Teleki Pál öngyilkosságától a második világháborúba lépésünkig

Olasz diplomáciai dokumentumok Magyarországról

Magyarországnak a maga útját kell követnie saját nemzeti érdekei leghatékonyabb védelmében – írta Mussolini Horthy Miklósnak, Teleki Pál öngyilkosságának a hírére reagálva. A közölt iratok a magyar–olasz kapcsolatok csupán három hónapos, de rendkívül intenzív és tragikus időszakát mutatják be. Az olasz külügyminisztérium levelezéséből, a Berlinből, Zágrábból, Bukarestből érkezett táviratokból körvonalazódik ki hazánk történelme 1941. április 2-tól június 27-ig: ekkortól Magyarország hadiállapotban lévőnek tekintette magát Oroszországgal.

Magyarország hadba lépése

Az itt közölt utolsó négy dokumentum Magyarország háborúba lépésének körülményeiről szól. Talamo június 20-i jelentéséből megtudható: Halder német vezérkari főnök budapesti látogatásakor kifejtette véleményét a Szovjetunióval szemben a katonai megoldás elkerülhetetlenségéről. Június 23-án Talamo arról jelentett, hogy Horthy örül a Szovjetunió elleni német hadüzenetnek. Bárdossy Magyarország nem hadviselő státusának előnyeit fejtegette. A budapesti német követ kifejezte elégedetlenségét ezzel a magyar állásponttal. Egy nappal később Bárdossy még mindig a háborútól való magyar tartózkodás előnyeit hangsúlyozta. A budapesti német követ szerint Berlinben nem akarnak nyomást gyakorolni a habozó magyar vezetésre. Mindezzel ellentétben áll Talamo június 23-i lakonikus tájékoztatása: „Magyarország magát hadiállapotban lévőnek tekinti Oroszországgal".

1.
Talamo budapesti követ jelentése Ciano külügyminiszternek

Budapest, 1941. június 20.

Itt tartózkodott Halder tábornok, német vezérkari főnök, és hosszú tárgyalásokat folytatott az itteni katonai vezetőkkel (nem útban Bukarest felé, ahogy ezt Bartha és német kollégám mondották, hanem a román fővárosból jövet, ahová néhány nappal ezelőtt utazott el).
A miniszterelnök elmondása szerint Halder tábornok kifejtette véleményét a szovjetekkel szembeni katonai megoldás elkerülhetetlenségéről. Azt is értésére adta, hogy a német támadás Lengyelországon kívül Romániából is indulna, de nem valószínű, hogy most román egységeket is felhasználnának.
Eddig nem jutott tudomásomra, hogy kértek-e intézkedéseket a magyar fegyveres erők részéről, és ha igen, milyeneket.
Fenntartom magamnak a jogot, hogy érdeklődjek erről. Egyelőre úgy vélem, hogy Magyarországtól valószínűleg csupán a passzív együttműködést kérik majd.

DDI 9. s. VII. k. 281. dok. 269-270.

2.
Talamo budapesti követ távirata Ciano külügyminiszternek

Budapest, 1941. június 23.

A miniszterelnök, akivel ma délelőtt találkoztam, a szovjetek elleni olasz hadüzenet hallatán tartózkodott a folyamatban lévő események kommentálásától, követve ebben a tekintetben a tegnap délelőtti magatartását, amikor tudomásul vette német kollégám közlését, ahogy ez utóbbi elmondta nekem. Hozzáfűzte azonban, hogy Horthy kormányzó nagyon elégedett a szovjet probléma ilyetén megoldásával. Ezt német kollégám is megerősítette, miután közölte a hírt a magyar államfővel, akinek a bolsevizmussal szembeni engesztelhetetlen ellenségességéről és a vele való fegyveres leszámolásra vonatkozó reményéről már többször, a legutóbb is jelentettem Excellenciádnak.
Ezenkívül Bárdossy azt mondta nekem, hogy Magyarország - Berlinnel egyetértésben - csak elővigyázatossági és az egyéni védelemre irányuló intézkedéseket tesz, figyelembe véve azt, hogy az ország stratégiai helyzete a jelenlegi katonai műveletek céljai szempontjából nem kiemelkedő fontosságú. A nem hadviselő fél státusa ugyanakkor megkönnyíti Magyarország számára a szállításokat és a németek mozgását a Duna-medencében, figyelembe véve azt is, hogy - ellentétben Romániával és Finnországgal, amelyek az oldalszárnyi támadás kiemelkedő fontosságú támadási bázisai - Magyarországnak nincsenek területi követelései a szovjetekkel szemben.
Megjegyzi, hogy ennek ellenére a német követ - aki, amint nekem elmondta, nincs felhatalmazva a magyar együttműködés szorgalmazására - nem látszik nagy megértést tanúsítani Magyarország jelenlegi álláspontja iránt, figyelembe véve a magyar bel- és külpolitika állandó szovjetellenes irányultságát, valamint a

a mostani események során.
Bárdossy végül előre jelezte, hogy ma közölni fogja a diplomáciai kapcsolatok megszakítását az itteni szovjet követtel, akit azonban személyzetével együtt feltartóztatnak a moszkvai magyar követséggel való csere érdekében. A szovjet követ, amint ezt német kollégám is megerősítette, nem rejtette véka alá aggodalmait az események kényszerítő hatása miatt, valamint saját kormányának jóakaratát a teljesen békés megoldás érdekében. Az itteni politikai és kormánykörök hangulata, amelyet a sajtó teljes mértékben tükröz, teljesen egyetértő a szovjetellenes vállalkozással kapcsolatban. Ennek célja a bolsevik fenyegetés eltűnése és az orosz nyomás eltávolítása, valamint a nagy német nyomás csökkenése a dunai és balkáni Európában, amit ez az új nagy vállalkozás előidéz majd Németország széles keleti frontján. A jobboldali elemek nem titkolják akár csak szimbolikus részvételi szándékukat a szovjetek elleni háborúban.

DDI 9. s. VII: k. 298. dok. 284.

 

3.
Talamo budapesti követ távirata Ciano külügyminiszternek

Budapest, 1941. június 24.

380. sz. táviratomra. [Lásd az előző dokumentumot.]

Német kollégám közölte velem, hogy ma délelőtt találkozott a miniszterelnökkel, aki újból próbálta megmagyarázni neki a szovjetellenes konfliktustól való magyar tartózkodást. Megállapította, hogy a német kormány, amelyet a magyar kormány előzetesen többször is megkérdezett a német-szovjet kapcsolatok pontos helyzetéről, az utolsó pillanatig megnyugtató módon válaszolt, és maga Halder tábornok a közelmúltban történt átutazása alkalmából, amelyről

azt a véleményét fejezte ki, hogy a szovjetekkel való konfliktus esetén Magyarországnak teljes mértékben védekező álláspontra kell helyezkednie. Ezen kívül, Magyarország minden más álláspontja ellentétes lenne a politikai-katonai megfontolásokkal - figyelembe véve a lehetséges szlovák és még inkább román követeléseket -, valamint az olyan gazdasági szempontokkal, mint az aratás közelsége, aminek a katonai behívások súlyos károkat okoznának.
Ennek ellenére a miniszterelnök megkérte őt, kérdezze meg Berlintől, hogy így is kérik a magyar együttműködést, és ezt a német követ megtette.
A német követnek - aki a magyar magatartást, az ország minden nyilvánvaló érdeke ellenére, habozónak tartja - az a benyomása, hogy itt bizonyos módon óvatosak akarnak lenni a konfliktusban való részvételt illetően, és úgy véli, hogy Berlinben nem akarnak nyomást gyakorolni ezzel kapcsolatban.
A katonai körökben azonban állítólag a beavatkozás mellett vannak.

DDI 9. s. VII. k. 311. dok. 300.

 

4.
Talamo budapesti követ távirata Ciano külügyminiszternek

Budapest, 1941. június 27. 11 óra 05 perc

Tájékoztatok arról, hogy hivatalosan közlik: Magyarország magát hadiállapotban lévőnek tekinti Oroszországgal.
A hivatalos közleményt még nem közölte a sajtó, amely azonban a magyar nép legnagyobb felháborodást fejezi ki az orosz repülőgépek tegnapi támadásáért, amelynek 20 áldozata volt.

DDI 9. s. VII. k. 319. dok. 304.

Ezen a napon történt augusztus 03.

1914

Németország hadat üzen Franciaországnak.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők