„Tényleg ellenforradalom volt 1956 októberében”

„Megelégedést váltott ki, hogy amint azt a párt megígérte, az árulókat felelősségre vonják, és ez most meg is történt, anélkül, hogy engedtek volna a belső és külső nyomásnak.” Az MSZMP KB Agitációs és propaganda, Adminisztratív, valamint Párt- és tömegszervezetek osztálya által kiadott feljegyzések Nagy Imre és társai perében hozott ítélet társadalmi visszhangjáról, fogadtatásáról tájékoztatnak, elfogultan, a pártállami propaganda torzításával.

 

Információs jelentések az MSZMP KB részére a Nagy Imre és társai bűnperében hozott ítélet visszhangjának tapasztalatairól

a)

MSZMP Központi Bizottság                                                   Szigorúan bizalmas!
Agit-Prop Osztály
Párt és Tömegszervezetek Osztálya

Információ
Nagy Imre és társai bűnperében hozott ítélet visszhangjának első tapasztalatairól

(Az információ készült: Veszprém, Komárom, Tolna, Pest megyék, valamint a Budapesti Pártbizottság, több budapesti kerület és üzem jelentése alapján)

Az ítélet nyilvánosságra hozása teljesen váratlanul, nagy meglepetésként érte az embereket. Több üzemben tapasztaltuk, hogy a reggeli és kora délelőtti órákban még a dolgozók jelentős része sem a sajtó, sem a rádió útján nem értesült az eseményről. Egynéhány budapesti és vidéki üzemben - mint pl. a Beloiannisz, Egyesült Izzó, Csepeli Vasmű, Csepeli Autó és az almásfüzitői Kőolajgyárban az üzemi pártszervezet intézkedésére bekapcsolták a hangos híradót, melyen keresztül a dolgozók nagy része megismerte az ítéletet.

A párttagság döntő többsége, de a pártonkívüli dolgozók egy része is nagy elismeréssel nyilatkozik arról, hogy a bírósági ítéletet a legnagyobb titoktartás jellemezte, semmiféle fecsegés, hírek kiszivárgása nem volt tapasztalható. Ebben a pártvezetés szilárdságát, a Központi Bizottság egységét, a párt és az igazságügyi szervek közötti megfelelő kapcsolat biztosítását látják. Többeknek az a véleménye, hogy ez még nem fordult elő az elmúlt 13 év alatt. Ugyanakkor a párttagság körében hiányolták, hogy a pártvezetés - az utóbbi idők gyakorlatának megfelelően - miért nem tájékoztatta legalább egy-két nappal előbb a párttagságot.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a párttagság és a munkások nagy része egyetért az ítélettel. Egyetért azzal, hogy az ellenforradalom előkészítői elnyerik méltó büntetésüket, és a párt és a kormány határozottan leszámolt a Nagy Imre-féle csoporttal, s ezzel lezárja ezt az ügyet is. Helyesnek tartják az ítélet időpontjának megválasztását is.

Úgy látják, hogy a világpolitikában ma más nagy kérdések (a francia, algériai; libanoni csúcstalálkozó) foglalkoztatják az embereket, az imperialisták között zűrzavar tapasztalható. Ugyanakkor belpolitikailag a helyzet szilárd, s a közelgő választások is szükségessé teszik, hogy lezárjuk ezt a kérdést. Több elvtárs emlékszik Kádár elvtárs szavára, s azt mondják, tényleg beváltotta ígéretét, s a legalkalmasabb időpontban történt Nagy Imre és társainak bírósági úton való felelősségre vonása.

Vannak olyan vélemények is, hogy ezzel még nincs befejezve az ellenforradalom szervezőinek felelősségre vonása - még hátra van egynéhány fő bűnös. Többen érdeklődnek, hogy mit szándékozik tenni a párt és a kormány Rajknéval, Táncossal, Vass Zoltánnal és a többiekkel.

A legtöbben a börtönbüntetések enyheségét kifogásolták. Elég széles azoknak a tábora, akik azt mondják, hogy Kopácsit halálra kellett volna ítélni. Értelmiségi körökben úgy vetik fel, hogy Kopácsi volt a fő bűnös és nem Nagy Imre, mivel ő adta ki a fegyvereket az ellenforradalmároknak.

Több üzemben az ítéletet összehasonlítják az üzemből elítéltekkel, így pl. a Beloianniszban Kopácsi ítéletét Rácz Sándoréval, akit szintén életfogytiglanig ítélték, holott Kopácsihoz képest - mint ahogy mondják - szürke ember volt. Kifogásolják továbbá Tildy, Donáth, Vásárhelyi enyhe ítéletét. Ugyancsak felvetődött Mindszenthy felelősségre vonásának szükségessége is.

Az említetteken túl még a következő véleményekkel lehet találkozni:

Pártonkívüliek, de főleg az értelmiségiek körében kérdezik, hogy elég megfontolt volt-e az ítélet, nem fogjuk-e néhány év múlva rehabilitálni Nagy Imrét és társait. Elhangzanak egyes helyeken olyan cinikus megjegyzések is, hogy „nem kell-e majd kivonulni Nagy Imre temetésére" stb.

Miért nem tárgyalták Nagy Imre és társaik ügyét nyilvánosan. Vannak, akik úgy látják, hogy az ítéletet nem is Magyarországon, hanem a Szovjetunióban hozták.

Mások úgy látják, hogy azért sem lehetett nyilvánosan tárgyalni Nagy Imréék ügyét, mert az leleplező lett volna Rákosi, Gerő, Piros elvtársakra nézve is. Újból felvetik, hogy Rákosit, Gerőt is felelősségre kellene vonni.

Elhangzanak olyan vélemények is, hogy miért nem jelölték meg azoknak a nevét, akik az ítéletet hozták, vagy hogy már régebben kivégezték Nagy Imrééket, és csak most hozták nyilvánosságra, továbbá mondják azt is, hogy Losonczy nem természetes halállal halt meg. Vannak, akik kifogásolják azt, hogy nem tájékoztatták a közvéleményt az elítéltek Romániából való hazahozataláról. Egyesek kevésnek tartják a kihallgatott tanúk számát is.

Általában felvilágosítást kérnek Szilágyi József személyéről, tevékenységéről.

Értelmiségiek és kispolgárok tartózkodnak a nyílt állásfoglalásoktól, véleménynyilvánítástól, és azt mondják, hogy „nem érdemes politizálni".

Párttagok és pártonkívüliek egyaránt kíváncsian várják, hogy Jugoszlávia hogyan reagál Nagy Imre és társai ügyében hozott ítéletre. Többen attól tartanak, hogy Jugoszláviával való kapcsolatunk ennek következtében tovább fog romlani.

Ellenséges megnyilvánulásokkal, nézetekkel - néhány esettől eltekintve - nem találkoztunk. A Beloiannisz gyárban a WC falán a következő feliratot találták: „Éljen Rác és Bali", „Pusztuljon a vörös rezsim", „Piszkok, kivégeztétek a magyar nép hű fiait". A Csepeli Csőgyárban valaki kijelentette: „meg fogjátok látni, hogy ezután Nagy Imre hívei mit fognak csinálni".

Budapest, 1958. június 17.

Sándor József

  

b)

MSZMP Központi Bizottság
Párt- és Tömegszervezetek Osztálya                                                               Bizalmas!

35 pld.
PTO/1519

II. sz.

Információ
Nagy Imre és társai bűnperében hozott ítélet visszhangjának tapasztalatairól

A jelentések továbbra is arról számolnak be, hogy az ítéletről kiadott közlemény váratlanul érte a dolgozókat. A munkások az ítéletet általában jól fogadják, egyetértenek vele. Egyetértenek azzal is, hogy a tárgyalás lefolyása titoktartás mellett zajlott le. Heves megyében - de más megyékben és Budapesten is - a dolgozók kijelentik „végre egy intézkedés, amiről nem a Szabad Európán és más külföldi adón keresztül értesültünk." Az a tény, hogy a tárgyalás ilyen titokban folyt le nagy elismerést vált ki a dolgozókból.

A közleményt nagy helyesléssel fogadták a dolgozók azért is, mert időszerűnek tartják, hogy ezt az ügyet is lezárjuk. Továbbra is általános az a vélemény, hogy a börtönbüntetéseket - elsősorban Kopácsi, Donáth, Tildy - enyhének tartják. Többen elmondják, hogy ha az ellenforradalom győz, akkor nem ilyen ítéletek születtek volna.

A dolgozók már várták Nagy Imre és társai ügyének tárgyalását. Többen elmondják - amellett, hogy egyetértenek a tárgyalás titkosságával - nyilvános tárgyalást vártak, melyet a rádió is közvetít.

Olyan munkásoknál - de főleg értelmiségi és alkalmazotti rétegeknél - akik nem állnak eléggé közel a párthoz tapasztalható, hogy az ítéletről feltételes módban beszélnek. Vannak, akik azt mondják, „ha bűnös volt megérdemli", mások sajnálkozásukat fejezik ki és kijelentik, hogy „azért nem kellett volna halálra ítélni", „Nagy Imre öreg volt" stb.

Tapasztalni lehet egy olyan feltételezést is - és itt a múltból indulnak ki - hogy ez bizonyára egy leleplező lépés akar lenni a jugoszlávok felé. Többen félnek attól, hogy egy pár év múlva majd Nagy Imrét és társait rehabilitálni kell. Elég sokan párhuzamot vonnak a hozott ítélet és a Rajk-per között. Eléggé általánosan felvetik, félnek attól, hogy Jugoszláviával a viszonyunk tovább fog romlani. Az ilyen vélemények jelentős része is a párt és a párt szava hitelének a féltéséből adódnak.

A párt, állami és tömegszervezeti vezetők a megyékben, járásokban teljesen egyetértenek az ítélettel, helyesnek tartják azt is, hogy a közlemény csak annyit foglalkozik a jugoszlávokkal, amennyit a per szempontjából feltétlenül kellett.

A közlemény megjelenésének első napján általános tapasztalat volt, hogy azt még kevesen ismerték. Ez fokozottan vonatkozik falura. A falusi lakosság nagy része elsősorban a pártbizottságoktól kiküldött munkatársakon és aktívákon keresztül értesült az ítéletről. Részben ennek tudható be, hogy a falu dolgozóinak véleménye még nem eléggé ismeretes. Azt azonban már az eddigi tapasztalatok alapján is látni lehet, hogy a termelőszövetkezeti tagok és az egyénileg dolgozó parasztok másképpen vélekednek az ítéletről.

A tsz-tagok véleménye általában megegyezik a munkásokéval, Nagy Imrében a tsz-nek egy ellenségét látják. Az egyéni és főleg a középparasztság körében bizonyos sajnálkozás tapasztalható. Egyes helyeken Nagy Imrét mint a parasztok jóakaróját, földosztó minisztert emlegetik (Vas, Heves megye). Baranya megyében elhangzott a középparasztok részéről olyan kijelentés is, hogy „egy barátja volt a parasztnak, azt is felakasztották".

A faluról érkezett értesülések még nem elég átfogóak, falun még nincs kialakult vélemény. Azt azonban falun is meg lehet állapítani, hogy a párthoz közelálló szegényparasztok általában egyetértenek az ítélettel. A faluról kialakult véleményt csak a következő napokban lehet várni.

Értelmiségi körökben továbbra is tartózkodás, bizonyos fokú visszahúzódás és sajnálkozás tapasztalható. Ez jellemző még azokra is, akik az utóbbi időben közeledtek a párthoz.

Az értelmiségiek közül elsősorban a vezetők és a párttagok nyilvánítanak véleményt, akik általában egyetértenek az ítéletről kiadott közleménnyel (Heves megyei kommunista pedagógusok).

Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a pártbizottságok, pártszervezetek munkatársai és aktívái sokat tartózkodnak a területen, és vitás vagy meg nem értett kérdésekre megadják a helyes választ.

A pártszervezet szerint a dolgozók és főleg a parasztság véleményének teljes kialakulását csak a következő napokban lehet várni.

Sándor József
s. k.

Budapest, 1958. VI. 18.

MOL M-KS 288. f. 21/1958/2 134-140.

Ezen a napon történt november 24.

1963

A világ első élő, egyenes adású televíziós gyilkossága, amikor Jack Ruby lelőtte Lee Harvey Oswaldot.Tovább

1985

Elhunyt Bíró László József, a golyóstoll feltalálója, akinek születésnapja (szeptember 29-e) 1986-tól a Feltalálók Napja (Dia del Inventor...Tovább

1988

Grósz Károlytól Németh Miklós veszi át a miniszterelnöki posztot.Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő