Teleki Pál öngyilkosságától a második világháborúba lépésünkig

Olasz diplomáciai dokumentumok Magyarországról

Magyarországnak a maga útját kell követnie saját nemzeti érdekei leghatékonyabb védelmében – írta Mussolini Horthy Miklósnak, Teleki Pál öngyilkosságának a hírére reagálva. A közölt iratok a magyar–olasz kapcsolatok csupán három hónapos, de rendkívül intenzív és tragikus időszakát mutatják be. Az olasz külügyminisztérium levelezéséből, a Berlinből, Zágrábból, Bukarestből érkezett táviratokból körvonalazódik ki hazánk történelme 1941. április 2-tól június 27-ig: ekkortól Magyarország hadiállapotban lévőnek tekintette magát Oroszországgal.

A magyar-szovjet viszony alakulásáról

Április 7-én Talamo a szovjet politika változásának a lehetőségeiről jelentett. (1. dok.) Négy nappal később már azt közölte, hogy kiutazó vízumot kértek a budapesti szovjet követség tagjai számára. (2. dok.) Rosso moszkvai olasz nagykövet április 12-i jelentése szerint Visinszkij szovjet külügyminiszter-helyettes kifejtette a szovjet kormány teljes egyet nem értését Magyarország Jugoszlávia elleni hadba lépésével. (3. dok.) Május elsején a Moszkvából visszatért budapesti szovjet követ kijelentette olasz kollégájának, hogy a magyar-szovjet viszony „a normálisnál jobb", majd tájékoztatást adott a szovjet külpolitika fő irányairól. (4. dok.)

1.
Talamo budapesti követ távirata az olasz külügyminisztériumnak

Budapest, 1941. április 7.

A külügyminiszter-helyettes tájékoztatott az itteni szovjet követ elutazásáról Moszkvába, „hogy tanácskozzon a helyzetről". A miniszterhelyettes ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a nevezett diplomata felesége és a követség három hölgytagjának kíséretében távozott, és hogy az itteni rendőrség értesülései szerint a követség itt maradt személyzete e hó 12-én távozik. Ezen kívül jelentős katonai mozgásokat jeleztek a magyar határ irányába; az itteni vezérkar értesülései szerint mintegy tíz hadosztályról van szó, amelyeket

térségében helyeztek el, és közöttük fontos utász- és roham-alakulatok vannak.
A miniszterhelyettes meglehetősen nyugtalannak látszott a fenti hírek miatt, és utalt arra, lehetséges, hogy egy nagyobb terv pontjairól van szó, amelynek célja a brit szigetek elleni német támadás megakadályozása, valamint a Németország elleni háború látványos áthelyezése Keletre, annak kétfrontossá tétele.
Megkérdeztem őt, hogy szerinte az általa elmondottak jelenthetik-e a szovjet politika lényegi fordulatát, és hogy vannak-e értesülései Moszkva esetleges szövetségéről Ankarával, sőt Londonnal. Azt válaszolta, hogy eddig erről nincsenek információi. Az itteni vezérkar hinni látszik a szovjet politika fordulatában, annak ellenére, hogy a külügyminiszter-helyettes elmondta nekem: német részről továbbra is kételkednek a szovjet katonai kezdeményezésekben. Ezt megerősítette az itteni német követ, miután tegnap este visszaérkezett Berlinből.

DDI 9. s. VI. k. 882. dok. 828.

2.
Talamo budapesti követ távirata a külügyminisztériumnak

Budapest, 1941. április 11.

 

232. sz. táviratomra. [Lásd az előző dokumentumot.]

Bizonyos nyugtalanságot váltott ki az itteni szovjet követ elutazása, valamint a magyar határhoz közeli szovjet hadmozdulatok. Híresztelések terjedtek el arról is, hogy a szovjetek esetleg a kárpátaljai Ruténiát kérik kompenzációként, amennyiben Magyarország megkapja a Bánát területeit.
Az itteni bolgár követ is hivatkozott ezekre a híresztelésekre, amikor elmondta nekem, hogy a szovjetek kompenzációt szeretnének kapni azzal a túlsúllyal szemben, amelyet a tengelyhatalmak nyilvánvalóan előkészítenek a jelenleg folyó hadműveletekkel a dunai-balkáni térségben. Véleménye szerint, azonban nem területi kompenzációkról van szó a Duna-Deltában, Szlovákiában vagy még kevésbé a kárpátaljai Ruténiában, hanem ennél valószínűbbnek tűnik a Szorosok kérdése. Valószínűnek tartja, hogy a dunai-balkáni térségben a tengely körül létrejövő új rendszer mellett Moszkva rendezni akarja azt is, amit elsődleges érdekének tart a délkeleti térségben. Ez azt jelenti, hogy bár Moszkva olyan magatartást tanúsít, amely nyugtalanító értelmezésekre adhat okot, mint például a Bulgáriáról szóló nyilatkozat, a török-szovjet megállapodás, a későbbi szovjet-jugoszláv megállapodás vagy a nem távoli csapatmozgások, mégis fenntartja a Tengellyel való együttműködés szándékát, kiemelve ebből a célból - a fent említett magatartással is - ezen együttműködés fontosságát és súlyát.
Azért is jelzem a bolgár követ fenti érdekes elemeket tartalmazó megállapításait, mert ismertek jó kapcsolatai az itteni szovjet követséggel.
Mégis Bárdossy ma közölte velem, hogy az itteni szovjet követség tizenkét tagja kiutazási vízumot kért, bár még nem utaztak el.

DDI 9. s. VI. k. 894. dok. 835-836.  

3.
Rosso moszkvai nagykövet távirata a külügyminisztériumnak

Moszkva, 1941. április 12.

A magyar követ eljött, hogy tájékoztasson engem arról a közlésről, amelyet a szovjet kormánynak tett, megmagyarázandó a magyar csapatok jugoszláv területre lépésének okait. A magyar kolléga Visinszkij népbiztos-helyettesnek kifejtette azokat az érveket, amelyeket Horthy kormányzó felhívása tartalmaz, beleértve a Bánátban található jelentős magyar kisebbségek biztonságának védelmét.
A komisszár-helyettes kifejtette a szovjet kormány teljes egyet nem értését, két okkal indokolva ezt:
Magyarország megszegte a Jugoszláviával nem régen megkötött örökbarátsági szerződést.

  1. Magyarország is valamikor majd nehéz helyzetbe juthat, mivel szintén rendelkezik etnikai kisebbségekkel.                        

Ez utóbbi mondat alig rejtett fenyegetésével a komisszár-helyettes világosan értésre kívánta adni a kárpátaljai Oroszországra [sic!] vonatkozó követeléseket.

A szovjet válasz kevéssé biztató jellege ellenére a magyar követ ezt a vártnál enyhébbnek tartja, mivel a Szovjetunió jelenlegi álláspontja nem zárja ki egy újabb tengelyellenes gesztusát, aminek következtében a szovjet kormány eljuthatott volna a diplomáciai kapcsolatok megszakításához is.

DDI 9. s. VI. k. 898. dok. 839-840.   

 

4.
Talamo budapesti követ távirata Ciano külügyminiszternek

1941. május 1.

és 1955//768. sz. jelentésemre [elkallódott].

A szovjet követ Moszkvából történt visszaérkezése után meglátogatott. Elmondta, hogy az annak idején nem kevés kommentárt kiváltó moszkvai utazása kizárólag annak volt tulajdonítható, hogy hazahívták jelentéstételre. Ezen kívül otthon-tartózkodását felhasználta néhány nap pihenésre is. Mindez 15 napot vett igénybe, majd visszatért, otthon hagyva családját, gyermekei taníttatása miatt.
Erőteljesen cáfolta utazásának politikai jelentőségét. Hozzátette, hogy a Szovjetunió viszonya Magyarországgal „a normálisnál jobb", a magyar-jugoszláv viszonyra vonatkozó nyilatkozattól eltekintve, amelyet a moszkvai magyar követ lépése váltott ki.
A jugoszláv eseményeket illetően kifejtette, hogy a Szovjetunió szeretné megőrizni a balkáni békét, ugyanakkor el kell ismerni, hogy Jugoszlávia vakon belezuhant egy szakadékba.
Az általános helyzet moszkvai megítélését illetően azt mondta nekem, hogy ott különösen elégedettek a Japánnal megkötött megállapodással, amelynek következtében a szovjetek két front felől is biztosítva vannak, és a maguk részéről is két front számára adnak biztosítékot. Jelezte, hogy mindez a szovjet kormány békés és együttműködési szándékainak bizonyítéka, majd hozzáfűzte, hogy nem zárja ki a szovjet csatlakozást a háromhatalmi egyezményhez, egy hasonló négyhatalmi egyezmény formájában. Ezzel kapcsolatban hivatkozott a Pravda friss cikkére, amely elítéli az észak-amerikai sajtónak a japán-szovjet megállapodással kapcsolatos állásfoglalását. Kiemelte a kommentár azon részét, amely - utalva bizonyos célozgatásokra - kifejti, hogy korábban a szovjet kormánynak nem voltak ilyen lehetőségei.
Elmondta, találkozott Visinszkijjel, aki részletesen tájékoztatta őt az ottani diplomáciai képviseletekkel fennálló kapcsolatokról, különös figyelmet szentelve a „nagyon sajátos" szovjet-német kapcsolatoknak. Szavaiból arra következtetek, hogy Visinszkij megkülönböztető jelentőséget tulajdonít a német-szovjet megállapodásoknak.
Nagyon brit-ellenes hangvételben nyilatkozott, úgy beszélve Angliáról, mint Oroszország „hagyományos ellenségről", majd elmondta, hogy a brit nagykövet helyzete Moszkvában nagyon közepesnek minősíthető.
A moszkvai jugoszláv követségről elmondta, hogy elutazásakor még ott volt, de Moszkvának nem áll szándékában létrehozni „a megszűnt államok képviseleteinek gyűjteményét, amint ez Angliában történik".
A török-szovjet viszonnyal kapcsolatban azt mondta, hogy „azok se nem melegek, se nem hidegek, Törökországban azonban szeretnék nagyon melegnek mutatni". Megismételte, hogy Moszkvában nem hisznek a konfliktus gyors befejezésében.
Ismételten kiemelem a mostani beszélgetés során is elhangzott jelzését, amelyet már április 7-i, 219. sz. táviratomban is jelentettem [ezt a táviratot a DDI nem közli], a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti megnemtámadási egyezmény megkötésének lehetőségéről, a nem régi jugoszláv-szovjet egyezmény mintájára.

DDI 9. s. VII. k. 37. dok. 34-35. 

Ezen a napon történt augusztus 03.

1914

Németország hadat üzen Franciaországnak.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők