Kádár János és VI. Pál pápa 1977. június 9-ei találkozása

Előkészítés, megvalósulás, visszhangok

„Az utóbbi években gyakorlattá vált [...], hogy az olasz fél meghívására Rómába hivatalos látogatásra érkező államférfiak, vezető politikusok, beleértve a szocialista országok vezető politikusait is, udvariassági látogatást tesznek a pápánál.
A szocialista vezetők látogatásainak tapasztalatai arra utalnak, hogy a nem hivatalos eszmecsere a pápával alkalmat nyújt a Szentszék és a szocialista országok közötti kölcsönös megértés erősítésre, előnyösen befolyásolhatja a Szentszék számunkra kedvező irányú nemzetközi elkötelezettséget."

Bevezetés 

Kádár János 1977. június 7-9. között az olasz kormány meghívására tett hivatalos látogatást Rómában. Ennek keretében, az utolsó napon került sor a pápai audienciára. Mind az olasz kormány meghívására tett látogatással, mind a vatikáni 

számos cikk, tanulmány foglalkozott. Forrásközlésünk célja, hogy a vatikáni látogatás, Kádár János és VI. Pál 1977. június 9-ei találkozójának előkészítéséről, a találkozó lezajlásáról és az azt követő visszhangokról a lehető legteljesebb képet nyújtsa. E célkitűzés értelmében nem közlöm az olaszországi látogatás előkészítésével, lezajlásával kapcsolatos forrásokat. Ettől csak akkor tekintek el, ha a dokumentum jellege megkívánja, ill. ahol nem lehetett részletet közölni az iratból.

A Római Nagykövetség részéről Orosz József készített egy összeállítást VI. Pál pápa és különböző állam és kormányfők közötti találkozókról. Ebben a következőket fogalmazta meg:
„Az utóbbi években gyakorlattá vált - követve az általános hagyományt -, hogy az olasz fél meghívására Rómába hivatalos látogatásra érkező államférfiak, vezető politikusok, beleértve a szocialista országok vezető politikusait is, udvariassági látogatást tesznek a pápánál.
A szocialista vezetők látogatásainak tapasztalatai arra utalnak, hogy a nem hivatalos eszmecsere a pápával alkalmat nyújt a Szentszék és a szocialista országok közötti kölcsönös megértés erősítésre, előnyösen befolyásolhatja a Szentszék számunkra kedvező irányú nemzetközi elkötelezettséget, elősegítheti a nemzeti hierarchiák és [a] szocialista államok közötti pozitív irányú fejlődést.
Az elmúlt öt esztendőben három állam-, illetve kormányfő tett udvariassági látogatást VI. Pál pápánál. Előtte látogatást tett a Vatikánban - és a pápa kihallgatáson fogadta - Podgornij

és Tito jugoszláv államfőt. Információink szerint a látogatásokat a Szentszék is hasznosnak ítélte és azzal számol, hogy az ilyen jellegű találkozások a jövőben is hozzájárulnak a kölcsönös megértéshez és a béke ügyét, 

Ezt követően ismertette Nicolae Ceauçescu román vezető 1973-as, majd Todor Zsivkovbolgár vezető 1975-ös, valamint Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter 1973-as és 1975-ös 

Kádár János vatikáni látogatásának voltak magyar előzményei is. 1971-ben Péter Jánosmagyar 

 1975-ben Lázár György miniszterelnök vett részt pápai magánkihallgatáson.

Kádár János olaszországi látogatásának előkészítését a Külügyminisztérium kezdte meg.Puja Frigyes külügyminiszter 1977. január 3-án küldte meg Gyenes Andrásnak - az MSZMP KB külügyi titkárának - és Berecz Jánosnak - MSZMP KB Külügyi Osztály vezetőjének - Kádár János olaszországi látogatásával kapcsolatos javaslatát, amelyet a Politikai Bizottság részére 

 A javaslatot az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1977. január 25-ei ülésén tárgyalta, és úgy határozott, hogy Kádár János fogadja el az olasz miniszterelnök meghívását. A PB megbízta Gyenes Andrást, hogy két hét múlva tegyen javaslatot az utazás. 1977. február 12-én Puja Frigyes javasolta Gyenes Andrásnak és Berecz Jánosnak, hogy Magyarország római nagykövetének küldjenek utasítást, miszerint: „Kérem Nagykövet Elvtársat, hozza Andreotti miniszterelnök tudomására a következőket: Kádár János az MSZMP KB első titkára üdvözletét küldi Andreotti miniszterelnöknek és visszatérve meghívására, értesíti, hogy számára május második fele alkalmas lenne hivatalos olaszországi látogatásra, amennyiben ez Andreotti miniszterelnöknek is megfelel. Kádár János köszönettel venné, ha Andreotti konkrétan megjelölne két időpontot május második felében, amikor neki is megfelelő lenne Kádár János hivatalos olaszországi látogatása. Az olasz reagálásról sürgősen jelentsen. Kérem Nagykövet Elvtársat, a fentiekről tájékoztassa az Olasz Kommunista Párt 

Ezen előzmények fényében 1977 elejére körvonalazódott, hogy Kádár János VI. Pál pápával történő találkozójára a tervezett hivatalos, olaszországi tárgyalásai mentén kerül majd sor. A Római Nagykövetség néhány előzetes elképzelést fogalmazott meg Kádár János olaszországi látogatásával kapcsolatban, ebben ez is szerepel: „a vatikáni látogatást a hivatalos olaszországi látogatás után 'szeparáltan kell 

A látogatás lehetősége - a rendelkezésre álló iratok alapján - 1977. március elején merült fel. Úgy tűnik a római nagykövetség munkatársai megfelelő csatornákon lépéseket tettek, hogy a pápa közelében tevékenykedő vatikáni személyek gyakoroljanak befolyást VI. Pál pápára, ha felmerülne Kádár János látogatásának lehetősége, akkor támogassa azt. VI. Pál 1977. március 5-én vetette fel Jean Villot bíboros államtitkárnak, hogy „hasznosnak ítélné Kádár vatikáni 

 A Rómából érkező rejtjel táviratban szerepelt az is, hogy Casaroli hozzáfűzte, a kijelentés egyenértékű a  Ezt Casaroli érsek április 6-án közöltePalotás Rezső római . Ugyanakkor a Római Nagykövetség munkatársai már az 1977. február 1-jén megtartott diplomata-értekezlet emlékeztetője szerint foglalkoztak a látogatás előkészítésével. A római nagykövetség első titkára, Orosz József kapta azt a feladatot, hogy készítse elő Kádár János vatikáni  Kádár János vatikáni látogatásának lehetőségét egyértelműen a Szentszék, ill. maga VI. Pál pápa villantotta fel.

Nem véletlen, hogy a feladatot Orosz Józsefre bízták. A nagykövet, Palotás Rezső nyilván tisztában volt beosztottja, Orosz József előéletével, kiváló „egyházi kapcsolataival". Orosz József korábban ugyanis az ÁEH Elvi és Nemzetközi Főosztály, később pedig a Katolikus Főosztály vezetőjeként dolgozott. Ezzel egy időben az ÁEH fedése alatt létrehozott „Világosság" fedőnevű 

vezetője volt, „Vági" fedőnéven, őrnagyi rangban. A római nagykövetség első titkáraként is mindvégig a BM volt a munkaadója. A III/I-4. osztály állományából helyezték nyugállományba 1979. március 31-ei . Ismeretes, hogy a III/I Csoportfőnökség a külföldi hírszerzés szerve volt, míg a III/I-4. osztály a Vatikán és a cionista szervezetek elleni hírszerzés, és a papi emigráció irányában tevékenykedett. Ezek alapján teljesen érthető, hogy a római nagykövetség első titkári tisztét betöltő „szigorúan titkos állományú" rendőr alezredest miért bízhatták meg Kádár János vatikáni találkozójának előkészítésével.

Kádár János és VI. Pál pápa találkozásának előkészítésében természetesen a Római Nagykövetség és a Külügyminisztérium, valamint az Állami Egyházügyi Hivatal vállalt oroszlánrészt. Erről tanúskodnak az ÁEH fennmaradt iratanyagában a Visszaminősített Tük. iratok és a Külügyminisztérium iratanyagában a Visszaminősített Tük. állag 1977-es aktái. Az előkészületek - a találkozó súlyának megfelelően - minden részletre kiterjedtek. A KüM és az ÁEH munkatársai alapos és szerteágazó anyagokkal segítették Kádár János és köre előkészületeit, amelyek a Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatairól, az egyes egyházpolitikai kérdésekről, vatikáni vezető tisztségviselők életrajzairól tájékoztattak. Emellett témavázlat készült Kádár János és VI. Pál beszélgetéséhez, és egy összefoglaló a látogatás utáni sajtókonferencia várható kérdéseihez.

A találkozó előkészítésével párhuzamosan Lékai László bíboros prímás 1977. március 28. és április 1. között részt vett a Nevelésügyi kongregáció ülésén, amellyel összefüggésben hosszasabb megbeszélést folytatott Miklós Imrével az ÁEH elnökével. A megbeszélésről az ÁEH elnöke megküldte feljegyzését Puja Frigyes 

amelyben érdekes információkat közölt a Vatikán álláspontjáról.

Kádár János olaszországi látogatásával kapcsolatban Puja Frigyes külügyminiszter 1977. május 3-án javaslatot készített az MSZMP KB Politikai Bizottsága részére, amelynek mellékletében megtalálható a látogatás tervezett programja 

. Az előterjesztést az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1977. május 17-ei ülésén .

Az előkészítés során a Római Nagykövetség részéről egy 1977. május 5-én kelt, érdekes rejtjel távirat érkezett: „Orosz elvtárs tájékoztatta Poggi érseket is Kádár János elvtárs tervezett olaszországi látogatásáról, és [hogy] a találkozás előkészítésére Rómába érkező magyar protokoll osztályvezető találkozzék a Vatikán illetékesével. Ez azonban Benelli érsek és titkárságának kompetenciája. Ugyanezt a kompetenciát említette újságírók és a magyar televíziósok jelenlétének lehetőségével kapcsolatban is. Ezekre Casarolival holnap folytatandó megbeszéléseken részletesen 

Kádár János látogatását formálisan magánkihallgatásként bonyolították le, amely egy óra hosszat tartott. Ez annyiban különbözött a szokásos audienciáktól, hogy VI. Pál mellett jelen volt Agostino Casaroli érsek, az Egyházi Közügyek Tanácsának titkára (a Vatikán „külügyminisztere"), és Kádár Jánossal tartott Puja Frigyes külügyminiszter is. Ezáltal a magánkihallgatás állami jelleget kapott. Talán egy kis hiányérzetünk támadhat, hiszen az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét, a szervezésben és előkészítésben is nagyon aktív Miklós Imrét nem találjuk a delegáció tagjai között, holott egy ilyen jelentőségű eseményen az egyházpolitika tevékeny irányítója és 1951-től 1989-ig hű szolgálója jelen lehetett volna.

Elgondolkoztató, hogy a találkozó megszervezése formálisan vatikáni kezdeményezésre kezdődött meg. Mindez jól mutatja, hogy mennyire jól sikerült befolyásolni a vatikáni munkatársakat. Ez a folyamat egészen a '60-as évek első feléig nyúlik vissza, hiszen az 1964-es részleges 

 után más viszony alakult ki a Magyar Népköztársaság és a Vatikán között, mint előtte. A két fél megbízottai rendszeresen és folyamatosan tárgyaltak a Magyar Katolikus Egyház helyzetéről, a felmerülő kérdésekről. Ez azt jelentette, hogy az 1945 után megszakadt diplomáciai kapcsolat a II. világháború előttihez képest ugyan alacsonyabb szinten, de helyreállt, és a két fél kölcsönös tárgyalószándéka mindkét fél számára előnyökkel és kedvezményekkel járt. Az ÁEH munkatársai Miklós Imre vezetésével tudatosan kihasználták a Vatikán jóindulatát, és minden kérdésben szinte az orruknál fogva vezették a Vatikán delegáltjait. A Vatikán „keleti politikájának", a szocialista országokkal kapcsolatot tartó személyek közül a legmeghatározóbb alakja Casaroli mellett Luigi Pogginuncius volt.

Jól mutatja a találkozó fontosságát és jelentőségét az MSZMP Központi Bizottság Politikai Bizottsága részére készített jelentés, de még inkább az MSZMP Központi Bizottság 1977. június 22-ei ülése és Kádár János ott elhangzott szavai.

1977-ben ugyan megjelent nyomtatásban VI. Pál pápa beszéde, forrásközlésünkben azonban igyekeztünk áttekintő képet adni, ezért itt is olvasható.

Kádár János és VI. Pál pápa 1977. június 9-ei találkozójának jelentőségét, értékét, hasznát és súlyát jól mutatják az egyházi hazai és nemzetközi sajtóvisszhangok, valamint az emigrációs lapokban megjelent írások.

Tény, hogy történelmi léptékű és jelentőségű volt Kádár János és VI. Pál találkozása. A VI. Pált követő II. János Pál pápa más jellegű külpolitikája, valamint a Lékai féle kis lépések politikája azonban nem kívánt hasonló jellegű fellépést, hiszen az ÁEH elnöke Miklós Imre és Lékai László kedélyes, „poharazgató" találkozásai során minden „problémás" kérdést meg tudtak beszélni, és el tudtak intézni. Tulajdonképpen Kádár János prófétai szavai sem valósultak meg: „Nekem személy szerint az a meggyőződésem, hogy a szocialista magyar állam, a Magyar Népköztársaság sok-sok nemzedéken át fenn fog 

, azonban az egyházra tett megjegyzése, amihez nagy prófétai megérzés nem kellett - „és még nemzedékeken át az egyházak is létezni." - ma is érvényes.

A forrásközlést olvasva láthatjuk, hogy milyen precíz és mindenre kiterjedő előkészület előzte meg Kádár János vatikáni, ill. olaszországi látogatását, és hogy a párt és az állami szervek miként értékelték az 1977. június 9-én megvalósult történelmi találkozást.

 

Ezen a napon történt augusztus 15.

1914

Megnyitják a Csendes-óceánt és az Atlanti-óceánt összekötő Panama-csatornát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők