Badalik Bertalan püspöki jogkörének megvonása és internálása

„Hejcéről 1957. augusztus 16-án 8 órakor indultunk vissza Budapestre. Az egész akció során semmiféle rendellenesség nem mutatkozott, azt a megbeszélés alapján hajtottuk végre. Megállapítható, hogy Badalik Bertalan a vártnál komolyabban és meggondoltabban viselkedett, nem mutatott túlzott idegességet, és az egész magatartásából az a következtetés vonható le, hogy mártírnak tekinti magát, belenyugodott azon intézkedésbe, amelyet az állam személye iránt foganatosított.”

Bevezetés 

Badalik Sándor Hódmezővásárhelyen született 1890. december 10-én. 1908-ben lépett be a domonkosok rendjébe, itt kapta a Bertalant rendi nevének. 1914-ben szentelték pappá Grazban. A magyar domonkos rendtartomány tartományfőnöke 1938-1942 között, majd újraválasztásával 1942-től 1946-ig. Az Actio Catholica országos alelnöke. 1946-tól a budapesti domonkos rendház perjele. XII. Pius pápa 1949. július 28-án nevezte ki veszprémi püspökké. Tisztségét 1957-ig látta el, ekkor a Belügyminisztérium II/5-c alosztálya - a belső reakció ellen felállított részleg volt a Belügyminisztérium keretein belül - kényszerlakhelyül Hejcét jelölte ki számára.

Badalik Bertalan domonkos szerzetes a 20. század első felének egyik legkiválóbb magyar hitszónoka, prédikátora volt. Rendtársával Bőle Kornéllal kétszer jártak missziós körúton Amerikában az 1920-as évek végén, és a '30-as évek elején. Jelentős szerepet vállalt Szombathely, majd Budapest domonkos plébániájának megerősítésében, a hitélet fellendítésében, a Credo mozgalom és az Actio Catholica működtetésében, hitbuzgalmi folyóiratok szerkesztésében, megjelentetésében. 1946-tól, miután a tartományfőnöki tisztséget többet nem tölthette be - mivel kétszer lehetett valaki a Tartomány legfőbb vezetője - a rend budapesti működésében és az országos közéletben vállalt jelentős szerepet. Mindszenty József bíboros, esztergomi érseknek egy ideig politikai tanácsadója, bizalmasa volt, ami egy véleménykülönbség miatt megszakadt. A Barankovics István vezette Néppárt és a Mindszenty József által megálmodott katolikus párt kialakítása, létrejötte között jelentős véleménykülönbség volt. Badalik Bertalan a Prímás megbízásából többször tárgyalt Barankoviccsal és a párt küldötteivel, azonban Badalik Mindszenty elképzelését nem tudta és nem akarta közvetíteni Barankovics irányába. Mivel a megállapodás és a közös párt lehetősége elmaradt, Mindszenty József és Badalik Bertalan kapcsolata elhidegült. Azonban Badalik Bertalan számos kérdésben, hitéleti tevékenységben állt Mindszenty József mellett.

1949. augusztus 24-ei püspökké szentelése, majd 1949. augusztus 30-ai veszprémi székfoglalása után hozzálátott egyházmegyéje feltérképezéséhez, végiglátogatásához. Természetesen rögtön a napi politikai események körforgásában találta magát, hiszen domonkos szerzetesként érintették az 1950. nyarán bekövetkezett rendfeloszlatások. A tárgyalásokban egy ideig résztvevőként igyekezett minél jobb helyzetet kiharcolni a szerzeteseknek, ami nem sikerülhetett neki. Ezt követően számos szerzetest vett egyházmegyei keretbe, és helyezte el őket különböző plébániákon lelkészi beosztásban.

1950-ben nyitották meg hivatalosan Badalik Bertalan operatív dossziéját az Államvédelmi Hatóság I/2-b alosztály emberei. A dosszié megnyitását Ipper Pál államvédelmi nyomozó hadnagy, a későbbi televíziós műsorvezető és rádió tudósító javasolta. A döntést Harmath Frigyes államvédelmi nyomozó hadnagy alosztályvezető és Szöllősi György államvédelmi alezredes osztályvezető hagyta jóvá. Badalik Bertalanról azonban nem 1950-ben kezdték meg az információk gyűjtését, hanem operatív személyi dossziéja - Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára O-12547/1 - szerint már 1945-től kezdődően gyűjtötték a belügy és az Államvédelmi Hatóság munkatársai az információkat, egészen 1965-ben bekövetkezett haláláig. Az operatív dossziék hét kötetet tesznek ki, amelyekből számos információt, környezettanulmányt, jelentést, ügynöki jelentést ismerhetünk meg.

Badalik Bertalan a püspöki karban is aktív tevékenységet fejtett ki, Czapik Gyulával számos kérdésben ellentétes álláspontra helyezkedve. Ebben az időben már Mindszenty József és Grősz József börtönbüntetésüket töltötték, így a Magyar Katolikus Püspöki Kar vezetése az egri érsek Czapik Gyula kezébe került. Czapik Gyula elég jó kapcsolatot tartott fenn Rákosi Mátyással, számos kérdésben meg tudtak egyezni. Badalik Bertalan és Czapik Gyula ellentéte jelzi azt is, hogy sokszor Badalik keményebb, konfrontatívabb magatartást tanúsított, így számos alkalommal került összetűzésbe az állami szervekkel. A hatóságok 1952-ben - mintegy Badalik megregulázásaként - bezárták a veszprémi szemináriumot, ami ellen hiába tiltakozott. Számos alkalommal próbált vele az ÁEH elnöke, munkatársai, vagy a Veszprém megyei egyházügyi előadó tárgyalni, meggyőzni őt, ám a legtöbb kérdésben (például a békepapok ügyében) hajthatatlan maradt. Az 1956-os forradalom eseményei alatt kifejtett tevékenysége - még októberben elsők között mozdította el helyükről a békepapokat -, és egy állítólagos Vatikánnak küldött tájékoztató volt az, ami tíz hónappal a forradalom vérbe fojtása után odáig vitte a Kádár féle pártvezetést, hogy Horváth Jánosnak, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének javaslatára hihetetlen gyorsan elrendelte Badalik Bertalan házi őrizetét. A püspök érdekes helyzetbe került, mert ki kellett neveznie utódját. Harmadik kísérletre a jelen lévő belügyis személyek is elfogadták Klempa Sándor helynöki kinevezését, aki „László" fedőnevű ügynökként számos jelentést írt Badalikról, és ugyan szabadkozott a kinevezés miatt, de előtte már az Állami Egyházügyi Hivatallal és a Belügyminisztériummal egyeztetett jövőbeni szerepéről. Az már csak a sors pikantériája, hogy Klempa Sándort ezek ellenére csak nagyon nehezen és körülményesen nevezték ki püspöknek. 1957-től 1972-ig ugyanis apostoli kormányzóként vezette a veszprémi egyházmegyét, és csak 1972. február 26-án nevezték ki basti címzetes püspökké. Püspökké szentelése után lemondott az egyházmegye kormányzásáról, megtartva a zalaszentgróti plébánia vezetését. 1985-ben Grazban hunyt el.

Badalik Bertalan 1957. augusztus 15-től a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén az egyházi jellegű Szociális Otthonban élt egészen 1964 októberéig, amikor egészségi állapotára tekintettel, hosszas levelezés és huzavona után Budapestre költözhetett a Kékgolyó u. 15/C. ház II. emeleti lakásába, ahol szívgyengeségben 1965. október 10-én elhunyt. Földi maradványait - mivel a hatóságok nem engedélyezték veszprémi temetését - szülővárosában Hódmezővásárhelyen október 15-én helyezték nyugalomra. A gyászbeszédet Sebestyén József veszprémi kanonok, apostoli kormányzói általános helynök mondta, a temetési szertartást Szabó Imre püspök, esztergomi helynök végezte. Az egyházmegye vezetője, kormányzója, Badalik Bertalan utóda nem vett részt a temetésen, nem ő búcsúztatta el.

***

A közölt források azt a folyamatot mutatják be, amely a belügyi javaslattól a püspök internálásának a végrehajtásáig tartott. Ez a döntési mechanizmus lényegében az egész Kádár rendszer idején hasonlóan működött. Az illetékes állami szerv vezetője, adott esetben az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke terjesztette elő az ügyet az MSZMP Politikai Bizottságának, amely a lényegi döntést hozta. Ezt követően a „formális demokrácia" alkalmazásával Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának kellett határoznia.

Néhány szó a dokumentumokról a megjelenés sorrendjében:
1. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1957. augusztus 13-i ülésére az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének - Horváth Jánosnak - az 1957. augusztus 3-án kelt javaslata került. Az ÁEH TÜK iratanyagában egy 1957. július 30-i javaslat szerepel, ami szinte mindenben megegyezik, az augusztus 3-ai végleges változattal. A Magyar Katolikus Egyház 1956 utáni helyzetének érdekes dokumentuma, összefoglalója ez az anyag, ami a későbbi döntések, események kiindulási alapja lehetett. A dokumentum a békepapokkal, a Püspöki Karral kapcsolatos viszonyhoz, egyházi kinevezésekhez ad útmutatást.

2. Az Állami Egyházügyi Hivatal, mint az MSZMP PB elé tárt javaslat kidolgozója, az 1957. augusztus 13-ai PB ülés értelmében tájékoztatta Dobi Istvánt, az Elnöki Tanács elnökét, hogy fogadtassa el az előterjesztést, de nem a szokott úton, hanem röpszavazással, mivel a határozatot másnap, augusztus 15-én végre akarják hajtani. Horváth János előterjesztésében leírja azokat a Badalik Bertalannal szemben felmerült problémákat, amelyek miatt szükséges működési engedélyének a megvonása.

3. A Belügyminisztérium által 1957. augusztus 14-én keletkeztetett internálási javaslatból nem derül ki, hogy kinek szánták.

4. Dobi István tájékoztatja az Elnöki Tanács tagjait, hogy a tervezett határozat miért sürgős. Levélben tájékoztatja Horváth Jánost, az ÁEH elnökét a döntésről, és még ezen a napon sor kerül a határozat végrehajtására.

5.) Horváth János értesítése Badalik Bertalan részére és Klempa Sándor kinevezése. Érdekes, hogy a fellelhető iratanyag szerint a Belügyminisztérium nem kapott jelentést a váltásról, valószínű, hogy írásos utasítás nélkül, szóbeli felszólításra hajtották végre a határozatot.

6.) Belügyminisztérium II/5-c alosztályának jelentése Badalik Bertalan veszprémi püspök Hejcére szállításáról. A dokumentum leírja, hogy milyen körülmények között kellett Badaliknak elhagynia Veszprémet, milyen a helyzet Hejcén, kik „fogadták" a püspököt.

7.) Az utolsó dokumentum Badalik Bertalan házi őrizetbe helyezése után majdnem két hónappal keletkezett, amelyben Moravetz Lajos egyházügyi főelőadó leírta, milyen kép alakult ki Badalik Bertalan eltávolítása után, és milyen fogadtatásban részesült Klempa Sándor.

Ezen a napon történt október 10.

1903

Megnyitják a (régi) Erzsébet hidat Budapesten.Tovább

1911

Kínában a polgári forradalom megdönti az utolsó mandzsu császár, Pu Ji uralmátTovább

1957

Az ifjúság katonai előképzését a KISZ és az MHS együttműködve végezte. A feszült belpolitikai helyzet miatt „ebben az évben fegyvert nem...Tovább

1989

Az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága javasolta, hogy garantálják az oktatási intézményekben az ideológiamentes nevelést.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő