Szovjet szakemberek a Sztálin Vasmű építésén

A

a kombinát Mohácson földrengésveszély lehetséges a jövőben. Ténylegesen azonban a korábban említett politikai indok lehet a háttérben, mi sem igazolja mindezt jobban, minthogy a korábbi felmérésekben szó sincs földrengésveszélyről. A párt döntését a Minisztertanács 1949. december 28-i keletű, 6957/1949. eln. /3. számú határozata emelte hivatalossá.

Az Iparterv 1950. január 12-re elkészített tervei alapján a Szovjetunió nagy tervezőcégei (Gipromez, Giprokoksz) megkezdték a kohászati kombinát vezértervének elkészítését, mely végül 1950 novemberére jutott el Magyarországra. A tervekből egy igen széles körű termelési profillal rendelkező vasmű képe bontakozott ki, melyben a hengerelt termékek gyártása mellett ércelőkészítő-, kokszoló-, tömörítő-, vegyi- és elektromos művet is létesítenének, kiegészítve egy gépgyártással is

Az előkészítő munkálatok ugyan már 1950. május 2-vel megkezdődtek, az egész országot megmozgató építkezés lényegi része azonban csak 1950 végén indult meg. Ez okból a Minisztertanács Elnöke 1950. december 18-án levelet intézett Sztálinhoz a magyar szakemberek Szovjetunióba, illetve a szovjetek Magyarországra való küldése ügyében (Lásd a 2. dokumentumot!). A magyar kormány és a pártvezetés az építkezés végét 1953-ban jelölte meg és elképzeléseik szerint 1954-ben már üzembe kívánták helyezni az első ütem által megvalósult épületeket és gépparkot. Az épülő vasmű a szovjet generalisszimusz tiszteletére a Sztálin Vasmű, a város pedig a   különböző kiegészítő egyezmények ellenére az építkezés mellett a szovjet szakemberek kiküldése is akadozott. Sebestyén János 1953-as jelentése szerint az eddig kért kilenc szakemberből eddig mindössze három érkezett meg. Ezen felül további 11 embert küldésére lenne szükség (Lásd a 3. dokumentumot!)..

(Forrás)

Ennek és a Moszkvában tárgyaló magyar delegáció tárgyalásainak eredményeként születhetett meg az 1953. március 25-én kötött újabb egyezmény, ezúttal már a Szovjet Vaskohászati Minisztérium és a Magyar Kohó- és Gépipari Minisztérium között nyolc szakértő küldéséről. Több eltérés tapasztalható azonban a korábbi szerződéshez képest. A magyar kormányzatnak nemcsak a küldöttek fizetését és ellátását kell fizetnie, hanem a Szovjetunió által „elszenvedett" kárt is, mely a távollétük miatt érte Moszkvát. Ennek következtében ténylegesen nem az ide küldött szakértőknek kellett sokat fizetni, hiszen ők a magyar szakemberekhez hasonló bérezésben részesültek (3252 forint/fő/hó), hanem az orosz államnak, mely személyenként havonta további 2-4000 rubelt (6-12000 forint) kapott értük. A fentiek tükrében a fizetés mikéntjében is változást figyelhetünk meg. Dollár helyett a

gyenlítették ki a bért, valamint nem a Magyar Nemzeti Bankon, hanem az orosz érdekeltségű Kereskedelmi- és Iparbankon keresztül történt az átutalás, mégpedig egy összegben. (Lásd a 4. dokumentumot!).

Az orosz szakemberek több intézményből érkezek Magyarországra. A tervező és kereskedelmi cégek mellett a Vaskohászati és az Építésügyi Minisztérium is küldött megbízottakat. 1953 februárjában pedig, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, egy bizonyos Bargyin utazott Magyarországra, hogy tanáccsal lássa el a

Emellett a szovjetek szakkönyveket is hoztak a hazai képzést elősegítendő. 1953-ban a Kohó- és Gépipari Minisztérium a szakértők tanácsainak minél eredményesebb hasznosítása érdekében utasítást adott ki (64/1953. sz. KGM utasítás), mely szerint minden olyan szerv/vállalat ahol orosz szakértők tevékenykednek, havonta jelentést készít a tanácsolt javaslatokról. (Lásd az 5. dokumentumot!). A Magyarországon tartózkodó orosz tanácsadók az állandó gyárbejárások, építkezések irányítása és az eszközök használatának betanítása mellett heti rendszerességgel operatív értekezletet tartottak a NEB és a beruházó cégek megbízottjaival. Mindezt a Szovjet Külkereskedelmi Kirendeltségen tartandó két hetenkénti ülések egészítették ki. (Lásd a 6. dokumentumot!) Az előírt irreális ötéves terv miatt az oroszok számos alkalommal kifejezték elégedetlenségüket. 1953. október 8-án például a raktározás-szállítás-összeszerelés szervezetlenségei miatt.

Az 1953-as politikai fordulat következtében az 1954 elején átadott I. nagyolvasztó ünnepsége után, a Nagy Imre miniszterelnök által fémjelzett politika jegyében jelentősen csökkentették a Sztálin Vasműre fordítandó összeget. Ennek ellenére bizonyos munkálatokhoz továbbra is szükség volt az orosz szakemberekre. Ezt bizonyítja a Dunai Vasmű igazgatójának, Borovszky Ambrusnak a levele, amelyben arra kéri

a Minisztertanács elnökhelyettesét, hogy a kemenceblokk építését ellenőrző Dachnovszkij és Koftun, a kokszolómű főmérnöke Magyarországon maradhasson, valamint újabb négy orosz szakember küldését (szénszárító, szénmosó, a gázkondenzációs és a kénüzem gépeinek felszerelésére) terjessze elő a 955 után az építkezés mellett már beindult a gyártás is. 1957 után kezdődött meg orosz tervek alapján a meleg- és hideghengermű építése, melyhez Hlebnyikov (Szovjetunió Tervhivatal vezetője) és további három fő kiküldetését kérte Moszkvától

 

 A Dunai Vasmű megnyitása

(Forrás)

A még ma is működő Dunai Vasmű építésén, mint láthattuk számos igen jól fizetett szovjet mérnök dolgozott, és bár szakértelmüket az idő távlatából nehéz megítélni, ténykedésük, mégis jól szemlélteti a külső tartománynak számító Magyarország és a Szovjetunió közti kapcsolatot.

A dokumentumokat a Dunai Vasmű (MOL XXIX-F-2) és a Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalat (MOL XXIX-F-4) iratanyagából válogattam össze.

Az iratokat a mai helyesírási szabályoknak megfelelően közöljük, több esetben azonban megtartottuk a korszakban alkalmazott megfogalmazásokat (például: Technoexport-Tyehnoekszport, havonkint, Minisztérium-i, podgyász), továbbá az orosz nevek akkori írásmódját is.