Kádár kegyéből, a Vatikán kérésére

Lénárd Ödön 1977-es szabadulása

„1977. június 30-án közönséges hétköznap volt, reggel az előírt időben ment ki mindenki a maga munkahelyére. De alig vettem kézbe a szokott dolgomat, lihegve rohant utánam egy smasszer: szedje össze minden cuccát és jöjjön: szabadul! Nyugodtan mondtam neki, igen: egy fél év múlva! A börtönrádióban hallottam, hogy van itt egy hasonló nevű fogoly. Én a maga helyében telefonon még visszakérdeznék, mert ha engem most tévedésből kitesznek, abból maguknak nagy bajuk lesz! Elszaladt és rohanva jött vissza: nem, jöjjön, nincs tévedés, maga az!"

Lénárd Ödön helyzete szabadulása után

a.

Albert István piarista tartományfőnök levele Lénárd Ödönnek.

PIARISTA TARTOMÁNYFŐNÖKSÉGBp. 1977. dec. 8.

BUDAPEST VIII., MIKSZÁTH KÁLMÁN TÉR 1.
TELEFON: 330-701.
LEVÉLCÍM: 1444. BUDAPEST 8. PF. 266.

Kedves Döncikém!

Délelőtt hivatott Lékai bíboros úr és átnyújtotta a

továbbítás végett. Ezt Cserháti püspök úr hozta kézben. Ugyancsak felolvasta nekem azt a levelet, amelyet [Török] Jenő Cserháti püspök úrnak írt, és amelyet a bíboros úrral is elolvastatni kívánt. Ezekből gondolom, hogy miről van szó ebben a levélben. Tőlem vár a bíboros úr választ álláspontodat illetőleg, mert holnap jön Poggi érsek, és szóba fog kerülni a Te ügyed is. Előttem a bíboros úr nagyon határozottan azt képviselte, hogy nemcsak rendi és magyar egyházi érdek, hanem a Vatikánnak quasi feltétele is volt, hogy Te kimenj az országból.

Végtelenül sajnálom, hogy ilyen módon kell képviselnem Feléd egy felsőbbségi akaratot.

Szeretnék erről Veled beszélni. A holnapi nap nem alkalmas. Szombaton délben elutazom, de 11 óráig rendelkezésre állok. Kedden már itthon kell lennem, esetleg akkor.

Szeretettel 

Jelzet: A levél eredetije Lénárd Ödön hagyaték Jelenkori Keresztény Archívum, Vác. Megtalálható még: PRMTKL I.1.b. Iktatatlan iratok, 1977. (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára I. Acta provincialia I.1.b. Archivum Provinciae Hungariae novum (Periodus secunda, APHN) Tartományfőnöki levelezés, Vegyes ügyek, Lénárd Ödön szabadulása és kórházi kezelésével kapcsolatos levelezés. 1977.)

b.

Albert István piarista tartományfőnök levele Straub Istvánnak az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettesének.

PIARISTA TARTOMÁNYFŐNÖKSÉG
BUDAPEST VIII., MIKSZÁTH KÁLMÁN TÉR 1.
TELEFON: 330-701.
LEVÉLCÍM: 1444. BUDAPEST 8. PF. 266.

E L N Ö K H E L Y E T T E S Ú R!

Szeretném hinni, hogy nem jártam el Elnökhelyettes Úr szándéka ellenére, amikor a szobámban tett Lénárdra vonatkozó megjegyzéseit nem kezeltem bizalmasként, hiszen azok mások jelenlétében is hangoztak el. Elnökhelyettes Úr szavait én fölhasználtam, amikor Lékai bíboros úr utasítására beszéltem Lénárd Ödönnel Poggi érsek úr érkezése előtt ügyének be nem fejezett voltáról. Azt mondtam, hogy lényegében ugyanezt az álláspontot képviselte Elnökhelyettes Úr is, és hozzátette, hogy az ügy elintézésével nem fognak a végletekig várni.

Nem számítottam a beszélgetés ilyen fordulatára. Lénárd Ödön már akkor meglehetősen ingerülten reagált, és azt mondta, hogy a rendelkezésre álló törvényes eszközök igénybe vételével védelmet fog keresni önmaga számára. Néhány napja azután beküldte hozzám a mellékelt 

 Azt nem tudom biztosan, hogy beküldte-e a jelzett címekre, de nem tartom valószínűtlennek.

Úgy gondolom, hogy Elnökhelyettes Úrnak kell tudnia erről a fordulatról, azért tartottam szükségesnek - nem hivatalosan - ezt a bejelentést.

Tisztelettel


/Albert István/
piarista tartományfőnök

Jelzet: MOL XIX-A-21-b 18. tétel 12988/1977. 234. d. (Magyar Országos Levéltár - Állami Egyházügyi Hivatal - TÜK iratok)

c.

Lénárd Ödön levele a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának, Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, a Legfőbb Ügyészségnek.

A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának
Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának
A Legfőbb Ügyészségnek

Alulírott, Lénárd Ödön /szül.: Bp. 1911. IX. 11. anyja neve: Bochdaneczky Adél/ panasszal és védelmük kikérésével fordulok Önökhöz az alábbi ügyben:
Egyházi keretbe soha be nem vett, 66 éves r[ómai] k[atolikus] pap, piarista tanár vagyok. Olyan világnézeti jellegű vádak alapján, melyekkel kapcsolatban mindig hangoztattam az ártatlanságomat 19 évnyi összbüntetésre ítéltek, amelyből a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1977. június 29-én kelt 10-17/11/1977. számú határozatával - a vonatkozó ítélet egyéb rendelkezéseinek érintetlenül hagyása mellett - kegyelemből elengedett kb. hét hónappal az ítélet lejárta előtt. Erről a Fővárosi Bíróság TB.XVI.9215/1967/15. szám alatt írásban hivatalosan értesített. Szabadításomkor a Budapesti Fegyház és Szigorított Börtön parancsnoka ünnepélyes körülmények közt hirdette ki előttem, hogy Kádár János római látogatása alkalmából - a Magyar Népköztársaság és a Vatikán közti megegyezés értelmében - szabadul, és - oda megy, ahova akar -. Ez ügyben mindmáig nem is kaptam sehonnan semmi további hivatalos megkeresést. Ugyanakkor közvetve, nem hivatalosan, visszatérően ki vagyok téve különböző fenyegető jellegű szóbeli üzeneteknek és közléseknek, melyek azt inszinuálják, hogy a Vatikánnal való megegyezés bizonyos feltételekkel történt, pl. azzal, hogy hagyjam el az országot. Nem tekintve azt, hogy a fennálló rendelkezések szerint ítéletem jogi lejártakor /1978. január/ kezdődik a fent idézett határozat értelmében 10 éves politikai jogvesztésem, és csak ezután 10 évre, tehát 1998-ban kaphatnék törvényesen nyugati útlevelet - magam nem is hiszem semmi ilyesminek a létét. Hiszen ennek a közlésével nem vártak volna egy félévet, hanem ugyanúgy azonnal tudomásomra hozták volna, mint a kegyelem tényét.

Meg kell jegyeznem, hogy rajtam kívül álló okokból harminc éve semmiféle magyar egyházi hatóság nem rendelkezhetik felettem. A püspöki kar tagjai nem, mert soha nem tartoztam egyetlen egyházmegyéhez sem. A piarista rendfőnök sem, mert harminc év alatt nem vettek keretbe, és ennyi idő után ma már nem is vagyok hajlandó elhagyni családi és baráti körömet, akik a velem szemben érvényesült sztálinista magatartás idején személyi nehézségek és anyagi áldozatok árán is iparkodtak sorsomon könnyíteni, amire a hivatalos magyar egyházi vezetőség nem szánta rá magát.

Konkrét panaszom, mint már utaltam rá, hogy magasabb szervekre, illetve a megegyezésre hivatkozva az ország elhagyására akarnak rávenni, máskor elhintenek egyházi hatóságoknál, pl. a piarista rendházban olyan suttogó propagandát, hogy - régi életét folytatja -, vagy - együttműködik ezzel és ezzel /a megnevezett/ pappal - stb., mint ezt legutóbb hivatalos személyek, az Állami Egyházügyi Hivatal alkalmazottai a piarista rendfőnök szobájában többek jelenlétében tették, olyan fenyegetésekkel kísérve, hogy ők ez ügyben - nem várnak a végtelenségig -. Az ilyen jellegű fenyegetésekkel szemben kérem az Önök védelmét.

Meg szeretném jegyezni, hogy jelenlegi életemet elsősorban a súlyos és tartós börtönélmények okozta egészségügyi nehézségeim helyrehozatala szabja meg. Azután a világ több mint egy évtizednyi szellemi életétől való lemaradásomat kell behoznom. A fentiek miatt még nem is tudtam minden olyan ismerősömmel találkozni, akivel emberi szempontok szerint kellett volna. De az is elfogadhatatlan, hogy ne érintkezhessek tetszőleges sürgősséggel bárkivel, aki a hatóságok által törvényesen nem kifogásoltan szabadon él.

Ugyanígy nem eshetik kifogás alá, hogy jelenlegi egészségi állapotomban, kimerültségem által engedett tetszés szerinti időben a lakásomon misézzem, és ezt még tartós ideig fenn is óhajtom tartani. Hivatkozom a Magyar Közlöny 1976. április 22-i 32. számában megjelent 1976. évi 8. számú Elnöki Tanácsi törvényerejű rendelet 18. cikk 1. pontjára: - Mindenkinek joga van - hogy vallását, vagy meggyőződését vallásos cselekmények és szertartások végzése útján akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa, gyakorolhassa és taníthassa.-

Amennyiben pedig a társadalmi életből több mint egy évtizednyi kiesésem révén valamit helytelenül csinálnék, a megfelelő hatóság törvényes rendelkezésekkel alátámasztott, hivatalos, írásos megkeresésének mindig hozzáférhető vagyok. De akár az ÁEH, akár bármi más hivatal fent körvonalazott és általam törvénysértően fenyegetően tudott eljárása ellen tiltakozom, és erre kifejezetten hivatalos és törvényes védelmet kérek.

Elnézésüket kérem, hogy az alsóbb hatóságok törvénysértő magatartása miatt kénytelen voltam egyéni ügyemmel hivatali munkájukat megterhelni, de hiszem, hogy megértenek, és így szíves válaszukat várja

/Lénárd Ödön/
1085 Budapest, VIII.
József körút 62.

Jelzet: MOL XIX-A-21-b 18. tétel 12988/1977. 234. d. (Magyar Országos Levéltár - Állami Egyházügyi Hivatal - TÜK iratok)

d.

A római nagykövetség rejtjel távirata Miklós Imre tájékoztatására

4/137Szigorúan titkos!
2785278511.40

FELJEGYZÉS I.

Dátum: 1978. február 9. RómaKi. 13.05
T. Lénárd Ödön ügye

Miklós Imre elvtárs tájékoztatására közlöm:

 8-án meglátogatta piarista exgenerálist, aki elmondta, hogy reménytelennek ítéli meg Lénárd Ödön ügyének a kívánt módon való megoldását. A rend generálisa, aki utasítást adhatna Lénárdnak, hogy jöjjön Rómába, arra az álláspontra helyezkedett, hogy a döntést teljes egészében Lénárdra kell bízni, nem lehet hatalmi szóval utasítani az ország elhagyására.

A generális jelenleg Amerikában tartózkodik, így Tomek sem tudja befolyásolni. A helyettes viszont nem mer a generális szándékától eltérő intézkedést tenni.

Tomek tudomása szerint Poggi is azon az állásponton van, hogy Lénárdot ki kell hozni az országból, de a generálissal szemben, aki a zsinat határozatára hivatkozva nem tud fellépni.

Mind Poggi, mind Tomek várják Lékai római utazását, hogy a kérdésben is megbeszélést folytassanak vele.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j 1978. Vatikán 160-2 001323 (138. d.) (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium Visszaminősített Tük iratok)

Ezen a napon történt január 19.

1919

Károlyi Mihály az első Magyar Köztársaság (nem ideiglenes) elnöke.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők