Megjelent a kormány 1087/1957. (XI. 21.) számú határozata a Magyar Közlönyben az ifjúság körében végzendő munkáról: Eszerint a „A Kormány...Tovább
Iratok Kádár János belügyminiszterségének idejéből
„A Magyar Köztársaság Elnöke 1948. évi augusztus hó 5-én kelt elnöki elhatározásával Rajk László belügyminisztert eddigi buzgó szolgálata elismerése mellett ezen tiszte alól felmentette, s egyidejűleg nevezettet külügyminiszterré, Kádár János országgyűlési képviselőt pedig belügyminiszterré kinevezte. […]
Intézkedés teendő a 24.001/1947. II. P.M. számú rendeletben meghatározott 150%-os miniszteri pótlék Rajk László volt belügyminiszter részére való beszüntetése és egyidejűleg Kádár János belügyminiszter részére fogadalomtétel napjától, azaz 1948.évi augusztus 5-től való kiutalása iránt.”
Feltételezhetnénk, hogy az államvédelemmel foglalkozó egységeknek az államrendőrség szervezetéből történő kiemelésével, centralizálásával és jogkörének bővítésével a belügyminiszter pozíciója erősödött. A valóságban azonban nem ez történt. A Rajk kinevezésétől Zöld Sándor lemondásáig terjedő időszakban a mindenkori belügyminiszter jelentősége, illetve hatalma fokozatosan zsugorodott, ez a folyamat - ami nem volt független a miniszterek
- Kádár János belügyminisztersége alatt vált nyilvánvalóvá.Ekkoriban a belügyi igazgatás két ága: a közigazgatás és a rendőrség irányítása de iure a belügyminiszter kezében összpontosult, de facto azonban a miniszter mindkét területen vesztett befolyásából. Ami a közigazgatást illeti, ebben az időszakban vált teljessé az ország igazgatásának szovjetizálása, de ezt a változást nem a tanácsrendszer bevezetése, hanem a már kiépült pártszervezet ekkoriban történő megerősödése jelentette. Az államigazgatás szervezetével párhuzamosan működő pártstruktúra kiépítését a Magyar Kommunista Párt vezetői már 1945 tavaszán megkezdték: ennek eredményeként megalakultak a párt területi, megyei bizottságai és járási titkárságai, illetve a párt központi apparátusa. Az 1948. júliusi egyesülési kongresszussal létrejött MDP az MKP struktúráját - és funkcionáriusai java részét - vitte tovább. Noha mind a központi, mind a területi apparátusok szerkezetében több változás történt a későbbiekben, de a szervezet döntő tulajdonsága, azaz a közigazgatásra gyakorolt befolyása változatlan maradt, mértéke pedig 1948 után jelentősen növekedett. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a végrehajtó hatalom kulcspozícióban lévő embereinek döntéseit nem közvetlen hivatali feletteseik, hanem a hasonló szinten lévő pártszerv vezetői szabták meg. Kádár, mint belügyminiszter - és ugyanakkor az MDP
- sem a kormányfőnek: vagy tartozott felelősséggel, hanem az MDP csúcsvezetésének, ezen keresztül pedig a Szovjetunió irányítóinak; döntéseket tehát nem hozhatott szuverén módon, igaz, ezt nem is várták tőle.Önmagában a párt- és az állami funkciók összemosása, illetve a kormányon lévő párt, pártok nyomásgyakorlása a közigazgatásra nem egyedi jelenség, viszont ezt a nehezen átlátható helyzetet tovább bonyolította a sztálinista államszervezetek sajátossága: az államvédelemmel foglalkozó rendőri egységek rátelepedése a közigazgatás állami- és pártszerveire. Ez a folyamat szintén Kádár belügyminisztersége alatt teljesedett ki. Az államvédelemmel foglalkozó szervezeteknek a Magyar Államrendőrségből való kikerülésével és egyesítésével, az államrendőrséggel látszatra egyenrangú, de a valóságban jóval befolyásosabb szervezet jött létre. Azt a határozatot, amivel ez a nagy hatalmú szerv minisztériumi rangot kapott - pontosabban az egész közigazgatástól már látszatra is függetlenné vált, szintén Kádár belügyminisztersége alatt, 1949. december 26-án hozta az MDP Politikai Bizottsága, amikor létrehozta az önálló Államvédelmi Hatóságot. Ennek a szervnek az állam- és a pártigazgatástól való függése egyébként is formális volt. Részben azért, mert - a gazdasági élet egyes elemei: a nagyobb, stratégiai jelentőségű üzemek, vállalatok mellett - ennek a területnek az irányításába „nyúltak bele" közvetlenül a szovjetek. Tehát amikor még elvileg a belügyminiszter felügyelete alá tartozott a BM ÁVH, vezetője: Péter Gábor a szovjet NKVD képviselőinek utasításaihoz, ennek hiányában az MDP
igazodott, akikhez Kádár - főtitkár-helyettesi pozíciója, az MDP Politikai Bizottságában betöltött tagsága ellenére - valójában sohasem tartozott. Részben, mert ebben a korszakban a döntéshozatal legfelső szintjén nem a betöltött állami- és/vagy pártfunkciók számítottak, hanem a Kreml-beli szovjet vezetőkkel fenntartott személyes kapcsolatok; ezen a területen pedig Kádár - nem lévén moszkovita - jelentős hátrányban volt. Emiatt, bármennyire jelentős döntéseket hoztak a belügyi területen minisztersége idején, személyes kvalitásai és kapcsolatai miatt azoknak inkább végrehajtója volt, semmint alakítója.Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 21.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő