Kezdeményezés a Kisgazdapárt újjáélesztésére

5.

Csorba János: A szocialista kispolgárság és a szocialista nemzeti egység

1963. október 14.

A szocialista kispolgárság és a szocialista nemzeti egység

A Népszabadság hasábjain gyakran jelennek meg a kispolgárság ideológiájának leküzdésével foglalkozó cikkek. Ezek a cikkek, értekezések marxisták tollából kerülnek ki, akik elítélik a kispolgári gondolkozást, beállítottságot és jól odamondogatnak a kispolgároknak. Kispolgári oldalról azonban még egyetlen hozzászólást sem olvastam, pedig a mai vitaszellemnek ez felelne meg. Ezt a hiányt kívánom pótolni, amikor a kispolgárság problémáját kispolgári oldalról - tehát a mi oldalunkról - próbálom megvilágítani.

A cikkek közül legjelentősebb Szirmai Istvánnak, az MSZMP Politikai Akadémiáján tartott előadásáról szóló ismertetés. Miután ez az összes lapokban megjelent

az abban kifejtett álláspontot úgy kell tekinteni, mint a Pártnak a kispolgári tömegekkel és a kispolgári ideológiával szemben elfoglalt álláspontját.

Az ismertetés Szirmai előadásának lényegét a következőkben foglalja össze: „A forradalmi munkáspártok csak úgy vezethetik teljes győzelemre a szocialista átalakulást, ha eszméikkel sikerült meghódítaniuk a dolgozók agyát és szívét, ha sikerül leküzdeniök a polgári és kispolgári ideológiát."

Ennek a tételnek ilyetén való felállítása nem fogadható el, mert a kispolgárság által is helyeselt szocialista átalakulás ez esetben nagyon kitolódna. Szirmai ugyanis a következő - teljesen helytálló - megállapítást teszi: „A szocialista rendszer híveinek, tevékeny építőinek még csak egy része marxista világnézetű, nagyobb része még különböző polgári és kispolgári nézetek, előítéletek rabja, nem sajátította el a szocialista munkaerkölcsöt, életszemléletet, világnézetet." Márpedig azok az emberi és nemzeti célok, amelyek megvalósításának szinte előfeltétele a szocialista nemzeti egység, nem várhatnak addig, míg a marxizmusnak sikerül leküzdeni a kispolgári ideológiát. Ez ugyanis - tekintettel földrajzi helyzetünkre, népünk gondolkodására, a nyugati polgári társadalom közelségére és annak a magyar tömegekre gyakorolt hatására - csak hosszú idő után következhetik be.

A kispolgárság problémájának vizsgálatánál mindenek előtt meg kell állapítani, hogy nem helyes a „polgári" és „kispolgári" szavak összekapcsolása és egy fogalommá való összevonása. Más a polgár és más a kispolgár. Elválasztja őket a múlt, amely még egészen közel van.

Polgárság alatt azt a réteget értjük, amelyik társadalmunk szocialista átalakulása előtt jelentős vagyonnal, komoly jövedelemmel rendelkezett. Ha nem is volt kifejezetten nagytőkés, de nem a saját, hanem mások által végzett munka hasznából élt.

Ezzel szemben kispolgárok alatt azokat értjük, akik a múltban is a saját munkájukból éltek, proletárnak azonban nem érezték magukat, vagy azért, mert volt egy kis vagyonkájuk, vagy azért, mert az egyéni beállítottságuk különbözött a proletárokétól. Ezek a kispolgárok képezik a nagy tömeget, mert közéjük kell számítanunk a városi kispolgárságot (iparosokat, kereskedőket), a kis- és középparasztságot, továbbá a régi értelmiséget, sőt az ipari munkásság egy részét is.

A kispolgárság vagyona egészen más természetű volt, mint a polgárságé, vagy éppen a kapitalistáké. A kisiparosnak a vagyona a műhelyében lévő gépben, vagy gépekben feküdt. Ha volt is inasa, vagy segédje, de maga is és családtagjai is dolgoztak, végeredményben tehát a saját munkájukból éltek. A kis- és középparaszt vagyona pedig a földjében és állataiban feküdt. Mindkét esetben lényegében a vagyonuk a munkaeszközük volt. Jobb időkben egy kis tőkét is tudtak gyűjteni, de rossz időkben csak szűkös megélhetést biztosított a munkájuk. A megélhetésükért keményen meg kellett dolgozniok [!].

A kispolgárok közé kell számítani az ipari munkásságnak azt a részét is, amelyik akár világnézeti felfogása, akár kicsiny vagyona miatt nem érezte magát proletárnak és azt a felfogását a szocialista átalakulás után is megtartotta. Ugyancsak ide kell számítani a régi polgári osztálynak azokat a tagjait is, akik a szocializmus hatása alatt társadalmi rendünknek őszinte híveivé váltak, bár polgári felfogásukat megtartották. (Titokban hozzánk számítom a régi szocdemeket - a marxista kispolgárokat - is.)

Helyesen mutatott rá tehát Szirmai, hogy ez a kispolgárság teszi ki a szocialista rend híveinek, tevékeny építőinek a nagyobbik részét. Ez a kispolgárság csak veszíthetne egy kizsákmányoló, nyugati kapitalista rendszer visszaállítása esetén és ez a tudat őszinte hívévé teszi a szocializmusnak. Beállítottságánál fogva azonban, bár elfogadja a szocializmus gazdasági és társadalmi formáit, de nem jut el a kommunizmus megértéséhez.

A kispolgárság az élet bizonyos szektoraiban sokkal többet kapott a szocializmustól, mint amennyit a kapitalista társadalmi rendszerben valaha is remélhetett volna. Ma az ő gyermekei alkotják nagy részben a középiskolák tanulóit, az egyetemek hallgatóit, akik minden előnyét élvezik a valóban minden elismerést megérdemlő iskolai rendszerünknek, amelyet csak egy népi demokratikus kormányzat volt képes megteremteni.

A felszabadulás óta eltelt 18 év alatt felnövekedett új értelmiség zömmel a kispolgárság gyermekeiből került ki és a természet törvényei szerint ez az új értelmiség fogja átvenni az ország irányítását és fogja birtokába venni az ország gazdasági és kulturális javait.

Ez az új értelmiség már a szocializmus emlőin nevelkedett, megismerte a marxista ideológiát, sőt ennek az ideológiának köszönheti a létét. Hírlapokon, folyóiratokon, rádión keresztül látnia kellett és látja is a világ fejlődését, éreznie kell és érzi is az új szocialista társadalmunknak a gondoskodását, a korábban elképzelhetetlen szociális szolgáltatások minden előnyét, a munkanélküliségtől való félelem kiküszöbölését, az életnek könnyebb, színesebb perspektíváját. Ennek ellenére ez az új értelmiség csak kisebbik részében lett marxista, míg nagyobbik részében megmaradt kispolgári felfogásában, életszemléletében.

Nagy változást hozott a szocializmus az ország lakosságának értelmi színvonalában is. A tömegek gazdasági és politikai látóköre kiszélesedett, műveltsége, kultúrája messze felette áll az átalakulás előtti időnek. Áll ez első sorban az iparban és a kereskedelemben dolgozó tömegekre, de áll a parasztságra is, amely utóbbinak az életkörülményei változtak meg lényegesen, és ennek következtében szélesedett ki a látóköre. 1951-től 1953-ig egy középnagyságú alföldi községben kellett

. Ebből a községből - az értelmiség figyelmen kívül hagyása mellett - a felszabadulás előtt évente ha 80-100-an utaztak Pestre, míg az én ott tartózkodásom idején már mintegy 1500-an utaztak el ipari munkára hétfőn hajnalban, és jöttek haza szombaton. Ezek megismerték az ország más vidékeit, sok új emberrel beszéltek, újságot olvastak, rádiót hallgattak, figyelemmel kísérték nemcsak a hazai, de a külföldi eseményeket is.

A szocializmus megtanította arra, hogy az egyén nem élhet elzárkózva, mert élete függvénye a közösség életének, és egyéni boldogulása szoros összefüggésben áll a közösség boldogulásával. A nagyobb látókör és a közösséghez való új viszonya átalakította a kispolgárságot, és kialakult az új típus: a szocialista kispolgár, aki már tágabb perspektívában látja a történteket, megérti, vagy megérzi a társadalom fejlődésének törvényeit, individualista beállítottságánál fogva azonban önállóan bírálja el az eseményeket, önállóan alkotja meg véleményét.

Érdemes szemügyre venni azokat a tényezőket, amelyek a kispolgári felfogást, beállítottságot alátámasztják, erősítik, állandósítják. Ezek között talán legdöntőbb a korábbi életforma és az individualista alaptermészet. A paraszt ember a saját földjén gazdálkodott, a kisiparos a saját műhelyében dolgozott, a kiskereskedő a saját üzletében kereste a kenyerét. Miután pedig nálunk az ipari munkásság is elsősorban a parasztságból szakadt ki, magával hozta annak beidegződöttségét, önállóságra, saját vagyonra törekvő álmait és vágyait. Az önálló egzisztencia nosztalgiája kiirthatatlan az idősebb generációból és ennek kisugárzásától nem mentes a fiatalság sem.

A másik tényező a magyarságnak a nyugati világgal és az ott élő rokonsággal való kapcsolata. A Népszabadság (jún. 2.) „A magyarok világszövetsége" cím alatt hoz erről érdekes

, amelyben a szövetség főtitkára megállapítja, hogy mintegy másfél millió magyar él külföldön, akiknek legalább 4 millió rokona, ismerőse él idehaza Magyarországon. Ez a kapcsolat erősen hat az itthon élők gondolkodására, mert figyelemmel kísérik a nyugati országokban élő rokonaik, ismerőseik életformáját, kereseti viszonyait, az ottani munkások reálbérét és tagadhatatlanul éreznek vonzódást a nyugati kispolgári életformához.

Fontos tényező a földrajzi helyzetünk is. A határaink mellett fekszik Ausztria, kissé északabbra Nyugat-Németország. Mindkét helyen magas életszínvonalú kispolgári társadalom él, és évszázadokon keresztül a legutóbbi időkig ezer és ezer szállal fűződött a magyarsághoz ennek a két országnak az élete. Ausztriának, Nyugat-Németországnak szellemi besugárzását nem lehet, de nem is szabad lebecsülni.

A marxizmus ezekkel a tényezőkkel állott szembe a múltban és szembe fog állni a jövőben is. Senki sem táplálhat olyan illúziókat, hogy ezek a tényezők a közeljövőben el fognak tűnni, hanem számolni kell azzal, hogy a kispolgári ideológia birtokállománya belátható időn belül lényeges változást nem fog szenvedni.

További tényező a kispolgári tömegekbe beidegződött vallásos felfogás, amely szemben áll a marxizmus által vallott ateista irányzattal és a vallásos tömegekben ébren tartja a kispolgári meggyőződést.

Most vegyük sorra azokat a problémákat, amelyek úgy politikai, mint gazdasági téren sürgetően követelik a szocialista nemzeti egységet. Ezek között talán legelső és legjelentősebb a békés egymás mellett éléssel kapcsolatban felmerülő problémák.

Minden kispolgár bízik abban, hogy győzni fog a békés egymás mellett élés elve, a szocialista és a kapitalista világ közötti korlátok lazulni fognak, az elszigetelődés enyhülni fog. Ez magával hozza a különböző társadalmi és gazdasági rendszerben élők közötti gyakoribb érintkezést, szorosabb kapcsolatokat, úgy egyéni, mint társadalmi téren.

A szocialista és a kapitalista világ között a súlypont a békés gazdasági versenyre helyeződik át, ami a termelésben eredményeket, ez pedig gazdasági erőfeszítéseket követel. A szocialista termelés fölénye csak akkor tud kibontakozni, ha a kispolgárság is szívvel-lélekkel az új termelési rend mellé áll és azt magáénak érzi.

A másik sürgető probléma a mezőgazdaság termelése, amelynek a szocialista átszervezése mérhetetlenül sok problémát vetett fel. A napi gondoktól és problémáktól eltekintve a mezőgazdasági termelésnél nagyobb távlatban két irányzat, illetve két elmélet között kell választani. Az egyik mindennél fontosabbnak tartja a befektetést és úgy látja, ha elegendő gépről, műtrágyáról tud az ország gondoskodni, másodrendű tényező a parasztságnak a termeléshez való hozzáállása. A másik elmélet szerint a parasztságnak az új termelési rendhez való viszonyulása legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a gépi és egyéb befektetés.

Dönteni kell, hogy melyik irányzat legyen elfogadva és milyen mértékig. Nagy tétek, milliárdok forognak kockán: az ország kenyere, dolgozóink jóléte, az iparunknak gazdasági alátámasztása, talán a szocializmus jövője.

Tömeglélektanilag sem egyszerű a kérdés. A mezőgazdaság szocialista átszervezése következtében annak a jelei mutatkoznak, hogy a parasztság, mint osztály megszűnik. Paraszttá senki sem lesz, parasztnak csak születni lehet. Paraszt pedig nincs föld nélkül. A földtől elszakadt százezrek már ma sem érzik magukat egészen parasztnak, de még ipari munkásnak sem. Ki lehet-e számítani előre az életformáját vesztett milliós tömeg útját? Merre fog vezetni ez az út és milyen cél alakul ki előttük? A parasztságnak a városokba való áramlása és nehezen kialakuló új életformája nagyon komoly mementót jelent.

A harmadik életbevágó probléma, amely a szocialista nemzeti egységet sürgeti, a béke problémája. Megőrizni a békét, elkerülni a háborút, elkerülni a nukleáris fegyverek használatát. Nincsen olyan kispolgár, aki szívvel-lélekkel ne állna ebben a kérdésben a Szovjetunió mellett és ne utasítaná el a legmerevebben a minden kispolgár előtt érthetetlen és értelmetlen kínai álláspontot.

De nekünk közelebbi súlyos problémánk is van. Nyugat felől újból felrémlik a kelet felé irányuló germán imperializmus fenyegető veszedelme, amit csak tetéz az, hogy Ausztria időnként a Habsburg restauráció izgalmában él. Mindez nem megnyugtató a magyarság szempontjából.

Minden kispolgárnak leghőbb kívánsága, hogy Kelet-Európa atommentes övezet legyen, és mindannyian magunkénak érezzük a lengyelek

,amely ezt szorgalmazza.

A nyugati imperializmus előre tolt hadállásából a germánság három, nagyjából egyforma társadalmi és gazdasági rendszerű országgal érintkezik. Ez Lengyelország, Magyarország és Jugoszlávia. Ez a három ország a Keleti tengertől az Adriáig terjedvén, a szocialista tömb természetes korridorja nyugat felé. A nyugat felől jövő kapitalista behatást ennek a három országnak kell majd felfognia a békés együttélés idején is. Mindhárom ország korábban mezőgazdasági ország volt, és most fejlődik ipari országgá. Mindhárom országban többségben van a kispolgári beállítottságú népesség, de mindegyikben a Kommunista Párt vezetése alatt építi a szocializmust. Önként adódik ennek a három országnak a szorosabb kapcsolata védelmül a nyugat felől jövő támadó behatások ellen. A történelmi helyzetből adódik, hogy létrejöjjön a Varsó-Budapest-Belgrád tengely, Közép-Európa atommentes övezetének keleti oldala.

E felsorolt indokok elég nyomósan bizonyítják, hogy nagy szükség van a nemzeti egységre. De mi ennek az útja?

A kispolgárság az új társadalmi berendezkedésünket nem egyöntetűen ítéli meg. Jólesően állapítja meg a bekövetkezett konszolidációt, a törvényesség uralmát, a mind nagyobb méretekben kibontakozó építkezéseket, az emelkedő életszínvonalat. Látja azonban azt is, hogy tévedések, hibák is jelentős számban fordulnak elő. Naponta jelennek meg ezekről cikkek a pesti lapokban, a vidéki sajtóban pedig még sokkal több.

Érdemes elgondolkozni azon, hogy ezek a hibák, hiányosságok nem azért fordulnak-e elő ilyen nagy számban, mert gazdasági életünkből hiányzik a kispolgárságnak az a bizonyos, sokszor lebecsült kicsinyes, de a részletekig menő, mindenre ügyelő gondossága. A marxista párt által készített és nagy távlatokat felölelő tervek megvalósításánál hiányzik a kispolgárságnak mindenre ügyelő szeme.

Bizony a kispolgárságot, mint tényezőt, kihagyták a népgazdasági rendszer tervezéséből és a kiépítésre való felügyeletből. De nemcsak kihagyták, hanem le is nézik, és ezt állandóan hangoztatják is, amint ezt Szirmai előadása és a többi ideológus cikkei mutatják. A kispolgársággal való szocialista egységet Szirmai az „eszmei harc" útján képzeli el. Egy harc hozhat győzelmet, hozhat vereséget, csak egyet nem: békét és egységet.

„A szocializmus építésének eredményei nagy vereséget mértek a polgári és kispolgári eszmevilágra" írja Szirmai. Ez sem helytálló, mert a marxizmus-leninizmus tanításai a szűk kispolgári gondolkodásra mértek csapásokat és ettől a szűk látókörtől szabadították meg a kispolgárságot. A marxista tanításon a kispolgárság egyedei ugyan átnevelődtek szocialista kispolgárrá, de eszmeviláguk, beidegződöttségük nemcsak a régi maradt, de most már tudatossá vált bennük, hogy ők kispolgárok és az is akarnak maradni.

Az öntudatot, a látókört éppen a Népszabadság nevelte bele a kispolgári tömegekbe, amidőn állandóan hírt adott a világ minden részében a szabadságért, az önállóságért folyó küzdelmekről. Így megismerte a világ kis és nagy országaiban folyó élet politikai harcokat, az ellenzéki pártoknak a programját, a hatalmon lévő kisebbségek ellen folytatott politikai harc taktikáját. Jó iskola volt ez részére, sokat tanult belőle és ma már ezen keresztül alkotja meg véleményét, amit nehéz befolyásolni. Nem érti meg a nagy szavakat, a hősi pátosz iránt nincs érzéke. A létért folytatott ádáz küzdelem a realitások iránt tette fogékonnyá, de megérti a józan, okos szót.

18 év múlt el a felszabadulás óta és ez az idő elegendő volt ahhoz, hogy a magyar kispolgárság is nagykorúvá váljék. Ezt a körülményt figyelembe kellene venni mindenkinek, aki a kispolgárságról, vagy kispolgárságnak beszél.

Nem csoda hát, ha a Népszabadságnak a kispolgárságról megjelent cikkeit az érdekeltek vegyes érzelmekkel olvassák. Szirmai cikkéhez hasonló modorban írtak erről a témáról a többi ideológusok is. (Rózsa László

, Gedő András ) Divat lett minden ideológiai cikkben egy oldalvágást is tenni a kispolgárság felé.

El lehet rajta gondolkozni, hogy vajon milyen célt szolgálnak ezek a cikkek, és milyen eredményt várnak tőlük? Íróik elhiszik, hogy ezek a cikkek a marxizmus felé fogják terelni a kispolgárságot? Nem gondolnak arra, hogy éppen ellenkező eredményt hoznak, eltávolítják a marxista ideológiától, és ideológiai falat emelnek a marxisták és a kispolgárok közé?

Rényi Péter már jobban ismeri, és sokkal komolyabban veszi a kispolgárság problémáját, amikor a Népszabadságban „Népfrontpolitika és pártszerűség" cím alatt (1962. II. 11.) többek között a következőket írja: „Nincs naivabb és megbukottabb elgondolás, mint az, hogy a mi hibáink korrigálása önmagában elegendő arra, hogy minden kispolgár öntudatos szocialistává váljék. Ez a korrekció, ha még oly elégedhetetlen is, de csak egy feltétel a sok közül. Mint ahogy az sem igaz, hogy a népi demokrácia politikai tábora csak úgy, automatikusan, önmagától erősödik majd, hogy „csupán a tényektől kényszerítve" talál majd mindenki a helyes útra, ahogy azt legutóbb az egyik irodalmi folyóiratban

."

Azonban Rényi Péter sem tud mást ajánlani a kispolgári beállítottság ellen, mint az, amit Szirmai:

. De hát van erre idő, mód, és lehetőség? A párt tagjainak egyéb dolguk van, mint a kispolgári tömegek tagjainak egyenként való meggyőzése. De ha semmi más dolguk nem lenne, eredményre vezetne ez a nagy tömegekkel szemben? Gondoljunk a vidékre, a parasztság hatalmas tömegeire, azok évszázados beidegződöttségére, hagyományaira. (Erre választ kap, aki elolvassa a Baranya megyei Pártbizottság titkárának a Népszabadság okt. 10-i számában írt .)

A kispolgárság problémája megoldásra vár és a megoldást számtalan tényező sürgeti. Ha egyszer vannak kispolgári beállítottságú tömegek, akiknek a marxista gondolkodásra való közeli átnevelésére az elmúlt 18 esztendő tanulsága szerint remény nincsen, akkor ezt a körülményt tudomásul kell venni és a szocialista nemzeti egységet a kispolgársággal, mint tényezővel kell létrehozni. Megfontolás tárgyává kell azonban tenni, hogy az a hang, az a tónus, amely kicsendül Szirmainak és a többi ideológusnak a cikkeiből, alkalmas-e a szocialista nemzeti egység létrehozására.

Augusztus közepén a Népszabadságban egy filmkritika jelent meg, amely egyes filmművészekről a következőket mondja: vannak akik „... a legszívesebben leváltanák a népet. Csakhogy a népet nem lehet leváltani, a demokratikus művész számára a nép szellemisége, kultúrája, ízlése - akár jó, akár rossz - elemi adottság, alap és kiinduló pont." Ami igaz a filmben, az igaz a társadalmi és gazdasági élet más területein is. Azt hiszem, hogy ebben a filmkritikában mutatott irány az, ami el tudja vezetni a szocialista kispolgárt a szocialista nemzeti egységhez.

Csorba János

 

Budapest, 1963. október 14.

(dr. Csorba János)

Bp. VI. Lenin krt. 86.

 

Elküldve:

Kádár János miniszterelnök

Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes

Rényi Péter Népszabadság szerkesztője részére

1964. május hó 10. napján

Fehér Lajos miniszterelnök-helyettes

Németh Károly Központi Bizottság titkára részére

 

Jelzet: MNL OL XIX-A-2-tt 20. d. - Géppel írt tisztázat.