Teleki Pál öngyilkosságától a második világháborúba lépésünkig

Olasz diplomáciai dokumentumok Magyarországról

Magyarországnak a maga útját kell követnie saját nemzeti érdekei leghatékonyabb védelmében – írta Mussolini Horthy Miklósnak, Teleki Pál öngyilkosságának a hírére reagálva. A közölt iratok a magyar–olasz kapcsolatok csupán három hónapos, de rendkívül intenzív és tragikus időszakát mutatják be. Az olasz külügyminisztérium levelezéséből, a Berlinből, Zágrábból, Bukarestből érkezett táviratokból körvonalazódik ki hazánk történelme 1941. április 2-tól június 27-ig: ekkortól Magyarország hadiállapotban lévőnek tekintette magát Oroszországgal.

A Jugoszlávia elleni agresszió

Filippo Anfuso kabinetfőnök (későbbi budapesti követ) április 7-i körtáviratából megtudható: az olasz kormány úgy határozott, hogy Németország erőivel szoros együttműködésben hadba lép Jugoszlávia ellen. (1. dok.) Április 9-én Bárdossy László miniszterelnök azt fejtegette az olasz követnek, hogy a jugoszláv egység felbomlása nagyon közeli. (2. dok.) Talamo április 14-i táviratában közli: Magyarország elismerte az új horvát kormányt. (3. dok.) Még ugyanazon a napon Vörnle János külügyminiszter-helyettes ismertette a magyar területi követeléseket Jugoszláviával szemben, valamint a hadműveletek alakulását. (4. dok.) Talamo április 15-én jelenti értesülését, miszerint Berlin nem tudja elfogadni, hogy magyar katonai erőket küldjenek a Bánátba. (5. dok.) Április 19-én Talamo budapesti híresztelésekről jelent, miszerint egy bécsi konferencián döntenek a jugoszláv területek sorsáról, és ezen Mussolini is részt fog venni. (6. dok.) Talamo április 25-i táviratából kitűnik, hogy a német vezetők elfogadták a Bánátra vonatkozó magyar igényeket. (7. dok.) Még ugyanazon a napon, kevés konkrét információt tartalmazó jelentésében közli, hogy Horthy elégedetten tért vissza a Hitlerrel folytatott egynapos megbeszéléséről. (8. dok.) Bárdossy Horvátországgal „az újjászületett barátság intim viszonyát akarja létrehozni" - jelentette két nappal később az olasz követ. (9. dok.) Közleményünk egyik legérdekesebb, május 20-i dokumentumában Talamo azt jelentette, hogy Bethlen javasolja Rómának a magyar-horvát perszonálunió létrehozását a jelenlegi olasz uralkodó megválasztásával. (10. dok.) Ezután a zágrábi főkonzul ismerteti Ante Pavelić, horvát „Poglavnik"[államfő] szavait a horvát-magyar határ-megállapodás megkötésének a nehézségeiről. (11. dok.)

 

1.
Anfuso kabinetfőnök körtávirata Itália ankarai, madridi, moszkvai, tokiói és washingtoni nagyköveteinek, valamint berni, budapesti, bukaresti, lisszaboni és szófiai követeinek [részletek]

Róma, 1941. április 7.

„Négy évvel ezelőtt, 1937 márciusában Jugoszlávia barátsági szerződést írt alá Itáliával, amelynek létre kellett volna hoznia a két állam közötti lojális politikai együttműködés állandó és biztos alapjait.
[...]
Ennek a programnak alapján ez év március 25-én lehetővé vált, hogy Jugoszlávia csatlakozzon a háromhatalmi egyezményhez.
[...]
Március 27-én éjjel Jugoszlávia így azonnal átállt a Tengely ellenségei közé.
[...]
Az olasz kormány nagy figyelemmel és nyugalommal követte az események alakulását, amelyek Jugoszláviát odavezették, hogy Nagy-Britanniával és Görögországgal közös célokat követ, és Görögországhoz hasonlóan a brit erők európai hadműveleteinek bázisává vált. E tény hatására az olasz kormány úgy határozott, hogy katonai, tengeri és légi erejével - Németország erőivel szoros együttműködésben - akcióba lép."

DDI. 9. s. VI. k. 878. dok. 824-826.

2.
Talamo budapesti követ távirata az olasz külügyminiszternek

Budapest, 1941. április 9.

A német követ, miután visszatért Berlinből, elmondta nekem, hogy egy órás tanácskozásra hívták Ribbentrophoz, aki tájékozódni akart a legutóbbi magyarországi eseményekről és a magyar kormány szándékairól az ellenséges országokkal - különösen Jugoszláviával és Görögországgal - való kapcsolatokat illetően, mivel a német kormány kívánsága, hogy az erre vonatkozó magyar állásfoglalás mielőbb megszülessen.

Időközben Bárdossy azt mondta nekem, hogy a közelmúlt magyar-jugoszláv közeledését a magyar közvélemény nem könnyen fogadta el, most pedig ezzel ellentétes, nyíltan ellenséges álláspontra kell helyezkednie. Ezért úgy véli, hogy a közelmúltban Belgráddal megkötött egyezmény megszűnése és a magyar-jugoszláv kapcsolatok ezzel kapcsolatos megszakítása könnyebben történne a másik szerződő fél hiánya esetében, azaz ha gyorsan bekövetkezne Jugoszlávia egységének a megszűnése. A magam részéről kifejtettem a külügyminiszternek, hogy - amint azt korábban maga Csáky jelentette ki - a magyar-jugoszláv közeledés a megértés és a béke ama politikájának volt része, amelyet a tengelyhatalmak próbáltak folytatni Jugoszláviával, ezért véleményem szerint ez vele együtt megszűnik.

A magyar külügyminiszter hasonló kijelentést tett német kollégám előtt arra a kérdésre, amelyet ő Berlin egyenes utasítására tett fel. Ugyancsak elmondta neki a szovjet magatartással kapcsolatos itteni félelmeket, amelyekről 232. sz. táviratomban [lásd az előbbi dokumentumot] jelentettem, valamint Románia álláspontjával kapcsolatosakat, amely nem titkolja igényét a Bánát egy részére. Ez utóbbi kérdésről német kollégám nekem azt mondta, nem hiszi, hogy német részről figyelembe vennék ezeket az igényeket, mert úgy tudja, hogy a német kormány már egyetértését fejezte ki az egész nevezett régióra vonatkozó magyar igényekkel.

Bárdossy még azt mondta Erdmannsdorfnak, hogy véleménye szerint a jugoszláv egység felbomlása nagyon közeli lehet, mivel a Horvátországba bevonult német csapatok már Varasdinnál vannak, és egy horvát függetlenségi nyilatkozat Pavelić vagy más horvát képviselők részéről elegendő lenne, hogy kedvező ürügyként szolgáljon Magyarország számára.

A Görögországgal való szakítást illetően Bárdossy kijelentette német kollégámnak, hogy ez természetesen együtt járna a kapcsolatok Jugoszláviával történő megszakításával.

DDI 9. s. VI. k. 883. dok. 828-829.

 

3.
Talamo budapesti követ távirata az olasz külügyminisztériumnak

Budapest, 1940. április 14.

 

A külügyminiszter-helyettes közölte, hogy a magyar kormány utasítást adott a zágrábi főkonzulátusának, hogy nyilatkozzon [sic! - feltehetőleg a nyilatkozat átadásáról van szó] az új horvát kormány elismeréséről.

A főkonzulátust követséggé formálják át, és a főkonzul egyelőre ideiglenes ügyvivői minőségben marad ott.

DDI 9. s. VI. k. 904. dok. 844.

4.
Talamo budapesti követ távirata az olasz külügyminisztériumnak

Budapest, 1941. április 14.

 

Ma délelőtt a külügyminiszter-helyettes [Vörnle János] ismertette velem a magyar területi követeléseket Jugoszláviával szemben:
a Dráva és a Duna közötti háromszög;
a Duna és a Tisza közötti térség;
a Bánát a Tiszától Románia jelenlegi határáig.

Az első két térség elfoglalása most folyik a magyar erők részéről, a harmadikat viszont a Temesvártól Belgrád felé vonuló német erők foglalják el. A magyar erők a következő napokban tartózkodni fognak olyan hadmozdulatoktól, amelyek zavarhatják a német hadműveleteket ebben a stratégiai térségben.

A külügyminiszter-helyettes hozzáfűzte, hogy a magyar erők részt fognak venni a fő hadműveletekben, aminek következtében a magyar akciók előreláthatólag kiterjednek majd a Duna túlsó partjára is.

Az itteni sajtó néhány közlését, miszerint lehetséges a megállapodás Horvátországgal a tengerre való magyar kijutást illetően, így pontosította előttem: tranzit megállapodás lehetőségéről van szó, hogy kereskedelmi kijutás legyen az Adriai-tengerre - lehetőleg egy olasz kikötő vagy szabad kikötők révén.

DDI 9. s. VI. k. 905. dok. 844-845.

5.
Talamo budapesti követ távirata az olasz külügyminisztériumnak

Budapest, 1941. április 15.

 

252. sz. táviratomra. [Lásd az előző dokumentumot.]

 

Német kollégám megerősítette előttem: kormánya közölte, hogy nem tudja elfogadni a magyar Vezérkar kívánságát, miszerint magyar katonai erőket küldenének a Bánátba, a már jelentett katonai megfontolások érdekében. Mivel magyar részről megerősítették: szeretnék megszállni legalább az északi részt, ahol nem állnak fenn ugyanezek a katonai megfontolások, Berlin értésre adta annak a szükségességét, hogy elkerüljék a súrlódásokat a térség román lakosságával. A német követ a külügyminiszter kérésére pontosította, hogy ez semmiképpen sem jelenti a magyar követelések megkérdőjelezését. Ezt a kijelentést Berlinből jóváhagyták.

A német kormány abba is beleegyezett, hogy a Mura-vidék határának kiigazítása a Dráva folyónál álló magyar csapatokhoz igazodjék, ami azonos a régi magyar határvonallal.

 

DDI 9. s. VI. k. 910. dok. 846.

6.
Talamo budapesti követ távirata az olasz külügyminisztériumnak

Budapest, 1941. április 19.

Az éppen most érkezett, itteni kormányzati körökben elterjedt hír szerint Bécsben találkozó lesz, amelyet állítólag a Duce részvételével rendeznek meg. Aggódó várakozást váltanak ki a meghozandó döntések, amelyek várhatólag meghatározzák majd a jugoszláv terület új határait.
A legnagyobb várakozást Bánát odaítélése váltja ki, annál is inkább, mert - vélhetőleg a berlini román követség által terjesztett híresztelések miatt - célozgatások hallhatók román katonai állások esetleges létesítéséről ezen a területen.
Amint német kollégám megerősítette, a berlini magyar követ a német Külügyminisztériumhoz fordult, hogy elérje a német készség megerősítését a magyar területi követeléseket illetően.
Nem tudván beszélni Ribbentroppal, aki már elutazóban volt a

azt jelentette, hogy Weizsäckernél kedvező fogadtatásra talált az, amit itteni német kollégám is megerősített.

DDI 9. s. VI. k. 938. dok. 880-881.

 

7.
Talamo budapesti követ távirata az olasz külügyminisztériumnak

Budapest, 1941. április 25.

 

258. sz. táviratomra. [Lásd a II/5. dokumentumot.]                                      

A berlini magyar követ hazajött jelentéstételre. A külügyminiszter-helyettes elmondta, Sztójay Bécsbe utazott, hogy találkozzon Ribbentroppal, majd fogadta őt a Führer is. Nagyon elégedett volt a megbeszéléssel, amelyen megerősítették a magyar igények már jelzett elfogadását, beleértve a Bánátot is.

A külügyminiszter-helyettes hozzáfűzte, ez utóbbi ígéret szigorúan bizalmas kell, hogy maradjon, Románia tiltakozását elkerülendő, amely - amint megerősítést nyert - már tett lépéseket Németország felé, saját Bánátra vonatkozó igényeinek az ismertesére. Úgy véli, hogy ehelyett kompenzációként megkaphatják Timok-völgyét, ahol jelentős román kisebbség él. Kifejezte reményét, hogy hamarosan megtörténik az új dunai-balkáni határok rendezése, úgy véli, akkor, amikor befejeződik a konfliktus az összeomlás küszöbén álló Görögországgal. Ez előreláthatólag legfeljebb még két hónapig tart.

DDI 9. s. VI. k. 973. dok. 911.

 

8.
Talamo budapesti követ távirata Ciano külügyminiszternek

Budapest, 1941. április 25.

A berlini magyar követ legutóbbi látogatásakor, amelyről az utolsó táviratom szólt [lásd az előző dokumentumot], egyebek között jelentette a Führer általános kívánságát, miszerint szeretne találkozni Magyarország Kormányzójával, aki azt válaszolta, hogy kész bármely pillanatban elutazni hozzá.
Sztójay követ Németországba történt visszatérése után közölte a választ. Ezt azonnali meghívás követte, amelyet a tegnap este Budapestre visszatért követ hozott magával.
A Kormányzó ma reggel utazott el repülőgéppel az időközben tájékoztatott német követ, a berlini magyar követ és személyi titkára kíséretében.
A találkozó a német Vezérkar székhelyén folyt, gépkocsival alig egy órányira Bécstől, a Führer különvonatán, ahol Horthyt és kíséretét villásreggelin látták vendégül.
Amikor német kollégám, akivel ma este találkoztam, elmondta ezeket a részleteket, azt is közölte, hogy mivel a betegeskedő Ribbentrop nem volt jelen, nincsenek lényegi információi a Führer és a Kormányzó között tanúk nélkül folytatott megbeszélésekről.
Úgy vélte azonban, hogy német részről újabb biztosítékokat adtak a magyar követeléseket illetően, beleértve a Bánátot is.
Azt is elmondta, hogy hazautazásakor a Kormányzó nagyon elégedettnek mutatkozott a találkozóval kapcsolatban.

DDI 9. s. VII. k. 5. dok. 7-8.

9.
Talamo budapesti követ távirata Ciano külügyminiszternek

Budapest, 1941. április 27.

A miniszterelnök ma elmondta nekem, hogy megfontolás tárgyává teszi a Muravidék déli részének, nevezetesen a Mura és a Dráva folyók közötti Mura-szigetnek nevezett térség átengedését a Horvát Államnak.
Amíg az északi rész, a Mura folyó és a magyar határ között, főleg magyar, addig a déli régió főként horvát lakosságú.
A belső ellenállás leküzdése céljából a miniszterelnöknek gondja lesz arra, hogy megőrizze a magyarok történelmi jogait, ezért egy olyan jogi formulát akar javasolni a horvát kormánynak, amely révén Magyarország átadja Horvátországnak a szuverén hatalmat a nevezett térségre. Ezen kívül fenntartja magának az ellenőrzési jogot egy 43 kilométeres, a területet átszelő útszakaszra, s vegyes irányítást kér a magyar határ és a Zágráb-Fiume közötti vasútvonalra, hogy így garantálja a zavartalan magyar kijutást az Adriai-tengerre. Ebből a célból, amint azt jelezték, már kineveztek egy magyar kereskedelmi delegációt, amely a tárgyalásokra Zágrábba utazik.
A miniszterelnök ezeket a terveket  bizalmasnak mondta, mert figyelembe kell vennie egyrészt a belső ellenzéket, másrészt a horvát álláspont lehetséges megmerevedést, ami akadályozná az átadás ezen formáját.
Mindenesetre a miniszterelnök gondolatának lényege - eltekintve attól, hogy a Horvát Állammal egyeztetni kell számos sajátos és technikai jellegű kérdést - az a szilárd akarat, hogy Horvátországgal az újjászületett barátság intim viszonyát hozza létre, amely a Budapest és Zágráb közötti valódi gazdasági-politikai érdekközösségen alapul.
A miniszterelnök nem felejtette el hangsúlyozni Itália jelenlétét és szerepét az új horvát állam szervezésének kérdéseiben, különösen az Adriai-térség gazdasági problémáit illetően. A miniszterelnök értésemre adta azt a kívánságát, hogy megfelelőképpen érdekeltté tegye Rómát, és hogy a jövőbeli tárgyalásokat lehetőleg meggyorsítsa, s így elkerülhető legyen a problémáknak az idő múlása miatti kiéleződése.

DDI 9. s. VII: k. 15. dok. 13-14.

 

10.
Talamo budapesti követ távirata Ciano külügyminiszternek

Budapest, 1941. május 20.

Ma délelőttre látogatást kért tőlem Bethlen gróf, korábbi miniszterelnök.
Mint ismeretes, a Magyarországon a legnagyobbak között számon tartott politikus, jelenleg a liberális, tendenciózusan német- és náciellenes ellenzéket képviseli. Mivel régóta ismerem őt, ennek ellenére fenntartottam bizonyos kapcsolatot vele.
Bethlen mindenekelőtt mély megelégedettségét fejezte ki azokkal a megoldási módozatokkal kapcsolatban, amelyeket Itália talált a legutóbbi balkáni események vonatkozásában; mind az Adriai-térség újra szabályozására, mind a Horvát Királyságot illető különleges kapcsolatokra. Kérte, hogy ezt hozzam a Duce tudomására, akire különös csodálattal és a legjobb kívánságokkal emlékezik.
Ezen önmagában jelentős bevezetés után - figyelembe véve Bethlen gróf eddig fenntartott tartózkodó magatartását a tengelybarát olasz politikával kapcsolatban - a volt magyar miniszterelnök ehhez egy konkrét felhívást fűzött az olasz-magyar újraközeledés érdekében, amelynek - az igazság kedvéért szólva - nem mostantól fogva tekinthető magyar szerzőjének. Megismételte, hogy politikáját Itália irányába mindig annak a szükségessége határozta meg, hogy Magyarországot egy olyan rendszerbe helyezze, amely a földközi-tengeri és adriai érdekkörbe kapcsolódva egyidejűleg keretet biztosít számára a Németországgal szembeni függetlenségének fenntartásához. Ennek lehetősége ma megerősödni látszik azon új lehetőségek révén, amelyeket az olasz-horvát különleges kapcsolatrendszer nyújt, amire Magyarország nagyon nagy érdeklődéssel tekint.
Ugyanakkor Magyarország belső és külső viszonylataiban egyre sürgősebbé és nyugtalanítóbbá válik a Kormányzó utódlása, aki több mint hetven éves. Ez lényegében a magyar trón kérdése, mivel - a megfelelő személyiségek teljes hiányán túl - a kormányzóság folytatódása szerinte a külföldi beavatkozások súlyos veszélyével járna. Emlékeztetett a lengyel királyok megválasztására.
Ezért Bethlen gróf megkért, hogy teljesen bizalmas formában hozzam tudomására az olasz kormány előzetes véleményét arról, hogy olasz részről készek lennének-e támogatni a magyar-horvát perszonáluniót a jelenlegi savojai uralkodó személyében. Bethlen gróf gondolkodásában, aki valószínűleg egyelőre tartózkodik bármiféle megnyilatkozástól a kérdéssel kapcsolatban, egy ilyen perszonálunió lényege és korlátjai még nem teljesen világosak, a fentebb megfogalmazott előzetes elképzelések ellenére. Ezek a magyar trónt illető alkotmányos megoldáson túl bizonyos magyar-horvát megállapodásokat is feltételeznek, amelyek Itália vonatkozásában létrehoznák azt a politikai rendszert, amelyet a volt miniszterelnök fentebb jelzett.
Bethlen utalt arra a befolyásra, amelyet még mindig megőrzött a széles politikai és parlamenti körökben, sőt - amint ezt különösen hangsúlyozta - magára a Kormányzóra is gyakorol. Mindez azt a benyomást keltette bennem, hogy nem ez utóbbi tudta nélkül cselekszik. Bethlen gróf úgy véli, hogy bizonyos időn belül képes lenne felkészíteni a közvéleményt a szóban forgó megoldásra, amennyiben az olasz kormány bizalmasan beleegyezését adná.
Magam részéről az elmondottak meghallgatására szorítkoztam, olykor pontosítást kérve a kifejtett gondolatokról, azzal, hogy jelenteni fogok a felettes minisztériumnak.
Megjegyzem azt is, hogy a fenti lépés Bethlen gróf miniszterelnöki reinkarnációjának gondolatát is lehetővé teszi, különösen a magyar vezető személyiségek jelenlegi válsághelyzetében, amikor ő látszik a legnagyobb kaliberű és súlyú

DDI 9. s. VII. k. 145. dok. 145-147.

 

11.
Casertano zágrábi ügyvivő távirata Ciano külügyminiszternek

Zágráb, 1941. június 1.

A

tegnapi beszélgetésünk során egyebek között elmondta, hogy nehézségek merültek fel a Magyarországgal a határokról kötendő megállapodással kapcsolatban, ezért a tárgyalásokat későbbre halasztották.

Pontosításként elmondta, május 10-én - mielőtt Rómába utazott, hogy felajánlja a koronát Őfelségének, a Királynak és Császárnak, továbbá aláírja az Itáliával kötött egyezményeket - magyar részről szorgalmazták a horvát kormánynál politikai tárgyalások folytatását a határok rendezéséről. A magyar ügyvivővel a legnagyobb szívélyesség jegyében folytatott megbeszélések egy előzetes megállapodáshoz vezettek: a Medjumurje-ra [Muraköz horvát neve] vonatkozó horvát területi igény elfogadásával. Ez gazdag, főként gabonatermelő vidék, amely egy bányavidéket is magába foglal. A Dráva és a Mura között található, és bár magyar csapatok szállták meg, Horvátország történelmi határain belül van.

A Rómából való visszatérése után néhány nappal azonban a Poglavnik hirtelen változást tapasztalt: Magyarország szándékát a határkérdés megoldásának elhalasztására. Ezért felvilágosítást kért, amelyet nem kapott meg azonnal. Ez odavezette, hogy nyílt állásfoglalást szorgalmazzon Medjumurje visszaadásának megerősítése érdekében. Ezekben a napokban kapta meg a választ, amely negatív.

A Poglavnik hozzáfűzte, hogy a legmegbízhatóbb információk értelmében, amelyeket megerősítettek egyes, hivatalos kormányzati megbízatással nem rendelkező horvát személyiségek, valamint maga a magyar ideiglenes ügyvivő is, megállapítható, hogy a megváltozott magyar hozzáállás az Itáliával megkötött politikai megállapodásoknak és a korona felajánlásának tulajdonítható. A római megállapodások előtt magyar részről lépéseket tettek a Horvát Korona egyesítésére Szent István Koronájával.

A Birodalmi Kormány a maga részéről támogatni és bátorítani látszott egy ilyen megoldást.

DDI 9. s. VII. k. 199. dok. 193-194.

Ezen a napon történt február 27.

1902

John Steinbeck Nobel-díjas amerikai író (†1968)Tovább

1913

Irwin Shaw amerikai író (†1984)Tovább

1917

Az orosz időszámítás szerint e napon tör ki a februári forradalom (a Gergely naptár szerint március 10-én).Tovább

1933

Berlinben felgyújtják a Reichstagot, a német Birodalmi Gyűlés épületét.Tovább

1946

Budapesten aláírják a magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezményt.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők