Szovjet könyvrazzia a Debreceni Református Kollégium Könyvtárában

1946. szeptember - Révész Imre püspök küzdelme

„Folyó hó 13-án megjelent nálam egy orosz alezredes, […] aki a budapesti Szövetséges Ellenőrző Bizottság kiküldöttjének mondta magát. Közölte velem, hogy egyrészt ellenőrizni jött az eddigi rendeletek pontos végrehajtását, másrészt újabb rostálást is akar végrehajtani […]. Ennek alapján tiltakozásom ellenére is folyó hó 16-án és 17-én magyar rendőri közegek segítségével végigrazziázta könyvtárunkat s lefoglalt és azonnal el is szállíttatott állítólag a debreceni politikai rendőrség sajtóosztályára 52 darab könyvet és 523 bekötött napilapot és folyóiratot, összesen kb. 6 tonna súlyban.”

„Fasiszta könyvek" betiltása

Az 1945. január 20-án, Moszkvában megkötött fegyverszüneti megállapodás 16. pontja értelmében Magyarországon a sajtó feletti felügyeletet az Ideiglenes Nemzeti Kormány (INK) a Szövetséges (Szovjet) Főparancsnoksággal közösen látta el. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) engedélye nélkül se könyvet, se időszaki kiadványt nem lehetett kiadni. A fegyverszüneti egyezmény alapján az INK 1945. március 17-én (február 26-ai dátummal) kiadta az 530/1945.

amelyben a könyvkiadók, nyomdák, könyvkereskedések, könyvtárak és magánszemélyek számára kötelezővé tette a szovjetellenes, antidemokratikus és fasiszta könyvek (továbbiakban tiltott ) beszolgáltatását és megsemmisítését. A rendelet erre 15 napos határidőt szabott meg. Április 26-án megjelent az 1.330/1945. , amely az 530/1945. rendelet végrehajtását hivatott volna szolgálni, és amely első ízben tett említést a későbbiekben felállítandó bizottságról, amelynek feladata a tiltott kiadványok jegyzékbe foglalása volt. A rendelet kimondta még, hogy a beszolgáltatott könyvekből két-két példányt meg kell őrizni, valamint felkérte az ország lakosságát, hogy legyenek az INK partnerei, és segítsék őket ebben a munkában. Április 28-án aztán a Faust Imre vezetésével megalakult a Fasiszta Sajtótermékek Jegyzékét összeállító Bizottság, aminek eredménye a négy kötetes, A fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke (továbbiakban ). Azonban hiába volt a két rendelet és az éppen felálló bizottság, nem volt túl nagy foganatja. Gerő Ernő , hogy a rendeletet senki nem tartja be.

Ezt jól szemlélteti az is, hogy 1945. július 24-én Balogh István miniszterelnökségi államtitkár által jegyzett

készült a SZEB-nek, amely összefoglalta az 530/1945. rendelet kiadása után történteket. A rendelet kiadása után a Miniszterelnökség (ME) felhívta a főispánok és a polgármesterek figyelmét arra, hogy a tiltott kiadványokat gyűjtsék össze, és további intézkedésig tárolják is azokat. A felhívás után az ME jelentést kért az addig végzett begyűjtésről, de az eredménytelen volt. Ezért az ME Erdei Ferenc belügyminiszterhez fordult, hogy mint a főispánok és polgármesterek feletti hatóság, ő maga kérje be a jelentéseket, és ellenőrizze a rendelet végrehajtását. Ezután az ME kérte a belügyminisztert, hogy a beérkezett jelentéseket adja át, hogy azt az ME a SZEB-nek tovább küldhesse. 1945 júniusáig azonban csak a budapesti rendőrség kimutatásai érkeztek meg Erdeihez, aki megsürgette a vidéki hatóságokat, de felhívása hatástalan maradt.

1945 augusztusában megjelent a Jegyzék első része, és még a nyáron meg is indult a begyűjtés az INK irányítása és a SZEB figyelő tekintete mellett, de eredmény így is elég szerény volt. Ennek oka egyrészt, hogy sokan már időnek előtte elégették ilyen tartalmú kiadványaikat, másrészt pedig, hogy a közelgő őszi választások miatt a SZEB sem ragaszkodott túlzottan a nagyobb mozgósításhoz, bár azt a kormány tudtára adták, hogy elégedetlenek az eddigi munkájukkal. Az ME decemberben újabb

intézett a főispánokhoz, amelyben hangot adott annak, hogy se a Kormány, se a SZEB nem elégedett az eddigi munkával, és bár már két Index is megjelent, a begyűjtés továbbra is csak csordogál. Ezért a „demokratikus ifjúsági szervezetek" a vidéki nagyvárosokban is gyűjtési akciót indítanak, és a főispánoknál jelentkezni fognak a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) helyi, illetve fővárosi tagjai, akik részére főispáni támogatást kért. A tiltott kiadványok begyűjtése azonban továbbra is akadozott.

1946. március 12-én a SZEB egy országos értekezletet hívott össze, amelynek keretében a kormány, a rendőrség, a főváros és a pártok képviselői elmondhatták, hogy mit végeztek. A

tanúsága szerint igyekeztek elszabotálni a begyűjtést, azonban a jól informált SZEB átlátott a dolgon, és kemény diktátumot intéz a magyar fél felé. Két nappal később a ME komoly hangú körlevelet küld a főispánoknak, amelyet [popup title="azzal zár le " format="Default click" activate="click" close text="MOL XIX–A–1–j–11710 [2923/1946]–XXI–1945 (18. d.)"]a miniszterelnök helyett eljáró Balogh István miniszterelnökségi államtitkár, hogy a „most megindított akció sikeréhez nemcsak a reakció elleni belső küzdelem szempontjából, hanem külpolitikai szempontokból is nagy érdekek fűződnek, és ezért kérem, szíveskedjék a legnagyobb eréllyel és körültekintéssel gondoskodni az akció sikeres véghezviteléről". Mint látható, a SZEB erélyes fellépése célravezető volt. Innentől kezdve pedig a SZEB már nem csak megfigyelőként, hanem aktív félként is részt vett a munkában Szergejcsuk (a forrásban Szergejcsev néven szerepel) alezredes ellenőrzése és Péter Gábor irányítása mellett. A szovjet beavatkozás hatékonyabbá tette a munkát, viszont jelentős túlkapásokat és hatáskör-túllépéseket okozott. Nem csak az indexekben szereplő munkákat vitték el és zúzatták be, hanem minden olyan kiadványt, amely az ő megítélésük szerint káros volt. Csak egy példa a túlkapásokra és a hozzá nem értésre jelentéséből, amelyet a veszélyeztetett javak miniszteri bizottságának küldött 1947. február 14-én:

„Ismételten

arra, hogy faluhelyen a fasiszta könyvek beszolgáltatása során rengeteg értékes könyvet szolgáltatnak be, olyan műveket, melyeknek semmi közük a fasizmushoz. Magam tapasztaltam, hogy Goethe, Heine, Schiller művei mellett még Karl Marx eredeti nyelven megjelent műveit is beadták, mert azt hitték, hogy minden németnyelvű mű fasiszta. Másutt pl. beszolgáltatták a XVII-XVIII. század protestáns íróinak Incze Gábor szerkesztésében megjelent új kiadását. Én lépéseket tettem Dukász Imre rendőrszázados úr útján az efféle művek megmentésére, s a gyulai orosz parancsnok Vándor f[ő]h[adna]gy úrra, az államvédelmi osztály vezetőjére bízta az ügynek az elintézését. Remélem tehát, hogy itt is megmenthetünk valamit."

De maradjunk még 1946-ban, hiszen ott is történtek túlkapások, amelyek közül most a Debreceni Református Kollégium Könyvtárában történtet szeretném ismertetni.

Ezen a napon történt február 03.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő