Iratmegsemmisítés a Munkásőrség felszámolása idején

Egy „félreértett" parancs Fóton

"A felszámoló bizottság vezetőjének döntése alapján égetéssel kell megsemmisíteni a kitöltetlen személyi kartonokat, nyomtatványokat, munkásőr igazolványokat, továbbá az évközben átjelentkezett, leszerelt, elhunyt munkásőrök igazolványait. Ugyancsak égetéssel semmisítsék meg a számítógépes adatszolgáltatással összefüggő kimutatásokat, állománymérlegeket stb."

A fóti iratok megsemmisítéséről folytatott vizsgálat ideje alatt már elkészültek azok az utasítások, melyek meghatározták a Munkásőrség papíranyagainak sorsát. Ebben valószínűsíthetően a Párttörténeti Intézet főigazgatója is fontos szerepet játszott, aki az iratok megmentése mellett persze a Munkásőrség Országos Parancsnokságának iratanyagát is meg szerette volna szerezni a pártlevéltár számára. A kormánybiztoshoz november 1-jén intézett levelében arra hivatkozva, hogy az 1972. évi 19. tvr. értelmében a Munkásőrség iratait a központi és a területi pártarchívumok vették át megőrzésre, ezért - függetlenül attól, hogy a május 8-ai MSZMP KB ülés határozata után a szervezet a Minisztertanács irányítása alá került - az addig át nem adott munkásőrségi iratokat selejtezés nélkül pártarchívumi megőrzésbe kérte. (Lásd a 3/a. számú forrást!) Levelében hivatkozott az Új Magyar Központi Levéltár megbízott főigazgatójának a véleményére, aki egyetértett a Munkásőrség Országos Parancsnoksága iratainak Párttörténeti intézetbe (PTI)

. Eltekintve attól, hogy az iratok őrzésének szabályozása néhány éven belül alapvetően megváltozott, a PTI főigazgatójának szándéka az iratok megmentése és együtt tartása érdekében szintén pozitív irányba vitte az iratszabályozás ügyét. Markovics Ferenc udvarias válasza lényegében ezt bizonyítja, s egyúttal jelzi az Intézetnek a korabeli politikai struktúrában ekkor még elfoglalt helyét: „Utasításomra a Munkásőrség felszámolását végző bizottság - kérésének megfelelően - a levelében foglalt szempontok szerint végzi munkáját." (Lásd a 3/b. számú forrást!)

Dósa István november 8-án parancsot adott bizonyos iratok, elsősorban kitöltetlen személyi kartonok, nyomtatványok, munkásőr igazolványok elégetésére. A november 8-ai - Borzák Lajos aláírásával szétküldött - körlevél szerint égetéssel kellett megsemmisíteni a kitöltetlen személyi kartonokat, nyomtatványokat, munkásőr igazolványokat, továbbá az évközben átjelentkezett, leszerelt, elhunyt munkásőrök igazolványait. Érdekes, hogy a számítógépes adatszolgáltatással összefüggő kimutatásokat és állománymérlegeket szintén megsemmisítésre ítélte. (Lásd a 4/a. számú forrást!) A körlevél tartalma egyúttal azt is jelzi, hogy a PTI kapcsolat ekkor még kevéssé működött.

A körlevél ugyanakkor a társadalmi állományú munkásőrök személyi anyagának sorsáról nem adott határozott választ, hanem csak annyi utalást tett, hogy arról „a közeli napokban történik intézkedés."

Hírek persze jöttek arról is, hogy a volt munkásőrök között nagy a nyugtalanság, mi lesz, ha személyi adataik nyilvánosságra kerülnek? A Bács-Kiskun megyei megbízott ezzel kapcsolatban már másnap - november 9-én - telexen

Dósa Istvánnak, hogy a „volt munkásőrök ez ellen tiltakoznak, mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy soha semmilyen formában ne kerülhessen anyaguk illetéktelenek kezébe. Kérik, hogy helyszínen kerüljenek az anyagok megsemmisítésre." (Lásd a 4/b. számú forrást!)

Az október végi égetés folytatódását is megakadályozandó született meg a döntés a személyi iratokról, s a november 16-án keltezett újabb körlevél szerint „a felszámoló bizottság vezetője döntése alapján a volt társadalmi állományú munkásőrök személyi anyagait (munkásőr személyi nyilvántartó és törzsadat lap, munkásőreskü, kérdőjegy, kitüntetési javaslat, stb.)" a Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Intézet Levéltárába kell leadni. A körlevélben arra kérték a megyei megbízottakat, „nyugtassák meg a munkásőröket arról, hogy a levéltári törvény alapján 50 évig védettek a személyi anyagok. Ez idő alatt a levéltár csak a volt munkásőrök, illetve közvetlen hozzátartozóik kérésére ad ki igazolást - például a szolgálati viszonyról, kitüntetésekről stb. - az ott tárolt személyi anyag alapján." (Lásd a 4/c. számú forrást!)

A megyei megbízottak november végén, december elején eljuttatták a személyi kartonokat a Hadtörténelmi Intézet levéltárába. Az ügy még a Bács-Kiskun megyei kartonok esetében is nyugvópontra került, hiszen november 30-án a megyei munkásőr parancsnokság volt személyügyi nyilvántartója jegyzőkönyvileg átadta a Hadtörténelmi Levéltár igazgatóhelyettesének a személyi nyilvántartó és törzsadat lapokat. Az átadott 1654 darab nyilvántartó karton - ismerve a Munkásőrség több mint 50 ezres aktív létszámát -

. December 7-én azonban pótlólag megküldték az elmaradt bajai és kalocsai kartonokat is. Újabb csavart jelentett az ügyben, hogy a kormánybiztos 601/89. számú hivatkozva a megyei megbízott a kinevezett és szerződéses polgári alkalmazottak személy anyagának megsemmisítése mellett döntött. 1989. december 4-én - a munkaviszonnyal kapcsolatos okmányok kivételével - égetéssel az érintettek jelenlétében megsemmisítették kilenc fő (nyolc nő, egy férfi) komplett személyi anyag gyűjtőjét, amiről szabályos „megsemmisítési jegyzőkönyv készült". A hivatkozott telex értelmében a megyei megbízott maga dönthette el, hogy a személyi kartonokat visszaadja a polgári alkalmazottaknak, vagy jelenlétükben megsemmisíti, s arról jegyzőkönyvet készít. A gyakorlatban a többség az utóbbi utat választotta.

A Balogh Sándornak küldött válaszlevélnek megfelelően, illetve a helyzet súlyossága miatt több más utasítás kiadására is sor került. Annak ellenére, hogy október 20-án a parlament elfogadta a Munkásőrség felszámolását, az ellenzék követelésére kikényszerített ún. négyigenes népszavazás egyik kérdése továbbra is a szervezet megszüntetésére szólított fel, s ez a felszámolók munkájára is hatott. A szétküldött körlevelek érdekes módon a Balogh Sándor és Markovics Ferenc közötti levélváltással közös ügyiratszám alatt találhatók meg, ami, ha közvetve is, de a fenti levélváltás súlyát támasztja alá. (Lásd az 5/a-c. számú forrásokat!)

November 20-án az anyagi-pénzügyi bizonylatok kezelésének rendjéről adott ki a Felszámoló Bizottság intézkedést, amelyben az irattárban történő megőrzésről, illetve a selejtezésről tájékoztatták a megbízottakat. Ennek értelmében öt évnél korábban született irat nem volt selejtezhető, illetve azokat a megfelelő pártarchívumnak kellett átadni. (Lásd az 5/a. számú forrást!)

Két nappal később, annak érdekében, hogy a munkásőrségi ingatlanokat átadni, illetve értékesíteni tudják, a munkásőrségi beruházások során készített iratanyagok minősítésének megszüntetéséről adott ki a Felszámoló Bizottság utasítást. Mivel ezek a beruházás idején titkos vagy szigorúan titkos minősítést kaptak, így a törlés után megőrzésük is elengedhetetlen volt. (Lásd az 5/b. számú forrást!)

Az előző kettőnél azonban sokkal fontosabb volt a kormánybiztos nevében 27-én kiadott, a személyi anyagokhoz kapcsolható - már említett - 601/89. számú telexutasítás. Az intézkedés szerint a hivatásos állomány tagjaival egyeztetni kellett ezeknek a „b" iratoknak a sorsáról, s ezt követően el kellett juttatni hozzájuk. A polgári állomány „b" irataiból ki kellett emelni a munkaviszonnyal kapcsolatosakat, azokat el kellett juttatni az érintetteknek, s a visszamaradt anyagok esetében a megyei megbízott hatáskörébe utalták, hogy megsemmisítik vagy sem ezeket a dokumentumokat. Az égetésről pedig jegyzőkönyv készítését rendelték el. Mint láttuk, többségüket megsemmisítették.

A körlevélben a polgári mellett a hivatásos állomány személyi anyagairól is intézkedett az aláíró Dósa István. (Lásd az 5/c. számú forrást!)

A személyi kartonok elhelyezése tehát nem képezte vita tárgyát, azok a HM Hadtörténelmi Intézet Levéltárába kerültek, s nemsokára követték őket az ideiglenesen a Párttörténeti Intézetbe beszállított MOP iratok is, hogy aztán a társadalmi állomány személyi anyagaival együtt 2005-ben az Országos Levéltár őrizetébe kerüljenek.

Mint látható, a Felszámoló Bizottság több hetes késéssel döntött az iratok sorsáról, úgy tűnik, Markovics kormánybiztos átengedte a terepet a volt munkásőr parancsnokokból álló testületnek, akik sokszor ellenérdekeltek voltak az iratok megőrzésében. A kormánybiztosi egyeztető értekezleten folytatott viták is arról tanúskodnak, hogy nem volt egységes a gondolkodás a Munkásőrség iratainak különböző papíralapú dokumentumairól. Miközben az egyes egységeknél utasítás híján folyt a megsemmisítés, addig a bizottság is folyamatosan selejteztetett iratanyagot. Nyilván ennek is köszönhető, hogy a MŐR központi iratanyaga is meglehetősen hiányosan maradt fenn.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 21.

1967

N. Lajos és társai, köztük 1956-os forradalmárok is, „Igazságot Magyarországnak”, „A nemzeti függetlenségért küzd a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/5-6.

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idén utoljára jelentkezik friss lapszámmal. Az idei utolsó, összevont lapszámunkban megjelent forrásismertetések országunk határain belülre és kívülre kalauzolják az olvasókat. A publikációk foglalkoznak az első világháború után évekig rendezetlenül maradt magyar-osztrák határkérdés utóéletével, a második világháború alatt Magyarország határaitól távol zajlott Don-kanyarbeli harcokkal, a Budapesten, azonban hivatalosan az Egyesült Államok területén tartózkodó Mindszenty József menedékével, valamint a kárpátaljai magyarság identitásának kérdésével.

Az idei harmadik számunkban jelent meg Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára) forrásismertetése, amelyben a szerző a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének az utóéletéről mutatott be egy dokumentumot. Az ismertetés időközben kétrészesre bővült: mostani számunkban egy újabb irat kerül bemutatásra, amely a magyar felkelők okozta károk megtérítésének az ügyéhez szolgáltat további információkat.

Egy másik ismertetés folytatása is friss számunkban kapott helyet. Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) Tuba László hadnagy harctéri naplóját adja közre. A második rész a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a Don menti tevékenységét mutatja be 1942. június 28-tól szeptember 12-ig. Az eddig publikálatlan napló a zászlóalj történetének egyedülálló forrása, mivel mindezidáig kevés korabeli kútfő volt ismert a csáktornyai egység doni működésére vonatkozóan.

Mindszenty József bíboros menedékének ügyét Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy sajátos szempontból világítja meg. A szerző az Associated Press korabeli tudósítója, Anthony Pearce cikkei, megnyilvánulásai – illetve a magyar állambiztonságnak adott jelentések – alapján elemzi, hogy az újságíró milyen módon kezelte, adott hírt a budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty helyzetéről.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) egy, a kárpátaljai magyarságra vonatkozó sajátos elképzelést, valamint annak utóéletét mutatja be. Balla László az 1970-es évek közepén publikált cikksorozatában fejtette ki álláspontját a „szovjet magyarok” fogalmáról, a „szovjet magyarság” mibenlétéről. Balla elgondolása nem okozott osztatlan sikert, és mint a bemutatott külügyi dokumentumok is bizonyítják: a magyar-szovjet viszonyra is kihatással volt.

Az idei utolsó számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kézirataikat. Köszönjük továbbá a 2024. évben, a korábbi számainkba ismertetéseket küldő szerzőinknek is a bizalmát, amiért megtisztelték szerkesztőségünket írásaikkal. A jövőbe tekintve: az ArchívNet 2025-ben is várja a forrásismertetéseket a 20. század gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténetére vonatkozóan.

 

Budapest, 2024. december 18.

Miklós Dániel
főszerkesztő