A magyar közvélemény álláspontja a határkérdés rendezéséről, és a kisebbségek helyzetéről

(1946. február–április.)

„A falusiak sokkal bizakodóbbak, mint a városiak, akik (akárcsak Pesten) kb. 1/4 részükben semmit sem látnak elérhetőnek a trianoni határokon túl. […] Ha a határmenti kiigazításokon felül egyes részek kiemelését tekintjük, legtöbben (mind a 79% reménykedő) Csallóköz visszatérésére számít. Közel ugyanannyian, 76% keleti határsávot várnak vissza, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti vidékét. Kolozsvár visszatérését 60% reméli ehhez hozzá, Székelyfölddel 52% számol. Kassára gondol 55%, Burgenlandra 40%, Észak-Bácskára 48%, Temesvidékre 43%.”

Jelentés 2.

MAGYAR TÁVIRATI IRODA
Magyar Közvéleménykutató Szolgálat

Jelentés

a magyar békecélok tárgyában végrehajtott közvéleménykutatás eredményeiről.
1946 február 20-24 között Nagybudapesten közel 1500 személyt kérdeztünk meg a magyar tájékoztatásügyi miniszter úr megbízásából a magyar békecélok felől való elképzelése tárgyában. Eredményeinket a szokásos társadalmi csoportosításban dolgoztuk fel.

2. Területi kérdések.

Másodiktól ötödik kérdésünk azt vizsgálta, látják-e területi igények lehetőségét az egyes szomszédos államokkal szembe, a trianoni határt véve alapul. Szlovákiai viszonylatban a kérdést úgy tettük fel, hogy paritásos lakosságcsere után hogyan oldaná meg a szlovákiai magyarság helyzetét. A feleletek megoszlása a következő volt. (Lásd. II. táblázat)

II. táblázat.
Hogyan oldaná meg a szlovákiai magyarság helyzetét?

 ÉrtelmiségiKispolgárMunkásEgyütt
Egyenjogúsítás22,426,820,522,3
További lakosságcsere1012,215,213,3
Határkiigazítás, Néprajzi44,038,542,541,7
Trianoni határ9,07,76,07,4
Nem megy3,23,74,43,7
Népszavazás, döntőbíróság10,711,111,211,1
Összesen100,0100,0100,0100,0

42% kifejezetten csak határkiigazítással látja a kérdést megoldhatónak, 23% a teljes egyenjogúság biztosításával, 13% további lakosságcserét, 11% népszavazást (vagy döntőbíróságot) javasol. 7% látja a dolgot újabb trianoni határmegvonással megoldhatónak, 4% kijelenti, a kérdés megoldhatatlan. Komolyabb eltérés a társadalmi osztályokban nem mutatkozik. A további lakosságcserét leginkább a munkásság, az egyenjogúsítást a kispolgárok, határkiigazítást az értelmiség látja elsősorban járható útnak. (bár a munkásság jelentős része is úgy látja), a színmagyar vidékek visszacsatolásával (nevezetesen Csallóköz). Harmadik kérdésünk a keleti határainkra tett fel kérdést, az eredményeket lásd a III. táblázat. Az utolsó számoszlop a kérdés egy változatának más 1500 emberen történt kikérdezése alapján készült: "Hogyan rendeznék legigazságosabban Erdély kérdését?"

VI.táblázat
Hogyan oldaná meg az erdélyi kérdést?

 ÉrtelmiségiKispolgárMunkásEgyüttVáltozat
Legyen önálló11,09,69,69,513,6
Határsávot vissza18,912,317,616,310,6
Felezzék meg47,146,242,345,430,2
Vissza az egészet17,120,518,519,024,3
Trianoni határ0,71,2-0,61,2
Népszavazás3,35,46,25,615,0
Nemzetközi döntés0,41,02,11,33,8
Nem lehet1,52,63,52,31,3
Összesen100,0100,0100,0100,0100,0

Erdély egészben való visszacsatolását ma alig 20% javasolja, mit 45% népességi alapon való fele megoszlását látja célszerűnek. 16% megelégszik egy határsávval (Szatmártól Temesvárig), 10% az önálló Erdély látná szívesen, valamilyen unió formájában. A trianoni megoldást nincs egy százalék amelyik elfogadná. Népszavazást ajánl 6%, döntőbíróságot 1%, 2% megoldhatatlannak tekinti a kérdést. Nincs komoly eltérés a társadalmi rétegek vélekedésében, kivéve, hogy a munkásság inkább híve a népszavazás és döntőbíróság útján való rendezésnek és kevésbé helyesli Erdély megoszlását. A kérdést más összefüggésben is feltettük. Ebben a formában sokkal többen említették a népszavazást és a nemzetközi döntést (19%), a néprajzi elven alapuló megoszlást 30%, a határkiigazítást 11%, önállósítást 14%, a teljes "revíziót" 24% említi, míg 1-1% jut a tanácstalanokra és a trianoni megoldás híveire. A negyedik kérdésünk nyugat felé tisztázta a kérdést. (Lásd a IV. táblázatunkat.)

IV.táblázat.
Kíván-e nyugat felé határkiigazítást?

 ÉrtelmiségiKispolgárMunkásEgyütt
Nem58,260,466,462,0
Igen36,438,532,335,0
Talán3,71,142,51,7
Nem tudja1,8-1,00,9
Összesen100,0100,0100,0100,0

A többség elveti a nyugati revízió kérdését, a munkásság még valamivel határozottabban, mint a többiek. Az ötödik kérdésünk a negyediket déli irányban értelmezve tette fel. (Lásd V. táblázat.)

V.táblázat
Kíván-e dél felé határkiigazítást?

 ÉrtelmiségiKispolgárMunkásEgyütt
Nem52,655,558,95,8
Igen38,442,138,439,6
Talán7,52,42,04,0
Nem tudja1,5-0,70,6
Összesen100,0100,0100,0100,0

A többség (ha kevésbé is, mint nyugat esetében) ezúttal is elveti a revíziót, 40%-nál kevesebb azok arányszáma, akik valamelyes területkiigazítást tartanak lehetségesnek, minden rétegben egyaránt.

Összefoglalás

A szlovákiai magyarok helyzetét 25% kisebbségi jogok biztosításával, 42% határkiigazítással, 15% nem ad határozott javaslatot, 7% a trianoni megoldás híve. Az erdélyi kérdést kétféle vonatkozásban vizsgáljuk, a rendezés módját ill. a határkérdést emelve ki. 30-45% Erdély néprajzi alapokon való kettéosztásával, 11-16% a történelmi Erdélyen inneni határsáv ideítélésével, 24-22% egész Erdély visszacsatolásával látja megoldhatónak, 11-10% önálló Erdélyt kíván, 15-16% a népszavazásról, 6-5% a döntés egyéb módjáról nyilatkozik. Nyugat és dél felé a közönség mintegy 60%-a indokoltnak tart bármiféle revíziót. 70% szerint a mai Magyarország elnéző elbírálást remélhet.

Budapest, 1946. február 26.

Magyar Közvéleménykutató Intézet

Megjegyzés: A jelentéshez az alábbi kisérőlevél volt csatolva Kertész Istvánnak címezve: Mellékelten megküldöm a Követ Úrnak a magyar közvéleménykutató szolgálat által megbízásom alapján a magyar békecélok tárgyában Budapesten végrehajtott közvéleménykutatás eredményéről szóló jelentést. A vidéki adatfelvételek még folyamatban vannak és amint az arról szóló jelentések befutnak, azokat Követ Úrnak haladéktalanul meg fogom küldeni. Budapest, 1946, március 5. Balla Antal tájékoztatásügyi miniszter
Megjegyzés: A jelentés egy másik példányához az alábbi kisérőlevél volt csatolva Gyöngyösi János részére: A magyar békecélok tárgyában Miniszter Úr jóváhagyása mellett Budapesten végrehajtott közvéleménykutatásunk eredményeiről készített bizalmas jelentésünket mellékelten tisztelettel megküldjük. A vidéki adatfelvételek még folyamatban vannak, arról szóló jelentésünket a feldolgozás megtörténte után haladéktalanul meg fogjuk küldeni. Budapest, 1946, március 1. (H. Schiller egyetemi ny. r. tanár.)

Ezen a napon történt augusztus 13.

1961

A keletnémet állampolgárok egyre fokozódó mérvű elvándorlása miatt, Berlinben az NDK hatóságai nagy létszámú csapatokkal lezárják a város...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők