India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább
Rabmunka a szabadban
A közölt feljegyzés az általunk ismert első dokumentuma annak a törekvésnek, amely a börtönügy átalakítását és a rabmunkáltatásnak a szocialista tervgazdálkodás rendszerébe illesztését tűzte ki célul. „Csehszlovákiában az elítéltek túlnyomó többsége – ideértve a politikai bűntetteseket is – üzemekben és bányákban dolgozik 200–500 főnyi csoportokban. Ez a rendszer évek óta jól bevált, a szökés minimális és tapasztalataik szerint az átnevelés sokkal eredményesebb, mint a börtönökben berendezett műhelyekben végzett munka során.”
Bevezetés
A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesítésével létrehozott Magyar Dolgozók Pártja (MDP) figyelmét és energiáit a kezdeti időkben kettős feladat kötötte le: áttérés a hegemón pártrendszerről az egypártrendszerre, illetve a hatalmi intézményrendszer teljes körű átszervezése. Lényegében csak ezt követően kerülhetett sor arra, hogy a kommunista világátformáló intézet magyar laboratóriumában megkezdjék - vagy legalább előkészítsék - a konkrét kísérleteket. A közölt feljegyzés az általunk ismert első dokumentuma annak a törekvésnek, amely a börtönügy átalakítását és a rabmunkáltatásnak a szocialista tervgazdálkodás rendszerébe illesztését
A rabmunkáltatás csúcspontján, 1953. június 1-jén a letartóztatottak, internáltak és katonai elítéltek száma 40 734 fő, ebből a dolgozók száma 1952. októberi adatok szerint 45 helyen dolgoztak az elítéltek büntetés-végrehajtó (bv.) intézetekben, továbbá bv. intézeti őrparancsnokságok, bv. munkahelyek által .A dokumentum több más vonatkozásban is figyelmet érdemel:
•1. A Csehszlovákiában járt - külügyminisztériumi tagokkal kiegészített - igazságügy-minisztériumi küldöttség útjának a kormányzati iratokban nincs nyoma. A kísérőlevél tanúsága szerint a jelentést Hajdú Gyula igazságügyi államtitkár Kovács Istvánhoz, az MDP Központi Vezetősége (KV) Szervező Bizottságának tagjához küldte. (Kovács István egyidejűleg a KV Politikai Bizottságának póttagja és a KV Titkárságának is tagja volt.)
•2. A dokumentum Rákosi Mátyás titkári iratai között maradt ránk.
•3. A kísérő levél kiegészítő feljegyzéseket említ, maga a jelentés azonban - jelen ismereteink szerint - nem maradt ránk.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt július 03.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő
