Bevezetés

A Komárom Megyei rendőr-főkapitányság állambiztonsági szerve 1988. március elején szerzett tudomást

középiskolai tanuló „ellenséges" megnyilvánulásairól. Március 14-én nyomozást rendeltek el az ügyben, méghozzá a Mint a Belügyminisztérium III/1. (vizsgálati) osztályának küldött távmondatban megfogalmazták: „A rendelkezésre álló adatok szerint nevezett személy iskolatársai előtt becsmérelte a kommunistákat, sértő lealacsonyító kifejezésekkel illette az ismert zeneszámok alapján Még ezen a napon házkutatást tartottak BJ szüleinek a lakásán, amelynek során a rendőrség lefoglalt egy határidőnaplót valamint négy darab A4-es papírt, rajta a CPg és a Mos-oi együttesek néhány

A nyomozást április 12-én zárták le, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek. A vizsgáló szervek megállapítása szerint BJ „alaposan gyanúsítható a Btk. 269. § 2. bek.-be ütköző sértő, lealacsonyító kifejezések használatával elkövetett

A városi ügyészség azonban - mint azt az itt közölt határozata mutatja - másként ítélte meg az esetet, és megszüntette a nyomozást, ugyanakkor BJ-t megrovásban részesítette. Az ügyészségi határozat ellen BJ nem élt A nyomozás megszüntetése ellenére a megyei állambiztonsági szerv BJ-t ún. Az itt közölt dokumentumok BJ eredetileg 21-5872 számon nyitott, V-166193 számon irattározott vizsgálati dossziéjából valók.

A rendőrség szerint a középiskolás elsősorban azzal követett el közösséget sértő magatartást, hogy társainak a CPg és a Mos-oi együttes dalszövegeit mutatta meg. Mint ismeretes, az államszocialista rendszer a különböző ifjúsági, zenei szubkultúrákat nem egyszerűen devianciaként, hanem kifejezetten politikai kérdésként kezelte. A pártállam állandó veszélyforrást látott a kontrollja alól kibújni igyekvő „szervezetlen ifjúságban". Különösen veszélyesnek tekintették a hetvenes évek végén Magyarországon is megjelenő punkot és új hullámot, amely demonstratív módon fejezte ki egy autonóm közeg kialakításának igényét, akkor, amikor úgy tűnt, a kultúrpolitikának sikerült a könnyűzenét szabályozott

A rendszer olyannyira veszélyesnek ítélte ezeket az irányzatokat, hogy több együttes ellen büntetőeljárást is indítottak. Ezek közül kétségtelenül a CPg és a Mos-oi elleni vált a legismertebbé. A két együttes tagjai ellen majdnem egy időben folytattak eljárást, melynek eredménye ismert: míg a kommunista- és szovjetellenes punk-együttes tagjait (egy kivétellel) 2-2 évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték, addig a szövegeikben az antikommunizmust cigány-, arab- és románellenességgel vegyítő skinhead Mos-oi tagjai csupán

A fiatalok kilátástalanságát, perspektíva nélküliségét megszólaltató, mindent tagadó, vad dühöt kifejező zenekarok elleni fellépés ráadásul a társadalom legnagyobb részének támogatására is számíthatott, hiszen ezt a zenéjüket és a dalszövegeiket nemcsak a rendszer tartotta botrányosnak, hanem minden „normális" ember is. A hivatalos kultúrpolitika ki is használta ezt, és az egész szubkultúrát „szennyhullámnak", fasisztának bélyegezte. Ennek egyik eszköze volt a CPg és a Mos-oi összemosása, és az előbbinek „cigánypusztító galeriként" való magyarázása, ami azért volt hazugság, mert a CPg-nek egyetlen ilyen dalszövege sem volt. Az összemosás egyik eszköze volt, hogy a két együttest egymás mellett emlegették - így tett a Komárom megyei állambiztonság képviselője is a BJ osztályában tartott osztályfőnöki órán.

A BJ-nál lefoglalt dalszövegek persze arra is rámutatnak, hogy a két együttes dalszövegei a fiatalok között is együtt terjedtek, és ők sem voltak egészen tisztában a kettő közötti különbséggel. Ezzel kapcsolatban elég csak SzA itt közölt tanúkihallgatási jegyzőkönyvére utalni. Ám nem is ez az érdekes, hanem sokkal inkább az, hogy az együttesekre, ill. a szövegeikre maga a politikai rendőrség hívta fel a fiatalok figyelmét, és BJ csak ezek után mutatta azt meg az érdeklődő osztálytársainak. A rendőrség, sőt még a nyomozást megszüntető ügyészség szerint is, BJ ezzel bűncselekményt követett el. A képtelenség ebben csak az, hogy ezeknek a szövegeknek egy része ekkorra már nyilvánosságot kapott, méghozzá legálisan, a korszak rock életének fő irányítója, Erdős Péter jóvoltából. A Felszólalás a szennyhullám ügyében című elhíresült írásában ugyanis idézte a CPg „Erdős Péter" valamint a Mos-oi

Friderikusz Sándor 1987-ben megjelent interjúkötete - amelyre egyébként az ebben az ügyben meghallgatott egyik tanú is hivatkozik - tartalmazta az Erdős Péter és Sebők János közötti „bokszmeccs" írásos változatát, amely során Erdős az újnáci tendenciák bizonyítékaként ugyancsak [popup title="idézte a két szöveget." format="Default click" activate="click" close text="Friderikusz Sándor: Szigorúan nyilvános. Nyíltszíni interjúk és viták gyűjteménye. [Budapest,] szerzői kiadás, 1987. 147."] (Megjegyzem, hogy utóbbi esetben a Mos-oi együttes nevét nem említette, így - gyaníthatóan tudatosan - csak a CPg neve került negatív kontextusba.)

A politikai nyomozók szerint BJ nemcsak a Mos-oi együttes dalszövegeinek a mutogatásával, hanem más módon is rágalmazó kijelentéseket tett Romániára. Mint az itt közölt dokumentumokból kiderül, BJ ezt azzal követte el, hogy többször szóba hozta a romániai magyarok helyzetét, amelyről személyes ismeretei is voltak. Ezek a „vádak" 1988 elején azért voltak különösen abszurdak, mert az erdélyi magyarok elnyomása ekkor már általános beszédtéma volt - erre az itt közölt iratok is utalnak. Ismert volt az a támadássorozat, amelyet a román vezetés indított a háromkötetes Erdély-történet ürügyén Magyarország ellen. Ezzel kapcsolatban a magyar kormány és az MTA nyilatkozatban utasította vissza a román vádakat. Az sem volt titok, hogy a nyolcvanas évek második felében évről-évre mind több romániai magyar menekült érkezik az országba, akiknek a megsegítésére 1988 februárjában tárcaközi bizottságot hozott létre a magyar kormány. Már folyt a BJ elleni eljárás, amikor Ceausescu bejelentette, hogy a településszerkezet-átalakítási program keretében tíz év alatt közel kétezer falut számolnak föl. A magyar falvak megsemmisítésének terve ellen már a hazai hivatalosság (többek között a KISZ és a SZOT, majd az Országgyűlés) is tiltakozását fejezte ki, mire válaszul a román vezetés bezárta a kolozsvári magyar főkonzulátust. 1988 júniusában pedig már 70-80 ezren tüntettek a Hősök terén a romániai falurombolás ellen.

Magyarországra is eljutott az 1987. novemberi brassói munkásfelkelés híre, amelyet csak katonai erő bevetésével tudtak leverni. A magyar értelmiség 1988. január 1-én nyilatkozatban ítélte el a Ceausescu-rendszert, és biztosította szolidaritásáról a diktatúra ellen küzdőket. Február 1-én a budapesti román nagykövetségnél került sor

A BJ ügyében keletkezett iratok tanúsága szerint ennek a híre Tatabányára is elért, és beszédtéma volt a diákok között. A főváros közelsége folytán értesülhettek az 1987. június 16-i és október 23-i ellenzéki megmozdulásokról is, feltehetően ezért mondhatta társainak BJ, hogy március 15-én még nagyobb tüntetésre kerül majd sor. Az állambiztonsági szervek is így gondolhatták, hiszen márciusban számos ellenzéki személy lakásán tartottak házkutatást, az ünnep reggelén pedig több ismert ellenzéki vezetőt is preventív őrizetbe vettek. Magát a tüntetést - amelyen 10-15 ezer ember vett részt - azonban

Az ügy dokumentumai arra is utalnak, hogy 1988 elején már általános volt az elégedetlenség: „a buszon és az utcán járva hallom, hogy az emberek mennyire el vannak keseredve" - vallotta BJ a kihallgatása alkalmával. A társadalom többségének persze nem lehetett pontos képe az ország valós gazdasági helyzetéről, az eladósodás mértékéről, az államháztartás hiányáról, ám a kedvezőtlen helyzet következményeit egyre inkább

1987-ben megállt a reálbérek növekedése, miközben az árak egyre inkább emelkedtek. (Ennek üteme olyannyira gyors volt, hogy éppen BJ ügyével egy időben, 1988 áprilisában eltörölték az áremelések bejelentésének kötelezettségét.) A munkanélküliség „hivatalos" elismeréseként 1987 nyarán bevezették a „közhasznú munkát", 1988 elején a fővárosban foglalkoztatás-szervező bizottság alakult abból a célból, hogy a munkanélkülivé vált dolgozóknak segítséget nyújtson az álláskeresésben, majd ősszel a kormány bejelentette a munkanélküli segély bevezetését. Komárom megyét különösen érzékenyen érintette, hogy 1988. februárjában Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes bejelentette több, veszteségesen működő szénbányát - közte a Tatabányai Szénbányák Vállalat több bányaüzemét is - szanálnak. Ez év nyarán már a SZOT is bírálta a kormányt a dolgozókat sújtó ár- és kamatemelések miatt, majd augusztusban a mecseki bányavidéken sztrájkra is sor került.

Az ügyben keletkezett dokumentumokat 20 év távlatából olvasók számára persze könnyű - így utólag - az időszak történéseit a rendszerváltás előtörténeteként, vagy magának a rendszerváltás folyamatának a részeként értelmezni. A tüntetések sorozata, az „alternatívnak", majd ellenzékinek nevezett szervezetek alakulása (BJ ügyének kezdete és lezárása között alakult meg pl. a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Szabad Kezdeményezések Hálózata) ugyan már a kortársak számára is a rendszer puhulásának, lassú eróziójának a tünete volt, ám mindezek a történések csak később váltak egy belőlük megkonstruált rendszerváltozás-történet részeivé.

1988 tehát csak 1990 felől nézve szemlélhető a rendszerváltás hajnalának. Ám éppen ez a nézőpont, az időbeli távlat eredményeként válik szembeötlővé bizonyos szavak, kifejezések jelentésének átalakulása, egyesek szinte teljes kiüresedése. Utólag már-már komikus, hogy a nyomozást megszüntető határozat indoklásában többek között az szerepel, hogy BJ fiatal kora miatt tévesen használ fogalmakat, pl. reform helyett rendszerváltozást. 1987-1988-ban a közbeszéd talán leginkább használt kifejezése volt a reform: „Kádáréktól a lakitelkieken és a reformközgazdászokon át a kemény ellenzékig mindenki csak ezt a szót használta, ugyanakkor a maga jelentéskülönbözőségében végül is

A hatalom és annak politikai rendőrsége persze ekkor még hallani sem akart rendszerváltozásról, a reformok az államszocialista rendszer megerősítését és megmentését célozták - mind kevesebb sikerrel.

Alig több mint másfél év múltán az állampárti reformátorok olvasatában minden megváltozott: a 25 éve tartó permanens reformidőszak szinte szervesen nőtt bele a rendszerváltásba, sőt, elsősorban a pártállami reformok (és a párton belüli és kívüli reformértelmiségiek) biztosították az

A rendszermentő reformok története tehát mégsem vált kudarctörténetté, hanem - a reformerek minden akkori elképzelése ellenére - az egész rendszerváltás előkészítőjévé és előzményévé magasztosultak. Innen nézve BJ - feltehetően éppen fiatal korából fakadóan - sokkal inkább felismerte az idők szelét, mint a megyei rendőrség állambiztonsági szerve.