Teleki Pál öngyilkosságától a második világháborúba lépésünkig

Olasz diplomáciai dokumentumok Magyarországról

Magyarországnak a maga útját kell követnie saját nemzeti érdekei leghatékonyabb védelmében – írta Mussolini Horthy Miklósnak, Teleki Pál öngyilkosságának a hírére reagálva. A közölt iratok a magyar–olasz kapcsolatok csupán három hónapos, de rendkívül intenzív és tragikus időszakát mutatják be. Az olasz külügyminisztérium levelezéséből, a Berlinből, Zágrábból, Bukarestből érkezett táviratokból körvonalazódik ki hazánk történelme 1941. április 2-tól június 27-ig: ekkortól Magyarország hadiállapotban lévőnek tekintette magát Oroszországgal.

A magyar-román viszonyról

Omero Formentini bukaresti ügyvivő, aki korábban Budapesten dolgozott, a román külpolitikáról, a román-olasz-magyar kapcsolatok alakulásáról jelentett június 11-én, majd 13-án: Előbb Mihai Antonescu külügyminiszter, majd főnöke, Ion Antonescu „Conducator" („Vezér" - románul) negatív véleményét ismertette a magyar külpolitikáról. (1., 2. dok.) Néhány nappal később Formentuni a két román politikus furcsa kérését tolmácsolta Cianonak: akadályozza meg Botta olasz kultuszminiszter kolozsvári látogatását. Ciano ezt a kérést természetesen elutasította. (3., 4. dok.)

1.
Formentini bukaresti ideiglenes ügyvivő távirata Ciano külügyminiszternek

[részlet]

Bukarest, 1941. június 11.

„Antonescu miniszter újból beszélni akart velem Románia és Itália viszonyáról, nyilvánvalóan Bárdossy római látogatásával kapcsolatban, amelyet itt figyelmesen követtek.
A látogatás alkalomból elmondott beszédek és a bizalmas híresztelések, miszerint Bárdossy újabb területnövekedést ért el, aggodalmat váltott ki az itteni kormánykörökből, kiegészítve a szovjet határon kialakult román gondokkal.
Antonescu miniszter azt mondta nekem, hogy a Conducatort is mélyen érintette mindez, és mélyen el van szomorodva annak lehetőségétől, hogy Magyarország kihasználhatja a kedvező lehetőséget arra, hogy a Duna-medence domináns nemzete legyen, és terjeszkedni próbáljon Romániával szemben, annak kárára.
Mihai Antonescu nyíltan megkérdezte tőlem, hogy változás történt-e Itália Románia iránti magatartásában. [...]
Azt is megkérdezte, milyen félreértések lehetnek Itália és Románia között, miután ez utóbbi érzékelhető bizonyítékait adta az országunk iránti barátságának, és annak, hogy a Tengely balkáni győzelme érdekében minden más balkáni országnál nagyobb áldozatokat vállalt."

DDI 9. s. VII. k. 343. dok. 237-238.

 

2.
Formentini bukaresti ideiglenes ügyvivő távirata Ciano külügyminiszternek [részlet]

Bukarest, 1941. június 13.

Összefoglalom azt, amit a Conducator mondott nekem:

„[...] Antonescu tábornok a Tengely mellett áll és fog is mindig állni; de az Itáliával való intim együttműködésnek meg is kell valósulnia. Önök nem alapozhatnak Bulgáriára vagy Magyarországra, mert Bulgária jelenleg Moszkva érdekeit képviseli, Magyarország pedig nem olyan ország, amelyre számíthatnak. Ami Magyarországot illeti, ma azt mondtam Münchenben [Antonescu aznap tért vissza Münchenből, ahol Hitlerrel tárgyalt], hogy azt teszem, amit Károly király tett. Ezt az az Antonescu tábornok mondja, aki nem volt zseniális ember, amikor sikerült neki lemondatnia Károlyt, de olyan ember volt, aki tudott országa érdekében cselekedni, maga mellett tudván az egész népet és a hadsereget."

DDI 9. s. VII. k. 255. dok. 247-248.

 

3.
Formentini bukaresti ideiglenes ügyvivő távirata Ciano külügyminiszternek

Bukarest, 1941. június 18.

Antonescu miniszter egy bizalmi emberét küldte hozzám, hogy tolmácsolja nagy és nyomatékos kérését Excellenciádhoz Őex. Bottai [olasz nevelésügyi miniszter] kolozsvári látogatásának elkerülése érdekében. A román kormány szóvivője meg van győződve arról, hogy Excellenciád, aki a közelmúltban oly szép szavakat mondott Romániáról, elfogadja forró felhívását, és nagy szolgálatot tesz az olasz-román szövetségnek, amely ezekben a napokban méltó módon fog megnyilvánulni. Bottai kolozsvári látogatása egy románellenes megnyilvánulásnak tűnhetne akkor, amikor a Führer táviratot küldött Antonescu tábornoknak, hogy köszöntse őt generalisszimusszá történt kinevezése alkalmából, és rendelkezésére bocsátotta a román fronton található német csapatokat.

DDI 9. s. VII. k. 271. dok. 263.

4.
Ciano külügyminiszter távirata Formentini bukaresti ideiglenes ügyvivőnek

Róma, 1941. június 20.

Antonescu kérése - minden más megfontolás mellett - túlságosan későn érkezett. Bottai látogatásának Cluj-ban nincs, és nem is lehet semmiféle románellenes jelentősége.

DDI 9. s. VII. k. 271. dok. 263. (Ezt a táviratot a DDI az előző dokumentum lábjegyzeteként közli.)

Ezen a napon történt augusztus 03.

1914

Németország hadat üzen Franciaországnak.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők