegesen eltérnének a Fidesz megalakulásának más forrásokból származó tényeitől. Ez utóbbi nagyon fontos ezen iratok esetében. Hiszen hiába voltak szigorúan titkosak ezek a jelentések, szinte semmi „megdöbbentő" vagy „szenzációs" adatot és tényt nem tudhatunk meg belőlük. Ennek pedig az az egyszerű oka, hogy az (akkor még) fiatal demokraták nem konspiratív csoportosulást alakítottak ki, nem illegálisan szervezkedtek, hanem kezdettől fogva hallatták hangjukat az egyetemi közéletben, sőt, azonnal a legszélesebb sajtónyilvánosság elé léptek. Nem kívánták a tevékenységüket titkolni, hiszen csak az alkotmány által - formálisan legalábbis - biztosított jogaikkal éltek, sőt, működésükhöz, mint megfogalmazták, éppen a nyilvánosságot tekintették a legfőbb védekező eszköznek.

Ezek az „operatív" jelentések tehát lényegében nem közölnek mást, mint egy sajtóbeszámoló, és még a szervezők belső köreiből származó információk sem nyújtanak többet annál, mint amit a sajtó manapság „belső körökből származó értesüléseknek" nevezne. A rendszer védelmezőinek tehát nem besúgókat, hanem újságírókat kellett volna a Fidesz sajtótájékoztatóira küldeni, és az operatív jelentésekben szereplőkhöz hasonló hírekhez jutottak volna. Az újságírók hiánya persze a valódi sajtónyilvánosság hiányát jelezte, így az állambiztonsági jelentések ezt az akkor még nem létező nyilvánosságot pótolják a későbbi korok kutatói számára. Az alcímben feltett kérdésre válaszolva: igen, elmesélhető a Fidesz megalakulásának története a III/III-as jelentések alapján, és ez a történet nem sokban különbözik attól a történettől, amelyet a nem létező korabeli újságcikkek alapján meg lehetett volna írni.

A Fidesz nyilvános közszereplésre alakult politikai szervezetként jött létre, ezért nem láttam értelmét, hogy a szervezők és vezetők nevét kihúzzam vagy monogrammal helyettesítsem, már csak azért sem, mert a többségük azóta is közszereplő. Ezért az eredeti szövegben szereplő monogramokat is igyekeztem feloldani. A jelentések a bizalmas nyomozások célszemélyeit többnyire fedőneveken említik, ezeket a jegyzetekben oldottam fel, csakúgy, mint a különböző állambiztonsági kódokat és rövidítéseket. A jelentéseknek csak azokat a pontjait közlöm, amelyek a Fidesszel kapcsolatos értesüléseket tartalmaznak. A közölt jelentések elveszítették az eredetileg szigorúan titkos minősítésüket.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők