Kádár kegyéből, a Vatikán kérésére

Lénárd Ödön 1977-es szabadulása

„1977. június 30-án közönséges hétköznap volt, reggel az előírt időben ment ki mindenki a maga munkahelyére. De alig vettem kézbe a szokott dolgomat, lihegve rohant utánam egy smasszer: szedje össze minden cuccát és jöjjön: szabadul! Nyugodtan mondtam neki, igen: egy fél év múlva! A börtönrádióban hallottam, hogy van itt egy hasonló nevű fogoly. Én a maga helyében telefonon még visszakérdeznék, mert ha engem most tévedésből kitesznek, abból maguknak nagy bajuk lesz! Elszaladt és rohanva jött vissza: nem, jöjjön, nincs tévedés, maga az!"

Bevezetés 

Az Archivnet 2010. évfolyam első számában jelent „Kádár János és VI. Pál pápa 1977. június 9-ei találkozása. Előkészítés, megvalósulás, visszhangok" című tanulmány és forrásközlés Kádár János vatikáni látogatásáról. Kádár János e látogatása során vetette fel a vatikáni félLénárd Ödön piarista szerzetes ügyét, aki 1977. júniusában még börtönben volt. Lénárd Ödön Kádár hazatérése után egy hónappal hagyhatta el celláját. Tanulmányomban Lénárd Ödön - aki az egyházi személyek közül utolsóként szabadult és a leghosszabb börtönbüntetést szenvedte el - 1977-es kegyelmét, szabadulását és helyzetét mutatom be. Kádár János és VI. Pál találkozásával kapcsolatban a legteljesebb - kutatható és hozzáférhető - dokumentációt igyekeztem közreadni, ugyanígy teszek ennél a cikknél is.

Megvizsgálva az MSZMP Központi Bizottsága, Politikai Bizottsága, Külügyi Osztálya, és a Kádár-titkárság Kádár János római és vatikáni látogatásával kapcsolatos anyagait, kijelenthető, hogy ezek között nem maradt írásos nyoma annak, hogy VI. Pál pápa és Kádár János találkozása során felmerült volna Lénárd Ödön szabadulásának lehetősége.

Egyetlen szóbeli közlés utal a vatikáni eseményekre. Lénárd Ödön szabadulása előtt két nappal, 1977. június 28-án ülésezett az MSZMP KB Politikai Bizottsága. Az ülés jegyzőkönyvének 20. pontja szerint: „Kádár János elvtárs szóbeli bejelentései alapján a Politikai Bizottság tudomásul veszi, hogy Kádár János elvtárs vatikáni tartózkodása idején

 érsek közbenjárást kért a börtönbüntetését töltő Lénárd Ödön érdekében. Egyetért azzal, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal kezdeményezze az Igazságügyi Minisztériumnál a kegyelmi eljárás megindítását, ugyanakkor illetékes egyházi szervekkel állapodjon meg abban, hogy Lénárd Ödön szabadon bocsátása után hagyja el az országot. 

Ha a találkozón VI. Pál és Kádár János között felmerült Lénárd Ödön ügye, vajon miért hallgattak erről a korabeli beszámolók? Tény, hogy csak a magyarországi források állnak rendelkezésre, a vatikáni források - a kutathatósági időhatár (70 év) miatt - nem. Ha a találkozón VI. Pál és Kádár János között nem merült fel Lénárd Ödön ügye, akkor miért érezték úgy a Vatikán illetékesei, hogy ezt a kérdést éppen ekkor, a találkozó után kell felvetniük? Lénárd Ödön börtönbüntetéséből ekkor még hét hónap volt hátra. Ha eddig nem érdekelte az ÁEH, a BM és a párt beosztottait, hogy Lénárd Ödön börtönben van, nehezen érthető, hogy ez ekkor miért vált fontossá? Talán azért, mert akkor nem demonstrálhatta volna nagylelkűségét az „állampárt" és annak legfőbb vezetője, Kádár János. Így bizonyíthatták, hogy Magyarországon - a szocializmusban - él a demokrácia, mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását.

Lénárd Ödön életútja - három börtönbüntetése

Lénárd Ödön 1911. szeptember 11-én született Budapesten. 1926. szeptember 12-én lépett a piarista rendbe. 1929. szeptember 13-án egyszerű, 1933. szeptember 8-án ünnepélyes szerzetesi fogadalmat tett. 1931-1936 között Budapesten teológiai tanulmányokat folytatott a Kalazantinumban és párhuzamosan a Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem-latin szakos tanári diplomát szerzett. 1936. június 14-én Grősz József püspök pappá szentelte. 1937-ben gyakorló tanár Kecskeméten a piarista gimnáziumban, 1938-1945 között a szegedi piaristák gimnáziumában tanár, 1939-ben igazgató-helyettes. Lénárd Ödönt a piarista rend az Actio Catholica kérésére 1945. október 1-jétől átengedte szolgálattételre országos kulturális titkárnak. Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek megbízta a Katolikus Szülők Vallásos Szövetségének a megszervezésével, az ő kezében futottak össze az egyházi iskolák államosítása elleni tiltakozások, és ehhez szorosan kapcsolódott az egyházi iskolák megtartásáért folytatott küzdelem is. 1947-ben a szociológia tanára a Kalazantinumban, a piarista rend magyarországi rendtartományának hittudományi és tanárképző intézetében.

Raboskodott a Gyűjtőfogházban és a váci börtönben. 1953. augusztus 1-jén a Nagy Imre kormány által meghirdetett amnesztiával szabadult tíz hónappal büntetésének kitöltése előtt. Egy cipőjavító szövetkezetben alkalmazták kifutófiúnak, hét évig dolgozott itt. A szövetkezet megszűnése után vízóra leolvasónak ment, de minden reggel misézett, munkaidő után gyóntatott, lelkigyakorlatot vezetett, csoportmunkát végzett. 1961. február 6-án „államellenes bűncselekmény alapos gyanúja miatt" ismét letartóztatták, a  1961. június 19-én hét év hat hónapi börtönbüntetésre, polgári jogai gyakorlásának tízévi eltiltására ítélték. Raboskodott a márianosztrai és a sátoraljaújhelyi börtönben. Visszament vízóra leolvasónak, de a rendőrség ezt sem tűrte sokáig. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem konyhájára került adminisztrátornak. Papi munkáját akkor is maradéktalanul folytatta. A politikai rendőrségen pedig gyűlt az anyag következő letartóztatásához, minden eddiginél hosszabb börtönbüntetéséhez.

1966. április 19-én házkutatást tartottak lakásán, és letartóztatták. A Budapesti Fővárosi Bíróság 1966. november 2-án, 3-án, 4-én és 9-én a nyilvánosság kizárásával tárgyalta Lénárd Ödön és Tímár Ágnes „bűnügyét". A dr. Bimbó István vezette tanács Lénárd Ödönt összeesküvésre irányuló előkészület és kémkedés bűntettében, Tímár Ágnest összeesküvésre irányuló előkészület bűntettében találta bűnösnek. Lénárd Ödönt nyolc évi szabadságvesztésre, nyolc évi közügyektől eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra, Tímár Ágnest három évi és hat hónapi szabadságvesztésre és négy évi közügyektől eltiltásra ítélték. A bíróság Lénárd Ödön korábbi ítéleteit összevonta, és 19 év börtönbüntetést állapított meg. A budapesti Gyűjtőfogházban megkezdődött Lénárd Ödön piarista szerzetes harmadik, leghosszabb börtönbüntetése. Túlnyomórészt a „suszterájban" dolgoztatták. Ebben az időszakban születtek Lénárd Ödön versei. Verseit apró betűkkel cigarettapapírra írta, ezt sikerült kicsempésznie a börtönből.

1977. június 30-án Kádár János vatikáni látogatása után, VI. Pál pápa közbenjárására kegyelemben részesült, és szabadult.

1979-től 1984-ig a titokban alapított és üldözött ciszterci nővérek közösségének lelkésze Budapesten, 1985-től Kismaroson, a rend Boldogasszony Házában. 1991. május 27-én a Legfelsőbb Bíróság Lénárd Ödönt ártatlannak, a korábbi ítéleteket semmisnek nyilvánította. Élete utolsó évtizedeit az egyház történetének kutatására, a múlt feltárására fordította. 2003. május 23-án hunyt el Kismaroson.

Az 1977-es szabadulás

Több kérdést vet fel Lénárd Ödön 1977-es szabadulása.
1. Honnan tudott a Vatikán és maga VI. Pál pápa, ill. környezete arról, hogy Lénárd Ödön piarista szerzetes börtönben van még?

Az 1963-ban megkezdett magyar-vatikáni tárgyalások sorozatában a '60-as évek második és a '70-es évek első felében Mindszenty József személye, az amerikai követségről való távozása és Magyarországról történő eltávolítása volt a legmeghatározóbb kérdéskör. A '70-es évek közepére egyetlen pap, Lénárd Ödön piarista szerzetes maradt még börtönben. Az 1976-os magyar-vatikáni tárgyaláson 

 VI. Pál pápa kérésére felvetette Lénárd Ödön helyzetét, ügyét és szabadulásának  Ekkor  bíboros megbízásából a piarista rend tartományfőnöke megbízta Lénárd Ernőt, Lénárd Ödön testvérét, hogy tájékoztassa a még a börtönben lévő papot, hogy a Vatikán lépéseket tett szabadulása érdekében és tanúsítson megfelelő  Lénárd elutasította a szabadulás lehetőségét. Egy év múlva, Kádár vatikáni látogatása során a pápa megint felvetette Lénárd Ödön helyzetét, és Kádár hazatérte után kegyelmet kapott, nem kérdezték tőle, hogy akar-e szabadulni. Egy domonkos szerzetes és munkás pap 1975-ben és 1976-ban többször felkereste az 1968 novemberében Kalocsáról kiszabadult Tímár Ágnest és a köréje gyülekező közösséget. Így értesült Lénárd Ödön helyzetéről is. Egy alkalommal az éves lelkigyakorlatot a Vatikánban Jacques Loew tartotta. VI. Pál pápa tőle kapta meg Lénárd Ödön adatait, éppen Kádár János római látogatása 

2. Tudott, tudhatott-e Kádár János arról, hogy Magyarországon egyházi személy börtönben van, hogy Lénárd Ödön utolsó papként büntetését tölti?

Kádár János vatikáni látogatását a Külügyminisztérium és az Állami Egyházügyi Hivatal, együttműködve a római nagykövetség munkatársaival készítette elő. Az ÁEH Kádár János, az MSZMP első titkárának római sajtókonferenciáján várható egyházpolitikai kérdésekkel kapcsolatban feljegyzést készített. Ezen feljegyzés 7. pontja így szólt: „Vannak-e papok börtönben. - Politikai okok miatt papok nincsenek 

Természetesen Kádár Jánosnak nem kellett arról tudnia, hogy papok, ill. ekkorra már egy pap - Lénárd Ödön - börtönben van. A sajtókonferenciával kapcsolatos feljegyzésben az szerepelt, hogy politikai okokból nincsenek papok börtönben. Így meglephette az MSZMP első titkárát a Vatikán, VI. Pál pápa kérése Lénárd Ödön ügyében.

3. Akart-e Lénárd Ödön idő előtt, kedvezménnyel, kegyelemből szabadulni?

Lénárd Ödönt háromszor ítélték el, és mindháromszor amnesztiával szabadult, egyik ítéletét sem töltötte ki. Nem kért soha kegyelmet, mert tudta, hogy annak ára van, amit nem hajlandó megfizetni, de sehol sincs az írásai között, hogy le akarta volna tölteni a börtönben a rá kiszabott büntetést. A Belügyminisztérium 1977. június 22-i jelentése szerint:„Büntetésének ideje alatt Lénárd Ödönnel szemben több ízben került sor kedvezménymegvonásra és más fegyelmező jellegű intézkedésre a börtön rendjének be nem tartása miatt. Az 1976-os tárgyalások során Luigi Poggi, a Vatikán megbízottja VI. Pál pápára hivatkozva kérte, hogy a magyar állam illetékesei tegyék lehetővé Lénárd szabadlábra helyezését. Lékai László bíboros érsek megbízta Albert István piarista rendfőnököt, vegyék fel a kapcsolatot Lénárddal, közöljék vele, hogy a Vatikán lépéseket kíván tenni szabadulása érdekében. Kéri, tanúsítson megfelelő magatartást. Az üzenetet Lénárd testvére továbbította, akivel közölte: 'Mondja meg a bíborosnak, sem tőle, sem a Vatikántól nem kért büntetése megrövidítése érdekében közbenjárást, büntetését maradéktalanul le akarja tölteni. Magatartásán nem változtat sem most, sem szabadulása 

Egyértelmű a magatartás, egyértelmű a kiállás. Érdekes, hogy Lékai bíboros Albert István piarista rendfőnököt kérte, hogy közvetítsen Lénárd Ödön irányába, bár Lénárd Ödön a szerzetesrendek 1950-es működési engedélyének megvonása után nem volt kereten belüli, azaz az állam által engedett létszámú piarista közösség tagja, és emiatt sokszor úgy érezte, hogy a Rend vezetése nem állt ki . Az egyházi ügyeket irányítók azonban bíztak Albertben, mert - amint azt Lénárd Ödöntől tudjuk - teljesen együttműködött az ÁEH-val és a BM-mel. Lékai László kívánságának - „tanúsítson megfelelő magatartást" -, Lénárd Ödön teljes mértékben eleget tett. Ugyanis ebben a helyzetben az volt a megfelelő magatartás, hogy nem kérünk kegyelmet, nem kérünk kedvezményt, könnyítést, mert annak súlyos ára van. Egyenes, hajlíthatatlan maradt. Jól tudjuk, Lékai Lászlónak nem ez lett volna a megfelelő magatartás, de a bekövetkezett események nem a bíborost igazolták. Az 1976-ban megkezdett puhatolózás és kérés tehát nem járt sikerrel. 1977 nyarán ezért nem kérdezték meg Lénárd Ödönt, hanem tényként közölték vele, hogy szabadul.

4. Mi volt a célja Lénárd Ödön szabadon engedésével a magyar államnak, és miért akarták elérni Lénárd Ödön külföldre távozását?

Kádár János fentebb már idézett 1977. június 28-án a PB előtt tett szóbeli bejelentésének - amit a PB elfogadott - fontos része volt, hogy az ÁEH az illetékes egyházi szerveknél érje el, hogy szabadulása után Lénárd Ödön hagyja el az országot. („Ha már kegyet gyakorlunk, hogy büntetésének lejárta előtt 7 hónappal szabadon engedjük, akkor legalább ne fertőzze a népi demokráciát, próbáljuk rávenni, hogy elhagyja az országot.") Az ÁEH munkatársai tehát tárgyalást kezdeményeztek a Vatikán illetékeseivel Lénárd Ödön helyzetéről. Emellett a piarista rend központját és a generálist, valamint környezetét próbálták befolyásolni a magyar piarista vezetés és más kapcsolatok útján, hogy vegyék rá Lénárd Ödönt a távozásra. Úgy tűnik, hogy fontos volt a kádári rendszernek a vele meg nem alkuvó egyházi személyek eltávolítása. A Magyar Népköztársaság vezetői, az egyházpolitikát irányító és befolyásoló személyek alkunak, üzleti ügynek tekintették a Vatikánnal való tárgyalásokat, ha adtak valamit, akkor azért cserébe lehetett kérni. 1977 nyarán, hét hónappal szabadulása előtt nem volt nagy gond, nehézség kegyelemben részesíteni Lénárd Ödönt, mert abban bíztak, hogy a Vatikán, aki mindig hűen teljesítette a magyar fél kéréseit, el tudja érni Lénárd Ödön külföldre távozását. A piarista rend vezetését azonban nem tudták befolyásolni és a piarista rend vezetése megértve Lénárd Ödön akaratát, nem kényszerítette az ország elhagyására.

5. Ami sikerült 1971-ben Mindszenty Józseffel, hogy a tudta nélkül, a háta mögött megígérték, hogy szabadulása fejében elhagyja az országot, és erre sor is került, az miért nem sikerült Lénárd Ödönnel, miért nem hagyta el az országot a szabadulása után? Mi változott meg 1971 és 1977 között?

Mindszenty József Amerikai Egyesült Államok követségéről történő kiengedése és az országból történő elhagyása, valamint Lénárd Ödön kegyelemben részesítése között szűk hat esztendő telt el. Mindszenty József szabadon nem maradhatott Magyarországon, szükség volt egy alkura, hogy a követség elhagyása után az országot is elhagyja és csöndben, a világtól elzártan éljen. Ezt a háta mögött ígérték meg, amiről nem tudott. Az állampárt célja Lénárd Ödönnel is hasonló volt, azzal a különbséggel, hogy vele tudatták szándékukat, hogy hagyja el az országot. Mindszenty József személye, helyzete a magyar államnak, az Amerikai Egyesült Államoknak és a Vatikánnak is teher volt. Természetesen Lénárd Ödön politikai és egyházi szempontból kisebb súlyú személy volt. Lénárd Ödön átlátva a helyzetét nemet mondott, nem kívánta elhagyni az országot. A Föld bármelyik piarista kolostorába mehetett volna Magyarországon kívül, ő tudta, hogy itthon kell maradnia. A Piarista Rend vezetése nem gyakorolt nyomást, szabad kezet adott Lénárd Ödönnek. A magyar rendtartománynak pedig nem volt eszköz a kezében, hogy távozásra kényszerítse a Lénárd Ödönt. Így Lénárd dönthetett, és maradt.

A Lénárd Ödön szabadulását követő napon, 1977. július 1-jén Lékai László hazaérkezett római útjáról, ahol a bíborosi konzisztórium ülésén vett részt. Beszámolt

római útjáról, VI. Pál és Kádár János találkozójának római visszhangjáról. Miklós Imre írt feljegyzése szerint Lékai Lénárd Ödönnel kapcsolatban a következő véleményt fogalmazta meg: „Lénárd Ödön piarista szerzetes ügyéről konzultáltam Lékai bíborossal, aki egyetértett azzal, hogy Lénárd Rómába hívásával kapcsolatban érintkezésbe lépjünk Casaroliékkal. Lékai véleménye szerint is helyes lenne, ha Lénárdot mielőbb Rómába rendelnék. Megemlítette, hogy a piarista rendnek Európán kívül több olyan intézménye van, ahol jól tudnák foglalkoztatni  Ezen információk fényében Miklós Imre július 1-jén átiratban fordult Bényi Józsefhez a Külügyminisztérium csoportfőnökéhez, hogy továbbítson egy táviratot Casaroli érseknek. Ebben a táviratban Miklós Imre azt kérte, hogy Lénárd Ödön szabadulásával kapcsolatban Poggi érsek és  az ÁEH elnökhelyettese 1977. július 4-10. között találkozzon  Miklós Imre 1977. július 11-én átiratban tájékoztatta Puja Frigyes külügyminisztert, hogy Straub István 1977. július 6-8. között Rómában megbeszélést folytatott a Vatikán Straub István 1977. július 11-én jelentést készített tárgyalásairól, amelyben a következőkről számolt be: „Silvestrini érseket tájékoztattam arról, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Szentszék kérésére kegyelemben részesítette Lénárd Ödön piarista szerzetest. Rámutattam arra, hogy az állam és a magyar katolikus egyház közötti kedvező viszony elősegítette a kegyelmi döntés meghozatalát. Ugyanakkor azonban az évtizedeken keresztül szerzett tapasztalataink alapján feltételezhető, hogy Lénárd Ödön nem tud beilleszkedni a törvényes rendbe. - Hivatkozva Lékai László bíboros érsek egyetértésére, javasoltam: a Szentszék intézkedjék, hogy a Piarista Rend központi vezetése rendelje Lénárd Ödönt Rómába, és a Magyar Népköztársaság területén kívül kapjon egyházi beosztást. Tárgyaló partnereink a javaslatot egyetértéssel fogadták. Kérték, adjunk lehetőséget arra, hogy a Piarista Rend egyik vezetője néhány napon belül Budapestre utazhassék azzal a céllal, hogy személyes beszélgetést folytasson Lénárddal. Türelmet és megértést kértek a lebonyolítás módját illetően. A továbbiakról római nagykövetségünk útján küldenek tájékoztatást. Elgondolásukkal egyetértettem. Casaroli érsek és a Vatikán más munkatársai több alkalommal kiemelten foglalkoztak Kádár János elvtárs vatikáni látogatásával. Igen pozitíven és elismerően nyilatkoztak. Érdeklődtek a hazai visszhang iránt. Casaroli érsek szólt arról, hogy a pápa igen nagyra értékelte Kádár elvtárs nyílt, őszinte megállapításait, azok mély emberi tartalmát. Mint mondotta, mindez nagy hatással volt a pápára. Casaroli hangsúlyozta: Kádár elvtárs látogatása megkoronázta az eddig folytatott jó kapcsolatainkat, és megerősítette az őszinte jóviszony fontosságát, amely egyben a jövőbe is mutat. Kiemelte a látogatás nemzetközi

Azon a napon - 1977. július 11-én - amikor Straub István elkészítette feljegyzését, elindult Rómából Magyarországra Stefan Denkiewicz a Piarista Rend közép-európai ügyekkel foglalkozó generális asszisztense. A római nagykövetség jelentése szerint 15 napra szóló beutazási engedélyt 

Felkereste Lénárd Ödönt, tájékozódott a helyzetéről, és tájékoztatta a Rend generálisának (P. Franciscus Llenas) véleményéről.

1978. január 19-én Lénárd Ödön levelet kapott a generálistól, melyben ezt írta: 1978. január 19-én Lénárd Ödön levelet kapott a generálistól, melyben ezt írta: „tudjuk, hogy vannak, akik azt akarják, hogy elhagyd Magyarországot. Ebben a dologban azt mondhatjuk neked, hogy a Generalis Curia semmi módon nem akar téged arra rávenni, hogy hazádat elhagyjad, sem a szent engedelmesség nevében, sem más módon. Ha azonban te magad akarod, akkor házunk és szívünk nyitva áll befogadásodra akár Rómában, akár 

Ennek függvényében látható, hogy egyedül a Piarista Rend római központja állt Lénárd Ödön mögé, meghagyva neki a szabad döntés jogát. Így aztán Lénárd Ödön élve a szabad döntés jogával, nem ment külföldre, itthon maradt, és nem élt a rend felkínálta lehetőségekből. Nem kényszerítették hazája elhagyására.

Ezen a napon történt augusztus 10.

1945

Japán kapitulál a második világháborúban.Tovább

1986

Ezen a napon rendeztek először Forma 1-es futamot a Hungaroringen.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők