Badalik Bertalan püspöki jogkörének megvonása és internálása

„Hejcéről 1957. augusztus 16-án 8 órakor indultunk vissza Budapestre. Az egész akció során semmiféle rendellenesség nem mutatkozott, azt a megbeszélés alapján hajtottuk végre. Megállapítható, hogy Badalik Bertalan a vártnál komolyabban és meggondoltabban viselkedett, nem mutatott túlzott idegességet, és az egész magatartásából az a következtetés vonható le, hogy mártírnak tekinti magát, belenyugodott azon intézkedésbe, amelyet az állam személye iránt foganatosított.”

Bevezetés 

Badalik Sándor Hódmezővásárhelyen született 1890. december 10-én. 1908-ben lépett be a domonkosok rendjébe, itt kapta a Bertalant rendi nevének. 1914-ben szentelték pappá Grazban. A magyar domonkos rendtartomány tartományfőnöke 1938-1942 között, majd újraválasztásával 1942-től 1946-ig. Az Actio Catholica országos alelnöke. 1946-tól a budapesti domonkos rendház perjele. XII. Pius pápa 1949. július 28-án nevezte ki veszprémi püspökké. Tisztségét 1957-ig látta el, ekkor a Belügyminisztérium II/5-c alosztálya - a belső reakció ellen felállított részleg volt a Belügyminisztérium keretein belül - kényszerlakhelyül Hejcét jelölte ki számára.

Badalik Bertalan domonkos szerzetes a 20. század első felének egyik legkiválóbb magyar hitszónoka, prédikátora volt. Rendtársával Bőle Kornéllal kétszer jártak missziós körúton Amerikában az 1920-as évek végén, és a '30-as évek elején. Jelentős szerepet vállalt Szombathely, majd Budapest domonkos plébániájának megerősítésében, a hitélet fellendítésében, a Credo mozgalom és az Actio Catholica működtetésében, hitbuzgalmi folyóiratok szerkesztésében, megjelentetésében. 1946-tól, miután a tartományfőnöki tisztséget többet nem tölthette be - mivel kétszer lehetett valaki a Tartomány legfőbb vezetője - a rend budapesti működésében és az országos közéletben vállalt jelentős szerepet. Mindszenty József bíboros, esztergomi érseknek egy ideig politikai tanácsadója, bizalmasa volt, ami egy véleménykülönbség miatt megszakadt. A Barankovics István vezette Néppárt és a Mindszenty József által megálmodott katolikus párt kialakítása, létrejötte között jelentős véleménykülönbség volt. Badalik Bertalan a Prímás megbízásából többször tárgyalt Barankoviccsal és a párt küldötteivel, azonban Badalik Mindszenty elképzelését nem tudta és nem akarta közvetíteni Barankovics irányába. Mivel a megállapodás és a közös párt lehetősége elmaradt, Mindszenty József és Badalik Bertalan kapcsolata elhidegült. Azonban Badalik Bertalan számos kérdésben, hitéleti tevékenységben állt Mindszenty József mellett.

1949. augusztus 24-ei püspökké szentelése, majd 1949. augusztus 30-ai veszprémi székfoglalása után hozzálátott egyházmegyéje feltérképezéséhez, végiglátogatásához. Természetesen rögtön a napi politikai események körforgásában találta magát, hiszen domonkos szerzetesként érintették az 1950. nyarán bekövetkezett rendfeloszlatások. A tárgyalásokban egy ideig résztvevőként igyekezett minél jobb helyzetet kiharcolni a szerzeteseknek, ami nem sikerülhetett neki. Ezt követően számos szerzetest vett egyházmegyei keretbe, és helyezte el őket különböző plébániákon lelkészi beosztásban.

1950-ben nyitották meg hivatalosan Badalik Bertalan operatív dossziéját az Államvédelmi Hatóság I/2-b alosztály emberei. A dosszié megnyitását Ipper Pál államvédelmi nyomozó hadnagy, a későbbi televíziós műsorvezető és rádió tudósító javasolta. A döntést Harmath Frigyes államvédelmi nyomozó hadnagy alosztályvezető és Szöllősi György államvédelmi alezredes osztályvezető hagyta jóvá. Badalik Bertalanról azonban nem 1950-ben kezdték meg az információk gyűjtését, hanem operatív személyi dossziéja - Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára O-12547/1 - szerint már 1945-től kezdődően gyűjtötték a belügy és az Államvédelmi Hatóság munkatársai az információkat, egészen 1965-ben bekövetkezett haláláig. Az operatív dossziék hét kötetet tesznek ki, amelyekből számos információt, környezettanulmányt, jelentést, ügynöki jelentést ismerhetünk meg.

Badalik Bertalan a püspöki karban is aktív tevékenységet fejtett ki, Czapik Gyulával számos kérdésben ellentétes álláspontra helyezkedve. Ebben az időben már Mindszenty József és Grősz József börtönbüntetésüket töltötték, így a Magyar Katolikus Püspöki Kar vezetése az egri érsek Czapik Gyula kezébe került. Czapik Gyula elég jó kapcsolatot tartott fenn Rákosi Mátyással, számos kérdésben meg tudtak egyezni. Badalik Bertalan és Czapik Gyula ellentéte jelzi azt is, hogy sokszor Badalik keményebb, konfrontatívabb magatartást tanúsított, így számos alkalommal került összetűzésbe az állami szervekkel. A hatóságok 1952-ben - mintegy Badalik megregulázásaként - bezárták a veszprémi szemináriumot, ami ellen hiába tiltakozott. Számos alkalommal próbált vele az ÁEH elnöke, munkatársai, vagy a Veszprém megyei egyházügyi előadó tárgyalni, meggyőzni őt, ám a legtöbb kérdésben (például a békepapok ügyében) hajthatatlan maradt. Az 1956-os forradalom eseményei alatt kifejtett tevékenysége - még októberben elsők között mozdította el helyükről a békepapokat -, és egy állítólagos Vatikánnak küldött tájékoztató volt az, ami tíz hónappal a forradalom vérbe fojtása után odáig vitte a Kádár féle pártvezetést, hogy Horváth Jánosnak, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének javaslatára hihetetlen gyorsan elrendelte Badalik Bertalan házi őrizetét. A püspök érdekes helyzetbe került, mert ki kellett neveznie utódját. Harmadik kísérletre a jelen lévő belügyis személyek is elfogadták Klempa Sándor helynöki kinevezését, aki „László" fedőnevű ügynökként számos jelentést írt Badalikról, és ugyan szabadkozott a kinevezés miatt, de előtte már az Állami Egyházügyi Hivatallal és a Belügyminisztériummal egyeztetett jövőbeni szerepéről. Az már csak a sors pikantériája, hogy Klempa Sándort ezek ellenére csak nagyon nehezen és körülményesen nevezték ki püspöknek. 1957-től 1972-ig ugyanis apostoli kormányzóként vezette a veszprémi egyházmegyét, és csak 1972. február 26-án nevezték ki basti címzetes püspökké. Püspökké szentelése után lemondott az egyházmegye kormányzásáról, megtartva a zalaszentgróti plébánia vezetését. 1985-ben Grazban hunyt el.

Badalik Bertalan 1957. augusztus 15-től a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén az egyházi jellegű Szociális Otthonban élt egészen 1964 októberéig, amikor egészségi állapotára tekintettel, hosszas levelezés és huzavona után Budapestre költözhetett a Kékgolyó u. 15/C. ház II. emeleti lakásába, ahol szívgyengeségben 1965. október 10-én elhunyt. Földi maradványait - mivel a hatóságok nem engedélyezték veszprémi temetését - szülővárosában Hódmezővásárhelyen október 15-én helyezték nyugalomra. A gyászbeszédet Sebestyén József veszprémi kanonok, apostoli kormányzói általános helynök mondta, a temetési szertartást Szabó Imre püspök, esztergomi helynök végezte. Az egyházmegye vezetője, kormányzója, Badalik Bertalan utóda nem vett részt a temetésen, nem ő búcsúztatta el.

***

A közölt források azt a folyamatot mutatják be, amely a belügyi javaslattól a püspök internálásának a végrehajtásáig tartott. Ez a döntési mechanizmus lényegében az egész Kádár rendszer idején hasonlóan működött. Az illetékes állami szerv vezetője, adott esetben az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke terjesztette elő az ügyet az MSZMP Politikai Bizottságának, amely a lényegi döntést hozta. Ezt követően a „formális demokrácia" alkalmazásával Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának kellett határoznia.

Néhány szó a dokumentumokról a megjelenés sorrendjében:
1. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1957. augusztus 13-i ülésére az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének - Horváth Jánosnak - az 1957. augusztus 3-án kelt javaslata került. Az ÁEH TÜK iratanyagában egy 1957. július 30-i javaslat szerepel, ami szinte mindenben megegyezik, az augusztus 3-ai végleges változattal. A Magyar Katolikus Egyház 1956 utáni helyzetének érdekes dokumentuma, összefoglalója ez az anyag, ami a későbbi döntések, események kiindulási alapja lehetett. A dokumentum a békepapokkal, a Püspöki Karral kapcsolatos viszonyhoz, egyházi kinevezésekhez ad útmutatást.

2. Az Állami Egyházügyi Hivatal, mint az MSZMP PB elé tárt javaslat kidolgozója, az 1957. augusztus 13-ai PB ülés értelmében tájékoztatta Dobi Istvánt, az Elnöki Tanács elnökét, hogy fogadtassa el az előterjesztést, de nem a szokott úton, hanem röpszavazással, mivel a határozatot másnap, augusztus 15-én végre akarják hajtani. Horváth János előterjesztésében leírja azokat a Badalik Bertalannal szemben felmerült problémákat, amelyek miatt szükséges működési engedélyének a megvonása.

3. A Belügyminisztérium által 1957. augusztus 14-én keletkeztetett internálási javaslatból nem derül ki, hogy kinek szánták.

4. Dobi István tájékoztatja az Elnöki Tanács tagjait, hogy a tervezett határozat miért sürgős. Levélben tájékoztatja Horváth Jánost, az ÁEH elnökét a döntésről, és még ezen a napon sor kerül a határozat végrehajtására.

5.) Horváth János értesítése Badalik Bertalan részére és Klempa Sándor kinevezése. Érdekes, hogy a fellelhető iratanyag szerint a Belügyminisztérium nem kapott jelentést a váltásról, valószínű, hogy írásos utasítás nélkül, szóbeli felszólításra hajtották végre a határozatot.

6.) Belügyminisztérium II/5-c alosztályának jelentése Badalik Bertalan veszprémi püspök Hejcére szállításáról. A dokumentum leírja, hogy milyen körülmények között kellett Badaliknak elhagynia Veszprémet, milyen a helyzet Hejcén, kik „fogadták" a püspököt.

7.) Az utolsó dokumentum Badalik Bertalan házi őrizetbe helyezése után majdnem két hónappal keletkezett, amelyben Moravetz Lajos egyházügyi főelőadó leírta, milyen kép alakult ki Badalik Bertalan eltávolítása után, és milyen fogadtatásban részesült Klempa Sándor.

Ezen a napon történt február 08.

1904

Japán hadat üzen Oroszországnak.Tovább

1934

Móra Ferenc magyar író (*1879)Tovább

1938

A szudétanémetek és a Szlovák Néppárt képviselői Rózsahegyen a közös fellépésről tárgyalnak.Tovább

1949

A népbíróság Mindszenty József bíborost életfogytig tartó fegyházra ítéli.Tovább

1949

A magyar népbíróság életfogytiglani börtönre ítéli Mindszenty József hercegprímást.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő