Levélfelbontás és levéltitok az ötvenes években

Az osztrák külügy panasza

„Az osztrák követ ismételten panaszt tett a Külügyminisztériumban amiatt, hogy az osztrák újságokat 3 napi késéssel kézbesítik ki részére, úgyszintén a külföldről érkező leveleit is késve kapja. Erről a Közlekedésés Postaügyi Minisztérium Titkárságát a Külügyminisztérium már két ízben, legutóbb 1955. november 24-i átiratában értesítette.”

Bevezetés

Ismert tény, hogy a különböző titkosszolgálatok minden eszközt felhasználnak arra, hogy információkat szerezzenek, hogy aztán azokat elemezzék és értékeljék. A szerveknek fontos feladata az is, hogy az információtengerből kiválogassák a valós és valóban felhasználható híreket. Ez utóbbi munkába a történelem folyamán egyre több nem titkosszolgálati szervet is bevontak, ill. a titkosszolgálatok igyekeztek saját embereiket ott fedett állományban elhelyezni. A hírszerzők csakhamar rájöttek, hogy a közigazgatásban keletkezett iratok mellett a levelek is számos jól hasznosítható információt tartalmaznak; érdemes azokat is elolvasni. A világ kiteljesedésével és egyben bonyolultabbá válásával a levelezés - legyen az hivatali vagy magán - egyre inkább mindennapi tevékenységgé vált, szervezése pedig a 19. századra az állam egyik feladata lett. A kialakult postai hálózat azonban nem csak arra volt jó, hogy az emberek, a családok egymás közöttti kommunikációját elősegítse, hanem arra is, hogy a titkosszolgálatok figyelemmel kísérjék a rendszer vélt vagy valós ellenségeinek egymás közti levelezését is. A hírszerző és elhárító szervek mindig is különös figyelemmel viseltettek a követségek alkalmazottai és a diplomaták iránt. Egyrészt - nem teljesen alaptalanul - vélelmezték róluk, hogy ők is kémek; másrészt keresték a követségek munkatársai között a „gyenge láncszemeket", hogy megzsarolva beszervezhessék őket, és a híreket immáron közvetlen forrásból kaphassák.

Az alábbiakban olvasható 1955. decemberi, illetve 1956. januári keltezésű dokumentumok a Magyar Országos Levéltár, Közlekedési és Postaügyi Minisztérium iratanyagában lelhetők fel, 4-0051/B/1956 szám alatt. Az iratok szerint a budapesti osztrák követség - betartva a hivatali rendet - a magyar 

 keresztül tiltakozott amiatt, hogy a követség postáját (a leveleket és az osztrák napilapokat egyaránt) késve, nem egy esetben jogtalan pluszköltségeket felszámítva  Az esettel kapcsolatban legalább két kérdés fogalmazódhat meg a dokumentumokat tanulmányozva.

Egyik, az időpont kérdése. Ha elfogadjuk azt a vélelmet, hogy az osztrák követség alkalmazottai és maga az Osztrák Köztársaság kormánya is tisztában volt azzal, hogy megfigyelik őket, akkor miért csak 1955 decemberében éltek a fentebb vázolt panasszal? Tudjuk, hogy a történelem folyamán a magyar-osztrák viszony mindig is különleges volt. A két ország pedig már 1945 után is próbálta rendezni kapcsolatait, de ez a folyamat csak Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála, ill. általában az „enyhülés" politikájának légkörében

 Ausztria területét 1955. szeptember 19-én hagyták el a Vörös Hadsereg egységei - miután május 15-én aláírták az osztrák államszerződést -, vagyis ettől az időponttól tekinthető az ország valóban szabadnak és függetlennek. Nyugati szomszédunkat alig egy hónappal később, október 14-én felvették az ENSZ tagjai közé is. Feltételezhetjük, hogy az osztrák kormány csak ezek után érezte magát eléggé függetlennek, legitimnek és bátornak ahhoz, hogy tiltakozzon egy őt ért sérelem miatt egy a Szovjetunióval szövetséges ország ellenében.

Szintén nem érdektelen, hogy a Külügyminisztérium 1955. évi Ausztriáról szóló összefoglaló jelentése szerint az Osztrák Köztársaság nem egyformán viszonyul a népi demokráciákhoz, Magyarországgal és Csehszlovákiával szemben kifejezetten 

A másik kérdés, hogy miből lehet arra következtetni, hogy a magyar államvédelemnek köze volt a levelek felbontásához. 1945-ben újjászervezték a magyar államvédelmet, hírszerzést és elhárítást, mind katonai, mind pedig polgári vonalon. Az 1945-ben létrejött struktúra számos alkalommal változott, amelyek közül most csak a szempontunkból leglényegesebbre utalunk. 1949. december 28-án megjelent a 4353/1949. számú Minisztertanácsi Rendelet, amely megszüntette a Péter Gábor vezette Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságát, és ugyanakkor felállította a Minisztertanácsnak közvetlenül alárendelt 

Az új ÁVH egyesítette a korábbi BM ÁVH-t, a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Főcsoportfőnökséget, valamint a  Jelentős változás következett be az állambiztonsági szervek szervezetében az majd a minisztertanácsi ülés után (500/6/1953 Minisztertanácsi Határozat). Ezután ugyanis az ÁVH és a BM összevonásával létrejött egységes Belügyminisztérium látta el az államvédelmi, határőrizeti, karhatalmi, rendőri, büntetés-végrehajtási, légoltalmi és tűzoltósági feladatokat, míg a régi Belügyminisztérium közigazgatási feladatait a Minisztertanács vette át. Ezt követően a

Szervezeti egységFeladat
I. osztálykémelhárítás
II. osztályhírszerzés
III. osztálykatonai elhárítás
IV. osztálybelső reakció elhárítása
V. osztályipari szabotázs elhárítása
VI. osztálymezőgazdasági elhárítás
VII. osztályközlekedési és híradás-elhárítás
VIII. osztálykörnyezettanulmány, figyelés
IX. osztályoperatív technika, rádióelhárítás
X. osztályoperatív nyilvántartás
XI. osztályállamtitok védelme
XII. osztálylevélellenőrzés
XIII. osztálykormányőrség
XV. osztályrejtjelközpont (1955-től önálló osztály).

Az ÁVH formálisan 1956 októberéig működött: a gyűlölt szervezet megszüntetését Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 28-i rádióbeszédében jelentette be.

Az 1953. és 1956. közötti szervezeti sémából is kitűnik, hogy a levélellenőrzésre külön osztály, a XII. számú szakosodott. A különböző forrásokban csak sporadikusan lehet olvasni a levélellenőrzési osztályról. A rendszeres levélellenőrzés alatt állók száma 1954-től kezdve ugyan folyamatosan csökkent, de ezzel párhuzamosan az alkalomszerű ellenőrzések száma 1955-ig nőtt. Ezen „levél halászások" célja a hírszerzésben is felhasználható adatok beszerzése, ill. a kémkapcsolatokkal rendelkezők lebuktatása volt.

Érdemes néhány mondatot a posta, ill. az azt felügyelő minisztérium reakcióira is fordítani. Egyik oldalról kiderül, hogy a posta vezetésének figyelmét már többször is felhívták a problémára, de 1955. év végéig nem akartak vagy tudtak a kérdéssel foglalkozni, tekintettel Ausztria különleges helyzetére. Másrészt a posta vezetése minden kérdésre tudott egy racionális, ha úgy tetszik szakmai választ adni. Bár ezeknek a válaszoknak egy része még ma is megmosolyogtatja az olvasót: „az „A" napon beérkezett küldemények „B" napon kézbesítésre kerülnek."

Az illetékes miniszterhelyettes idegességét mutatja a külügyminisztérium levelére kézzel írt néhány sora is: „Teremtsetek itt végre rendet"; ugyanakkor nem felejti el megjegyezni azt sem, hogy az esetet a „BM szervekkel együtt vizsgáljátok ki".

Végezetül joggal merül fel a kérdés, hogy mi lett a vizsgálat eredménye! Sajnos a forrást tartalmazó irategyüttesben nem található ehhez az ügyhöz kapcsolódó más irat, mint amelyek lentebb olvashatók. Feltételezhetjük, hogy ha a posta a belügyminisztériummal együttműködve ki is vizsgálta ezt a konkrét ügyet, és a diplomáciai protokollnak megfelelően elnézést is kért az osztrák követségtől, annak megfigyelését tovább folytatta. Az idő előre haladtával ugyan óvatosabban, de fejlettebb módszerekkel...

A két ország viszonyának normalizálódásának a jele, és egyben az előbbihez hasonló ügyek elkerülését is szolgálta, hogy a

Ezen a napon történt november 28.

1909

Ünnepélyesen felavatták a budapesti József Nádor Műegyetem épüle-teit.Tovább

1924

A Ruhr-vidéket elhagyják az utolsó megszálló francia és belga csapatok is.Tovább

1943

Teheránban találkozik Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin.Tovább

1960

Mauritánia deklarálja függetlenségét Franciaországtól.Tovább

1971

Az anglikán egyház történetében először avatnak nőket pappá.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők