A Marczibányi Alapítványtól az ORFI kialakulásáig

Az érdemes Irgalmasrend kezelése alatt álló budai Császár fürdő hévforrásainak páratlan vízbősége, általánosan elismert gyógyhatása, a legszélesebb körben elterjedt régi jó hírneve folytán hazánk egyik legértékesebb gyógykincsét képezi. […] Ma úgy az építmények, mint a belső berendezések annyira megrongált állapotban vannak, hogy nem csak hogy a hozzájuk fűzött kívánalmaknak nem felelnek meg, hanem már-már a zavartalan üzem folytatását is veszélyeztetik és az épület állagának további pusztulását vonhatják maguk után.

Az Irgalmasrend magyar tartományi főnökének kérése, hogy a Császár fürdő teljes egészében maradjon meg a Rend kezelésében  

Irgalmasrend magyar tartományi főnöke
Budapest
Kunfi Zsigmond u. 17.

Népjóléti Miniszter Úr!

F. évi április hó 17-én délelőtt a Császár fürdő uszodájában megjelent Rajki, a margitszigeti sportuszoda vezetője és közölte az úszómesterrel, hogy a Császár fürdő nyitott és fedett uszodáját nemzeti vállalatnak kívánják nyilvánítani. Tekintettel arra, hogy a sportuszoda vezetője nem lehet illetékes személy ennek a közlésére és a Császár fürdőben sem a vezetőséghez fordult, azért a Miniszter Úrhoz, mint a Császár fürdő felügyelő hatóságához fordulunk, hogy ennek a kérdésnek az esetleges tárgyalása alkalmával kellő tájékozottsággal bírjon.

A Császár fürdő 1806-ban létesült jótékony célú alapítvány, amelynek rendeltetése az, hogy annak jövedelméből az Irgalmasrend kórházában szegény betegeket ápoljanak és azok ápolásához szükséges, megfelelő számú, irgalmas szerzetest fenntartsanak. A Császár fürdő ezt a hivatását másfél évszázad óta betölti, így az Irgalmasrend a hagyományozó szerinti kötelességét gyakorolhatta, mégpedig a Rend alkotmányának előírása szerint, azaz vallási és nemzeti különbség nélkül. Ez a másfél évszázad óta folytatott gyakorlat mindig megfelelt a népi demokrácia szellemének.

A Császár fürdő nyitott uszodája eredetileg sportuszodának épült ugyan, azonban a sport fejlődésével kapcsolatosan még korszerűbb uszoda építése vált szükségessé, ami a Margitszigeten meg is történt. Ekkor a Császár fürdő medencéjének mélyebb részét betömték, az ugrótornyot lebontották, és ezzel az uszoda sportjellege tulajdonképpen megszűnt. Ennek ellenére a sportolók ott mindenkor helyet kaptak, és az úszósport egyes ágait gyakorolhatták. A sportolók céljára ebben az évben is már március hó 1-én megnyitottuk az uszodát, hogy azt minél jobban kihasználhassuk.

Bár az uszoda bevétele elég szerény, mégis a Császár fürdő erre a bevételre is nagyon rászorul, mert csak ennek segítségével tudja egyensúlyát fenntartani.

Budapest sok fürdője közül a Császár fürdő az egyedüli, amelyben az Irgalmasrend kórházába szegénységi bizonyítvány alapján beutalt fürdőző betegeket gyógyfürdő kezelésben részesítik. Ilyen hivatást betöltő gyógyfürdőnek a támasza, kiegészítő része az az uszoda, amelynek elvételéről most szó van. Ezt a szerepét - melyet főképp a beteg dolgozók érdekében tölti be - csak együttesen, az uszoda segítségével tudja betölteni.

Tisztelettel arra kérem a Népjóléti Miniszter Urat, hasson oda, hogy a Császár fürdő teljes egészében maradjon meg az Irgalmasrend kezelésében, hogy ezáltal a neki kijelölt hivatását - a szegény betegek érdekében - tovább is betölthesse.

                                                                         Vagyok a Miniszter Úrnak mély tisztelettel

Budapest, 1949. április hó 20-án

                                                                                             Toponáry József Ede
                                                                             az Irgalmasrend magyar tartományi főnöke
                                                                            a Császárfürdői Kegyes Alapítvány kezelője

MOL XIX-C-1-a-3063-M-10-1950. (3063/Cs/1-2/1949.) - (Magyar Országos Levéltár - Népjóléti Minisztérium - Elnöki főosztály)  

Ezen a napon történt április 02.

1927

Prohászka Ottokár magyar püspök, író, akadémikus (*1858)Tovább

1936

Csukás István magyar író, meseíróTovább

1945

Apor Vilmos győri püspök mártírhalála (*1892)Tovább

1946

Koltai Lajos magyar operatőrTovább

1963

Az MSZMP PB határozata a felsőoktatási felvételi rendszerről. A döntés értelmében formálisan megszünt az egyetemi felvételin a származás...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők