Vígszínház és kultúrpolitika 1972–1973

„A kis dolgokban engedek, hogy a lényegben ne kelljen engedni.” (Örkény István)

"Én úgy érzem, nem szabad abból kiindulni, hogy a nézőtéren jány-drukkerek ülnek. Nem ennek a pár embernek játszanánk el a darabot, hanem annak a tömegnek, amely csak tankönyveiben tanult valamit a háborúról, nincs semmiféle elképzelése, tehát indulati állásfoglalása sem a régi rendszerről, én pedig, mint rendező úgy szeretném ezt a művet előadni, hogy a néző nemcsak megrendülne e negyedmillió szegényparaszt, „megbízhatatlan” és munkaszolgálatos áldozat áldozat szörnyű sorsán, hanem meg is gyűlölje azokat, akik a vesztőhelyre vitték őket."

7.

Kőháti Zsolt, az MSZMP KB munkatársának véleménye a drámáról

1972. november 11.

  

Kulturális Alosztály

 

Nemeskürty-Örkény: Rekviem egy hadseregért

 

Az átdolgozott változat is ezzel az alapkoncepciót érzékeltető mondattal kezdődik: „E darab szereplői nem ismerik egymást; egyetlen közös törekvésük, hogy egy régmúlt és félig elfelejtett eseményt a mai nézővel tisztán és világosan megértessenek." A „tiszta" és „világos" megértés - e koncepció alapján - eleve kétséges.

Úgy látom, a „bemutatkozó" negatív szereplők száma növekedett: Sztójay Döme stb. Ebben a színpadi „bemutatkozásban" eleve ott van az azonosulás bizonyos mozzanata - ami egy rekviem"-ben nagyon zavaró. Meg kellett volna találni a személyhez fűződő dokumentáris közlések más módját (pl. kellő méretű felirat - inzert - vagy hangszóró tudatja: kitől származik a következő dokumentum).

Amint tapasztalom, a Jány kivégzéséről szóló jelentést - helyes szerkezetei változtatással - a kisebb stílű háborús bűnösök blokkja mellé csatolták (39-40. old.). Továbbra is problematikus Jány „bemutatkozó", egyes szám első személyű szerepeltetése. Továbbra is van némi szerecsenmosdatás jellege a Jány-probléma tárgyalásának, pl. 65/b: „A németek annyira torkig lettek Jány követelőzéseivel" stb. A színpadról rendkívül ellentmondásosan hangzanak az esszében még mérlegelhető, elfogadható gondolatok: „Ő (ti. Jány) egy emberellenes hatalom lelkes és meggyőződéses híve volt" stb. Felmentjük bizonyos kérdésekben? Magyarázzuk? Nem alkalmas erre a színpad - legalábbis dokumentum eszközökkel. Jány pszichikai vívódásai helyett a háborúba hajszolt közkatona tudati vívódásait lett volna érdemes vizsgálni. A 94/c-től kezdődő rész kérdései egyértelműen azt sugallják, hogy Jány is (!) félrevezetett áldozat, aki mintegy - ebben a színpadi szituációban - a fasizmus vádlói közé lép. S fokozza Jány „tragikus" beállítását a 100. oldal alján: „ahogy ott állt bírási előtt/hogy beismerő vallomást tegyen" stb.

Ebben a változatban mintha az egyszerű emberek tragédiája nagyobb hangsúlyt kapna, de arról még ez a változat sem győz meg - pedig e mozzanat benne van Nemeskürty könyvében -, hogy itt nagyon komoly értékek mentek veszendőbe: a magyar ellenállás hatalmas tartalékai véreztek el - potenciális tartalékai bár -, és nem foglalkozik a „rekviem" a szovjet fogságba esett tisztek józan felismeréseivel, pozitív magatartásával, holott a könyv ehhez is adhatott volna inspirációt.

Az a végső véleményem, hogy ebben a dokumentáris formában továbbra is félrevezető, zavartkeltő a darab, s szándékától is egészen független érzelmi reagálások forrása lehet.

A téma kitűnő alapanyag - egy valódi - s nem dokumentum - drámához, amelyben akár Jány - illetőleg a róla mintázott alak - is lehetne főszereplő.

 

Budapest, 1972. november 11-én

 

Jelzet: MNL OL M-KS 288. f. 36. cs. 24/1972. ő. e. (MSZMP Központi Szervei - Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály) - Géppel írt tisztázat, saját kezű aláírással. A gépelt példányon kézzel a következő feljegyzések olvashatók: „Zsolt! Malonyaival együtt beszéljétek ez meg! Megbeszélve, lerakható. 1972. december 13. Kőháti Zsolt. A gépelt cím alatt pedig szintén kézzel: »Bűnösök és áldozatok«."

Ezen a napon történt július 09.

1922

A MCSSZ elfogadta Gerely Jolán tervezetét a leánycserkészetről, és kebelén belül Ideiglenes Leánycserkész Intéző Bizottságot hozott létre...Tovább

1970

Az ENSZ világifjúsági közgyűlése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők