Magyarországi német egyesületalapítás Trianon után

„Azután a német birodalomra és Ausztriára való figyelemből is szükségesnek tartja a magyarországi németség nyelvi és kulturális jogainak respektálását. Hatalmi téren a németség ma nem számít, s talán sokáig nem fog számítani. A magyar külpolitikát nem is lehet egyoldalúan a németségre építeni, de ha már más nemzeteknek határozott támogatásával nem dicsekedhetünk, és azoktól egyelőre az ország integritásának helyreállítását nem várhatjuk, a németeket nem szabad ellenségünkké tennünk."

2.

Csernoch János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek válaszlevele Bethlen István miniszterelnöknek

 

Bizalmas!

 

Nagyméltóságú Gróf Bethlen István miniszterelnök úr, Budapest

 

Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr, Kegyelmes Uram!

 

A hazai német Bleyer Jakab egyetemi tanár és nyug. miniszter úr által tervezett német kultúregyesület ügyében Excellentiádnak bizalmasan közölt intencióit nagyon helyeslem. Bleyer Jakabot becsületes szándékú embernek tartom. Többször volt alkalmam vele hosszabb eszmecserét folytatni. Gondolkodásának világossága, tapasztalatokon nyugvó szilárd elvei, kétségtelen hazafiassága - minden erős német népszeretete és a német kultúráért lelkesedése mellett - megnyugtató hatással voltak rám. Bleyer nem pángermán a szónak államegységi és hatalmi értelmében, hanem a régi német állami megosztottság mellett a németség kulturális hivatásában látja a németség jövőjét. Meggyőződéssel hirdeti, hogy a németség soha nem alkothat egységes államot, hanem mert a különböző államokban lakó németeknek a népi sajátosságaik és fejlett kultúrájuk megőrzése mellett őszintén és minden hátsó gondolat nélkül kell államához ragaszkodnia. Német szempontból is a történelmi Magyarország meggyőződéses híve. Az elszakadt országrészek németségében ápolja a magyar hazához való visszavágyódást. S hogy ez a munkája minél sikeresebb legyen, azért sürgeti a magyarországi németség nyelvének és kultúrájának kímélését és fejlesztését. Attól fél, hogy az elszakadt országrészek németsége megnyugszik a sorsában, és megfeledkezik Magyarországról, ha új államaiban több a nemzetiségi fejlődés lehetősége, mint Magyarországon. Azután a német birodalomra és Ausztriára való figyelemből is szükségesnek tartja a magyarországi németség nyelvi és kulturális jogainak respektálását. Hatalmi téren a németség ma nem számít, s talán sokáig nem fog számítani. A magyar külpolitikát nem is lehet egyoldalúan a németségre építeni, de ha már más nemzeteknek határozott támogatásával nem dicsekedhetünk, és azoktól egyelőre az ország integritásának helyreállítását nem várhatjuk, a németeket nem szabad ellenségünkké tennünk. Pedig a németek a hatalmas császárság megdőlése után a német államokon kívül élő németségre jobban figyelnek, mint azelőtt s barátságuk olyan állam iránt, amely a német lakosok nyelvi és kulturális szabadságát nem tiszteli, nem remélhető.

Végül a német népek általános közvéleménye is követeli ma a kisebbségek jogainak tiszteletét. Ezen érvek elől nem lehet elzárkózni. Azért helyeslem Excellenciádnak és a magyar kormánynak bölcs álláspontját, amely az ország egyes rétegeinek ellenzése dacára is a német kisebbség védelmét veszi programjába.

Azonban természetesnek tartom, hogy a kisebbségek szabadsága nem veszélyeztetheti az államot és a közérdeket. Nem szabad megengedni, hogy a németség a magyaroktól elkülönüljön és azoktól független vagy velük ellentétes politikát űzzön. Hiszem ugyan, hogy a németség útjai nem térhetnek el a magyarság útjától, de azért a kellő óvatossági rendszabályoktól nem tekinthetünk el. Különösen arra kell ügyelni, hogy a német intelligencia a magyarokkal együtt nevelődjék, és a magyar történelem és kultúra gondolatvilágába behatoljon, amit Bleyer is hangsúlyoz.

Igen praktikus megoldás lesz, ha a német közművelődési egyesületbe hazai közéletünk német származású és a német néppel foglalkozó, de egyébként kétségtelenül magyar érzésű kiválóságai belépnek.

Ily irányban érvényesíteni fogom befolyásomat az egyházi férfiak körében. Bizalmasan ajánlani fogom a belépést egyéb püspököknek és a püspöki kar útján a német hívek plébánosainak s a saját egyházmegyémben a németekkel foglalkozó papjaimnak. Hazafias papságunk biztosíték lesz arra, hogy a kultúregylet minden túlzástól óvakodjék. Egyébként a magyar szempontból teljesen megbízható papság bevonása Bleyernek is szándéka, akinek nyílt és férfias egyénisége nem keresi a megbúvást és a titkos utakat. Egyházi szempontból egyenesen szükségesnek tartom, hogy a papság a nemzeti kisebbség kérdésében népének vezére maradjon, mert különben a lelkipásztori munkát gátló gyanakvás ékelődik be a pap és a nép közé, ami egyes helyeken - sajnos - már most is tapasztalható. Mindenesetre kérem Excellenciádat a közigazgatási hatóságok erélyes utasítására, hogy a papság becsületes törekvéseit rövidlátó és kicsinyes történésekkel ne keresztezze és a kormány jól átgondolt terveit meg ne hiúsítsa. Soron kívül figyelmeztesse a honvédségnek megfigyelő osztagait, hogy több megértéssel figyeljék meg a papság [olvashatatlan mondat]

 

Fogadja

 

Esztergom, 1924. március 4.

 

Csernoch

 

Jelzet: Prímási Levéltár Esztergom (PLE) - Cat. 46. - 751/1924. - Egyházkormányzati iratok

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 04.

1914

I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők