Kezdeményezés a Kisgazdapárt újjáélesztésére

1964

„A Kisgazdapárt és annak vezetői - megítélésem szerint - nem pottyantak le az ország szekeréről, hanem a Rákosi önkényuralom taszította le őket. Hogy a Rákosi rezsimnek ez az eljárása a nemzet szempontjából helyes volt-e és milyen következményeket von maga után, azt a történelem fogja eldönteni. Meg vagyok azonban győződve, hogy a Kisgazdapárt vezetőinek ez a része is helyesli a szocializmus célkitűzéseit, de a célok megvalósítása érdekében alkalmazott intézkedésekkel nem értenek mindenben egyet. Ez a körülmény a magyarázata magatartásuknak, nem pedig a megbántottság."

Bevezető 

Egy

tanulmányban Gyarmati György hívja fel a figyelmet a volt kisgazdapárt itthon maradt vezetőinek magatartásában bekövetkezett változásokra, az SZKP XXII. kongresszusát, vagyis a desztalinizáció második hullámát, illetve az ezzel kapcsolatos kádári konszolidációs politika kibontakozását követően. A legkülönfélébb híresztelések, pletykák és ezek kombinációjának eredőjeként hosszú ideig feltételezték, hogy az enyhülés eljuthat egy lengyel típusú többpártrendszer létrehozásáig, amelyben a parasztpárt szerepét esetleg a Kisgazdapárt újjáélesztésével, vagy a Hazafias Népfront párttá növesztésével játszhatják el. Ennek a magatartásnak néhány eddig nem publikált dokumentuma található a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, amit most közreadunk.

Csorba János korábbi tevékenységének ismertetésétől eltekinthetünk, miután életrajza a kedves olvasó

. Csorba a „rehabilitált" kitelepítettek közé tartozott, aki visszakapta - ha nem is bíróság elnöki, de - jogászi hivatását, és 1954 őszén lakáshoz is jutott. Kapcsolatot tartott volt kisgazda körökkel, akik ebben az időben már asztaltársaságokba szerveződve tárgyalták a politikai . Nem lehet véletlen, hogy Pártay Tivadar, 1945 után az FKgP volt felső-magyarországi pártigazgatója, országgyűlési képviselője, 1948-ban a jobbszárny itthon maradt vezetője, 1956 nyarán számításba vette egy átalakuló Népfront vezetőségében, mint hajdan volt baloldali embert. Csorba a forradalomig azonban ismereteink szerint nem vállalt semmilyen politikai szereplést, ezt követően azonban részt vett a párt vezetésének újjászervezésében. Október 30-án feladatot vállalt a Kisgazdapárt ideiglenes vezetésében, tagja lett az Intéző Bizottságnak. Ebben a minőségben adott nyilatkozatot a párt lapjának, az . Ebben a párt legfontosabb követelései között a következőket említette: a Varsói Szerződés felmondása, ennek alapján viszonyunk rendezése a Szovjetunióval, a semlegesség kinyilvánítása. 1945-ös alapon új koalíciós kormány, új alkotmány az Elnöki Tanács megszüntetésével, népköztársaság helyett köztársaság. Földet és gyárat vissza nem adnak, kivétel a dolgozó parasztság. Szabad kisipart és kiskereskedelmet. Az utolsó esztendők bűnöseinek felelősségre vonását a megbékélés jegyében kívánják megoldani.

Csorba János
Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára

Csorbát 1957. április végén, május elején egy házkutatás után preventív őrizetbe vették, de néhány nap múlva kiengedték. Közvetlenül ezt követően hangzott el az országgyűlésben Kádár János beszéde. Ebben a kisgazdákról a következőket

: „nyilatkozott Csorba János a Kisgazdapárt terveiről az „Igazság" című lap november elsejei számában úgy, hogy a Kisgazdapárt az 1945-ös pártarányok szerint akarja az új koalíciót, követeli az Elnöki Tanács megszüntetését és „lényegében" népköztársaság helyett köztársaságot. Ez a „lényegében" Csorba János kifejezése és ő jól tudja, hogy ez alatt, valamint az általa követelt „köztársaság" alatt mit értett. Az azonban bizonyos, hogy nem a dolgozó nép köztársaságát értette alatta, mert hiszen ez fennállott és népköztársaság volt a neve."

Nem tudni, hogy pontosan miért, talán a további vegzatúrák elkerülése

, 1957. május 9-ei parlamenti beszéde után levelet írt Kádár Jánosnak, aki azt el is olvasta. A levélben az Igazság 1956. november 1-jei számában megjelent nyilatkozatának inkriminált részeit magyarázta. Csorba az 1945-ös koalíciós arányokat a szétesett MDP és a megalakuló MSZMP akkori állapotához és népszerűtlenségéhez képest a kommunisták melletti pozitív állásfoglalásnak tekintette, mondván, hogy egy többpárti választáson a 17%-os eredményt aligha érték volna el. Viszont Moszkva jóindulata és bizonyos demokratikus vívmányok megérzése érdekében szükségesnek tartotta a kommunisták hatalomba tartását. Csorba szerint tovább fenyegetett az, hogy Mindszenty József hercegprímás vezetésével olyan katolikus párt jön létre és erősödik meg, amely a feudális uralkodó rétegek és nagytőkések érdekeit képviselte volna, illetve felekezeti pártok megalakulását és vallási versengést vonhatta volna maga után. „Egy ilyen párttal való együttműködést is a leghatározottabban elleneztem, és ezen felfogásomnak a Kisgazdapártban számtalanszor hangot adtam. Sem ezen idő alatt, sem az elmúlt időben soha semmilyen kapcsolatom Mindszentyvel nem volt" - a levélben.

Az Elnöki Tanács megszüntetését a koalíciós arányok miatt forszírozta, de ez nem irányult Dobi István ellen, akit Kovács Béla és Tildy Zoltán mellett egy háromtagú elnökségbe javasolt. Dobi a levélhez kapcsolódó kommentárban erre azt írta, hogy Csorba nem mond igazat, mert „Már az eseményeken jóval túl voltunk, amikor engem beszuszakoltak maguk közé. Akkor már a vak is látta, merre tartunk".

Az államforma megváltoztatására vonatkozó javaslatát azzal magyarázta, hogy az erősen kötődött a kommunista párt kizárólagos vezetéséhez. Általában a fegyveres csoportok jelenléte miatt a konszolidáció rendkívüli nehézségeire hivatkozott, megemlítve azt a félelmet is, hogy ezek esetleg elsöpörhették volna a Független Kisgazdapárt vezetőségét és központját is, amit nemzeti szerencsétlenségnek tekintett volna. Csorba a levél szerint a Szovjetunióval való jó viszony megőrzésének álláspontját képviselte. Végül hivatkozott a párt utolsó plakátjára, amely a rend és nyugalom helyreállítására szólította fel a közvéleményt. Levelének befejezéseként egy mentegetődző mondat után arra kérte Kádár Jánost, hogy a levelet hozza nyilvánosságra. Kádár nem válaszolt, azt Dobi Istvántól sem kérte, de nem is ellenezte. A nyilvánosságra hozásnak viszont nem látta értelmét, mert Csorba -

- „pontosan ugyanazt a szándékát magyarázza, amit én beszédemben szóvá tettem."

Ezt az időszakot a hallgatás évei követték. A volt kisgazdák egy része beállt az MSZMP politikájának támogatói közé, idetartozott a parlamenti képviselőséget vállaló Kovács Béla is. Más része politikai passzivitásba vonult. Többeket a titkosszolgálat megfigyelés alatt tartott, olykor egymást figyelték. Megint másokat - így Tildy Zoltánt - bíróság elé állítottak, elítéltek.

1959-et követően lassan megindult az olvadás. 1960-ban részleges politikai közkegyelemre is sor került. Miután 1961-re jelentősen előrehaladt a második szövetkezesítési hullám, a volt paraszti politikusok körül enyhült a feszültség. Ennek jele volt, hogy a Hazafias Népfront 1962. június 13-án találkozót szervezett az 1949-1953 közötti országgyűlésben még parasztpárti és kisgazda képviselőkkel, tehát a Rákosi-diktatúrának önmagukat alávető emberekkel. A rendezvényen 23-an vettek részt. A volt Kisgazdapártból Rácz Lajos, Dernői Kocsis László, Implom Ferenc, Györgyi Lajos, Dárdai Gábor volt budapesti titkár, a Nemzeti Parasztpártból Kovács Sándor, Nyíri Sándor, Bolgár István a propagandaosztály vezetője, Kiss Ferenc a debreceni szervezet elnöke, Dobos János Veszprém megyei alelnök. Továbbá Kis Gergely a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, Patonai Elek, a Parasztszövetség volt alelnöke, dr. Reök Iván orvos, az evangélikus egyház volt világi elnöke, Szabó Kálmán, Filó Sámuel a földrendező bizottság volt alelnöke, Medve Albert, dr. Varga István volt államtitkár, egyetemi tanár, dr. Borsa Mihály volt államtitkár, az Izraelita Segélybizottság elnöke, Dusicza Ferenc református lelkész, volt debreceni alpolgármester, Bárd Flórián szekszárdi polgármester, Demján Miklós Bihar megyei főispán, Szilágyi Sándor a Fórum csoport egyik vezetője, dr. Spáczel István volt rk. lelkész.

A beszélgetésen részt vett Ortutay Gyula főtitkár, Harmati Sándor titkár és Dobi István. A diskurzus főként a mezőgazdaság helyzetével foglalkozott, különösen a szakemberképzéssel, a műtrágyaellátással. A hozzászólók (Kis Gergely, Kovács Sándor, Nyíri Sándor, Bárd Flórián, Györgyi Lajos, Demjén Miklós, Implom Ferenc és Varga István) a termelőszövetkezeti gazdálkodás fejlesztése mellett nyilatkoztak. Miután a találkozó fehér asztal mellett folytatódott, jó hangulatban

.

1961 októberét, az SZKP XXII. kongresszusát követően hamarosan megindult a desztálinizáció újabb szakasza. Hazatérhetnek Károlyi Mihály hamvai. 1962 augusztusában az MSZMP Központi Bizottságában napirendre került a koncepciós perek ügye, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Kovács István pártból való kizárásával Kádár János csapást mért a „balosokra". Nemsokára a Kína felé húzó Marosánnak is távoznia kellett. Az MSZMP 1962. novemberi VIII. kongresszusa kinyilvánította, hogy Magyarországon a szövetkezetesítés befejezésével lerakták a szocializmus alapjait. Ez egyben változást jelentett a szövetségi politikában is, a Hazafias Népfront kereteiben lehetőséget biztosítottak korábban ellenségnek titulált személyek közéleti

. 1963-ban - mint ismeretes - sok 1956-os elítéltet szabadon engedtek. Egy az 1963-as amnesztiarendelet visszhangjáról szóló összefoglaló jelentés szerint az amnesztia pozitív hatást a „rendszerrel nem mindenben egyetértő, ingadozó, sőt ellenséges körökben is." Ezt mutatták a külföldre küldött olyan értelmű és nagyszámú levelek, amelyekben a kint élő hozzátartozóik látogatását szorgalmazzák. Egyesek kényszernek, a rendszer gyengeségének értékelik az amnesztiát. „A volt burzsoá és koalíciós pártok jelenleg is aktív képviselői közül egyesek az amnesztiarendeletben jobbratolódást látnak, és azon reményüknek adnak kifejezést, hogy rövidesen „demokratikus, szabad választások lesznek", „megszűnik a párt egyeduralma" és „a szovjet csapatok kivonulnak."

Az enyhülés esetenként más méltányos intézkedésekben is megnyilvánult.

volt Lakatos Géza volt miniszterelnök kérésének teljesítése és Kállai Gyula közbenjárására nyugdíjának megemelése.

Eltörölték továbbá a származás szerinti megkülönböztetést a felsőoktatási intézmények felvételijénél. Júliusban látogatást tett U Thant, az ENSZ főtitkára Magyarországon, stb.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 03.

1961

Kétnapos szovjet-amerikai csúcstalálkozó Bécsben, Hruscsov és John F. Kennedy között.Tovább

1977

Az USA és Kuba között megállapodás jön létre, miszerint 16 évnyi szünet után újra felveszik a diplomáciai kapcsolatot.Tovább

1980

Farkas Bertalan és Valerij Kubászov a Szojuz–35 fedélzetén visszatért a Földre. (Mivel az űrállomáson már korábban fent volt két űrhajós...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők